Budapesti Hírlap, 1886. június (6. évfolyam, 151-179. szám)
1886-06-01 / 151. szám
Budapest, 1886. VI. évfolyam. 151. sz. Budapesti Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy bóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Kedd, julius 1. (Ssi? LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisza és a hadsereg. „Fölfelé“ folyik a Tisza ! A miniszterelnöknek a nemzet számára csak szavai vannak. Alkalom adtán nagy csatát nyer merész szavakkal, s mikor tettre volna szükség, akkor hivatkozik merész szavaira, ennyi az, amire ő képes és hajlandó. Fölfelé folyik, ez a baja, de se baj lenne, ha csak övé volna, nem egyszersmind a nemzeté is. Mert a miniszterelnök cselekedeteinek és mulasztásainak mi viseljük a kárát, merész szavainak ő aratja a hasznát. Ritkán volt érdekesebb a helyzet és tanulságosabb egy kérdés kibonyolódása, mint a Janszki-ügy fejlődése máig, midőn valahára az eddigi tétlen néző , a mérsékelt ellenzék vette a kezébe. Apponyi Albert gróf interpellációt intézett, az ismert jelenségek alapján a miniszterelnökhöz, hogy mit készül „tenni“ ama veszedelmes fogalomzavar kigyógyítására, amelyet a hadseregben közjogi állásunk és törvényeink tekintetében tapasztalunk ? Tisza Kálmán azt felelte rá, hogy kész mindig megróni minden jelenséget. A tünetek veszedelmes voltát azonban nem látja be, mert hiszen több ily kelletlen eset volt már s íme, egyikből sem kerekedett valami veszedelem. Mit gondolt váljon a miniszterelnök úr magában, hogy minek kellett volna fejlődni amaz epizódokból? Vérengzéseknek? Zendüléseknek? Katonák vagy polgárok forradalmának? Azt hiszem, nem tudná megmondani maga sem. Mégis vonakodott megérteni az interpellálót, aki nem azt mondta, hogy a fölmerült jelenségekben van a veszedelem, hanem a jelenségek forrásában, az okában, a hadsereg ama szellemében, amely, ha él, tagadása a közjognak, melynek alapján a hadsereg által védendő monarkia áll. Ha ezt egy hajdú félreérti, azon nincs mit csodálni. De Tisza Kálmán harangöntő, neki nem szabad e dolgot félreértenie. Neki tudnia kell, hogy a hadsereg ama szelleme, mely — véletlenül az Aetnával egy időben — erupcióra jutott, tüntetés tárgya lett az osztrák főrendek házában is, inkompatibilis a magyar alkotmánynyal, még az 1867-ki kiegyezéssel is, és lávája ezer életet, temérdek erkölcsi vagyont tesz semmivé, amint katonai intézményeinkben és polgári társadalmunkban szerte folyik. Hol vannak az idők, mikor Tisza Kálmán készebb volt lemondani programnjai minden pontjáról inkább, mint a külön magyar hadsereg eszméjéről. Közjogi oppozícióját már a tengerbe dobta, háromszor lett volna alkalma — annyiszor szólittatott volt fel — kormányra jutni, de a külön magyar hadsereg merev követelése közte állt és a bársonyszékek között. Már felszólittatott, hogy e pontban, minthogy a követelés egész terjedelmében teljesíthetetlen, — adjon átmeneti programmot, kérjen koncessziókat, részt, ne egészet, — ő ezt megtagadta és negyedszerre, mikor a kakas kukorékolt neki, elejtette a magyar hadsereget és föltétlenül elfogadta a közöset. Azóta tizenegy év múlt el és sok víz elfolyt a Tiszán, de fájdalom, mind fölfelé! A mostanihoz hasonló esetek mindnyájunkban megérlelték a meggyőződést, hogy a hadsereg problémája nem jól van megoldva. Mindnyájan tudjuk azonban, hogy 1867-ben a lehetetlenségek közé tartozott minden ránk nézve kedvezőbb megoldás. Bizalmatlanság, nem bizodalom kötötte a 67-. alkut. Az alkunak, az alku becsületes megtartásának kellett szülnie a bizodalmát, a születendő bizodalom volt hivatva aspirációink további megvalósítására. És ha nézzük, mi a helyzet most, önérzettel elmondhatjuk, hogy az alku becsülettel végrehajtatott. A nemzet elfogadta a helyzetet és még csak az utóbbi napokban voltunk fül tanúi egy lojalitási tüntetésnek, ama párt részéről, melyről az a nézet, hogy a forradalom hagyományait tartja programmal. S midőn e szélső ellenzéki párt párosával állítja ki szónokait, hogy a trónnak hódoljanak, akkor a katonaság „osztráksága“ tömegesen tüntet a magyar közjog ellen. A becsülettel végrehajtott alku megszülte a bizalmat, de csak az egyik félnél, az egyoldalú bizodalmát. Ha így nem volna, mi gátolná Tisza Kálmán miniszterelnök urat abban, hogy a történtek után ilyetén fölterjesztéssel járuljon a király elé: „Én 1475-ben elfogadtam a kiegyezést és lemondtam a magyar hadsereg követeléséről, mert azt hittem, a megoldás jó. Azonban a tapasztalás bizonyítja, hogy minden figyelme a magyar országgyűlésnek és minden áldozatkészsége, melylyel a közös hadsereg intézményét fentartani, kifejleszteni iparkodik, nem talál e hadseregben fogékony szellemet; egy Magyarország közjogával összeférhetetlen, aspirációinak ellenséges lélek lakik e sereg tiszti karában, egy veszedelmes ellentétes áramlat tereli el egymástól a nemzetet és védő erejét; ez tarthatatlan és veszedelmes állapot, amelyért a felelősséget minden hazafinak magától el kell hárítani. Igen fontos és szükséges dolog, hogy a nép föltétlen hódolattal és szeretettel csüngjön fejedelmén. De nem kevésbé fontos és szükséges, hogy a hadsereg csüngjön hazáján. Nem lehet megtűrni ellentétet nép és fejedelme közt, de üldözni kell minden ellentétet nép és hadserege közt is. Én (Tisza Kálmán) a hadseregnek kizárólag osztrák szelleme mellett és közvetve magyar volta ellen a napokban előfordult, kitűnő és igen nagy állású személyiségektől eredt tüntetésekért oly elégtételt kérek, amelyek senki által félre nem érthetők, senki által félre nem magyarázhatók, amelyek a hadsereg minden tisztjével megértetik tüntetéseinek helytelen voltát, közjogunk sérthetetlen érvényét, a haza jogait ama gyermekeivel szemben is, akik waffenrokkot viselnek. A királyt nem lehet szolgálni a nemzet ellen, a nemzetet nem királya ellen. Ha ily elégtételt nem kaphatok, le kell mondanom a reményről, hogy kormányzásom alatt a vészes ellentétet a magyar nemzet közjoga, nemzeti öntudata és közérzülete és a közös hadsereg iránya és szelleme közt elenyésztethetett, akkor be kell látnom, hogy ez egyáltalán a lehetetlenségek közzé tartozik, s hogy e lehetetlenség a védő erő intézményének mostani formájában rejlik, s e belátással a kormánytól tisztelettel visszavonulok, hogy megkísértsem ebbeli hazafi kötelességem teljesítését az ellenzéken.“ Nem próbálom meg leírni a hatást, melyet a miniszterelnök ilyetén előterjesztése tett volna országszerte. Egy pillanatot, egy alkalmat szalasztott el a miniszterelnök úr kétségkívül, amely Magyarország összes szíveit érezte dobbantotta volna meg. Oly nagy lett volna tőle, és oly hatalmas, minő nem volt eddig, ezentúl sem lesz többé, és egy nagy cselekedet jelölte volna meg pályafutását. Ő excellenciája más utat választott. Első nap egy-két merész kifejezéssel vihart támasztott és csatát nyert. Másnap hírlapjaival leszállittatta nyilatkozatainak értékét. Erre a „bántalmazottak“ tábora vérszemet kapva, tüntetést rendez főhercegi tósztban s a rajxrát felsőházában, mire Tisza Kálmán a helybeli „Pester Lloyd“ban börzefargonban úgy lehordatja Albrecht főherceget, Belcredit, hogy a jámborabb olvasók ismét lelkesülni kezdnek érte ; azután jön maga, s ma ismét kijelenti, hogy éljétek be annyival, amit eddig mondtam. Majd ha megint lesz alkalom, akkor, — nos akkor, — akkor .... megint fogok beszélni. Tisza Kálmán alkotott törvényeket, melyek őt urává teszik Magyarországon mindenkinek. Egy falusi bírót megválasztani, egy verebet lelőni, egy liliomot a mezőn leszakasztani nem lehet, ha ő nem akarja. És ennyivel kimerítette államférfim zsenijét Megtiltja óhajtanunk, hogy a katonasággal szemben is legyen valamelyes hatalma a magyar miniszterelnöknek. E lesújtó helyzettel szemben visszavonunk minden netán élesebb szót, amit Janszkira vagy Belcredire mondtunk. Ez urak magatartása igazolva van a Tiaza M&iJB&mink 12 oldalt tartalmaz.