Budapesti Hírlap, 1886. július (6. évfolyam, 180-210. szám)

1886-07-01 / 180. szám

Budapest, 1886 VI. évfolyam. 180. sz. Csütörtök, junius I. Előfizetési sirak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep utáin való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szeim ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérj­ük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Albrecht főherceg Boszniában. Miért jár Nikita Bécsben ? A Fekete hegyek ura az Alpesek császárját meglá­togatta, de csak kis ideig volt nála ; a látogatást visszakapta, de olyankor, mi­dőn nem volt odahaza ; máskor a bécsi várkastélyban udvari ebédet evett arany tányérokról, arany kanállal, hogy szent Pétervárott se látott nagyobb pompát, s a király jobbján foglalt helyet, most pe­dig a szász trónörökös tiszteletére volt udvari ebéd, s Nikita fejedelmet meg se hivták . Kálnokynál és Kállaynál töltötte idejét, dolga lehetett velük, mikor nem volt az orosz követnél. Nikita szörnyen elégületlen lehet a bécsi fogadással. Nyilván Bécsben is az urak szörnyen elé­­gületlenek Nikitával, a császári pénztár­ból szubvencionált kis szuverénnel, kinek országát Ausztria-Magyarország protek­ciója megduplázta Berlinben, mert An­­drássy úgy gondolkozott, hogy a monte­­negróiak azért rabolnak, mert nem tud­nak megélni kőből, adott tehát nekik a sziklákhoz legelőket, erdőket és szántókat Albániából, s tengert, hogy hozathassa­nak maguknak kenyeret, ha nincs. A fe­jedelem pedig kapott a királytól szép fe­hér lovakat és aranyos hintót, hogy fele­ségével és leányaival, — kiket a muszka cár neveltet egy orosz zárdában, rangjá­hoz illő pompában jelenhessék meg, ha falujából, — mert Cettinje egy kis falu pár úri lakkal, — lejön Cattaróba embe­rek közé, így kegyelték, igy kényeztet­ték ezelőtt Nikitát Bécsben, s volt idő, mikor divat volt az udvarnál (1875— 1882) a montenegrói hősökért rajongni, kik sólyom bátorsággal mennyivel kü­lönbek a szerbeknél. De ez is elmúlt, s jelenleg a költő, diplomata és hadvezér Nikita szürke szikláival és vad népével együtt a bécsi udvarnál és a miniszté­riumokban kegyvesztett. Rájuk ott most igen neheztelnek. S ennek oka, nem ám a hercegovi­nai és krivoscljei lázadás, melyeket Mon­tenegro szitott, sem pedig az orvul meg­gyilkolt katonák, sem azon milliók, me­lyeket kiadtunk, hogy a kedves szomszéd országot erődökkel körülfalazzuk : a ne­heztelés oka Albrecht főherceg. A különbség Nikita és Fálk Miksa között az, hogy egyik a Pester Lloydból, a másik puskából lövetett Albrecht fő­hercegre, midőn ez Boszniában járt, a hasonlatosság pedig az­, hogy mindkettő az anonim sértésért személyesen kért bo­csánatot. Vájjon nyertek-e igazán ? Tanuljunk ellenségeinktől. Néha jó figyelni, hogy orosz lapok mit írnak, így a varsói félhivatalos „Dnevnik“ Zárából keltezett, de nyilván Cettinjében, vagy a raguzai orosz konzulátusban fogalmazott tudósítása Albrecht főherceg boszniai uta­zásáról igen érdekes. E közlemény Montenegrót mentegeti, az ártatlant, hogy „az osztrákok Monte­negróra támadtak s minden ceremónia a minőt soha sem érhetnek el azok, a kiket iri­gyeltek. Jertek, csináljunk forradalmat, legyünk a munka lovagjai, küzdjünk a fölhalmozódott pénz ellen, a­mely elszegényíti, elnyomorítja a mun­kást.“ A társaságnak ma egy millió tagja van és 1879 óta az elnöke Powderley, egy volt gé­pészlakatos, a­ki a roppant szövetkezet igazi szervezőjéül tekinthető. Az elnök, ki a nagy­mester címet viseli, munkát szerez az egy millió „lovag“ számára , alkudozik a gyárosokkal és a részvénytársaságokkal, sztrájkokat indít és szün­tet meg. Kétségkívül ő az Egyesült­ Államok első embere a köztársasági elnök után. Powderley és vele az öttagú kormányzó bizottság tagjai, nem dolgoznak a polgári élet­ben, mert minden percüket elfoglalja az egy milliónyi munkás nép igazgatása. A rendszer titkos, olyanféle, mint a karbonáriké. Kitűnő gondolat volt ezt választani, mert az amerikai kalandos hajlamainak nagyon megfelelnek a tit­kos jelszók, az esküvések s más ilyen romanti­kus külsőségek. A tagfelvételek gyarapítják a pénztárt és a szövetkezetnek máris tetemes va­gyona van. Ezenkívül Indiánéban saját kő­szénbányáját művelteti és ura több gyárnak. A nagymester és a kormányzó bizottság úgy akarják feltüntetni a szövetkezet célját, hogy az a fontartása kizárólag „nemzeti“ alapon; a munka­rend lovagjai azonban nagyon is világos összekötte­tésben állanak a német, angol és belga forradalom­­csinálókkal. És Powderley a napokban mégis e­­nélkül a montenegrói kormányra fogták a Trebinje melletti háromszoros merénylet felelősségét“. Az osztrá­koknak bizonyosan voltak információik, melyeket hatóságaik gyűjtöttek, ha ilyen súlyos vádat emeltek Montenegro ellen s hogy a Dnevnik nem beszél oktalanul, legjobban bizonyítja Nikita hirtelen Bécsbe utazása s ottani fogadása. Tehát háromszoros merénylet történt a pacifikált tartományokban Albrecht fő­herceg utazása alatt. Ezeket így beszéli el az orosz lap: „Albrecht főherceg idő­zése alatt ismeretlen emberek egymásután három ízben támadták meg az osztrák postát és csendőröket, ily módon tilta­kozva, a magas uraságoknak az országban való sűrű utaz­gatása ellen, oly országban, hol őket ismerni nem akarják, hol az a­n­­nexióról hallani sem akar­nak. Mert valóban így kell felfogni a Trebinje melletti lövéseket, nem rablás ez, hiszen senkit és semmit ki nem ra­boltak.“ Tehát tiltakozás az annexió ellen­i puskaporos intés a Habsburg dinasztiá­nak, hogy oda ne menjen, mert­­ a csendőrt lövik le először. De különben is érdekes ama levél. Elbeszéli, hogy „Albrecht főherceg egy egész hónapig járt-kelt az okkupáti tar­tományokban , hogy az összes erődöket megnézte, megmászta az erődített magas­latokat, naponként 50—100 kilométer utat tett, bárminő volt az idő. Hivatalo­san úgy magyarázták az utat, hogy a had­sereg főinspektora meg akar ismerkedni mindazzal, mi a tartományokban hadi­kat tett a szociális válság kérdésével foglalkozó parlamenti bizottság előtt, hogy a szövetkezet nincs ellentétben a törvényekkel. Hogy a munka lovagjainak mi az igazi jel­szava, arról legvilágosabb fogalmat mégis csak a Most lapja ad, a­mely a chicagói legújabb zavargások alkalmából ezeket írta: „Az anarchia az egyetlen eszköz, a­mely megmarad a mun­kásnak, hogy széttépje a tőke által rávert bilin­cseket. Ez a szabadulás egyetlen útja — egyik kezemben revolverrel, a másikban késsel, a zse­bemben bombákkal indulok a forradalom felé!“ Bár Most és néhány cinkosa most törvényszék előtt állanak, a „mártír“ sorsát bizonyosan ki fogják zsákmányolni az anarkista propaganda javára. Egy newyorki lap közelebb érdekes leple­zéseket közölt a titkos szövetség egy „árulóvá lett“ tagjának elbeszélései után. A „munka lo­vagjai“ két év óta úgy gyarapítják közös pénz­tárukat, hogy petróleummal felgyújtják az álta­luk biztosított épületeket. Csak New­ Yorkban és Brooklinban negyven egynéhányra megy az így felpörzsölt házak száma és sok milliókra menő az összeg, a­melyet az anarchista­ pénztár ekép összeharácsolt. Azokkal az emberekkel szemben, a­kik így járnak el, vajmi gyöngének bizonyul a „mob drill“, vagyis az a szabályzat, a­mely szerint az amerikai rendőrség a lázadókkal szemben elbánni köteles. A „mob drill“ a következő három pont- A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. ____________________• A munka lovagjai. *• — Ön gróf, — mondá egyszer Lincoln egy angol ifjúnak, a ki mint hadnagy lépett a köz­társaság hadseregébe, — de azért ne búsuljon, ez nem fogja önt akadályozni az előlépésben. A nagy elnök e híres demokrata mondását nem cáfolja meg semmi keservesebben, mint a rangkórságnak Észak-Amerikában való roppant terjedése. Ha az amerikai polgárnak nem is sza­bad európai címeket és érdemjeleket elfogadni, az Egyesült­ Államokban csak úgy hemzseg a sok doktor, professzor, tábornok és parancsnok, kü­lönben csendes fogházak, fűszeresek vagy ököl­vívók, a­kik e címeket veterán-egyesületszerű társulatok révén veszik föl pompás tollas kala­pokkal, aranyos egyenruhákkal és érmekkel együtt. A címek viszketegsége ellen való küzdés szülte meg a „munka lovagjai“ nevű amerikai munkás szövetkezetét is, a­mely ma már az Egyesült­ Államok egyik leghatalmasabb testüle­tét képezi. Alapítója egy Stevens nevű filadelfiai szabó, ki 1869-ben adta ki a jelszót a szegény embe­reknek : „Ti nem lehettek sem doktorok, sem professzorok,, még tűzoltók, sőt önkéntes rend­őrök sem. Én oly méltóságot ajánlok nektek. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz

Next