Budapesti Hírlap, 1886. december (6. évfolyam, 332-361. szám)
1886-12-01 / 332. szám
Budapest, 1886. VI. évfolyam 332. sz. Szerda, december . Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Széchenyi Kaposvárt. Budapest, nov. 30. Első a hallgatásban Bedekovich, második Orczy, úgy következik Széchenyi; legbeszédesebb a miniszterek közül Trefort. A beszéd nem mindig ezüst s a hallgatás sem mindig arany. Széchenyinek ritkán sikerülnek beszédei, most azonban elég érdekes mondanivalója volt. A parlament megnyílván, azokat, miket Kaposvárott kinyilatkoztatott, a képviselőháznak jelenthette volna be, nekünk azonban ez tökéletesen mindegy. A megyei politika s a közelgő választások vitték le a minisztert Somogyba. Nem szeretné, ha kerületét elvesztené, hát kedvében jár s ezt jól teszi. Hiszen már mindenfelé korteskednek Magyarországon, nem lephet hát meg, hogy Széchenyi Pál gróf már kikiáltott jelölt Kaposvárott. Az igaz, hogy korteskedni szeretünk. Maguk a miniszterek esztendővel előre tartanak programmbeszédeket. Beszámolónak keresztelik, de nem foglalkoznak a múlttal, hanem a jövővel s a végén új mandátummal kínáltatnak meg. Széchenyi két fontos kérdés előtt áll : az osztrák és a román vámszerződés előtt.Mindkettőről nyilatkozik s ígéri, hogy megköti mind a kettőt nemsokára. Ezt elhiszszük neki, de hogy jó szerződéseket kössön, az még kérdés. Kaposvári beszéde nem egészen megnyugtató erre nézve. Ausztriának a vámszerződést föl fogja mondani. De ez csak üres formalitás, mivel a határidő ez év végén lejár, s addig kiegyezni és törvényt alkotni szinte lehetetlen. Fontos kérdések várnak még elintézésre : a petroleumvám és a cukoradó. A petroleum - ügyben sokáig vitatkoztunk a németekkel a magyar kincstár és a Rotschild-konzorcium hitelbankjának kőolajfinomító gyárai érdekében. E kérdésben a németeknek volt igazuk, csakhogy pénzkérdésekben az érdek döntőbb az igazságnál, hiszen az osztrákok is mindig a maguk érdekét keresik, s nem tekintik a magyarok igazságát. Mint rendesen, úgy most is a magyar kormány engedett. Suess tanár az osztrák petroleum-oppozíció vezére ezt maga beismeri a bécsi választók előtt, s a miniszter kaposvári híveinek és minden petroleumfogyasztó háztartásnak bejelentő már az örömhírt, hogy „a szerződés létesítése rövid idő alatt be fog következni és pedig azzal az eredménynyel, hogy a behozandó nyers petróleumra nagyobb váza vettetik ki.“ A somogyi kormánypárt e kijelentésre elfelejtett éljenezni. Nos majd fog éljenezni a szabadelvű párt a képviselőházban. Hogy „az állatoknak Ausztriába való bevitelére a szabad forgalom szerződésileg biztosíttatott“, helyes dolog ugyan de nem vívmány, mert ez eddig is megvolt, s a vámközösségnek természetes kifolyása. Csakhogy az osztrákok szerették volna megakasztani, s ezért volt az ökölháború, melyben a magyar marhák legyőzték az osztrák marhákat. Jövőre ily háború nem lesz, az állati békekötés megvan, s csak a parlamentek jóváhagyását várja. Ifjabb, ha nem is váratlan a miniszter ama nyilatkozata, hogy „Romániával a szerződés rövid időmúlva megköthető lesz mindkét félre nézve a méltányosság alapján s így a vámháború megszűnésére kilátás van.“ Ez még nem tény, csak ígéret, de hiszünk a miniszternek. ítélni az új szerződés felett akkor lehet, ha tudjuk, mi áll benne? Az lehet jó is, rossz is. A múltkori rossz volt. S az uj milyen lesz? Mit mond a miniszter? Ő persze már előre dicséri. Mi pedig azt kérdezzük, ki tesz és ki nyer engedményeket: Románia, Ausztria vagy Magyarország? A vámháború rossz és a vámszerződés jó, ha nem mi fizetjük meg a szerződés árát. Ez iránt balsejtelem lep meg, ha a miniszter beszédét olvassuk. „Szabad gabonabehozatal és marhabehozatal Romániából“ — ha ezt megadjuk, mindent megadtunk s hogy ez Magyarország érdekében álló legyen, talán A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Mi lett a „Patkószeg“-ből? — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Talál méltóztatnak még emlékezni rám, Csorvási Ákosra, aki „Patkószeg“ cím alatt egy népszínművet nyújtottam be a népszínházhoz ? Fájdalom, akkor nyújtottam be, mikor az igazgató úr Párisban volt és senkinek se jutott eszébe utána táviratozni, hogy ne keresse külföldön a tehetségeket, mikor itthon vadon teremnek. E vad termés közé számítottam magamat is, s meg vagyok róla győződve, hogy ha ez időtájt Párisban tartózkodom, az igazgató diadallal hozott volna haza. Denique a „Patkószeg“ sorsa sokáig izgatottságban tartott, se inni, se enni, se aludni nem tudtam, s ha a dolog még sokáig késik, azóta — nagy bánatomra, — halva volnék. Egyszer aztán azt olvastam, hogy az igazgató ur haza jött Párisból. Vártam még pár napig, hogy az igazgató ur újra beletalálja magát a hazai irodalmi viszonyokba s szerény művemet ne hasonlítsa a francia drámákhoz, azután fölsompolyogtam a színházhoz. Azt már láttam, hogy néz ki egy színház, ha az igazgató Párisban van, nézzük milyen most. Nem sok a különbség, csak a tűzoltó volt szelídebb, s a sarki hordár volt gorombább. Később rájöttem, hogy ez tisztán véletlen volt és semmi összefüggésben sincs az igazgató jelenlétével. Az első emeleten nagy csoport ember várt, az igazgató ajtaja előtt. Hozzájuk szegődtem én is. Bármilg sokáig kell is várnunk — gondolom — sokan vagyunk hozzá, s így kevés jut rám. Délután egyig álldogáltunk ott, ekkor jött az ellenőr és jelentette, hogy az igazgató ma nem jön fel. Tehát hiába strázsáltuk az üres szobát. Délután feljött az igazgató, de a népszínházi bizottság ülésére, másnap a népszínházi segélyegyesület ülésére, harmadnap a népszínházi bíróság ülésére. Hisz ennyi ülést egy takarékpénztár se tart. Végre megtaláltam őt, amint megint valami ülésre készült. Bemutattam magamat, s bevallottam neki a „Patkószeg”-et. — Nem láttam. Akkor Párisban voltam. (Oli, Páris, Párisi) — Mikor hallok róla hírt? — A múlt heti szállítmányt kiosztottam a színházi bírálók közt. Majd ha ők elolvasták. — Mennyiből áll a szállítmány? — Nyolcvannégy darabból. (Tehát egy bírálóra 21 darab esik.) Már most melyiknél van az én darabom ? Ezt volna jó kisütni. Manővert kell kezdenem a négy kritikus ellen, s akiről kitudódik, hogy nála van, arra rárontok, s az eredményt megtudakolom. Pár napig törtem a fejemet, de nem jutott eszembe a manőver. Bizonyos, hogy ha a sors rám bízza vala a puskapor föltalálását, komolyan zavarba jöttünk volna, t. i. én és a hadviselő királyok. Végre mégis kitaláltam valamit. Mint hazai lelemény, elég tisztességes, bár a francia vígjátékírók naivnak tartanák. Sorba veszem a bírálókat, s betűrendben levelet írok mindegyiknek, mint szerző, hogy küldje vissza a darabomat. Ha már három azt felelte, hogy nála nincs, akkor biztosan tudom, hogy a negyediknél van, s felmehetek hozzá tudakozódásaimmal. A levél a következőkép szólt: Mélyen tisztelt uram! Értesülvén arról, hogy a „Patkószeg“ című népszínművem Uraságodnál van (a nagy TJ-t szépen kicifráztam), esedezem, méltóztassék azt nekem (ezt nagyon kicsinnel írtam) e sorok átadója útján visszaküldeni, mint a fentemlített népszínmű szerzőjének. Vagyok Mélyen Tisztelt Uíraságodnak alázatos szolgája Csorvási Ákos VIII. tehén-utca 32. A „Patkószeg“ szerzője. E levélre kétféle választ vártam: 1. A kritikus elolvasván népszínművemet, lelkes szavakkal üdvözöl, mint uj csillagot népszinműirodalmunk egén, s megíri lakására. 2. A darab nincs nála, s ezt ő tudtomra adja, s akkor megyek a másodikhoz. E válaszok helyett jött a következő : T. uram! Darabját nem küldhetem vissza. Én a titkárnak adhatom csak át, attól visszaveheti. Még ma elküldöm neki. Tiszt. X. Y. Este az expressz-vonat sebességével rohantam a titkárhoz. A nézőtéren volt. Nem is találkozhattam vele. A tehervonat lassúságával bandukoltam haza. Sőt lassabban, mert az csak marhát visz, de én bánatomat cipeltem. A manőver nem sikerült. Másnap (szomorú, esős nap volt) a lapokban a következő színházi hírt olvasom: * (A népszínház igazgatósága) a következő darabokat nem fogadta el előadásra: A paksi harangozó, Pulyka Marci vasárnapja, A barlang lakója, A szerelmes kucséber, Alfréd és Zsuzsi, a Patkószeg. Szai számunk 12 oldalra támad.