Budapesti Hirlap, 1888. május (8. évfolyam, 121-150. szám)

1888-05-01 / 121. szám

Budapest 1888. VIII. évfolyam 121. sz. Kedd, május I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 firt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Két generális. Budapest, ápr. 30. Van a szabadelvű pártnak két ge­nerálisa, az egyik mindig jó kedvű, a másik mindig rossz kedvű, Fejérváry a vig s Tisza a boszos. Azt hiszszük, mindjárt jobb kedve lenne Tiszának, ha nem örülne annyira Fejérváry. A különböző kedélyállapot érthetővé lesz rögtön, ha meggondol­juk, hogy Fejérváry a miniszter, a­ki a pénzt elkölti, Tisza pedig a miniszter, ki azt beszerezni köteles. A katonai kiadásokról gondoskodni az ő dolga és neki muszáj. A parlamentben ö kom­­mandiroz, a parlamenten kivül neki kommandiroznak. Bécsben ő csak mint a hadsereg főintendánsa szerepel s ka­tonai pénzszállítónak tekintetik, a­kire kivetik, hogy akármennyi pénz kell hadi célokra, teremtse elő; itthon pedig egyen­súly hely­re­állít­á­s­s­al fogl­a­l­k­o­z­i­k s deficit­irtásra vállalkozott, adókat emel és arany­adósságot csinál s a parlamentben hű pártj­a szó nélkül megszavaz neki min­dent , de mit ér a bizalom és a törvény, ha a pénztár mindig fenékig üres, mert fegyveres erővel elviszik belőle, ha még annyi volna is, a katonák. A szabadelvű körben csak nézik Tiszát és suttognak halkan, hogy milyen unott, aggodalmas, boszos s még keve­sebbet szól, mint azelőtt, senki sem tudja, mi baja, de senki kérdezni nem meri. Félnek tőle. Kik benne bíznak, sokan vannak, kikben ő bízik, kevesen, nem szokott ö a körben csak társalogni és nem tanácskozni. Mit mondhatnának neki azok, olyant, minek hasznát is ve­hetné. S ha szólna nekik, mi fejét és szívét nyomja, csak kifecsegnék. A hí­vek tehát nem tudják, mi leli a pász­tort, hogy olyan komor. A hideg leli, febris internationalis, háborufélelem, mely ellen hadi­ készü­lődés az orvosság s a patika sokba kerül, rengeteg sokba, s a beteg nem gyógyul meg tőle, sőt mindig rosszab­bul érzi magát. A helyzet derül és borul, egy hétig nincs háboruveszély, más héten már van. A kétfejű sas a bécsi burgon fo­rog, mint szélkakas, hol északi szélre Szentpétervárról, hol nyugatira Páris­­ból, hol keletire. Három Bé, Boulanger, Bismarck, Bogdanovics rángatták a múlt héten Európát ide-oda s Falb jóslata, hogy monarchiánkban földrengés lesz, majdnem betelj­esült. De csak viharok voltak a felső és alsó körökben, minisz­tériumokban és parlamentekben, Bécs­ben és Budapesten. A bizonytalan­ság érzése azonban egyre tart s találóan mondotta Welsersheimb osz­trák honvédelmi miniszter — kit szí­vesen kicserélünk Fejérváryval, ha az osztrákok átengednék — a raj­latban, hogy a politikai helyzetet „az őszinte­ség hiánya“ jellemzi. Bécsben nem bíz­nak már sem az orosz békebiztosí­tá­­sokban, sem a német szövetség hatá­lyában, tehát őrülten fegyverkeznek s nem bánják, h­a a népek meg is sza­kadnak a katonai terhek alatt.­­ A kormány komolyabbnak ttekinti a helyzetet, mint a publikum. De nem mondhatja el, a­miket tud. Újabb ne­hézségek merültek föl a kabinetek közt, de melyeket kiegyenlíthetni remélnek. Nyomja őket a kétség és bántja, hogy a hadkészültség még most sem teljes, annyi évi fáradtság és oly roppant ál­dozatok után. Most tanácskoznak azon Bécsben, hogy mi minden kell még? Csinálják a rendkívüli hadi budgetet, melyet a de­legációkkal megszavaztatnak. Tiszának Dunajevszkivel van dolga, hogy kite­remtsék a milliókat. Kimerülten adja a magyar miniszterelnök beleegyezését. Éjjel sincs nyugodalma, a milliók és az ágyuk nem hagyják aludni, árvízbe fül és aranyzentében úszik, a hadügymi­niszter fojtogatja s szabadelvű pártját hívja segítségül, hogy mentsék meg. Hajnal lesz, mire jó lelkiismeretén el­szunnyad. A másik generális, a Fejérváry, Bécsben úgy érzi magát, mint hal a vízben. Kiszabadult a civil parlament­ből és otthon van, felveheti aranypa­­szomántos egyenruháját és az osztrák tá­bornokok társaságában kitünően mulat. Szidják az ellenzéket és nevetik a kor- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A Salon. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Paris, ápr. 28. Még negyvennyolc óra és itt a francia képzőművészet nagy napja : megnyílik az idei Salon. A Palais de l’Industrie harminc termé­ben most mé­r csak a kép­aktató munkások és az újságírók forgolódnak, ez utóbbiaknak becsületszó kötvén a tollát, hogy május else­jéig egy betűvel sem árulják el a készülő meglepetéseket. E levelem épp a megnyitás napján jut a magyar közönség elé, hát nem vagyok szószegő, ha már ma írom le első im­presszióimat. — Az új Salon körülbelül egy húron pendül a megelőző évekével , a közön­ség ismét csak azt kérdezi : hol vannak a mes­terek, a­kiket a jövendő századok csodálni és utánozni fognak ? Erre a válasz bizony nem valami örvendetes. Az 1888-iki Salon mintha csak ki akarná fejezni a jelen századot: csupa egyformaság. Bizonyosan emlékeznek még önök a leg­utóbbi művész­botrányra: a modern „nagy“ festők egyike, Van Beers, nemrég azzal vádolt egy belga kisvárosbeli műárust, hogy hamisí­tott képeket árul az ő neve alatt. A tárgyalás alatt kiderült, hogy Van Beers úr műtermei­ben vagy hat darab fiatal festőt dolgoztatott a saját cégére alatt. Ha a képek sikerültek, Van Beers mint saját műveit adta el; ha ke­vésbbé jól mázoltak be egy-egy vásznat, úgy a gyártmányok „hamis Van Beers“ számba mentek. Nem akarok ízetlenségeket mondani a XIV. Lajos által alapított francia képzőművé­szeti kiállításról, de meg nem állhatom, hogy mindazt, a­mit ma a Salonban láttam, össze ne hasonlítsam a Van Beers-féle képgyár ter­mékeivel. Egyformaság, kevés eredetiség, semmi inspiráció és tetszeni vágyás a nagy többségnek — ez az általános hatás. De azért az idei Salon mégis különb a tavalyinál. Ha egyhangú is, szerényebb, nem túlkövetelő és kevés benne a szenzációhajhá­szás. Tömérdek sok az arckép, kiszorítva az immár visszaéléssé sokasodott zsánereket. A harminc teremben hatezer festmény és szobor van felhalmozva s a sajtónak adott három nap futólagos áttekintésre is alig volna elég. De a­mi valóban szép közötte, az mégis meg­ragadja figyelmünket. Például nincs, a­ki meg ne álljon Nor­mann egy tengeri képe előtt. A­ki még soha sem látta holdas éjjel a tengert, e vász­non megláthatja, egész szelíd fenségében és nagyszerűségében. Szinte hallja az ember, a­mint a habok szétporlanak a sziklákon. Sokan sírnak a végtelen tenger láttára ; e kép nézői között is lesz akárhány, a­ki nem fojthatja magába azt a feltörő sóhajt, melyet az óceán a szívekből fakaszt. Brouillet, az ismert naturalista festő, ki tavaly a hipnotizált nő feltűnést keltő képét állította ki, most egy „L’amour aux champs“ című festményt kül­dött ; ez is a részletek túlzott realizmusa ki­vitelével excellál. Boulanger-arckép most is van elég, de még­sem annyi, mint tavaly. A zsáner­képek legnagyobb része az 1870-iki háborúból vette tárgyát, mint az a mai politikai légkörben vár­ható is volt. Páris ostroma főleg sűrűn szere­pel. A csataképeken erősen látszik Verescságin hatása. Boutigny egy nagy lendülettel festett művet állított ki: „A champignyi csata után“. Détaille, a híres csataképfestő egy megragadó műve éjjel a szabad ég alatt tábo­rozó csapatot ábrázol. A keleti képek közül kitűnnek G­é­­rome és Boulanger (de nem a tábor­nok) háremei és arab fürdői, melyek kopott tárgyuk mellett is érdekesek. Feltűnik Carnot egy nagy arcképe, mely a köztársaság elnökét fekete öltözetben, nyakán a becsületrendnek az államfőt illető nagy keresztjével ábrázolja. Mindezt csak futólagos látás után írhatom; ily tömeg áttanulmányozására nem három nap, de három hét sem elég. A Salon Európa legrégibb időszaki kiállí­tása. XIV. Lajos alapította, Colbert tanácsára fölhíva a képírás és szobrászat királyi akadé­miájának tagjait, hogy minden második évben állítsák ki új műveiket. Az első tárlat 1667. április 24-én nyílt meg, mint az­ akadémia ala­pításának évfordulóján. 1699-ben a kiállítás először volt a Louvre nagytermében s innen ered hagyományos neve, a Salon. Ez időtájt még alig ment háromszázra a kiállítók száma. A Salon 1855. óta a Palais de l’Industrie falai között van és III. Napóleon adta meg neki mai jelentőségét és nagyságát. Cl­. SS. Mai számunk 14 oldal.

Next