Budapesti Hírlap, 1889. március (9. évfolyam, 60-89. szám)
1889-03-01 / 60. szám
Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Péntek, március 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A nyolcadik héten. Budapest, febr. 28. (*) Ötvenkét nap óta tárgyalja a képviselőház a katonatörvényt. Az esztendő hetedrésze telt el az egész ország lázas érdeklődése, fokozott feszültségű figyelme közt. Oly izgalmas, drámai lendületű vitában, milyet se a magyar parlament, se az ország közélete évek hosszú sora óta nem produkált. A vita befejezése itt, s lefolyása a főrendűek házában még legalább két hónapot vesz igénybe. S ezt mindenki természetesnek tartja. A magyar közvélemény rokonszenve, helyeslése a törvényhozókat e nagyszabású politikai hadviselésben való kitartásra ösztönzi. A nemzeti akarat megszólalt több száz város és választókerület gyűlésein ; megindult magától a nagy tiltakozó mozgalom, mely a kormányjavaslat aggasztó rendelkezéseinek egész sorozatával szemben a politikai küzdelemre nemcsak felhatalmazást ad, hanem azt a képviselőknek erkölcsi kötelességévé tűzi ki. Hogy nálunk szokatlan arányú, rendkívüli külső körülmények kifejlődhettek, ez maga elég mérőfoka az ügy nemzeti jelentőségének s az érdekek szentségének, mezekben a kormányjavaslat dúl. Ily körülmények közt kétszeres kötelessége volna annak a pártnak, mely e sértő, provokáló törvényt a közvélemény felzúdulása dacára, a nyilvánvaló sérelmek láttára, a legsúlyosabb aggodalmak hallatára mégis kész megszavazni, s kétszeres kötelessége volna, hogy e lelkiismeretbe és hazafiságba vágó elhatározásának komoly okairól számot adjon a vita alatt a nemzetnek. S mit tapasztaltunk a lefolyt ötvenkét nap során? Vártuk, testük a kormánypárti szónoklatokban legalább plauzibilis magyarázatát az oly szavazatnak, mely a magyar ifjúságot kiszolgáltatja a közös hadseregbeli tiszti szellem gráciájának; kiszolgáltatja föltétlenül, minden törvényes biztositál nélkül, megakasztja tanulmányaiban, megrövidíti kenyérpályájában, megcsonkítja nemzeti kultúrájában, a hadsereg számára haszon és szükség nélkül. Vártuk, testük, a vita minden napján, hogy a szabadelvű párti képviselők lelkében mily erkölcsi, vagy politikai befolyás nyomása némítja el az atyai érzést saját fiaik iránt, lelket két évi kényszerszolgálattal sújtanak, — a hazafius becsvágyat, mely az országban az elégületlenségnele állandó tápot adni, a polgárság és hadsereg közt az összhangot állandóan megbontani bizonynyal nem akarhatja — s a polgári szabadságérzést, mely természeti szerűen tiltakozik az ellen, hogy minden polgári pálya érdeke, életföltétele, a nemzeti kultúra az uj nemzedékekben a katonatiszti pályával állandó kollizióba jusson s ennek erőszakosan alája rendeltessék? E nagy és szent kérdésekkel jutott a kormánypárt nyers ellentétbe a katonatörvény elfogadása fn tál. Ahány szónokot ez oldalról hallhattunk, mind csak arról győzött meg, hogy a szabadelvű párt nem az erkölcsi és politikai befolyások, tán helytelen és leküzdhető, de plauzibilis és megfogható nyomása alatt cselekszik és határoz. A hangulat e párton bizonynyal nyomott, de a nyomás a rossz lelkiismereté. Tapasztaltuk ezt a vita első felében, mikor a 126 szónyi többség, mely a ház színe előtt gépileg gyakorolta számerőben nyilvánuló hatalmát és felsőbbségét, belsőleg a határozatlanság és tanácstalanság szánalmas helyzetében évődött önmagával, s végre is kénytelen volt általános szavazatát a javaslat részleteinél lényeges változtatások, elvi kijelentések által, a kormány közreműködésével megkorrigálni. Tapasztaljak azóta folyvást, hogy a rossz lelkiismeret szól minden kormánypárti szónok beszédéből, mely ballépések után a jónak látszatát keresi, a látszat kedvéért szól, cselekszik a belső meggyőződés ereje, melegsége, disze és tekintélye nélkül. Az igazság utat tör magának, meggyőző és engesztelő hatású, mert világosságot terjeszt. Politikában is az emberek mindenek fölött látni és meggyőződni akarnak. Ez az erő ad a szónokoknak a parlamentben hatalmat, politikai súlyt, befolyást a tömegek meggyőződésére, a közügyek menetére egyaránt. A mostani vitában az ellenzéki álláspont nagy sikereket ért el, az egész közvéleményben visszhangzik és a javaslat módosítására is befolyt. Az ellenzéki szónokokkal a kormány tábora nem bírta fölvenni a versenyt, — nagy retorikai tehetségek lelkesedése, tudása, készültsége az ellenzéki padokon óriási felsőbbséget gyakorolt az ellenfelek fölött, — ez oldalon még a középszer is jelentékenynyé nő a mostani vitában s zaros sikereket, impozáns hatást ér el. A kormánypárt pedig szánalmas alárendeltségbe jutott, óriási többsége helyzetét annál szánalmasabbá teszi, s a kiválóbb talentumok itt elnémulnak vagy elnémuttatnak s a mediokritások hasztalan erőlködnek megmenteni a keresett látszatot, takargatni a belső konfliktust, melybe hazafiságuk pártállásukkal jutott. Maga a pártvezér , Tisza miniszterelnök, soha erőtlenebb, medjebbnem volt, mint e vitában, mikor nehéz helyzet és nagy felelősség érzése tehetségének egész erejét, gondolkozásának minden mélységét, okvetésének összes furfangját igénybe vennék. Íme a meddőség, ingadozás s hazug látszat keresése, amott az erő, inspiráció és siker : kell még kérdeni, melyik részen az igazság! ■ Mai számunk 12 oldal. Crispi bukása. Budapest, febr. 28. Válságos szelek fúnak a parlamentekben. Egyik minisztérium bukik a másik után. S nem egyszerre buknak, nem leszavaztatnak, hanem lejárják magukat. Tarthatatlan állapotok keletkeznek. Növekvő elégületlenség tör ki, kivihetetlen törvényjavaslatok kíséreltetnek meg, a miniszterek nem tudnak magukon segíteni és beadják lemondásukat, így bukott Parisban Floquet, a Boulanger választása következtében. Miután még keresztülvitte a köztársasági többséggel a választási törvény revízióját mindkét házban, az alkotmányrevízió kérdésében pedig egész váratlanul pártjának egy része őt elejtette. Másnap már meg akarták őt tartani ideiglenes miniszternek tovább , de a jellemes Floquet, ki felvetette volt a kabinetkérdést, azon ajánlatra, hogy a többség visszatér, tartsa meg a hatalmat, s számíthat a majoritás támogatására, csak azt felelte: „Szavamat megtartani szoktam“, — és ment, így bukott Rómában Crispi, egy nagy párt élén, mely hozzá sokáig ragaszkodott s őt bizalmi szavazatokkal elhalmozta. Bukott, miután Rómában nagy tüntetések voltak ellene s a közvélemény politikájától elfordult. Bukott a budgetnél, de nem a budget miatt, hanem a külpolitika és a katonai reformok miatt. Ugyanis Olaszországnak nem tetszik a véderő ama túlságos megfeszítése, melyet a hármas szövetség tőle követel s mely pénzügyi s gazdasági erejét túlhaladja. Nem tetszik a szövetségben amaz alárendeltség Németországhoz, mely francia háborúval fenyegeti Olaszországot. Olaszország e szövetségben a békét kereste, nem a háborút, melytől irtózik s a békében azáldást, nem pedig a tönkre jutást, túlságos hadi kiadások miatt. Crispi napok óta ingadozott. Különféle fogásokkal iparkodott magát fenntartani, de miután belátta, hogy maradása a bizonytalan helyzetnek állandósítása, miután felismerte, hogy a bizalom iránta megszűnt, anélkül, hogy leszavaztatott volna a parlamentben, a királynak beadta lemondását. Ezt nemesen ezzel indokolta: „Nehogy az állam érdeke a parlament