Budapesti Hírlap, 1889. augusztus (9. évfolyam, 209-239. szám)
1889-08-01 / 209. szám
1899. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (209. sz.) dijintézeti tagok teljes megnyugvással fogadhatják s ezen megnyugvásukat az sem csökkentheti indokoltan, hogy az eddig fennállott közgyűlés jövőre megszűnnék. A közgyűlést mint intéző közeget egy magyar vagy osztrák vasút nyugdíjintézete sem ismeri s a bizottság s az efelett álló igazgatósági összülés, mely az eddigi alapszabályokban említett igazgatótanács helyébe lépett, végre a legfelsőbb kormányi felügyelet mellett nálunk is teljesen fölöslegesnek bizonyult be s nem szolgált egyébre, mint az adminisztráció hátrányyára, miután a tagoknak, habár aránylag igen csekély része, a közgyűlésben való részvétel által évenként a szolgálattól rövidebb-hosszabb időre elvonatott. Igaz, hogy a fennálló alapszabályok (27. §.) szerint a nyugdíjalap aránytalan szaporodása, vagy elégtelensége esetén, úgyszintén az alapszabályok módosítása, vagy a netaláni felszámolás tárgyában a nyugdíjintézeti bizottság javaslatát eddig a közgyűlés elé terjesztő, de ott áll a jelenlegi 25. cikkben az is, hogy a közgyűlés ily érdemű ügyekben csak javaslatot állapíthat meg s azt az igazgatótanács útján a kormány elé terjeszteni tartozik. Ama szintén kiemelt módosítás tehát, hogy a nyugdíjintézeti bizottság jövőre javaslatát a közgyűlés helyett az igazgatósági összülés elé terjeszteni tartozik, jelentőséggel szintén nem bír, de szükségessé vált azért, mert az igazgatótanács helyébe az összülés lépett. Az alapszabályok tervezett módosítását jogtalannak nevezi cikkíró további fejtegetéseiben, azért, mert a fennálló alapszabályok értelmében ezek minden változtatása „csak olyképpen, hogy ez által a korábban szerzett jogok meg ne rövidíttessenek,“ eszközölhető, míg a tervezett alapszabályokbanezen határozmány törölve van, ami a nyugdíjintézet eddigi tagjain a legnagyobb jogsérelmet képezi." Tény, hogy a módosítások az idézett szavak kihagyását indítványozzák, de tény az is, hogy a fennálló alapszabályok 35. cikke a fennebb idézte szavak után folytatólag, következőleg szól: „illetőleg, hogy az új határozmányok azon alkalmazottak nyugdíjának menynyiségére, kik a változás beálltakor már a nyugdíjintézet tagjai voltak, valamint ezek özvegyeik nyugdíjának és árváik segélyösszegének mérvére káros befolyással ne legyenek, mely szavakat a tervezett módosítások teljes érvényben továbbra is meghagyják ! A fennebb idézett szavak az új alapszabályokból kihagyandóknak találtattak- mert azok az utánuk következő és iouncuo ia . -fundat folytán teljesen fölöslegesek a mai ilyenek törlendők, már azért is, nehogy balmagyarázatokra alkalmazanak. Meglehet cikkíró győződve, hogy jogállamban a szerzett jogok szentsége az ő hírlapírói védelmére nem szorul, nem különösen az ezen jogok védelmére első helyen hivatott államkormánynyal szemben, melynek felügyelete s oltalma alatt nyugdíjintézetünk al" Ami folytatólag az üsvegyek és árvák nyugdíjának, illetőleg segélyének megszabását illeti, cikkíró példával igazolja a különbséget, még az eddigi alapszabályok és az állami nyugdíjtörvény szerinti megszabódott nyugdíjintézetünk tagjai özvegyei és árvái terhére mutatkozik. Ezen példázgatásra csak azt válaszoljuk, hogy az állami nyugdíjtörvénynek a vasúti tisztviselőkre való alkalmazása soha szóba sem került. A példázgatásnak célja tehát nem lehet más, mint a félrevezetés és izgatás. Hasonló előnvetésünk a mozdony és vonatkísérő személyzet szolgálati idejének számítására vonatkozólag felhozott sérelmességre nézve is, miután az új alapszabályok az eddig fennállóakon érdemileg szintén mit sem változtatnak s a vonatkozó módosítás csak nagyobb világosság kedvéért indítványoztatott maga a nyugdíjintézeti bizottság részéről. Az említett személyzet az eddigi gyakorlat és alapszabály-magyarázat szerint sem érte korábban el nyugdíjképességét, mint a letelt 8 szolgálati év után s ez általános szabály minden nyugdíjintézeti tagra nézve. Az alapszabályok e tekintetben kivételt csak azon tagokra nézve ismernek, kiket a szolgálat teljesítésében szerencsétlenség ér s ez által szolgálatképtelenekké válnak. Ami végre a még felemlített „legkülönösebb és a legveszedelmesebb azon módosítást" illeti, hogy jövőre azon tag, ki „fegyelmi Után büntetéskép elmozdíttatik“, nem kap Erlligtriját, míg a fennálló alapszabályok szerint middig az veszítette el nyugdíjigényét, ki szándékosságiból, vagy durva gondatlanságból elkövetett kötelességsértés, vagy hűtlenség miatt fegyelmi uton büntetéskép elmozdíttatik — ezen módosítás sem változtat az alkalmazottak eddigi helyzetén, mert egyrészről a büntetésből történő elbocsátás, bármely indokból történjék az, eddig is s ezután is önként maga után vonja a nyugdíjigény elvesztését s ezen általános elv indokolja a fennebbi módosítást, más részről pedig a személyzet jogait és kötelezettségeit szabályozó szolgálati rendtartásban tüzetesen megállapítva vannak az esetek és eljárás, melyekben, illetőleg mely mellett az alkalmazottak büntetésből elbocsáthatók — a hajmeresztő önkényről tehát, melyet cikkíró a jövőre nézve felidéz, szó sem lehet. Éppen nem „vé r l á z i tó“ tehát, mint ezt a cikkek írója állítja az uj kinek „amicsikónk.“ Ehhez képest még a kis karika is csak olyan semmi. Becézi, kenyerezi, simogatja, veregeti mindenki ; a legkisebbik leányt föl kell emelni, hogy ő is megveregethesse a jámbor jószág nyakát: „mert olyan kedves, olyan jámbor, olyan okos és a miénk.“ Ekkor tér haza a gazda ; künn járt az aratóknál; nyomában a csűrbiró, hosszú sártapogató bottal, kezében a granárium kulcsa , kiteszi a napi rendeletet. Ezek a csürbirák egdenütt tisztes öreg magyar emberek, nem egy issi soron tartozik a birtokhoz ; a tekintély a birodalomban, józanságban, ősz hajban és a nagy csizmában gyökerezik. Nyalka csizmás vagy, bocskoros csűrbiró abszolút képtelenség. Megreggelizünk , elszéledünk a málnásba, azután hüselünk, mert van ám hol. A kis lányok árnyas helyen kertet csinálnak, majd homokból főzik a krémet, tortát, kompótot, — de a kertbe nem virágot, hanem — — karalábét ültetnek : igy nevekedik a jó gazdasszony. Ebédre vendég jön Türök-Szent-Miklósról , reklramok és az ekék nagymestere, Lábassy, ki arról nevezetes, hogy mindig nyertes, soha krajcárt sem adott ki hirdetésre, reklámra, mégis vagyont gyűjtött ekéi után ; maga mondja : „a jó bornak nem kell cégér“. Ebéd után a férfiak rágyújtanak pipára, az asszonyok — — szóra , azután jön a kugli! míg reánk esteledik. Csak ilyen napok után igazán álom az álom. s előszobába, egy pillanatra leül a befelé nyitott ajtóra, ki és a fiúkhoz röpül: nyilvánvaló, hogy szólitgatja, hivogatja. Erre a porontyok is keringenek egyet, besurrannak, szép sorban letelepednek az ajtóra s azzal a bizalmas fecskenaivsággal nézegetik a kis bejáró emberfiát, kinek feje alig arasznyira van tőlük. Amint azután javában tollászkodnának, a keringő anyamadár vészt kiált : czia czia ! a sárga cicus kibújt a bokorból, hol éjen át imposztorkodott s a gyepen át a konyha felé veszi útját; amig csak látható, a vészkiáltás folyton tart, a fisak szárnyra kapva keringenek ; azután beülnek a fészekbe s kezdődik az etetés : „Kicsit a kicsinek, nagyot a többinek, ha nem kell, üsd pofon, hogy szeme vicsorogjink -A kakas kivezette háremjét a gyepre , lesi a hessegetést, udvariaskodik, csintalankodik ; kukacot találva édesen hivogatja a terpéket. Lenn az udvaron megszólal az ülő a kovács kalapácsa alatt; a kis kondás nagyot csattan karikásával, mire megszólal az öreg emse kolompja is : indul a csürhe a buzatartóra kalászt szedni, turkálni. A béresnő hiányvázza a kommenciós malacot, a kis penelese utána, bozontos kutyust cipelve ; a gyerek megbotlik, ráesik a kruyusra s kész a reggeli koncert. Azalatt a kotlóstyuk alól kikelt aranyos kis kacsák észrevették, hogy a malacok fertője üresen áll: hiába hívogat, berzenkedik a kotló, azok bizony bemennek. Amíg az a vén, bolond tyuk a parton jajveszékel, ide-oda futkos, addig az apró lapkák kéjesen vetegetik a szert V- fejrel-hátra, utóbb belefognak a tó - ' ' 'gy a lábuk csak úgy kihimpál a levegőig.,.k is elindulnak a szérű körüli gyerre a vénség, utána e. pelyhes seiig. A lám pafatos farkú komondor megközsi terre nyújtott nyakkal nagyokat sziszegne' 'ja. A gyepen azután járja a pelyhesek csölga: egyet tép, elfeneklik, ismét tép, elfeneklik — órákon át se unja meg, mert pelyhes abánál is az a gyomor. A sövény melletti csanálosból kinyújtógyusi nyakát az anyapulyka, mig a kicsinyek ap a a csalánlevelekről elcsipdesik az odatelepedő legyeket. Ezek között nagy a diskurzus, mely pulykanyelvről magyarra fordítva így foly : Kicsinyek: „Még—egy—ki-csit-csit-csit-csit!“ Jorce pulyka: „Csak így élünk csak-csak-csak!“ Ezalatt a pulykakakas a csanálos melletti tisztáson „sátoroz“, földhöz feni a szárnyát, vörös ■pötyögöje a mellsertéig leér, lebernyegje minden percben szint változtat s mikor már elunja a jérce sopánkodását, odavágja neki gőgösen, hogy : Kudulásommal is eltartalak ! *) A kocsis megnyergelte a csikót, a melyet a Béla gyerek alá tanít, járatja. Mikor a veranda elé ér, nagy az öröm, mert az minden*) A tárca írója kéri a Budapesti Hírlap olvasóit, hogy tanulmányai előmozdítása érdekében ne rösteljék az ilyen mondókákat a Budapesti Hírlap szerkesztősége útján hozzá juttatni. 3