Budapesti Hírlap, 1889. október(9. évfolyam, 271-300. szám)

1889-10-02 / 271. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 271. sz. Szerda, október 2. Budapesti Hírlap Előfizetési árat: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik midennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A berlini út. Budapest, okt. 1. Két forrásból is jelentik egyszerre: III. Sándor két hónapi ingadozás után végre elhatározta, hogy a német császár múlt évi látogatását viszonozni fogja Berlinben. Bármily határozott hangú a jelentés, mely a cári vendég megérkezését okt. 8-ára tűzi ki, s volna rá elég ok, hogy kételkedjünk benne mindaddig, mig csak föl nem harsan az orosz himnusz a potsdami pályaház petrorján s a különvonat szalonkocsijából ki nem lép a minden oroszok ura porosz egyenruhában, mellén a fekete sas-rend nagy keresztjével. Annyiszor megváltoztatta már e szeszélyes és idegbeteg autokrata az ő úti rendelkezéseit az utolsó hetekben, hogy nem bírhat többé bizonyító erővel se a kiadott hivatalos menetterv, melyet az utolsó óráig vissza lehet vonni, se az Oroszországból a kieli kikötő felé már megindított külön udvari vonat, melyet az utolsó percben vissza lehet rendelni. Csakis egy körülmény hitelesíti a cár szándékának komolyságát és véglegességét : az, hogy október 8-dika tényleg az utolsó terminus, mikor III. Sándor ez udvariassági tisztet a német császár iránt leróhatja, anélkül, hogy az eddigi késedelem okozta lehangoltságot méltó neheztelés súlyosbítsa. E végső határnap elmulasztása esetén a muszka cárnak már alig volna egyhamar alkalma Berlinbe utazni, mert II. Vilmos a Keletre készül, csak hetek múlva tér újra onnan vissza s azon a napon, melyen a „Hohenzollern“-yacht tengerre kelését fogják jelenteni, a muszka cár is tudomásul veheti, hogy a német udvarnál többé nem várják. Eddig személyes hiúságának tán tetszett a gondolat, hogy jól megvárakoztatja a német császárt s érezteti vele, hogy egy muszka cár etikett-kérdésben legalább is annyi szabadságot engedhet magának Berlin irányában, mint amennyit eddig az osztrák császár megengedett Róma irányában. A különbség a kettő közt — úgy látszik — mégis lényeges: Olaszország szövetséges viszonyban él Ausztria-Magyarországgal, dacára, hogy I. Umberto bécsi látogatását I. Ferenc József nem viszonozta, ellenben a cár előtt az október 8-iki terminus után csak két alternatíva állna nyitva : vagy a nyílt szakítás a német udvarral, vagy az utólagos jóvátétel. Az első orosznémet konfliktust jelentene, a második Canossát az orosz cár számára. E vészes alternatívák elől menekül III. Sándor Berlinbe, s az udvariassági tisztet sietve rója le, az utolsó órákban, későn, de még el nem késve. Sok öröme a két monarchának egymás látásában igy se lesz s a viszony köztük bensőbbé válni nem fog. Nagyon is kiélesedett birodalmaik közt az érdekellentét az utolsó években , nagyon is sok a fegyveres erő határaikon a válság megoldására. Az egyik uralkodó nagyon is világosan hozta köztudomásra, hogy kelletlenül jön, s a másik nagyon is érthetően fejezte ki, hogy kedvetlenül fogadja. Amaz azt hiszi, hogy felsőbbséget gyakorolt vendégvárója fölött, midőn megvárakoztatta. Lemez úgy érzi, hogy megtörte büszke vendége hölyfét, midőn kényszerítő őt, hogy záros határnapig nála megjelenjen. A cár a látogatásnak az unalmas forma, a császár pedig a szigorú kötelesség jellegét adta, hamaz a baráti kézszorításra kegyesen leereszkedik, emez pedig ezt tartozás gyanánt bekasszálja tőle. Ilyen kilátások dacára az a nagy jelentősége mégis van a két császár személyes érintkezésének, hogy a nyíltan kitörni készült orosz-német viszályt egy időre elnapolja. S e tényből konstatálni véljük azt is, hogy nem a cár jó szándékán múlt ez a békés fordulat. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Arany János ifjúkorából. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A ki ismeri Arany önéletírását, tudni fogja, hogy minő tartózkodó szerénységgel van az a pár napnyi vallomása papírra vetve. Valaki csak elolvassa, a ki nem elégített kíváncsiság érzetével teszi le a vázlatot, mivel a rajta átvonuló igénytelen zárkózottság vágyat ébreszt az olvasóban ez univerzális alakot fejlődése minden fázisában ismerni. Midőn néhány éve Szalontán időztem, módom volt szemügyre venni egyetmást, mi e becses vallomások kiegészítéséhez járulhat. Egy-egy életrajzi adatot nem tekintek ugyan múlhatatlan kelléknek valamely költői lélek megértéséhez; nem is a biográfusok boldogítására óvtam meg az alább közlendő apróságokat Arany János ifjúságából: szándékom csupán oda szögellik, hogy megvilágítsak a költő gyermekkorából olyast, aminek képe késő vénségében sem foszlott ki emlékezetéből, továbbá lehetőleg kiegészítsem azt, aminek önéletírásában ő maga is jelentőséget tulajdonít, de róla számot nem adhat. Gyermeknapjaiból olyan teljes rajzot, milyet diák- és szinészkorából a Bolond Istók Il-ik éneke elénk tár, éppen nem bírunk ; egyéb dolgozatai közt elszórva alig néhány sor hordja magán gyemekkorabeli emlékek nyomát. Ugyane nyomokon vezetnek tisztes szalontai vének egykorú emlékei, ha az ember multjukra tereli a szót. — Sajátságos egy nép ez a hajdu-ivadék, szeretettel függ múltján, ápolja a török világ tradícióit, a magyar történelem ama szomorú korszakának emlékét, a midőn kardosan követte az ekét a szántó.“ Könnyebben, mint hinnéd, igazodik a história kerékvágásába, ha szóba ereszkedel vele , mesél Bocskai hajdúiról, Rákóczy György csatáiról, a török becsapásokról, a végek küzdelméről, mintha ő maga, e beszédes utód is egy volna ama háromszáz közül. Ha kérded, kitől tudja mindezt, apján kívül a legtöbb egy nevet említ, melyet magunknak is érdemes feljegyezni. Valamennyi sánta Oláh Ildhályra, Arany János szüleinek szomszédjára utal, kit az öreg Arany György után legjobb meséjének tartottak. Az elődök százados küzdelmei, Győri Jakab vitézeinek győzelme, meg a többi hajduhadnagy portyázása oly gazdag anyagot adott, hogy a két öreg szomszéd bőven osztozhatott az elbeszélésben. Maga Arany János idevonatkozó vallomása sem zárja ki föltevésünket, mint 1880. május 25-én barátjához, Rozvány Györgyhöz írott levelében mondja : „Én a szalontai mondákat nem már felnőtt koromban, de zsenge gyermekségemben, főleg apámtól hallottam és igy azok csak homályosan maradtak meg emlékezetemben.“ Nem vétünk tehát nagyot, ha felteszszük, hogy édesatyja mellett sánta Oláh Mihály is hatott a költő gyermekfantáziájára. Az öregek ajakéról tej gyanánt csurgott a meseszó, de maga a tájék is ébren tarthatta fogékony lelkében a múlt iránti kegyeletet. A csonkatorony, a Testhalom, a Gyilkosrét, meg a három nyárfa susogó lombja, mind tanúja a derék milites campestres hosszú küzdelmeinek. A három nyárfa Kölesér város helyét jelöli, melyet a hajdúk hűségük jutalmául nyertek Bocskaitól 1606-ban ; a Testhalom mutatja, hogy e jutalmat emberül megszolgálták I. Rákóczy Györgynek. Geszt irányában ma is feltűnő dombja alá a török ezrével var temetve; valamennyit a maroknyi hajdúság az a hires háromszáz kaszabolta le 1636-ban E domb és hőse — Győri Jakab — köré csoportosul az egész szalontai hajdu-mitosz mely sokáig foglalkoztatta, sőt nyugtalanította a költő lelkét. Tájkép című töredéke azt sejteti, hogy még 1853-ban önálló elbeszélés alakjában akarta az esetet megírni, de abbahagyta. Később megint neki melegszik s örömmel zengi el Győri Jakab diadalát; jól esik neki, hogy az igénytelen históriás versnek előkelő helyet talált. Mert midőn a kései, jóformán jelentéktelen szalontai parasztháborút a lovagkori, romantikus Toldi szerelmébe beleszövi , szülőföldje iránt érzett háláját kívánta leróni. A Testhalom ma már nem sokat mutat, dombja horpadoz s megadja magát az ekevasnak, itt-ott ha fölvet egy fegyvercsonkot vagy cserépdarabot, máskülönben megterem hol búzát, hol bükkönyt. — A három nyárfa sem susog már ; valamely nyáron ugyanis beléje kapaszkodott a villám s mindhármat tövestöl kicsavarta. A nép ma is emlegeti, hogy a három nyárfa táján boszorkány lovagol, seprű a paripája, nyárfalevél a lekötője. A Szigettön, Gyilkosréten pedig, hova annak idején „egy s más hajdú a törököt hordta“ s melynek más cseperedő gyerekkel együtt Arany is „szedte vadréce-tojásit“, ma már azon a Gyilkosréten nincs se zsombék, se más, hogy veszélyt rejt Mai ssámnak 14 oldal.