Budapesti Hírlap, 1889. november (9. évfolyam, 301-330. szám)

1889-11-21 / 321. szám

2 hatósága, az ilyenek felé szeret for­dulni az emberek bizodalma, a politi­kában a jellem tévedése jobban vonz és imponál, mintha a jellem megadja magát az elme jobb belátásának. A leghatalmasabb fegyver az alkotmányos politikában a személyes tulajdonságok vonzó, szimpatikus volta. Természete­sen oly személyes tulajdonságok, melyek politikus adományoknak neveztetnek, de köztük vannak oly tulajdonságok is, melyek egyáltalán kelendővé teszik az embert, nemcsak a politikust. Kvassuth Lajos, Deák Ferenc, Andrássy Gyula elpusztíthatatlan alakjai a szeretetnek, a becsülésnek, a rajongásnak. Időleg a körülmények leszoríthatják őket szerep­lésük teréről, de visszatérésük számára mindig nyitvák a szívek és sohasem fogy el az alkalom. A­hol pedig így győz a személyes tulajdonság, ott bizonyos, hogy más személyes tulajdonságok épp oly erővel rombolnak is. Jaj egy államférfiunak, a­kiből kiábrándul a közönség ! Az olyan számára lehet szánalom, de izgalmat nem ismer a közönség. A harc ellene oly éles és közvetlenné lesz, hogy egy­szerire kitűnik, hog­y az alkotmány­os harc egyáltalán személyes harc és nem elvi vagy tárgyi. Nágy politikus, a­ki meggyőződéseiből kifogyott és a másé­hoz nyúl, botránykoztató alak az alkot­mányos küzdelemben, mert a kormá­­nyozottak hitét és bizalmát és vele biz­tosságuk érzetét ingatja meg. A közön­ség addig hisz kiváló vezérférfiaiban, a­m­íg látja, hogy azok rendületlenül hisz­nek magukban. A kormánynak és párt­jának a legnagyobb indignációval és erővel kellene visszautasítani az ellen­zék amaz állítását, hogy az ő pro­­gram­mját tette a kormány magáévá. Mert ez állítás vagy igaz, vagy nem igaz. Ha igaz, akkor a parlamentariz­mus megcsúfolása és kijátszása, hogy egyik párt, csak azért, hogy uralmát megtartsa, kész meggyőződés és hit nélkül a másiknak elveit végrehajtani. Ha pedig nem igaz az állítás , akkor nem szabad megrettenni a harctól, mert "a­ hazugság ellen könnyű a védelem s az igazság diadala nem lehet sem a parlamentárizímuusnak, sem az ország­nak, sem a nemzetnek kárára vagy ve­szedelmére. Mind­ennek veszedelme el­lenkezőleg a hazugság. És ha pártjaink nem hitük, meggyőződésük és érzüle­tük szerint cselekednének, hanem, hogy a jobbaknak lássanak, parlamentárisab­­baknak és erkölcsösebbeknek mondas­sanak, inkább egy rut és hazug komé­diát játszanának öt forint napidíj mel­lett , akkor lenne igazán okunk alkot­mányosságunk, szabadságunk és parla­­mentarizmusunk hanyatlását siratni és a politikai és közmorál temetésére ké­szülni.­­ A képviselőházi mentelmi bizottsága ma ülést tartott, melynek tárgyát az elnöki jelentés folytán Győry Elek és társai által az ez é­v­i ja­nuár 21- és 20-án lefolyt­t eseményekre vonatkozó határozati javaslat képezte, melyet a h­áz február 18 án jelentéstétel végett a mentelmi bizott­sághoz utasított. Az ülésen P­é­c­h­y Tamás, a ház elnöke, B­e­z­e­r­é­d­j Viktor háznagy és az indítvá­nyozó Győry Elek is jelen voltak. A bizottság az N­it­m­a­n­n Sándor előadó által készített vélemé­­nyes jelentés kinyomatását rendelte el. A jelentés csak ezután fog érdemleges tárgyalás alá vétetni. A német helyőrségek változtatása­ 1871 óta a német helyőrségi rendszer változatlan. Most azon­ban sürgős változtatásokat készülnek tenni rajta oly célból, hogy a birodalom határtartományai részint nagyobb helyőrségekkel, részint a szomszédos tar­­tománybeli csapatok szaporításával biztosíttassanak ellenséges meglepetések ellenében. így Elzász Lotha­­ringia helyőrsége az új terv szerint a rajnai nyílt terepen három lovasezreddel, a vogesi hegyvidéken három vadászzászlóaljjal növeltetik, míg e két tarto­mány mögött egy új hadtestparancsnokság állíttatik föl , a keleti határon Graudenc erődített táborhelylyé is, mint mikor például a hárfa legrövidebb i­l­arocskája egyszerre pendü­l a legmélyebb fa­­tuvokkal. Az andante szentimentális ; minden erőltetett magyarázgatás nélkül is a szerelem kifejezőjének vehető. Sok megszokott motívum­os eszköz bukkan föl benne , de hát a szere­lem elvégre is olyan dolog, hogy mindnyájan bajlódunk vele s mindnyájunkban körülbelül egyformán ismétlődik. Csak a legnagyobb poé­ták tudnak neki­krj hangokat adni, szobán vagy muzsikában. Általános voltánál fogva ez tetszett legjobban ; a taps őszinte és általá­nos volt. A scherzo falusias jókedvűség, nagyobb ambíciók nélkül, itt-ott tyrolienne motívumok­kal, de már kezdődik benne az, a­mi a szim­fónia többi részének legsúlyosabb hibája: a zaj. Ez a hiba, a Berlioz után következett új hangszerelőiskolák nagy vétke, meglep Mahler­nél, a­ki a posthumus Weber mű­ átdolgozásá­ban maga az akadémikus mérséklet. E munká­jának két utolsó tételét lehetetlenné teszi a hangtömegek feltornyozása, a réz- és ütő in­strumentumok féktelen tombolása, ez a fá­rasztó, idegernyesztő zörgés. A negyedik tétel tempójául ezt olvassuk a programmon : á la pompes funébres. Ez a francia kifejezés, leg­alább előttünk, úl a zene terminológiájában. S azt hiszszük , helytelen is. Magyarra fordítva pompes funébres a temetés külső gyászos díszét jelenti, mozgás határozója tehát nem lehet, mert nem időben történő dolog. Vagyis egy temetés látványát metronómra nem szedhetjük. Azt hiszszük, e tétel tempóját a közösen elfo­gadott marcia fund­re teljesen visszaadja, mert ez gyászinduló. Némelyek azt mondják, hogy I Mahler úr a szokott olasz helyett azért vette a szokatlan franciát, mert ezzel akarta festeni a tételben lappangó humort. Mi, megvalljuk, nem fedeztük föl. Ez a gyászinduló, melynek monotonságába aztán bele­vág egy ablakren­gető bacchanáb­a, semmi különöset és újat nem ad elénk ; hogy miért lenne épp a va­dász temetése, azt nem bírtuk megér­teni. A közönség nagyon szórakozott kez­dett lenni a tétel alatt s csak akkor riadt föl csöndes unalmából, mikor az a hihe­tetlen lárma kezdődött, a mely ítéletnapja volt ez estének. Hogy e roppant zajt partitúrába foghassa valaki, ahhoz a hangszerelésnek vir­­tuózsága kell. De ez így érdemetlen érdem. A különben is elfáradt publikum e szerint dön­tötte el a szimfónia sorsát. Udvariasan tapsolt ugyan, de éreztette, hogy sikerben nem része­síti a szerzőt. Mahler úr ezt bizonyosan még érzékenyebben érezi, mint mi s kétségkívül bánja, hogy megszerezte magának e kedvezőt­len estét, annyi sok szép este után, a me­lyet nem tollával, de karnagyi botjával ví­vott ki. Briga Hennin asszony, az opera mostani vendége, Figaro lakodalmá­ból Cherubin áriáját s aztán a nagy tapsokra Mignon egy kicsit sokszor is hallott dalát énekelte nagyon ked­vesen és sokkal üdébben, mint a múltkor a színpadon Carment. De miért használja Buda­pesten a művésznő a Nessé di Figaro és a Mignon német fordítását, mikor magyar nő lé­tére rendelkezik mindkettőnek magyar textusa fölött, vagy ha épp ettől már régi jó szokás szerint húzódozik , miért nem veszi elő az ere­deti olasz, illetőleg francia librettót. Utolsó szám, az ének után, Bach praelu­­diuma, chorátja és fugája volt Abert átiratá­ban. Mikor Erkel Sándor, a filharmonikusok karnagya, megjelent a dirigáló állványnál (épp úgy, mint mikor előbb Braga asszonyt kí­sérte), percig tartó riadó taps és éljenzés ren­gette meg a terem falait. Tüntetés. S mi volt e tüntetésnek az értelme ? Az, hogy Mahler Gusztávtól az imént egy balsorsra ítélt szimfóniát hallott a közönség. Ezerfejü ő felsége ezúttal nem volt egészen lo­gikus. Ha Erkel Sándor karnagyi sike­rein kívül poétái babérokra vágyik s elő­adatja egy szimfóniáját, mely jobb dal a többi­nél , akkor, mint összehasonlítás alapján for­mált ítélet, teljesen jogos ez a demonstráció. De ebben: Mahler rossz zeneszerző, tehát tapsoljuk Erkelt, a Bach-dirigenst,­­ az ész­járás sántít. Erkel Sándort, a­ki a filhar­monikusok kitűnő vezetésével nagy idő óta a fővárosi zeneélet egyik legkiválóbb faktora, mi is mindig szívesen tapsoljuk; tapsoltuk ma este is, míg nem vettük észre, hogy egy elég képtelen demonstráció folyik körülöttünk. Mahler úrnak szintén joga volna úgy okos­kodni, hogy ügye elfogult bíróság előtt dőlt el kedvezőtlenül. Szerencsére vannak őszinte barátai, a­kik meg fogják neki magyarázni, hogy szimfóniája balvégzetét mindenekfölött az előre fölidézett nagy pretenziók idézték elő és semmi oka sincs arra, hogy ezentúl is ne mutatkozzék előttünk mint zeneszerző. Hogy az elején végezzük : az est meg­nyitója Cherubini Abencerage uvertture volt, egészen hétköznapi előadásban. Dr. BUDAPESTI HÍRLAP. (321 sz.) 1889 november 21 Budapest, nov. 20. A királyi táblák decentralizációja. Ismét egy városi küldöttség tisztelgett az irányadó kor­mányköröknél, királyi táblát kérni a városnak. Ezút­tal Eperjes pályázik. A küldöttséget Szmre­­csányi Jenő sárosi főispán vezette. Tagjai voltak Vályi János püspök, Pletényi apát, Péchy Zsig­­mond alispán, Fuhrmann Andor polgármester stb. A sárosi orsz., képviselők közül Berzeviczy Albert, Bornemissza Ádám, Fest Lajos, Hodossy Imre, Ba­­janovits Sándor és Görgey Béla csatlakozott hozzá­juk. A küldöttség a kormányelnöknél, Szilágyi, Teleki és Csáky minisztereknél, végül Czorda államtitkárnál tisztelgett, lesz s valószínűleg székhelye egy másik új hadtest­parancsnokságnak. A két új hadtest felállítása iránt a javaslatot legközelebb tárgyalja a birodalmi ta­nács. Az új helyőrség-beosztási rendszert a hadügy­minisztérium a vezérkarral egyetértőleg dolgozta ki s jövő évi ápril­ió 1-én lép életbe. S milán nyilatkozatai. Milán király egy barátja előtt hosszasabban nyilatkozott a szerbiai ese­ményekről. E nyilatkozatokról a Corn de l'Est a kö­vetkezőket közli • Teljesen valótlan — mondá Milán — hogy valaha lemondani szándékoztam volna fiam nevelé­sének felügyeletéről és vezetéséről. Mindaz, a­mit fiam és anyja közti viszonyáról terjesztettek, valót­lan. Fiam csak akkor láthatja anyját, ha én azt megengedem. A királyné Bel­grádija jött, ott végleg megtelepedett és most azon iparkodik, hogy elnyerje az én állásomat. Kénytelen voltam elválni feleségemtől, mert intrikált ellenem, szövetkezett ellenségeimmel és politikám ellen dol­gozott. Ezért iparkodtam mindig és teszem most is, fiamat ez asszony befolyása alól kivonni. A kör, melyben a királyné mozog, az asszonyok, kik taná­csukkal befolyásolják, az intrikák, a­melyek környe­­zik, romboló hatással lehetnének fiamra. A király­­né nem bírja felfogni, hogy árt fiának. Sándor király elég nagy arra, hogy megértse azt és ezért kívánja is, hogy anyja hagyja el Szerbiát. A régensség és a kormány hasonló nézetben vannak, de nem akadályozhatják meg a királynét abban, hogy Belgrádban maradjon. Az alkotmány nem ad arra jogot, hogy eltávolítsák és ezenkívül tiltják ezt az udvariasság és a király iránt való tekintet. A királyné visszaél ezzel a hely­zettel, a­nélkül, hogy értené, mily kárt okoz fiának . ő képes trónját kompromittálni és fiát megrontani Milán király kijelente továbbá, hogy felháborodott azon, hogy Garas­anin kibékült Pirocsa­­n á­v­c­a­l, ellenségével és a királyné ügyvédjével a szövetség nem hozhat jót. Az események nagyon gyorsan követik egymást Szerbiában, mert ott nem értik a félrendszabályok elméletét, valamint a poli­tikai és parlamenti kompromisszumokat. „A megol­dások ott gyorsak és gyakran borzasztó hatásúak Ha a radikálisok diadalmaskodnak és a királyné­ja gyezetik, bukásába magával rántja a királyt Ezt aztán nem lehet reparálni.11 — Mi­lán királyt évi dija elintézésének módja kellemetle­nül érintette. A szkupslina tapintatosabb lehetett volna. A magyar államvasutak basáj­a. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, nov. 20. T. szerkesztő úr ! a Budapesti Hírlap ez év augusztus havá­ban a nyilvánosság előtt védelmezte a magyar államvasutak tiszti karának érdekeit Ludwig Gyula min. tanácsos és elnökigazgató ellen, ki nyugdíjintézetünket minden autonómiájától, a

Next