Budapesti Hírlap, 1889. november (9. évfolyam, 301-330. szám)

1889-11-21 / 321. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 32­. sz. Csütörtök, november 21. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mi­ndennap , hétfőn és ünnep után Taló napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A torna. Budapest, nov. 20. A költségvetési vita megindult és a legsajátságosabb helyzetek egyikét tárja a nézőség elé. Sok idő óta elő­ször van némi óhajtott egyensúlyban a költségvetés, mit mindenki legalább is bizony­os megelégedéssel fogad. Azon­ban az ellenzékek magatartása csak ritkán volt merevebb a költségvetéssel szemben, mint ma van, mikor legkeve­sebb kifogásuk van ellene. Van is pa­nasz arról, hogy szónokaik nem a vita tárcával foglalkoznak. Wekerle pénzügyminiszter egy igen szép és ne­mes hangnemben tartott beszédben már szinte kérésre fogta a dolgot : foglal­kozzatok a budgettel, cibáljátok a bud­­getet, kritizáljátok a budgetet és ke­gyelmezzetek a­­ személynek ! De az ellenzékek nem kegyelmeznek. Mindenik dárdával jön s beleszurja dárdáját a­­ személybe. Feláll Horánszky, vezérem­bere a mérsékelt ellenzéknek, szakem­ber pénzügyek terén, tőle illetlenség volna a budgettel nem foglalkoznia. Veszi tehát és világos elméjével végig megy labyrintusain. De beszéde ezzel csak hosszabb. Mert azután ő is föl­veszi dárdáját, meglobbázza szőresén s iszonyú vérontást visz véghez a­­ személyen. Mikor utána öt percnyi szü­net után megszólal Wekerle és egy eltűnt kor nemes lovagiasságával ün­nepli kollégáját, a miniszterelnököt s a pénzügyi sikert saját érdemei táblájá­ról letörli és amazéra írja s a többség tüntető éljenzésre fakad, — a jelenet olyan, hogy az érzékenyebb szív mél­tán megilletődik rajta. De ily jelenetek számára az ellenzéki padokon nem ta­láltatnak ma már érzékeny szivek. Ko­nok és megingathatatlan ott az eltöké­­lés, hogy az úgynevezett személyes harcnak tovább kell folynia, egész az eldöntésig. Ez egy t­orna, életre-halálra. A régi istenitéletek egy neme. Egymás­után kelnek föl a lovagok és szállnak síkra, itt a személy ártatlansága ellen, ott mellette. Sokam ..ezt a ■ parlamentyrizipps­­el­fajulásának, sőt veszedelmének mondják. Tárgyias" vitát kérnek, a parlament méltóságát emlegetik s a politikai mo­rál sülyedését siratják. Természetesen,h­ogy nincsen igazuk. Lehet egyik okosabb vagy tehetsége­sebb ember a másiknál, de hogy Ap­­ponyerGru­mvald, Horánszky, Hodossy abszolúte a politikai műveltség, mora­litás, jellem és ítélet oly magaslatán állanak­, hogy am­a pontokban teljesen illetékes a véleményük, azt senki sem tagadhatja. És ha mik mai harcukhoz ragaszkodnak, ez azért is van, mert harcolván konkrét politikai terveikért, egyszersmind harcolnak a parlamenta­­rizmusért, a parlament­­erkölcsi érde­keiért s a politikai morálért is. Ezek­nek fölemlegetése tehát a vitában egyik részről is, másik részről is csak fegy­vere a vitatkozásnak, mert célnak cél mind a két félen. Egy párt se mond­hat le arról, hogy ez intézmények és erkölcsi tényezők ápolása szándékaitól megtagadtassék. Így­ lévén azonban a dolog, mi az igazság s mit kell vélnünk a személyes­nek nevezett harcról? Igazában azt, hogy voltaképpen lé­nyegében és a parlamentarizmus fogal­mához képest soha sincsen más harc, mint személyes. És­zentül jobban me­rítette ki magát egy-egy parlamenti kormány s közeledik természetes vége felé, annál élesebb lesz e harc s a küz­delem e stádiumában szoktak fölme­rülni a siránkozások a parlamentariz­mus elfajulásáról és a morál süllyedésé­ről. Hiszen mit jelentene a parlamenta­rizmusban az elvek tiszta és — talán lehet azt mondani — tárgyi uralma? Azt, hogy egyáltalán soha sem kell egy kormánynál több, a­ki számára a kép­­viselőház objektíve megvitatja az elve­ket és szavazás útján végrehajtásra kiadja. Ne higyye senki se, hogy az elvi álláspontok az ítélő elme munkája által hozatnak létre. Az elme csak egy se­gítő eszköz ebben. Tapasztalás, vérmér­séklet és a rokonlelkek társasága, ha­tása az emberre szülik a meggyőződé­seket s ezek az illetővel, a személylyel azonosulnak, tőle elválaszthatatlanok. Ezekből erednek hibái és erényei. Ezek ereje benne lépést tart jellembeli ere­jével, ezek nagyobb szeretetével jár ön­zetlensége, egyéniségének tiszteletre­méltósága, politikai jellemének megbíz- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Filharmónia, — A Budapesti Hí­rlap eredeti tárcája. — A filharmonikusok mai estéjének nagy eseménye Mahler Gusztáv szimfóniás költemé­nye volt. Azaz jobban mondva : e hangver­seny nagy eseményéül operánk fiatal igazgató­jának egy kéziratban levő zenekari művét ex­ponálta a túlságos buzgalmú jóakarat. Napok óta oly előleges kedvező bírálatok voltak ol­vashatók e munkáról, hogy nem csoda, ha a közönség várakozása követeléssé, fokozódott. Ebből aztán az következett, hogy a hallgatók egyszerű nádszéküket sedes curulisnak tekin­tették, s nem érzelmek u­tán véleményt for­málé jury voltak, hanem törvények betűi sze­rint keményen ítélő bíróság. így dőlt el e nagy ambícióval, sok tudással, elég tehetség­gel megalkotott mű sorsa — kedvezőtlenül. A velencei doge-palota tengeralatti börtöneiben olvastuk, a­mit a falra karcolt az a szegény rab : „Csak barátaimtól óvj meg Istenem ; az ellenségeimtől majd megvédem magamat én..­ Mahler Gusztávot nem óvta meg Isten bará­taitól ; mai meg nem érdemlett balsikerének ez a nyitja. • Operánk új igazgatóját mi , eddig csak nyilvános működéséből ismerjük. És ez az is­meretség nagyon kellemetes ránk nézve. Mahler úr csupa energia, szorgalom és kezdeményező tehetség mint direktor ; kitűnő tanító és kar­­nagy ; pompás készültségű zenész, a muzsika dologi részeiben valóságos tudós ; a­mi alkotó tehetségét illeti, az sokkal több, mint a­meny­nyit dirigensektől megszoktunk. Meggyőzött erről A Weber Három Pinto cím­ű víg operájának kiegészítése és hangszerelése, a­melyet a bécsi előadásokon hallottunk. Nekünk elég volt ennyi kiváló tulajdonság és szép siker attól a fiatal művésztől, a­kinek kezébe most operánk sorsa van letéve. Bíztunk és reméltünk benne, valamint a­hogy a jövőre nézve is bízunk és remélünk. De azt egyátalán nem tartottuk szükségesnek, hogy Mahler, Gusztáv meglévő értékei mellé odaköveteljük egy nagy szim­­fóniaköltő babérjait. A­kik ezt tették, a­kik a pretenziókat mesterségesen fölizgatták, azok felelősek a mai est bukásáért, a­mely kétség­telen. Ha e szimfóniás költeményt a filharmoni­kusok egyszerűen előadják s nem előzi meg semmi provokáló praeludium a sajtóban , a közönség kétségkívül egészen máskép bánik el a művei , szépségei iránt fogékonyabb, gyön­­geségei iránt elnézőbb lett volna. És osztatlan a vélemény, hogy Mahler Gusztáv derék kom­ponáló talentum, briliáns hangszerelő, így e vélemény csak a kisebbségé. A többség más­ként ítélt. Először is nem fogadta el az előre bocsátott filozófiai elmélkedéseket, a­melyek mintegy libretto­ gyanánt akartak szolgálni a szimfónia mellé. Nem tulajdonította egyes ré­szeknek az oktrojált mélységet, nem a hirde­tett jelentőséget. Többnyire hűvösen viselte magát, néha meg gúnyosan, nem is szólva ar­ról, hogy később demonstrált. Pedig e munkában, a sok elhibázott mel­lett, sok a szép is. Mi nem helyezkedünk arra az álláspontra, mint némelyek, hogy ez a szim­fóniás költemény az élet zenei epoppeiája. Az élet egy kicsit nagy dolog, tisztelt közönség. Öt negyed óra alatt még egy tiszavirág életét sem lehet végigmuzsikálni. De egy zenei mű­nek bizonyos szorosan meghatározott filozófiai tárgyat tulajdonítani különben is német mes­terség. Hans von A­olzogen, a R Wagner-kom­­mentátor excellál benne. Ez a doktor néha olyan alaposan magyaráz, hogy négy-öt tak­tustól szinte ilyesmiket ért ki : „Szerda dél­után , a mellékszobában egy sárgagombos kék frakkot kefélnek.“ Az eléle dolog a zenébe vitt histologia. Mi, magyarok, nem tudunk hozzá. Szívünk felujong, mikor Beethoven a tavaszi erdő élő zsibongását szólaltatja meg, mert lelkünk érezi, látja a szimfóniában a májusi reggel báját . Rossini vagy Verdi viha­rait megértjük, mindezt a hangfestés elég egy­szerű médiuma által. De bölcselkedni nem szoktunk a muzsikában, mert fülünk először a szívbe vezeti a zenét s csak azután az agy­­velőbe. Nagyon tetszett nekünk az első és a má­sodik tétel. Mindkettő idilli dolog, stílusában, hangszerelésében A Weberre emlékeztető. A be­vezetésben a hegedűk hosszantartó orgona­pontja alatt megszólaló kürtök, a dallamos vidámság mind kedves, naiv romantika. Az instrumentálás finom, fényes, de néha bizarr Mai is­ásnunk 16 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents