Budapesti Hírlap, 1890. július (10. évfolyam, 179-209. szám)
1890-07-01 / 179. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (179. sz.) 1890 julius 1 többé versenyebédeket a Szapáry ebédjeivel , a miniszterelnök ismét egy nagy lépést tett előre. Nyugdíjazta Bibáryt s helyébe egy fiatal erőt, Bezerédj Viktort, tette a „közjogi osztály“ főnökévé a belügyminisztériumban, mely a törvényjavaslatokat készíteni szokta. Tehát Bezerédj fogja megfogalmazni a közigazgatási reformjavaslatokat. Ha jó munkát végez, nagy érdemeket szerezhet. De hogy mily alapelvekből indul ki a kormány : az új miniszteri tanácsos veszprémi beszédéből tudtuk meg. E szerint négy törvényjavaslat készül : egy a községi szervezetről; a másik a törvényhatósági közigazgatásról, vagyis a vármegyék adminisztrációjának álla ,mosításáról; egy harmadik a városokéról ; s egy negyedik a közigazgatási bíráskodásról. Mindenesetre ezek a sarkpontok, melyek közül a közigazgatási reform forog. Nincs kifogásunk az ellen, hogy e kérdések vetessenek föl legelőször. Kifogásunk csak a sorrend ellen volna, ha a kormány az adminisztratív reformot a községeken kezdené, mert tanácsos, hogy mindenek előtt a princípium döntessék el : állami adminisztráció, vagy sem ? Sem a községek, sem a városok, sem a polgári jogok védelme a közigazgatási bíróságoknál — bármi fontos dolgok legyenek ezek — nem döntik el a kérdést, mert nem ezekről, hanem elsősorban a magyar állam szervezéséről van szó. A magyar államot kell egységesen megteremteni : ez a nagy feladat, a többi ennek következménye. S bár igen szép, amiket Bezerédj a valódi önkormányzatról s a megyék hivatásáról mondott s az is igaz, hogy a kérdés lényege nem a tisztviselők választásában rejlik , mégis ez a punctum saliens, vagy ha tetszik, ez a lapis offensionis, mivelhogy e körül csoportosulnak az érdekek s a hivatalok osztogatása a vonzerő, mely a municipalistákat összetartja. Mihelyt törvénybe iktattatott ez az egy, hogy a közigazgatási tisztviselők jövőre kineveztetnek: a csata eldőlt s az adminisztráció rendszerének, beosztásának, illetékességének, ellenőrzésének, a törvényhatóságok és községek önkormányzati jogkörének stb. meghatározása könnyű munka. Ezért bátran szarvánál kell megfogni a bikát, másként nem boldogulnak vele a legények. Amit aztán Bezerédj mondott, hogy „főleg nemzeti érdekeink sikeres biztosítása szempontjából a létező bajokon csak gyökeres változtatással lehet segíteni s hogy harmonikus terv szerint alapjából kell felemelni azt az épületet, melyen az ország közigazgatási, kulturális és gazdasági életének fejlődése nyugszik“ — az igen helyes. Helyes, hogy „különbség teendő a megyei és városi törvényhatóságok között s a városi törvényhatóságokat illetőleg szabad fejlődésük biztosítása céljából az önkormányzati jogot lehető széles alapokra kell fektetni.“ Igenis, mert a város egyszersmind község s így magában egyesíti a két fórumot, melyet a vármegyében a tisztviselők és a községi orgánumok közt felosztva találunk, hozzáteszszük, hogy a magyar városok fejlődésében látjuk a magyar nemzet jövőjét. ÉPP Úgy igaz, hogy a „községi autonómia részére oly jogkör biztosítandó, melynek megfelelő ellátására képes, de ne hivassanak rá oly funkciók, melyek szellemi és anyagi erejét meghaladják“, valamint igaz, hogy „a községek autonómiája a törvényhatóságokéval szorosabb kapcsolatba hozandó.“ Hogy a megyéket nem eltörölni s az önkormányzatot nem megsemmisíteni, hanem mindkettőt fenntartani s csak a jó közigazgatást az államosítással biztosítani kívánja a kormány. Bezerédj hosszasan fejtegeti, nyilván, hogy a municipalistákat megnyugtassa, mi azonban neki aligha fog sikerülni. Különben a kérdésnek ez a része annyiszor meg volt vitatva, hogy annak elvi fejtegetése fölösleges. Lássuk inkább a gyakorlati megoldást minél hamarább. Ezeket kívántuk Bezerédj beszéde alkalmából elmondani, mert jelentőséget tulajdonítunk szavainak amaz általa is megerősített hitben, hogy nem magáról beszélt, hanem minden szó, amit kiejtett, a miniszterelnök tudtával s előzetesen megfogalmazva mondatott ki. Ha következetesen halad tovább Szapáry ezen az uton, a sikerre bizton számíthat. Mehetned Murád, az utca elején levő nyerges. Ennél szebb munkát ebben a szakmában soha sem láttam. De az egész kis Berkovica úgy tűnt fel, mint a méhkas, tele szorgos, dolgos méhekkel. Ama kivételes keleti városok közé tartozik, melyben mindenki tesz-vesz valamit és melyben nem henyél senki. Most visszatértem a házba, hol ma várt rám egy tisztességes öreg úriember. Áron Benjámin Herkija volt ez, a helységben lakó spanyol zsidó. Külsőleg ótestamentumbeli pátriárkaalak volt, abból a fajtából, melylyel a Balkán félszigeten a spanyol zsidók között oly sűrűn találkozunk. Elmondta, hogy viddini rokona értesítette jövetelemről és készségesen felajánlotta szolgálatait arra az időre, melyben Berkovicán tartózkodom. Megköszöntem szívességét, elmondván neki az eddigi látottakat, megjegyeztem, hogy alig hiszem annak szükségét őt e miatt fárasztani, mikor mindent ilyen kényelmesen, úgyszólván az utcáról láthatok és figyelhetek meg. Mosolygott a jó öreg, azután hozzátette, hogy "n véletlenül Berkovicának előnyös jó tulajék"ait láthattam. Van ennek a bulgár városimnak még rut oldala is, s ez a hamisítás. Látja,uram, a bántól jobbra, abban öt-hat utcában,csupa piróti szőnyegeket hamisítanak. Mióta Pirót a szerbeké lett, azóta a berkovicai Planina összes falvai a pirótihoz hasonló szőnyegeket készítenek, s mint pirocsanszki csilimiket messze földre szállítják nagy csomagokban. Berkovicán vannak a főraktárak, ügynökeik pedig az egész Balkánon. A szőnyegek nem érnek semmit, anilinnal leszik s rövid időre mind megfakul, szinetlenné válik. Amott a másik két utcán csupa rózsaolajat hamisítanak. Egy görög ember hozta be ezt a divatot, valami Agoi Kaprielián. Ezeknek van Konstantinápolyban, Smirnában, Berutban, Bruszszában raktáruk, az európai városokban ügynökségeik, csináltatnak olyan hosszú, vékony aranyozott üvegcséket, amilyenekben I Kazanlikban szokás az olajat szétküldeni, s ők azután ezt a töméntelen hamisítást mint valóságos kazanliki rózsaolajat árulják mindenfelé. Az a másik utca borostyánt hamisít, de nem árulják azokat, hanem mihelyt elkészül egy szállítmányra való, már viszik más városba, idegenbe, ahol mint igazit vesztegetik. Ezt a szép mesterséget egy örmény honosította meg itt. Ugyanennek az utcának, a két kis keresztutcájában ókori kardokat, pénzeket hamisítanak és küldik a szent földre, Konstantinápolyira, Athénébe meg Rómába. No, én ugyancsak elbámultam ezen a beszéden. Szentül meg voltam győződve, hogy én most egy olyan iparos városban vagyok, melynek mesterei, munkásai puritán jellemű és példányszerű becsületes emberek és ime az öreg Áron Benjámin miket beszél róluk. De még hozzá tette, hogy azért sietett el a bánba hozzám s azért mondja mindezt el, mert figyelmeztették, hogy nagyobb összeg pénz van nálam s félt, hogy valaki hamarosan becsap a hamis tárgyaival. De most már kiváncsi voltam, hogy mivel kereskedik az én öreg Benjáminom. Elmondta azt is. Harminc év óta selymet termel. Évenkint, mintegy 250 mázsa gubót és háromnégy mázsa tiszta selymet küld el Berkovicáról. Van neki két selyemfonodája is. Egyik itt van e helységben, a másik a baloldali hegyen túl A rácában van. Barátságosan váltam el új, de öreg barátomtól, azzal a biztosítással, hogy másnapra fölkeresem üzletében. Korán reggel folytattam tegnap félbeszakadt sétámat — egyedül. Égtem a vágytól, hogy meggyőződést szerezzek mindarról, miket a selyemkereskedő tegnap elmondott. Elmentem a hamisítók közé. Bementem a legnagyobb vegyes kereskedésbe. Nem volt vásárlási szándékom, csupán látni akartam, hogy az árucikkek nagyobb része honnan kerül ide. A kereskedő előzékeny, udvarias ember volt, ki készségesen szolgált mindenféle felvilágosítással. Beszélgetés közben csakhamar előkerült az elmaradhatatlan fekete kávé, meg a cigaretta. Egész kényelmesen leültem a szőnyegre s csakhamar megbarátkoztam a kis Vasili Lievvel, így hittük a barátságos bulgár kereskedőt. Mig a boltban szemlét gyártottam, a kis Vasili a mellékszobába ment, honnan néhány pillanat múltán jelentőségteljes arccal tért vissza. Oda ült mellém, s mutatott három darab római pénzt. A kertjében találták ásás közben s ő ezeket szívesen átengedi nekem. Megnéztem a pénzeket. Gyönyörés példányok voltak. Éppen kapóra jött ez a dolog, mert még Viddinben kaptam levelet Ormós főispántól, a ki égre-földre kért, hogy vásároljam össze neki a régi pénzeket, mikre utazásom alatt bukkanok s olcsón kaphatom. — Uram, én nem szoktam venni régi pénzeket,, de megbíztak a vásárlással. — Örülök, hogy szolgálhatok vele. — Van-e még ilyen pénze ? — Még van néhány darab. Vasili fölkelt a hozott azonnal vagy tizenöt darab római pénzt. Gyönyörű példányok voltak ezek is. De feltűnt, hogy miért nem hozta Vasili ezeket is mindjárt. — Szépek, szépek, de hát nekem több kell. — Oh, szívesen szolgálok vele. — Van önnek még pénze ? — Még akad. Vasili ismét fölkelt s hozott még vagy Budapest,un. 30. Soma loputa. A M. Állam a következő római jelentést közli: „A febr. 26-iki rendelet ügyében Rómába terjesztett kérdéssel nem foglalkozott a Congregatio Sacri officii, hanem egy másik bíborosi testület. A döntés megtörtént és a szentatya már helybenhagyta a határozatot, most készül a hivatalos tudósítás ő eminenciása, Magyarország hercegprímása számára, amelyet ő eminenciája a jövő hét folyamán fog kézhez venni. Azt hiszem, nem követek el indiskréciót, midőn annyit írok, hogy a hat. magyar papság, amely oly szent lelkesedéssel foglalt állást ez ügyben, teljesen meg lesz elégedve Róma válaszával, a szentszék a dologban határozottan fog nyilatkozni.“ FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, jan. 30. — A pénzügyi és gazdasági bizottság ma délelőtt Márkus József tanácsos elnöklete alatt ülést tartott. Az ülés első tárgya a javadalmi díjjegyzéknek újból való megállapítására vonatkozó javaslat volt. A bizottság elvetette a közgazdasági és közélelmezési bizottság ama javaslatát, hogy a gabonára nézve a kövezetvámot az eddigi magasságban tartsák meg és hogy a zsír, az olaj, a halneműek és az ásványvizesére ne vessenek fogyasztási adót s elfogadta a javadalmi bizottság javaslatát. E szerint a gabonára nézve a kövezetvámot méternázsánként