Budapesti Hírlap, 1891. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
1891-05-04 / 122. szám
Budapest, 1891 XI. évfolyam 122. Sz. , május 4. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A lengyelek. Budapest, máj. S. (bp.) Közös történetünk, múltúnk hasonlósága, a jelenben közös ellenségeink s a jövőt illető közös reményeink érzelmi rokonságba fűzték a magyarral ezt a lelkes, vitéz, de szerencsétlen nemzetet. Hadd legyen ez emléknap a rájuk emlékezésnek szentelve, melyen az egykori „Nagy Lengyelország“ letiprott, békákba vert népe, a három birodalomba szétosztott húsz millió lengyel mély gyászban ünnepli alkotmányreformjának, ez utolsó állami cselekedetének százéves fordulónapját. Hadd hangozzék nyíltan az emlékezet szava e hozzájuk barátságos és szabad földön: az ő ajkuk úgyis csak némán, szemük lopva, szívük tenger fájdalma elpáncélozva, titkolt háborgásával keservesen fordulhat a népek Istenének trónusához, áldást kérni ügyükre, vigaszt szenvedéseikre. Az 1791-iki május eseményeit lengyel földön ugyanoly történeti okok idézték elő, melyek nálunk félszáz évvel később az 1848. márciusi eseményekre vezettek. A rendi szervezet nem bírt ellentállni többé a szomszéd katonai hatalmak nyomásának, nem tudta se fenntartani, se megvédelmezni az állam függetlenségét. A középosztály részt követelt magának a közjogokból, hogy igazságosabb s az erőviszonyokhoz megfelelőbb arányban oszsza meg a közterheket, helyesl egyensúlyba hozza az erőket s velük hathatósban fegyverezze föl a királyságot. Segítségére volt a francia forradalmi eszmék izzó áramlata is, melyet ugyancsak a polgárság indított a kiváltságos osztályok előjogai ellen. Ugyanez történt félszáz év múlva nálunk a francia februári forradalom égisze alatt. 1791-ben Magyarországra is elhatott a jogegyenlőségi eszmeáram, de a magyar társadalom nem mozdult még meg, mint a lengyel. A magyar rendek beérték Bécscsel szemközt, hogy II. Lipót király s majd I. Ferenc a magyar alkotmány külső formalizmusát részint az inaugurale diplomákban, részint uj kategorikus törvényekben megerősítették. A rendiség maradt a régiben, a nemességünk nem volt hajlandó kiváltságairól letenni, jogait a polgársággal megosztani s a forradalmi mozgalmak közepett a császári udvarhoz, a reakció hatalmához húzott, azt támogatta még a napóleoni hadjáratok alatt is, egész a bécsi kongresszusig. Csak félszáz év múlva érlelődtek nálunk a közjogi forradalom eszméi annyira, hogy a rendi alkotmány nemzetivé átalakíthatóvá lett. Egykorú s újabb történetírók kemény ítéletet mondanak a múlt évszáz magyar nemzedéke fölött, hogy a francia forradalom eszmekörén kívül maradtak s konzervatív politikát követtek. Szerintük akkor lett volna ideje az ország közjogi átalakításának, a magyar nemzeti eszme inaugurálásának állameszme gyanánt. Azt vitatják, hogy a kiváltságos, vezető nemesi osztály nem állt a kortörténet színvonalán, sőt önző és szervilis volt, mert előjogaira féltékenyen csupán alkotmányos formalizmust kunyerált ki a bécsi udvartól, ahelyett, hogy a közszabadságokat küzdötte volna ki s az országban egy új, életerős, ifjú nemzeti ét epodáját alapítja vala meg. Lengyelország 1791-ben megelőzte e téren a magyart. De épp a lengyel alkotmányreform sorsának ez évszázas gyásznapja megfontolásra int, hogy őseink a XVIII. század végén nem-e a bölcs óvatosság politikáját követték, midőn a forradalmi áramlattal szolidaritást nem vállalva, Magyarország nemzetközi helyzetében nem tették ki a jelent s a jövőt annak a kockázatnak, mely Lengyelország sorsa, balvégzete jen. A lengyel alkotmány kikiáltásakor az inszolgált Franciaország határain innen sehol Európában nem volt hatalom, mely az alkotmányos eszméket ne tekintette volna a köztekintély,köz-, rend s a hatalmi érdekek felforgatására törő veszedelemnek. Győzelmes francia hadak még nem léteztek, Bonaparte neve ismeretlen volt, a legitimizmus uralkodott korlátlanul e világrészben. A lengyel alkotmányosság tehát, bármily fontos és szent territoriális érdekek adtak neki létet, ellentétben és elszigetelten állt az évszáz hatalmi vi- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az utolsó mohikán. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Áthalad fölöttünk az idő és vihartépő szárnyaival úgy végigsöpör közöttünk, hogy az építményekből csak az ormótlan falak és eldőlt oszlopok, a szokásokból csak a cafrangok s a jellemekből csupán a gyönge másolatok maradnak meg halavány emlékül. Hova lettek az újkorba hajlott lovagkornak hegycsúcsra épült sziklafészkei ? Hova az acél-izmok és vas-szivek, amelyek nem tudtak reszketni ? Hova a harcok zivatarai, amelyekben test és lélek egyaránt megkeménykedtek ? Hova a, kardéllel és apaátokkal dacoló szerelem ? És hova a hegedősök éneke a lovagtermekből, melyekben, a vasemberek acél páncélban csörtettek végig s a várablakok alól, melyeknek vasrostélyát puszta kézzel feszítették ki. Mindezekből nem maradt semmi. Békében élünk. Csak papírokkal, gabonával és apró kereskedelmi cikkekkel törünk át egymáson. Ha fegyvert emelünk fegyver ellen, nem a bajnoki erő és ügyesség dönti el a csatát, hanem látatlan messzeségből agyonpuffogtató Mannlicher és Krupp ágyú. Gerelyt nem vethetünk, lobogós kopját nem hajíthatunk és prüszkölő méneken nem rohanunk egymásnak. Lenyilzterezzük egymást és biciklire kapunk föl. Tizenhat esztendei gürnyedezéstől az iskolai padokban olyan keskenyre szorul össze a mellünk, hogy agyonziháljuk magunkat, ha egy kemény lapdával jól hátba puffantanak. Lelkünkben nem domborodik ki a dac, a vakmerő bátorság és az akaraterő törhetetlensége. Ki tudná közülünk egy puszta vadászkéssel fölkeresni rengetegében a vadkant? Ki táborozna hónapokon keresztül csak egy szellős sátor alatt,, térdig érő csatákban ? Ki tudna gyűlölni fekete vérű, gyilkos gyűlölettel egy egész életen keresztül? És ki dacolna halállal és förtelemmel szaváért, szerelméért ? Nagyon megpuhultunk. Egész életünk úgy van berendezve, hogy abból a testi és lelki erőből, ami a lovagkor büszke urait hatalmasakká, kisebb-nagyobb mértékben oligarchákká téve, nem maradt meg, csak egy-egy cafat. Egy-egy emberünket, akiben az akarat és a hajlíthatatlanság erejét látjuk , azt úgy megcsodáljuk, mint egy félistent. Ámuló szemekkel nézzük szívós hatalmát és elnevezzük vasembernek. Még a passzív türelemre és a szenvedő kitartásra is van csodáló szavunk. Hogyne lenne hát a cselekvés szilárdságára. Nincs okunk a barbár kor viharait, ostobaságait, kegyetlenségeit, előítéleteit és sötét borúlátók között bujkáló napsugárzását visszakívánni , hanem a kiveszett embereket, akiknek a lelkük is, testük is erős vola, csodáljuk mi, akik ha néha napján megpróbáljuk őket utánozni, olyanokká leszünk, mint a festményről reprodukált szinnyomat. Egy-kettő a régiek közül mégis mintha átszállott volna a múltból a jelenbe. Mint mikor a kiirtott rengetegből épen marad egy hatalmas tölgy és nagy messzeségeken át csak bozót szerénykedik körülötte. Egyet ezek közül ismerek. Magas homlokú úriember, sürü ős a szemöldökökkel, melyek alól sötét szempár villog ki. Homloka sima, csak egy halavány, elmosódott forradás fut végig rajta. A feje csupa dór. Nem is haj, valóságos nyírott sörény meredezik rajta végtül-végig. Valamikor, ifjabb korában, barna fesűi fogta össze ezt a sörényt. A borbélynak földagadnak az ujjai, amikor ezt a fejet „megstuccolja.“ Szájszélei mintha nem is volnának, alig néhány vonalnyi különös pir jelzi, hogy mégis vannak ajkai. A mellényét bizvást paplannak használhatná egy napidíjas család. Mikor kálvinista temetés van, hát a temetőből az egész városban végigzúg az ő zsoltár éneklése. Pedig bizony bozony nincs innen, a hat x-en. Van olyan tenyere, mint egy nyufekvés. Micsoda nagy kalefaktor lett volna belőle, ha az ökleivel kellett von magát előre törni. A szabadságharc leveretése után az Újépületbe került. Hat esztendőre ítélték el. Most ő is őrzi a fakanalat, meg a favillát, amivel ennie kellett. Amikor végigdobogott a kőfolyosón, megrengett tőle a falazat. Vasat tettek kezére, lábára. Mosolygott rajta. Mai számunk 8 oldal.