Budapesti Hírlap, 1892. május (12. évfolyam, 121-151. szám)
1892-05-04 / 124. szám
Budapest, 1892. XII. évfolyam 124. sz. Szerda, május 4. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 firt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ___ Földmivelési politika. Budapest, máj. 3. A földet a gazda műveli. A mindennapi kenyér mindennapi munkát követel. Gonddal és fáradsággal terem a föld az embernek eledelt, nem önként, hanem rákényszerítve. Minél több valamely gazdaságban, amivel az ember járul a természethez, annál jobb aránylag ama gazdaság. Két szomszéd egyforma birtokon az egyik gazdaság gyarapszik, a másik tönkre megy, az boldogul, aki okos, szorgalmas, gondos, igyekező és takarékos. A jó gazdának nem csak sokat kell dolgozni és dolgoztatni, de sokfelé ügyelni, hogy minden idejében megtörténjék, bár elháríttassék, háza rendben legyen, földje javíttassék, termelése értékesebb legyen. Mindenki tudja, hogy jó faj- és erős állatok sokkal többet érnek, mint silány jószág, melynek épp oly nagy gyomra van, vagy hogy jó fajszőllő több bort ad, mint a rossz tőke, melyet szintúgy meg kell kapálni. Következik ebből, hogy a mezőgazdaság javítása a gazdák feladata, mert a földmivelést nem végezhetik minisztérium és országgyűlés, hanem a földbirtokosoknak kell figyelmes és minden részletre kiterjedő munkássággal azon igyekezni, hogy emeljék a földmivelést, mert ezzel saját jövedelmeiket és vagyonuk értékét is emelik. Ezenkívül az időjárás, az elemi csapások és a piaci árak határoznak az egyes gazdák sorsa felett, de ezek sem tartoznak a felelős kormány hatáskörébe. Ezért nehéz földművelési politikát csinálni, mert a haladást inkább egyesek, mint köztörvények csinálják. Sok mindenfélét el lehet rendelni, csak a jó gazdaságot, a jó időt és a jó termést nem. Azután meg a földművelés nem egyféle, hanem a legkülönbözőbb termelések összefoglalása. A földmivelési minisztérium tárcája erre tanúság, mert abban foglaltatnak a selyembogár, a méh, a baromfi, disznók, juhok, marha, ló és halak, gabnaneműek, takarmányfélék, rétmivelés, legelők, gyümölcsfák kertészete, szőllők, erdők ; ragályos betegségek állatok és növényekre, tüdővész, körömfájás, filloxera, peronospora; árvízügyosztály és borkormánybiztos; államjószágok és telepítés kivándorlással súlyosbítva; gazdasági iskolák és intézetek, vándortanítók és gazdasági tudósítók; mindenféle gazdasági gép, ipar és trágyagyárak ; kiállítások; vízszabályozó, gazdasági és sporttársaságok stb. Itt vezetni tudni, ahhoz miniszteri ész kell. E sokféleségben eltévedni és elveszni könnyebb, mint igazgatni és el-találni, hogy a földmivelési politika mi legyen Magyarországon ? Csakugyan nálunk az feltalálva még nincs, vagyi senki sem tudja, az állam feladata voltaképpen mi legyen? Csak beszélik, hogy agrárius ország vagyunk s hazánk kincse a föld, mely dús termőképességével a a magyar nemzetet erőssé, életképessé és függetlenné teszi és számára gazdag jövőt biztosíthat, hogy népünk is legjobban szeret földmiveléssel foglalkozni, mert a férfiak 46 százaléka a földmivelést tartja élete hivatásának; hogy ipar, kereskedés, vasutak, adók és állam mind a jó termésre és kivitelre van utalva, hogy nagy baj, ha a földbirtokos osztály elpusztul, a mezőgazdasági munkások a városokba és külföldre mennek, a bér csekély, a hitel drága, az eladósodás terjed, hanem az állam feladatát a társadalmi bajokkal, a földbirtok és mezőgazdasági hitelviszonyokkal, s a földmivelési teendőkkel szemben még soha sem a kormány, sem az ellenzék ki nem fejtették. Programm nélkül a földmivelési minisztérium jóakarólag intézkedik a napról-napra fölmerülő adminisztratív teendők iránt. Talán még nem született meg az az államférfiú, ki Magyarországon földmivelési politikát alkosson, ki vezesse, ne pedig sántikálva kövesse a mezei gazdaságot? Csodálatos dolog, hogy e téren vezérünk nincs, sok a jó és van elég híres gazda, de csak ki-ki magának. Váljon a gazdasági társulatok országos szervezkedése és szövetsége fog-e ezen változtatni? A képviselőházban a földmivelési költségvetésnél a szónokok egymásután jámbor óhajtásaikat nyilvánítják. A kép: A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Harc a fűszálért. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A Vérces-hegységnek a legnevezetesebb hegye az erdőkoszorúzott „Öregkovács“, a melynek nagyterjedelmü testén megosztoznak : Alsó-Galla, Szőllős, Baj, Agostyán és Tolna hegytövi falucskák határai, s a melynek erdőgazdasági gondjait megosztják maguk között az ugyanezen községekben elhelyezett erdőgondnokságok. A minden világtáj felé egészen szabadon fekvő, hatalmas hegy déli tövében fekszik az egyik kis falu az ő szorgalmas sváb népével, elrejtve a sűrű erdőben és küzdvebirkózva a használatába került pár holdacska földterületen az anyagi megélhetés súlyos gondjaival. Egy kis kenyér csak megkerül azokból a földszeletekből valamiképp s a mi belőle egyszer-másszor mégis hiányzik, azt az erdőadta téli munka keresményéből még pótolni is lehet valahogy ; de már annak a szegény jószágnak a mindennapi szükségletét, a drága takarmányt, mely csak mesterségesen gyűjthető össze a hosszú tél idejére s csak nagy ritkán futja ki a mindig későn érkező tavaszig, nem lehet megszerezni, ha elfogyott, abból a téli keresményből se, mert ilyenkor egyformán szükséget szenved ott mindenki, vagy legalább is nincs fölöslegre belőle senkinek. De nem is ügyel az az „achtelbauer“ —és telkes gazda — annyira még arra se, hogy a Jörgi mekkorát szel magának a kenyérből, mint amennyire vigyáz, hogy az a kis szénaszalma csak egy héttel is odább kifussa ,csak addig legalább, amíg a tavasz lehe az Öregkovács agostyáni oldalán is elnyelte a havat. Mert ilyenkor a tolnai és alsógallai oldalakon, de még inkább a „Peskő“ délnek fekvő mészkősziklái között, ahová szabadon besülhet az erőre kapott napsugár, a sziklahasadékokban és a bokrok tövében összegyülemlett őszelevény ereje gyorsan kihajtja a korai füvek egyes kövér csomóit, még mielőtt maga az erdő akár csak rügyeznék is. Gondoskodik a jó Isten róla, hogy amikor beáll a legnagyobb szükség, ott legyen a segítség azon az erdőn, amelyet ö „nemcsak az uraság számára teremtett.“ A szegény embernek csak azon kell lennie ekkor már, hogy azt a buja füvet összegyűjtse és hazaszállítsa. De ez a legnagyobb föladat. Csúszva, mászva, bujkálva, félve, remegve, lopva, keserves fáradsággal szerzi meg az anynyira tiltott idegen erdőn azt a kis füvet, amelyet kis sarlójával összecsipeget folytonos veszedelem között, napkelte előtt, vagy napnyugta után — s ez a dolog csaknem kizárólagosan a nőkre nehezedik — éjjel pedig, a sötétség leple alatt, hazacsempészi — többnyire a férfi — hogy vele a zöldség után vágyódó kis kulitehénnek, vagy a sok reménységre jogosító tinópárnak a száraz takarmányát megkeverje és megszaporitsa. De jaj ám azoknak, a kiket e keserves munkájuk közben rajtakapnak az erdő őrei! Elkobozzák tőlük a fáradságosan gyűjtött füvet s őket magukat hozzá még pénzbirsággal is sújtják. Igaz, hogy néha-néha meg is kegyelmeznek egyik-másik asszonykának, de ez épp oly kevéssé változtatja meg az általános szabályt, mint az a nagyon is ismert körülmény, hogy a falu Finum Rózsija egészen szabadon szedheti az uraság erdején a füvet is, éppen csak úgy, mint akár a gombát vagy az epret . . . A völgyekről is eltakarodott már minden hó s a böjti szelek felszikkasztották az utána maradt sarat is. Bekövetkezett a szántás-vetés ideje, a mikor az erős munkát végző jószág erősebb és több táplálékot igényel, hogy az igából, a hámból ki ne dűljön. A tavasz csókja nyomán új élet keletkezett erdőn, mezőn egyaránt. A tömegekben visszaérkezett vándormadarak már párokban laknak együtt a kitatarozott régi vagy a most épített új fészkekben ; a galambok, a rigók, a babukák már ülik is az első költést, hogy a másodikkal meg ne késsenek ; a kimeik által kényurilag magukra hagyott szarvas- és öztehenek már megválasztották azt a csendes rejtekhelyét, mely az ő boldog családi örömeiknek leszen a tanyája ; a tapsifüles nyulak, ezek az élvvágyó, gyáva, rossz szülők, már elhagyták az ő védtelen, gyámoltalan első fiaikat, hogy szerelmes telhetetlenségüket annál mértéktelenebbül kielégíthessék ; a rókakölykök gondos szülei már ki-kicsalogatják bolyhos, bohókás fiaikat az ő biztos váruk kapuja elé, hogy ott egy-egy elevenen hozott egérben begyakorolják őket a mesterségükhöz szükséges fortélyokba. De a fáknak és a bokroknak a rügyei is Mai számunk 18 oldal