Budapesti Hírlap, 1892. július (12. évfolyam, 181-211. szám)
1892-07-01 / 181. szám
1892. július 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (181. sz.) Vek és adatok ereje, a koncepció dialektikája épp úgy meglepte a tanácskozmányt, mint hangjának és modorának méltóságos, mindenben tárgyilagos, engesztelékeny jelleme. A prímás főtörekvése az, hogy még csak látszata se legyen, mintha e mozgalom akár az állam, akár a más felekezetűek irányában aggresszív föllépés lenne. A miért is a lehető legnagyobb objektivitás megtartására s minden olyan célzat vagy polémia szoros elkerülésére kérte a főúri egybegyűlteket, ami félreértésekre adhatna okot. A jelen volt főrendek közül többen felszólaltak. Az a vélemény is nyilvánult, hogy a kormány által legutóbb elfoglalt álláspont a javaslat keresztülvitelét könnyíteni fogja. A főrendiház kulturvitáján követendő eljárás, esetleges felszólalások és taktika megvitatása után a tanácskozmány esti fél hét órakor véget ért. A dédesdi mandátum. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jan. 30. Az Ábrányi Kornél országgyűlési képviselő megtámadott mandátumát ma délután négy órakor a bíráló bizottság ismét tárgyalta, a tárgyaláson jelen voltak mint hallgatók Apponyi Albert gróf, Hodossy Imre, Bolgár Ferenc, Lukács Gyula, Hock János és Linder György orsz. képviselők. Ma is a kihallgatott tanuk vallomásáról szóló jegyzőkönyveket olvasták fel. A fölolvasott jegyzőkönyvekből kiderül, hogy tizenkét Serényi-párti választó a Serényi-párt táborából ismételve a bódé elé ment és akkor jelentkezett szavazásra, mikor a saját községük már leszavazott, így aztán nem bocsájtották őket szavazásra. Minthogy ily jelentkezés többször történt, a védelem részéről intézett arra a kérdésre, miként történhetett, hogy nem kellő időben jelentkeztek, egy Serényi-párti választó kijelenti, hogy italosok voltunk. A záróórára vonatkozólag a Serényi-párti bizalmi férfiak tanukként kihallgattatván, homlokegyenest ellenkezőjét vallják annak, amit más tanuk igazolnak, hogy a záróórát akkor tűzte ki a küldöttségi elnök, midőn a választók ismételve nem voltak a bódé előtt találhatók s midőn a főszolgabiró többszöri kikiáltására esti 9 óra húsz perckor választók egyáltalában nem jelentkeztek s a többi községből a megjelentek leszavaztak, viszont a Serényi-párti bizalmi férfiak vallomása is igazolja azt, hogy a küldöttségi elnök által kitűzött záróórát a később megjelent választási elnök tudomásul vette s csupán a záróóra berekesztése ellen tiltakozott, midőn az lejárt és akkor is úgy, hogy beismerte, hogy a záróóra letelt, de azt kívánta, hogy az meghosszabbíttassék. E vallomások a hallgatóságra azt a benyomást tették, hogy a küldöttségi elnök csakugyan akkor tűzte ki a záróórát, mikor tényleg választó már nem jelentkezett. A tanúk kihallgatása után Bessenyei Ferenc kiküldött vizsgálóbiztos Vladár Ervinhez, mint a rélte Oppeln és Ratibor hercegségekkel, kikötvén magának ötvenezer forint évi járadékot, az aranygyapjas-rendet, esetleg egy püspökséget és a bíbort, ha feleségétől elválasztanák. Carillo azonban nem találta szükségesnek, hogy elválasszák feleségétől, minthogy az aszszony, valószínűen nem a maga fejétől, hanem inkább az ő tanácsára, megelégedett azzal, hogy úgy éljen az urával, a mint leány és fiútestvérével. Zsigmond pedig rövid időn rájött, hogy a cserével lefőzték. Az évi járadékot nem fizették, nem kapott püspökséget meg bíbort s bár Rudolfnak azt mondta az alkuváskor, hogy „ő katona, vitézlő ember, neki nem kellenek cifra paloták“, oppelni házát lakhatatlannak találta. Visszatért tehát Erdélybe, néhány havi bolyongás után megérkezik Kolozsvárra és egy éjjel ilyen kosztümben és kísérettel : „egy igen kis hitvány mentében, mordály puska a hóna alatt, a lábán egy igen hitvány fekete, száras csizma, relszegezett sarkantyúval, egy igen hitvány fekete kalap a fejében, negyed magával.“ Néhányszor még ismétlődik a kivándorlás Erdélyből, meg a visszavándorlás az imént leírt módon. Valami alaktalan ábránd kiűzi fejedelmi székéből és valami megnevezhetetlen vágy visszahozza ismét. Feleségével négy évi házasélet alatt alig tölt egy helyen néhány hetet, de valahányszor elszakad tőle , nagyon vágyakozik utána. A szegény asszonyt, a midőn Báthori Endréhez akarja feleségül adni, a ki Szamosközi szerint: „iszonyúképpen szerette, ki akart érte öltözni a papi ruhából,“ visszaviszik Grácba (1599 nyarán), hogy évek dédesdi kerület választási elnökéhez, levelet intézett s négy kérdésére kérte ki a volt választási elnök nyilatkozatát. Az első kérdés, melyet a vizsgálóbiztos a volt választási elnökhöz intézett, az volt: A második számú bódéban a záróórát a választási elnök úr tűzte-e ki; ha igen, mikor, mely időben, s ha nem az elnök úr tűzte ki, úgy ki tűzte ki ? Jelen volt-e ezen záróóra kitűzésekor ? Második kérdés : Felhatalmazta-e választási elnök úr Seilhoffer Istvánt, a második szavazatszedő küldöttség elnökét arra, hogy a záróórát kitűzze ? Harmadik kérdés : Jelen volt-e elnök úr a H. szavazatszedő bizottság bódéjában, midőn a szavazás berekesztetett. Negyedik kérdés : Eir-e tudomással arról, hogy a záróóra berekesztése után olyan választók is voltak, akik szavazatukat le nem adhatták. Vladár Ervin választási elnök a hozzá intézett kérdésekre a következőleg válaszolt: A záróóra nem általa, ellenkezőleg tudomása és beleegyezése nélkül tűzetett ki. A záróóra kitűzésére a küldöttségi elnököt nem hatalmazta fel. A záróóra berekesztésekor ott volt a bódéban. A szavazati bódéban számos választó volt, kik szavazati jogukat gyakorolni akarták, miről meggyőződve, figyelmezmeztette a küldöttségi elnököt törvénytelen eljárására s figyelmeztette, hogy a szavazatokat elfogadni kötelessége, mire a küldöttségi elnök azt válaszolta, hogy az ő bódéjában egyedül ő rendelkezik és szavazatokat nem fogad el. Bessenyei Ferenc vizsgálóbiztos Seilhoffer Istvánt, a második szavazatszedő bizottság elnökét is felszólította nyilatkozattételre, mire Seilhoffer István a következőleg válaszolt: Annál a szavazatszedő asztalnál, ahol ő volt elnök, Csizmadia Jenő volt a helyettes elnök. A záróóra akkor tűzetett ki, mikor minden község leszavazott, sőt volt olyan község is, melyet kétszer-háromszor is elővettek. Mikor valamennyi község leszavazott, szavazó nagyon gyér számban jelent meg, Csépány Ignác főszolgabíró a bódéból hangosan kiszólt, van e szavazó. E fölszólításra nem jelentkezett senki, mire a záróórát 9 óra 20 perckor kitűzte, mely alkalommal a bizalmi férfiak a szavazóasztalra helyezett órájához igazították saját órájukat. Az étkezés a szavazatszedő asztalnál történt, mely tíz percig tartott, mely idő alatt a szavazatszedő asztaltól senki sem kelt fel. Olyan szavazót, aki szavazati jogosultságát igazolni nem tudta, visszautasított. Már hat óra múlt, mikor Morzsányi Károly előadó bevégezte a tanúk vallomásáról szóló jegyzőkönyvek felolvasását, ezért az elnök a tárgyalás folytatását holnap délutáni négy órára tűzte ki. Ugyanez alkalommal egyházi forrásból a következő sorokat kapjuk : Főpapi körökben kellemetlen benyomást tett a nagyváradi tüntetés, a mikor a pályaudvaron egyes hevesebbvérű fiatal papok Zichy Nándor grófot ovációban részesítették. Nem mintha a nemes gróf katolikus részről a legnagyobb tiszteletre és elismerésre nem tarthatna igényt, hanem az idő és a hely oly tapintatlanul, a hangulatot annyira provokálóan volt megválasztva, hogy az illetékes tényezőket a legnagyobb zavarba hozta. Zichy Nándor gr. és Csáky miniszter más és más vagyonban jöttek. Schlauch püspök, a főispán és a többi urak, a kik az érkező nagy vendégek fogadására mentek, ahhoz a kocsihoz mentek, a melyben a miniszter volt, hogy kiszállásánál őt üdvözöljék. De Zichy Nándorgr. kocsija előbbre állott s igy ő hamarabb szállt ki, mint a miniszter. Mikor aztán néhány torok Zichy Nándor grófot kezdette éljenezni, mindenki oda tódult, a honnét az éljenzés hangzott, a miből aztán az a kellemetlen helyzet támadt, hogy Schlauch püspök néhány főurral együtt egymagára maradt a miniszter üdvözlésénél, a kit észrevehetőleg éppen oly kellemetlenül érintett ez az egész dolog, mint magát a váradi püspököt. Főpapi részről el is voltak készülve egy rókát és tudták gyalázni Erdélyt. A midőn Zsigmond először készül odahagyni a fejedelemséget, a midőn Erdélyt Báthori Boldizsárnak adja át tizenkétezer tallér évi bérért, magának csak a címet tartván meg, akul azt adja, hogy Olaszországban akar élni nyugodtan, hogy vágyik Velencébe, meg akarja látogatni az olasz udvarokat, aztán a pápát, akitől „sok kegyelmességet remél.“ Volt hajlama és tehetsége is a komédiázásra. Olaszai előtt néha római kosztümben, máskor kardinális ruhában jelent meg és beszédet mondott hozzájuk. A midőn palotája ablakából nézte a kolozsvári piacon lefolyó mészárlást, a midőn unokatestvérét, Báthori Boldizsárt és kancellárját, Kovachóczy Farkast nyakig vasban, erős katonafedezet alatt küldötte a szamosujvári börtönbe, hogy néhány nap múltán megfojtassa őket, a midőn Báthori Boldizsárnét, a ki férjéért könyörgött, testőrei által csaknem meztelenre vetkőztetve dobatta ki palotájából. Ciceró nyelvén a hűségről, a szeretetről perorált. Az említett véres szcéna lejátszása után viselt a török ellen egy rövid, győzelmes háborút és ezután vette feleségül Rudolf császár unokahugát, Mária Krisztiernát. Hogy a házasságra alkalmatlan, csak három nappal a lakodalom előtt vette észre. Ezt a titkot az udvarhölgyek korán megtudták, beszélték egymás között . Bocskai, a házasságszerző nagybátya, egy pillanatig komoly veszedelemben forgott, hogy a titok kiszivárgásáért az unokaöcs elütteti a fejét. Nem történt ilyesmi, mert Zsigmondnak egyebeken járt az esze. Carillo Alfonz jezsuita közvetítésével Erdélyt elcse-j--------------'i. __* | múltán kolostorba lépjen , „szűzies tisztaságát Isten szolgálatára“ ajánlván. A hitves tehát hamarább menekült meg Báthori Zsigmondtól, mint Erdély. Őt egyszer még Moldovából is hazahozták, a midőn Básta zsoldosai és Mihály vajda hordái Erdélyben vetélkedve grasszáltak. Míg ő hol eladta, hol ismét viszszavette örökségét, azalatt Básta okkupációja és Mihály vajda hódítása az országot letarolták. A nyomor és szenvedés, ami nyomukban támadt, szinte leírhatatlan. Az éhség kannibalizmusra vezette az embereket. A mai idegek nem birják meg, hogy ideírjuk az egykorú évkönyvek részleteit Báthori Zsigmond uralkodásának utolsó éveiből. A gyulafejérvári fejedelmi palota, hol ő olasz mágusaival és szellemidézőivel Hunyady János árnyát is megidézte, hogy fölfedje neki a jövendőt, füstös rom volt, fölégették a Mihály vajda hadai. Rokonai és kegyencei közül, akiket meg nem öletett, elhaltak. Bocskai Istvánt Prágában tartotta Rudolf császár tisztes fogságban. 1608-ban utoljára hagyja el Báthori Zsigmond Erdélyt. Prágába megy, Rudolf császár udvarában él. Elválasztják a feleségétől s az kolostorba vonul, fölveszi Krisztus menyasszonyainak fátylát. Ettől kezdve csak annyit tudunk róla, hogy tiz év múltán (1613. febr.) még él. Ekkor írja Kornis Zsigmondnak Prágából: „vajúdom az szegény köszvénynyel együtt.“ Nem a lélek bántotta tehát ekkor sem, hogy egész életén át csak rombolt, hogy csak nyomort és szenvedést árasztott mindenfelé; nem vádakat érzett, nem véres árnyak háborították őjeit, csupán a . . . köszvény- Junius. ellenirányú demonstrációra, ami tényleg el is következett. Mondják, hogy ezt az egész kellemetlen tüntetést Bobicsek tanulmányfelügyelő szervezte, aki Zichy Nándornak kedvelt embere. Illetékes helyen nagyon sajnálják ezt az incidenst, amelyet Csáky gróf miniszter azért, mivel jelenlétével a váradi ünnepségeket megtisztelte, csakugyan meg nem érdemelt. 3