Budapesti Hírlap, 1893. április (13. évfolyam, 90-118. szám)

1893-04-22 / 110. szám

Budapest, 1893. XIII. évfolyam 110. sz Szombat, április 22. Előfizetési érák: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Ezüstlakodalom Rómában. Budapest, ápr. 21. (bp.) 1868-ban e napon Florenc öl­tött ünnepi díszt, a trónörökös tartotta lakodalmát. Házasságához nem volt köze a politikának, se dolga benne a diplomáciának : szíve hajlandóságát kö­vette, mikor megkérte unokatestvére, a csodaszép Margherita hercegasszony kezét. Csak Rómával gyűlt meg a haja a házasulandóknak : a Romagna egy részétől már akkor megfosztott IX. Pius megtagadta az egyházi áldáshoz szükséges dispenzációt tőlük, melyre közel vérrokonságuk miatt a kánoni szabályok értelmében szükségük volt. De azért mégis egybekeltek, s példás, bol­dog házasélet, a trónon szerencsés, né­pet boldogító békekorszak lett belőle. Huszonöt év múlt el azóta s hol­nap Rómában ünnepük az ezüstlako­dalmat. A Quirinál-palota ünnepe ez, melyben részt vesz az egész olasz nem­zet, képviselteti magát Európa minden szuverénje, megjelent személyesen a német császár nejével, . . . Az egész világ becsülése, rokonszenve ritka össz­hangban nyilatkozik meg s e legszebb szerenáddal kíséri az ezüst nászi párt negyedszázéves boldogságért hálaadó istenes útjára. Csak a Vatikán ablakai maradnak Betéten, beffüggönyözve. A szentatya hivatásosan zárkózik el a Quirinál örö­mei elől. Haragvó Pius pápáról maradt hagyományul e politikai magatartás a jámbor Leóra, é s kit bölcsesége, nagy szive és diplomatikus érzéke a világ minden bajaiban a béke, az összhang apostoli szószólójává avatott, zászló­tartójává emelt, az egy szavójai­ ház iránt fölmentve érzi magát minden apostoli hivatás alól, a világ összhang­jába ő kever disztonáló hangot s a ne­gyedszázéves neheztelést, melynek ki­­egyenlítése immár történeti szükséggé vált, úgy a pápai tekintély, mint a ka­tolicizmus nemzetközi érdekei szem­pontjából, e neheztelést XIII. Leó csak­­olyan szenvedéllyel kultiválja és admi­nisztrálja, amilyennel IX. Pius meg­alapította. Maga a nászünnep érzelmi aktus lesz, melynek csak hátterében vonul meg a politika. Ezért méltatásával rö­viden végezhetünk. Az olasz királyi pár boldog házas­ságán példát vehet sok fejedelmi kérő, kik a régi kabinet-politika iskolai taní­tása szerint házasodnak, dinasztiájuk fényét s hatalmi állását tartva csak szem előtt, mikor szivük szerint kell választaniuk. Láthatják, hogy a dinasz­tiák fénye és ereje abból a közszere­tetből táplálkozik, melyre tisztes ma­gánélettel, a családi kör összhangjában példaadással rászolgálnak s mely min­den szívre vonzó erőt gyakorol. Ellen­ben láthatják másutt azt is, hogy a­hol ez hiányzik, a fény és erő csak mes­terkélt világitás, erőfeszítés műve, s a­hol pedig az összhang helyébe elmér­­gesitett ellentétek léptek, azok képesek a csinált fényt is elhomályosítani, az erőt pusztító munkába fogni, mely a trónbíbort beszenynyező, a koronate­kintélyt megrendítő botrányokban, intri­kákban, rejtélyes drámákban vagy skan­­dalózus válóperekben tör ki. Gratulálunk az olasz uralkodópár­nak a szép ünnephez, mely 25 éves erkölcs és boldogság esztétikai látvá­nyával hódolatra méltán készteti nem­csak alattvalóit, hanem a hozzá von­zott barátságos külföldet is. Gratulálunk az olasz nemzetnek örömnapjához, hogy szuverenitását a trónon ily erkölcsök képviselik úgy a jelenkor, mint a késő történelem szá­mára s hogy örömébe nem keverednek keserű csöppek : az ő királyuk nemzeti fejedelem, s mint ilyen, se országára, se fő- és székvárosára meg nem haragud­­hatik. Van még egy téma, melyet ez ünnep alkalmából meg kell pendíte­nünk : ez a bécsi udvar csodálatos viszo­nya az olasz uralkodóházhoz. A Habsburgok és a „Szavojardok ”• 100 év óta gyűlölködnek a birtokperek miatt, melyeket véres harcok után a históriai fejlődés végleg odaítélt az olasz felperesnek. Ferenc József és Viktor Emánuel a prágai békeokirat szövege szerint 1866 őszén örök barát­ságot és békét kötöttek a Szenthárom­ság nevében, — de azért esztendőkig nem siettek egymást viszontlátni. A jeget a „re galantuomo“ törte meg: a bécsi közkiállítás világsokadalmára 1873-ban ő is látogatónak jelentkezett a császári és királyi udvarnál. Bécsben akkor nem jöttek zavarba e váratlan vendég fogadásakor, sőt akkor sem, mikor látogatását viszonozni kellett: hja, Andrássy Gyula gr. volt a külügy- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az óra. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az Erzsébet-köruton sokszor végig me­gyek s mindig föltekintek egy házra, melynek óra van a homlokzatán. Szép háromemeletes ház , erkélyekkel, óriási ablakokkal, szilárdan, minden feltűnőbb cafrang nélkül építve. Nincs rajta torony, nin­csenek szobrai, nincsenek festményei. A lakók valószínűleg meg vannak vele elégedve, de a szemlélőnek semmi esztétikai élvezetet nem nyújt. Feltűnővé csupán az óra teszi. Mikor először arra mentem, nem volt semmi dolgom, a kószáláson kívül, melyet mű­vészi tökéletességgel szoktam űzni. Hanyagul föltekintettem a házra és gondolom : — Nini, egy óra. Ezt se láttam még pesti házon. Tovább mentem, aztán megálltam és visz­­szanéztem. — Mindenesetre jó gondolat volt a házi­úrtól , valami ostoba cifraság helyett egy gyakorlati célokat szolgáló órát tenni a házára. Másnap este megint arra őgyelegtem. — Nini, az óra ki is van világítva. Ez derék. Ilyenkor mennek erre a műhelyek mun­kásnői és munkásai, a­kiknek szegényeknek bizony nincs igen órájuk. Pár nap múlva arra mentem valahová ebédre. Felnézek, az óra fél hármat mutat. Teringettél, elkéstem. Rohamléptekkel halad­tam tovább s egészen kifáradva érkeztem a családi körbe, mely ebédre várt. Akkor kezd­tek csak teríteni s a férj még haza se jött a hivatalból. Megnéztem a zsebórámat. Három­negyed volt kettőre. — Jaj, de korán jött, hisz még nekem a konyhába is ki kell néznem, — szólt a fiatal menyecske. — Azt hittem, hogy fél három. Külön­ben csak tessék a konyhában foglalatoskodni, majd én addig a gyerekekkel játszom. Az asszony ott is hagyott rögtön s én Palinak elárultam néhányszor, hogy mennyi háromszor négy és ötször hat, Menczinek pe­dig igyekeztem megfelelni arra a kérdésére, hogy miért van a póknak huszonkét lába és miért nem kettő, mint az embernek. Edomra elég kellemes mulatság, különösen, ha az em­bernek a póklábak számáról halavány sejtelme sincs. Nincs rettenetesebb dolog, mint az ebédre várakozni. A legkedvesebb gyerek is kellemet­­­­len, a legszebb asszony is unalmas, mikor az­­ ember éhes. Romeo vacsora után bolondult bele Júliába. Egy szép asszonyra, az éjszaki sarkon el tudnék várni egész délután, de ha öt percig kell az ebédre várnom, akkor kiáll­­hatatlan vagyok, mint egy vén ballerina. Miért is jöttem föl olyan korán ? Nem jobb lett volna valahol előbb pár pohár sört meginni ? Az ördög vigye el azt a bolond órát! Mégis csak szemtelenség, hogy valaki a házán levő órával nem törődik semmit! Végre megjött a háziúr, betálalták az ebédet s a gyerekek figyelme a számtanról és a póklábakról egyértelmű­leg a csirkelábakra fordult. Magától értődik, hogy én azzal az ét­­vágygyal ettem, melyet gyomorbajos emberek a farkaséról szoktak elnevezni. Ebéd után elmentem még látogatóba s aztán, ugyancsak az Erzsébet­ körúton a nép­színházba ballagtam. Az óra egynegyed nyolcat mutatott. Bravo, hisz ez az óra háromnegyed órával siet s e szerint csak fél hét az idő és van még időm az ebéd előtt elmulasztott sört meginni. A Tábori-vendéglő ablakába ültem, jó darabig nézegettem az utcán hömpölygő tömeget s aztán komótosan a zsebórámért nyúltam. Há­romnegyed nyolcat mutatott, mikor én legföl­jebb hét órára számítottam. Mi ez ? Mi történt ? Hogy késhettem el ennyire a szín­házból ? Persze az óra ! No igen, az a háziúr, a Mai számunk 18 oldal.

Next