Budapesti Hírlap, 1893. május (13. évfolyam, 119-148. szám)
1893-05-04 / 122. szám
Budapest, 1893. XIII. évfolyam 122. sz. május 4. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A tanítók leszavazása. Budapest, máj. 3. A szabadelvű párt nagyobb dicsőségére a kormány hívei a képviselőházban megtagadták a néptanítóktól a legcsekélyebb fizetés felemelését. Marad nekik a háromszáz forint minimum egy Berzeviczy-módosítással,hogy ha a szerb pátriárka, az oláh metropolita, a nyitrai káptalan, vagy a debreceni konvent megengedik és kérik, az állam hajlandó megadni a négyszáz forintot is oly feltétel alatt, hogy az egyházak megtűrik az állam befolyását e segélyezett iskoláikra. De melyik egyház és nemzetiség fogja kérni az állami beavatkozást s nem inkább további ínségre szorítani tanítóját? És mely pénzügyminiszter lesz hajlandó a felekezeti iskolákra többet áldozni ? amit Csáky liberális kultúrpolitikája tesz, az a fakultatív fizetésfelemelés a tanítóknak. Minden más fizetésjavítás és liberális reform kötelező. Ám a szabadelvű párt és szövetségei megtagadták a népnevelés javítását, nemzeti fejlesztését, állami felügyelet alá vonását s a szegény néptanítók sorsának enyhítését, csakhogy a kormánynak bizalmat szavazhassanak. Gyönyörű világ! A pártpolitika kegyetlen elfajulása, mely nem tekint semmi egyebet, csak a minisztérium érdekét, hogy valahogy ez meg ne bukjék, inkább szenvedjen sok ezer tanító ínséget családostul s tengődjék a népoktatás úgy, mint idáig. Sem 600 frtot nem adtak a kormány urai és hívei az okleveles néptanítóknak, sem 400 frtot, sem pedig a segédtanítóknak évi 250 frtot, semmit, hanem megadták újra, mit Eötvös József 25 év előtt már megadott nekik és a minimumnak jelentett ki. Hát ez a szabadelvű haladás? Egy iskoláit sikeresen végzett műveit férfiúnak 82 krajcár napszám, így fizeti Magyarország a nemzeti kultúra napszámosait. Ez a szavazás szégyenfolt marad a magyar parlamentarizmus történetén. Csakhogy a kormány meg van mentve ! Tizennégy szótöbbségnél elkerülte a tárcakérdéssel játszó miniszter bukását. E tizennégy szavazat között volt hét miniszteri és államtitkári bizalomnyilvánítás Csáky iránt. De minek számítjuk ezt, hiszen a kormánypárt megvan, ha távol van is és ha szorítják, mindig kiadja a majoritást. Ma csak tizennégy, holnap már száztizennégy. Egészen felesleges a szabadelvű pártban reménykedni, hogy változik vagy megoszlik. Legfelebb miniszteri engedélyével abszentálja magát a szavazástól. Ez különben most annyira divat, hogy a függetlenségi kormánypárt is megteszi. Ez egy új momentum a mai szavazásban, de már a múlt pénteken megállapodtak benne. Nehogy a kormány, vagy Csáky miniszter válságos helyzetbe jusson, némelyek öszszebeszéltek, hogy úgy tesznek, mint Tisza Kálmán 1861-ben, tartózkodni fognak a szavazástól a néptanítók fizetésfölemelése fölött. Be is váltották egymásnak tett ígéretüket s taktikájuk sikerült, a kormány áll és a néptanitók buktak. De a függetlenségi párt nagy többsége melegen és híven küzdött a néptanitók és a nemzeti ügy mellett, küzdött a kormány ellen. Oly erős ösztön és érzék van ebben a pártban, hogy azt tönkretenni nem sikerült. A három ellenzék együtt szavazott a 400 frtos minimumra s fölvitte 138 szavazatra, a kormány kapott 152 szavazatot, a különbség 14 ; ha még 15 ellenzéki képviselő jelen van és szavaz, a szabadelvű kormány és párt a király érkezésének napján legyőzetik. Dicséret a jelenvoltaknak és szavazóknak. ix. távollevő ellenzékiek közt lehetnek többen, kik betegség, vagy más fontos ok miatt és nem alattomos kormánypártiságból maradtak el a mai ülésről, mégis sajnálnunk kell, hogy elmaradtak. Hanem oly érdekes a távollétükkel feltűnt ellenzéki képviselők névsora, hogy kénytelenek vagyunk azt, minden személyes kritika mellőzésével, az olvasó közönségnek bemutatni. Nem voltak jelen, vagy nem szavaztak : Tompa Antal f., Tóth János f., Ugron Zoltán n., Uray Imre f., Vállyi Árpád f., Wenkheim Frigyes gr. n., Zselénszky Róbert gr. n., Asbóth János p. k., Bakó Emil f., Beniczky Árpád f., Beniczky Miksa f., Bethlen Gábor gr. n., Boda Vilmos f., Bornemisza István f., Csávolszky Lajos f., Eötvös Károly f., Ernuszt Kelemen n., Hajós József n., Hedry Lőrinc n., Helley János n., Kállay Ferenc f., Kállay Lipót f., Kék Lajos n., Kiss Albert f, Matkovics Tivadar 48-as, Mérey Lajos f., Mihályi Péter n., Malek Lajos f., Nagy Gyula f, Noszlopy Gyula f., Pázmándy Dénes, Remete Géza 48-as, Szabó László f. és Szalay Imre f. Összesen nem szavazott 84 ellenzéki képviselő és pedig 21 függetlenségi, 2 egyon-párti, 10 nemzeti párti és 1 pártonkívüli. Világos ebből, hogy az ellenzék megbuktathatta volna a kormányt, ha elszánt komolysággal és összetartással akarta volna és ha a 400 forintot a ház a tanítóknak megszavazta volna, meg is kapták volna, a magyar nemzeti kultúra diadala elárasztotta volna Magyarországot. Nem akarták sem a kormány, sem a szabadelvű párt, sem a kormány jó barátai és igy — a csatát elvesztettük. Tanítók ! Szeressétek a hazát s tanítsátok a gyermekeket önfeláldozó honszeretetre, műveljétek a népet és terjesszétek a magyar nyelvet, dolgozzatok és k éhezzetek. Ezt rendeli a minisztérium és 152 szabadelvű népképviselő évi 3200 forint fizetéssel. Mai számunk 20 oldal. A király Budapesten. — Saját tudósítónktól. — Budapest, máj. 3. Budapest ma korán kelt. A nap tüzes szekere még föl sem hajtott a keleti égboltozatra, a nyugati pályaudvar környékét már nagy embercsoportok foglalták el s a vácikörúton, a hajnali szellőben lengő zászlók alatt, várakozók állottak sorfalat. A királyt várta Budapest népe, a királyt, akiről azt tudtuk, hogy haragszik s ki ebben a szép májusi hajnalban megbékülten közelgett magyar fővárosa felé. A monarchikus államok poétikus fénynyel hintett órái közé tartozik az uralkodónak ez a korai érkezése s a népnek ez a hajnali tüntetése. Itt, úgy tetszik, hogy a király éppen azért választotta utazásának az éj csöndjét s érkezésének a korai reggelt, hogy elkerülje a nép ovációt, mely világos nappal elkerülhetetlen volt. De a nép nem engedte el ezt a találkozást s meglepte uralkodóját üdvözletével, éljeneivel és tömegeivel akkor, mikor neki megérkezni tetszett. A tüntetés spontán, minden hivatalos jelleg nélkül szűkölködő volt. Diszszázad nem vonult az állomás elé, testületeket senki sem dirigált az utcákra, még csak kocsisoros diadalmenetet sem rendeztek. Az egyedüli diszt a tisztán mosolygó égbolt és a koránkelő emberek ezreinek tömegei adták meg. Ámbár, hiszen ez szebb minden hivatalos dísznél. A lovasutak és villamosok legelső kocsijai már zsúfolva értek a pályaudvarhoz s százával robogtak a fogatok és bérkocsik öt órakor a váci körúton, a kiváló állást elfoglaló személyekkel. Az utcákon és utakon, a melyeken a király palotájába bújt, lobogók lengtek a házakon s imittatott az erkélyeket s ablakokat szőnyegekkel díszítették. Alapjában véve házak diszitéséről azonban alig lehet szólni. Negyed órával öt után az Arany János utcán s a váci körúton már sűrű vonalat formált a nép s a pályaudvar közelében tolongva lepte be a járókat, meg a tért. Az egész mozgalmas, csinos képet mutatott, az összetorlódó fejek ezreivel, melyek közül díszbe öltözött lovasrendőrök alakjai váltak ki. Ez a közönség a lakosság minden rétegéből sorakozott. A cilinderek és napernyők csoportjait a gyűrött munkáskalap s a babos fejkendő váltogatta. A pályaudvarhoz egymás után értek a fogatok, melyek csak lassan haladhattak a bejáróhoz. A perronon, ahova csak a notabilitásokat, parlamenti tagokat s a hatóságok képviselőit bocsátották, kevéssel öt után már díszes társaság gyűlt egybe. Ott volt az egész képviselőház (a korai kelés folytán kissé gyűrt és fakó) képe. Csak éppen egy gerezdje hiányzott, a baloldal legszélén levő , a függetlenségi és 48-as párt. Ennek egyetlen tagja sem jött el. A miniszterek díszmagyarban jelentek meg. Wercerle fekete bársonydiszben, mely azonban olyan kopott volt, hogy a kegyelmes úr ezúttal bizonyára a takarékos pénzügyminiszter minőségében kívánt megjelenni a fölség előtt. Annál pompásabb díszben volt Csáky gróf, a