Budapesti Hírlap, 1893. május (13. évfolyam, 119-148. szám)

1893-05-04 / 122. szám

Budapest, 1893. XIII. évfolyam 122. sz. május 4. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jen­ő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A tanítók leszavazása. Budapest, máj. 3. A szabadelvű párt nagyobb dicső­ségére a kormány hívei a képviselőház­­ban megtagadták a néptanítóktól a leg­csekélyebb fizetés felemelését. Marad nekik a háromszáz forint minimum egy Berzeviczy-módosítással,hogy ha a szerb pátriárka, az oláh metropolita, a nyitrai káptalan, vagy a debreceni konvent megengedik és kérik, az állam hajlandó megadni a négyszáz forintot is oly fel­tétel alatt, hogy az egyházak megtűrik az állam befolyását e segélyezett isko­láikra. De melyik egyház és nemzetiség fogja kérni az állami beavatkozást s nem inkább további ínségre szorítani tanítóját? És mely pénzügyminiszter lesz hajlandó a felekezeti iskolákra töb­bet áldozni ? a­mit Csáky liberális kultúrpolitikája tesz, az a fakultatív fizetésfelemelés a tanítóknak. Minden más fizetésjavítás és liberális reform kötelező. Ám a szabadelvű párt és szö­vetségei megtagadták a népnevelés ja­vítását, nemzeti fejlesztését, állami fel­ügyelet alá vonását s a szegény nép­tanítók sorsának enyhítését, csakhogy a kormánynak bizalmat szavazhassanak. Gyönyörű világ! A pártpolitika ke­gyetlen elfajulása, mely nem tekint semmi egyebet, csak a minisztérium érdekét, hogy valahogy ez meg ne buk­jék, inkább szenvedjen sok ezer tanító ínséget családostul s tengődjék a nép­oktatás úgy, mint idáig. Sem 600 frtot nem adtak a kormány urai és hívei az okleveles néptanítóknak, sem 400 frtot, sem pedig a segédtanítóknak évi 250 frtot, semmit, hanem megadták újra, mit Eötvös József 25 év előtt már meg­adott nekik és a minimumnak jelentett ki. Hát ez a szabadelvű haladás? Egy iskoláit sikeresen végzett műveit férfiú­nak 82 krajcár napszám, így fizeti Ma­gyarország a nemzeti kultúra nap­számosait. Ez a szavazás szégyenfolt marad a magyar parlamentarizmus történe­tén. Csakhogy a kormány meg van mentve ! Tizennégy szótöbbségnél elkerülte a tárcakérdéssel játszó miniszter buká­sát. E tizennégy szavazat között volt hét miniszteri és államtitkári bizalom­­nyilvánítás Csáky iránt. De minek szá­mítjuk ezt, hiszen a kormánypárt meg­van, ha távol van is és ha szorítják, min­dig kiadja a majoritást. Ma csak tizen­négy, holnap már száztizennégy. Egészen felesleges a szabadelvű pártban reménykedni, hogy változik vagy megoszlik. Legfelebb miniszteri engedélyével abszentálja magát a sza­vazástól. Ez különben most annyira di­vat, hogy a függetlenségi kormánypárt is megteszi. Ez egy új momentum a m­ai szavazásban, de már a múlt pén­teken megállapodtak benne. Nehogy a kormány, vagy Csáky miniszter vál­ságos helyzetbe jusson, némelyek ösz­­szebeszéltek, hogy úgy tesznek, mint Tisza Kálmán 1861-ben, tartózkodni fog­nak a szavazástól a néptanítók fizetés­fölemelése fölött. Be is váltották egy­másnak tett ígéretüket s taktikájuk sikerült, a kormány áll és a néptani­tók buktak. De a függetlenségi párt nagy többsége melegen és híven küz­dött a néptanitók és a nemzeti ügy mellett, küzdött a kormány ellen. Oly erős ösztön és érzék van ebben a párt­ban, hogy azt tönkretenni nem sikerült. A három ellenzék együtt szavazott a 400 frtos minimumra s fölvitte 138 szavazatra, a kormány kapott 152 sza­vazatot, a különbség 14 ; ha még 15 ellenzéki képviselő jelen van és szavaz, a szabadelvű kormány és párt a király érkezésének napján legyőzetik. Dicséret a jelenvoltaknak és sza­vazóknak. i­x. távollevő ellenzékiek közt lehetnek többen, kik betegség, vagy más fontos ok miatt és nem alattomos kormánypártiságból maradtak el a mai ülésről, mégis sajnálnunk kell, hogy el­maradtak. Hanem oly érdekes a távol­létükkel feltűnt ellenzéki képviselők névsora, hogy kénytelenek vagyunk azt, minden személyes kritika mellőzésével, az olvasó közönségnek bemutatni. Nem voltak jelen, vagy nem szavaztak : Tompa Antal f., Tóth János f., Ugron Zoltán n., Uray Imre f., Vállyi Árpád f., Wenkheim Frigyes gr. n., Zselénszky Róbert gr. n., Asbóth János p. k., Bakó Emil f., Beniczky Árpád f., Beniczky Miksa f., Bethlen Gábor gr. n., Boda Vilmos f., Bornemisza István f., Csávolszky Lajos f., Eötvös Károly f., Ernuszt Kelemen n., Hajós József n., Hedry Lőrinc n., Helley János n., Kállay Ferenc f., Kállay Lipót f., Kék Lajos n., Kiss Albert f, Matkovics Tivadar 48-as, Mé­­rey Lajos f., Mihályi Péter n., Malek Lajos f., Nagy Gyula f, Noszlopy Gyula f., Pázmándy Dénes­­, Remete Géza 48-as, Szabó László f. és Szalay Imre f. Összesen nem szavazott 84 ellen­zéki képviselő és pedig 21 független­ségi, 2 egyon-párti, 10 nemzeti párti és 1 pártonkívüli. Világos ebből, hogy az ellenzék megbuktathatta volna a kormányt, ha elszánt komolysággal és összetartással akarta volna és ha a 400 forintot a ház a tanítóknak megszavazta volna, meg is kapták volna, a magyar nemzeti kultúra diadala elárasztotta volna Magyarországot. Nem akarták sem a kormány, sem a szabadelvű párt, sem a kormány jó barátai és igy — a csatát elvesztettük. Tanítók ! Szeressétek a hazát s tanítsátok a gyermekeket önfeláldozó honszeretetre, műveljétek a népet és terjesszétek a magyar nyelvet, dolgoz­zatok és k éhezzetek. Ezt rendeli a minisztérium és 152 szabadelvű nép­­képviselő évi 3200 forint fizetéssel. Mai számunk 20 oldal. A király Budapesten. — Saját tudósítónktól. — Budapest, máj. 3. Budapest ma korán kelt. A nap tüzes szekere még föl sem hajtott a keleti égbolto­zatra, a nyugati pályaudvar környékét már nagy embercsoportok foglalták el s a váci­­körúton, a hajnali szellőben lengő zászlók alatt, várakozók állottak sorfalat. A királyt várta Budapest népe, a királyt, a­kiről azt tudtuk, hogy haragszik s ki ebben a szép májusi hajnalban megbékülten közel­­gett magyar fővárosa felé. A monarchikus államok poétikus fénynyel hintett órái közé tartozik az uralkodónak ez a korai érkezése s a népnek ez a hajnali tünte­tése. Itt, úgy tetszik, hogy a király éppen azért választotta utazásának az éj csöndjét s érkezésének a korai reggelt, hogy elkerülje a nép ovációt, mely világos nappal elkerülhetetl­­en volt. De a nép nem engedte el ezt a ta­lálkozást s meglepte uralkodóját üdvözletével, éljeneivel és tömegeivel akkor, mikor neki megérkezni tetszett. A tüntetés spontán, minden hivatalos jelleg nélkül szűkölködő volt. Diszszázad nem vonult az állomás elé, testületeket senki sem dirigált az utcákra, még csak kocsisoros diadalmenetet sem rendeztek. Az egyedüli diszt a tisztán mosolygó égbolt és a koránkelő emberek ezreinek tömegei adták meg. Ámbár, hiszen ez szebb minden hivatalos dísznél. A lovasutak és villamosok legelső kocsijai már zsúfolva értek a pályaudvarhoz s százával ro­bogtak a fogatok és bérkocsik öt órakor a váci körúton, a kiváló állást elfoglaló személyekkel. Az utcákon és utakon, a melyeken a király pa­lotájába bújt, lobogók lengtek a házakon s imitt­­atott az erkélyeket s ablakokat szőnyegekkel dí­szítették. Alapjában véve házak diszitéséről azonban alig lehet szólni. Negyed órával öt után az Arany János­ utcán s a váci körúton már sűrű vonalat formált a nép s a pályaudvar közelében tolongva lepte be a járókat, meg a tért. Az egész mozgalmas, csinos képet mu­tatott, az összetorlódó fejek ezreivel, melyek közül díszbe öltözött lovasrendőrök alakjai váltak ki. Ez a közönség a lakosság minden rétegéből sorakozott. A cilinderek és napernyők csoport­jait a gyűrött munkáskalap s a babos fejkendő váltogatta. A pályaudvarhoz egymás után értek a foga­tok, melyek csak lassan haladhattak a bejáróhoz. A perronon, a­hova csak a notabilitásokat, parlamenti tagokat s a hatóságok képviselőit bocsá­tották, kevéssel öt után már díszes társaság gyűlt egybe. Ott volt az egész képviselőház (a korai kelés folytán kissé gyűrt és fakó) képe. Csak éppen egy gerezdje hiányzott, a baloldal legszélén levő , a füg­getlenségi és 48-as párt. Ennek egyetlen tagja sem jött el. A miniszterek díszmagyarban jelentek meg. Wercerle fekete bársonydiszben, mely azonban olyan kopott volt, hogy a kegyelmes úr ezúttal bizonyára a takarékos pénzügyminiszter minőségében kívánt megjelenni a fölség előtt. Annál pompásabb díszben volt Csáky gróf, a

Next