Budapesti Hírlap, 1894. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1894-01-15 / 15. szám
1894. január 15. BUDAPESTI HÍRLAP. (15. sz.) Geigert a minap, saját kérésére, gyenge elméjüség és tékozlás miatt gondnokság alá helyezte. (Egy lap jubileuma.) A Néptanítók Lapja ma 20 éves jubileumát ülte annak, hogy Győrtyánffy István vezetése alá került. A budai pedagogiumban az állami tanítóképző intézetben háziünnepély volt ebből az alkalomból. Györydnffy István kir. tanácsos, az intézet igazgatójának ebédjén a lap munkatársai, körülbelül ötvenen voltak jelen, köztük Szathmáry György min. tanácsos, Tóth József, Komócsy József, Suppán Vilmos igazgató és többen. Gyertyánffy poharát Csáky grófra és Berzeviczy államtitkárra emelte. Utána Szathmáry a házigazdát köszöntötte fel. Pohárköszöntőt még számosan mondtak. (Jókai müvei stenografálva.) A budapesti Stolze-Fenyvessy-féle sztenográfus körök küldöttségileg fölkeresték ma Jókait és átnyújtották neki „Regéit“ sztenografálva. A küldöttség tagja voltak : Kaiser Gizella és Itskovits Anna kisasszonyok, Kornfeld Antal, Neuhausz Alfréd. A küldöttséget Vargay István tanár vezette, aki Jókait, mint a sztenografálás jósát köszöntötte, a ki a Jövő század regényében a sztenográfiának oly fényes jövőt jósolt. Beszéltek még Kaiser Gizella k. a. és Kornfeld Antal. Jókai meghatottan válaszolt s megemlítette, hogy ő rendes írással Beák Ferencnek egy beszédét le tudta írni. Jókai munkái sok európai nyelvre le vannak fordítva, de sztenografálva előszörhazánkban jelentek meg. A nagy költőnek első sztenografált munkája ez volt, melyet neki a küldöttség átnyújtott. Távozáskor kedélyesen megjegyezte a költő : „Ha azután rosszul beszélek, javítsák ki, mert ez is a sztenográfusok joga!“ — (A császár úttörői.) A német császár nemrég Magdeburg környékén, Barbyban vadászott, Bietze tanácsos birtokán. A vadászterülethez nem volt jó út, hepehupás földön át kellett oda jutni. A figyelmes házigazda, mielőtt a császár érkezett, befogatta két gőzekéjét (Bismarck hercegnek hívták az egyiket, Moltke gróf mili a másik gépet) s ezek egyszeri fordulással jó utat vágtak az erdőig. A császárnak tekint ez a figyelem s vadászat után az ebédnél szóba is hozta. — A falubeliek már meg is csinálták erre a maguk tréfáját — szólt a házigazda. — És mi az ? kérdezte a császár. — Felséged engedelmével — felelt a tanácsos — azt beszélik a falusiak, hogy: — felségednek Bismarck herceg és Moltke gróf egyengették az utat. A császár nevetett a nevetőkkel. — (Befagyott dunai hajók.) A dunagőzhajózási társulatnak — mint levelezőnk írja — a hirtelen beállott hidegben három hajója fagyott be a nyílt Dunán Zimonynál. A Pannónia, a Pancsová és a Pataj gőzösöknek rendeletük volt a Zimonytól mintegy félórányira fekvő Cyglana telelőbe bemenni, hol úgy a nevezett társulatnak, mint a magyar államvasuti és bosnyák gőzhajózásnak számtalan hajója telel. Mire azonban a három gőzös a Cyglamába való menetelre gondolt, oly erősen beállott a Duna, hogy Zimonynál, a város előtt, a nyílt Dunán fagytak be a gőzösök. Most a társulat minden lehetőt elkövet, hogy a veszélyes helyzetbe rekedt hajókat kiszabadíthassa és a jég által való összezuzástól megmentse; ez kettőnél valószínűleg sikerülni is fog, azonban a harmadiknak, a Pannoniának kiszabadítása nagyon kétséges, mert valóságos jégtorlaszokkal van körülvéve. Az óbudai telelőben — mint értesülünk — szintén nagy károkat okoz a dunagőzhajózási társulatnak az idei tél, mivel ott meg a késő őszszel, Oláhországból és Bulgáriából Regensburgba rendelt búzás teherhajók (sleppek) szorultak benn, mintegy 150 ezer méter mázsa búzával. Ezek a teherhajók oly mélyre vannak rakva, hogy az óbudai téli menedékhelyen nincs elég mély viz számukra s nem csak befagytak, de fenékre is kerültek és félő, hogy össze fognak törni és a rakományuk tönkre megy. A társulat tehát kénytelen a búzarakományt könynyiteni s a búzát részint a partra, részint más teherhajókba átrakni. Mindig panaszkodott a társulat, hogy az állam nem gondoskodik téli menedékhelyekről, pedig ez a panasz nem volt alapos, mert az állam helyreállíttatta az újpesti telelőt, a győri Dunát, hol kitűnő telelő van, a futtaki ágat, az idén pedig egy egészen új telelőt kotortatott és záratott el Beocsinnál. Eredetileg, a Dunagőzhajózás erre az utóbbi telelőre reflektált s ide akarta beállittatni a most Óbudán vergődő romániai és bulgáriai gabonás hajókat, azonban látván az enyhének mutatkozó időjárást, fel akarta vinni mégis Regensburgig a hajókat. Ez — amint látható — nem sikerült. — (Tanácskozó munkások.) A kiúsó-váciúti Huber-féle vendéglőben népes gyűlést tartottak ma a budapesti vasöntő munkások. A gyűlésen, melyet Banasskievicz József vezetett, Boldi Sándor volt az első fölszólaló. Hosszabb beszédben ecsetelte a vasöntő munkások sanyarú helyzetét és az intéző köröket azzal vádolta, hogy a munkások sorsát nem viselik eléggé szívükön. Határozati javaslatot nyújtott be az iránt, hogy a vasöntő munkások valamennyien a szociáldemokrata párthoz csatlakozzanak, mert csak ez a párt védelmezi a munkások érdekét önzetlenül. Második fölszólaló Teszás Károly volt, aki különösen a sajtónak esett neki, mint amely a munkások ellen működik. Beszédének ebben a részében oly válogatlan kifejezéseket használt, hogy az ügyeletes rendőr-tisztviselő , Gaal István dr. az elnök útján megintette. Teszás szervezkedésre buzdította a szaktársakat. Rádi még azt indítványozta, hogy minden műhelyből egy-egy bizalmi férfiút küldjenek ki, mert úgy egységes lesz a szervezkedés. Rádi Sándor határozati javaslatát és indítványát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. (A lengyelek ellen.) A számkivetésnek egy új fajtáját találták ki az oroszok. Varsóból táviratoztak, hogy a varsó-vihiói (Lithvánia) vasút összes lengyel hivatalnokait felmentették állásuktól és a szibériai vasúthoz helyezték őket át. Az orosz hadügyminisztériumnak az a szándéka, melylyel nyilván szintén a lengyelség leigázására törekszik, hogy mindazokat a fiatalembereket, akik egyetemre akarnak járni, előbb besorozza. Csak katonai kötelezettségük teljesítése után folytathatják majd tanulmányaikat. (Lopások a közvágóhídon.) Az utolsó időben több lopás történt a közvágóhídon. A helynélküli mészároslegényeket vették ezért gyanúba, akik rendszerint ott ólálkodnak a vágóhíd helyiségeiben. A közvágóhíd igazgatósága most kiadta a rendeletet, hogy ezentúl csak azoknak szabad a vágóhíd helyiségeiben tartózkodni, akiknek ott dolguk van, de ezek is szigorú ellenőrzés alá esnek a kapuőrök részéről. (Tréfás lövés.) A pozsonymegyei Borsa községben — mint levelezőnk fia — a következő szomorú eset történt. Paluma József jómódú fiatal gazda puskával járt az udvarán, hogy a kerítésen és fákon ülő varjakat lődözze. Egyszerre látja, hogy a kerítés mellett Szerzény Ágost szomszédgazda halad el s vidáman rákiált: — Hallod-e Guszti, a fejedet pompásan el tudnám találni. — No az olyan kocavadásznak mindig kiállók. Hisz célozni sem tudsz! Alig mondta ki nevetve e szavakat: már durranás hallatszott s a szerencsétlen Szerzeny Ágost halva rogyott össze. Paluma József a tréfás lövő elsőnek futott hozzá, fölemelte, jajgatva életre akarta kelteni, de pajtása meg sem mozdult már. Az egész töltés halántékán át az agyba hatolt. A kétségbeesett Palama maga jelentkezett a törvényszéknél. (A hóhér számlája.) A legutóbbi pécsi akasztás alkalmával teljesített hivatalos funkcióért járó számlát — mint a Pécsi Figyelő Írja — szerdán nyújtotta be Kozarek hóhér a pécsi kir. főügyészi helyetteshez. A számla egyes tételei a következők: Felakasztás egy fejtől .... 12 fit 60 kr akasztófa felállítása.......................6 fit — kr a holttest levétele............................6 fit — kr a hóhér napidija..................................(1 fit 80 ler a két segéd napidija............................8 fit Ifi kr élelmezési költségek, utazási díjak és egyéb kiadások . . . . , 89 fit, 84 kr Összesesen . . 123 frt 90 ser. (Gyújtó-áruló automaták.) Két élelmes vállalkozó masinává alakítja át Budapest utcáin a gyujtóáruló fiukat. Vagyis automata szekrényeket állít fel az utcasarkokon, olyan formákat, mint a levélgyűjtő-szekrények, melyekbe ha beledob az ember egy vagy két krajcárt, kiugrik belőlük egy gyújtóval teli skatulya. A fővárosi tanács és a közgyűlés megadták a vállalkozóknak az engedélyt, de a közmunkák tanácsa tiltakozott, azon a címen, hogy a szekrények akadályoznák az utcai forgalmat; a belügyminiszter azután a vállalkozók javára döntött s igy az utcai gyujtós automatákat nemsokára felállíthatják. Ezek az igaz, nem mosolyognak a vásárlóra, mint egy szép trafikos kisasszony, de munkával eltelt, mogorva emberek, akük egészen objektíve akarnak gyújtót vásárolni, azok jó hasznát fogják venni az automatának. — (Betörők elfogása.) A szederkényi csendőrök — mint mohácsi tudósítónk telegrafálja — nagyobb betörő szövetkezetnek jöttek nyomára, melynek összeköttetése kiterjed Baranya, Tolna és Bács megyére is. A nyomozást Spalla Aurél mohácsi csendőrhadnagy végzi, ki ez ügyben már napok óta éjjelt nappallá téve fáradhatatlanul működik csendőreivel. Neki köszönhető, hogy eddig huszonnégy, a megye különféle községeiben elkövetett betöréses lopást és rablást sikerült kideríteni, köztük egy öt év előttit is. Eddig tizennégy tettest fogtak el. (A katonák ebédje.) A közös hadügyminiszter legutóbbi körrendeletében közzéteszi, hogy az 1894-ik évben a szállásadók a katonai átvonulások alkalmával mily összegért kötelesek a legénységiek az étkezést szolgáltatni. Ezt a magyar honvédelmi miniszterrel egyetértve megállapított u. n. átvonulási étkezési pénzt, melyet a katonai kincstár fizet, a dunáninneni kerület megyéiben 21, a dunántúli kerületben 22, a tiszáninneni kerülethez tartozó megyékben 20, a tiszántúliban 205, a királyhágóntúli részekben 19 és a Horvát-Szlavon m megyékben és városokban 195 krajcárban állapították meg. A fővárosban e váltságösszeg — melyet a magyarországi IV. hadtestparancsnokság székhelyein kívül még Kolozsvárra (235 kr.) és Fiuméra nézve (21 kr.) is külön megállapítottak — 26 krajcárra rúg. A legénységnek nyújtott étkezés fejében a katonaságtól a legkisebb térítési összeget (225 kr.) a horvát főváros és a legnagyobbat (305 krajcár) Pozsony város szállásadói kapják. Kassán 24, Temesváron 235 és Nagyszebenben 245 krajcárra rúg az étkezési pénz. (A szép sceztyfialeány.) Parisból írják : Három, Belgiumból idekerült testvér, a Boonen kisasszonyok, a hetvenes évek végén Parisban kettyűsboltot nyitott a nagy opera közelében, melyet az elegáns világ szívesen látogatott. Mind a három leány fényesen ment férjhez. A legidősebbiket elvette egy márki, a középsőt egy grand, aki Spanyolország legelőkelőbb családjaival volt rokonságban, a harmadik, Vilhelmina, de Courcelles grófné lett. Hét éve meghalt a gróf és atyafisága nagy boszúságára 200.000 frank értékű vagyonát , ehhez a villereau-i kastélyt és igen tisztes évi járadékot özvegyére hagyta, föltéve, hogy az özvegy marad és Kringót egyetlen gyermekük, Lujza nevelésének szenteli ... A gyász esztendeje le sem járt s a leány egy szigorú orleánsi kolostorba került, a mely nem egyéb elárvult gyermekek menedékházánál, ellenben a villereau-i kastélyba bevonult Stupius ur, a belga hadsereg exkapitánya — huzamos vendégségre. Az árva folyton könyörgött, hogy szabadítsa meg anyja a rabságnak beillő kolostori élettől s az anya hajlandó is volt erre, de avval a feltétellel, hogy férjhez megyimpins úrhoz. Lujza sokáig ellenszegült ennek, de mivel más út nem volt, hogy megszabaduljon a kolostorból, beleegyezett. A szegény gyermek azonban szomorú tapasztalatokat tett házasságában. A részleteket lehetetlen nyilvánosság elé vinni. A fiatalasszony, akit férje valóságos fogságban tartott, végül egy öreg guvernánt segedelmével értesítette helyzetéről atyja grófi rokonait. A villereau-i kastélyban rendőrségi bizottság jelent meg , a vizsgálat eredménye fenyitőper volt Impins ur ellen. A tárgyalás az orleansi Tribunal correctional előtt folyat le s oly korrajról vonta le a fátyolt, a milyent regényben Valószínűtlennek tartanának. Nagy hatást tett az államügyész beszédének ez a mondata : „Felszólítom Impins Lujza asszonyt, bocsásson meg nagylelkűen annyjának: minden becsületes ember megvetése legyen de Courcelles grófné büntetése“. A törvényszék Irapinst fölmentette, avval a megokolással, hogy a terhére rótt cselekményeket nem Franciaországban, hanem Genfben és Jerseyben követte el, úgy, hogy a törvényszék nem illetékes ítélet hozatalára. (Oroszország népessége.) Pétervánál jelentik : Az ép most megjelent hivatalos statisztika szerint Oroszország lakossága 1891 jan. 1-én összesen 110.032,750 lejekre rúgott. A lakosság következőképp oszlik meg : Az európai Oroszország 50 kormányzóságában körülbelül 89 millió lakik, Orosz- Lengyelországra 8.900.000, a Kaukázusra 8 millió, Szibériára 4.750.000, Közép-Ázsiára 6.106.000, Finországra 2.380.000 lakos esik. Az előzetes számítások szerint az orosz birodalom lakossága az utolsó 3 évben 5 millióval szaporodott, úgy, hogy Oroszország jelenleg 124 millió lakossal bír. (Hányan mentek Romániába.) Erdély egyik határkapujának, a vöröstoronyi szorosnak múlt évi forgalmi kimutatásából kitűnik, hogy 1893. év folyamán Magyarországból 7073 ember ment ki Romániába, kiknek aránytalan többsége Romániába szóló útlevéllel volt ellátva ; hozzánk ez után bejött 5081 ember.