Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)
1894-07-31 / 210. szám
Budapest 1894 XIV. évfolyam 210. sz Kedd, Julius 31 Előfizetési árak: Egész évre rá írt, félévre 7 írt, negyedévre 7 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfzetések, apróhirdetések fölvéseinek Jósse Berat 5. a. a. akcai selfinkben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József-könti 6. sz. a. utcai helyiségünkben is. Katasztrófa a Habsburg-házban. Budapest, jul. 30. Életnek és halálnak ura az Isten, akik a földön a leghatalmasabbak, azok is, mint a fii, letörnek a teremtő ábrázata előtt. A fekete halál egyformán gázolja a szegények kunyhóit és a királyok kastélyait. Sírjunk királyunkkal, kit boldogságából kifosztott a sors. Egyik csapás a másik után éri a Habsburg-ház fejét, jó Ferenc József királyt és a nagy Habsburg-dinasztiát. Vilmos kir. herceg a legújabb áldozat, őt érte váratlan és szerencsétlen halál. Leesett lováról és meghalt. Vilmos kir. herceg fejedelmünknek édes unokatestvére volt, egyik legtekintélyesebb, legtiszteltebb, mert legérdemesebb tagja uralkodóházunknak. Csatákban hős, kit vitézül szerzett sebek borítottak, békében eszes és tevékeny tanácsadója hadaink legfelsőbb urának. A hadseregben i Ubrecht kir. herceg után legnagyobb tekintélynek örvendett a tüzérségnek főfelügyelője, Vilmos kir. herceg. Még nem is volt nagyon öreg, 67 éves múlt, de erős és szívós, ki még hosszú életet remélhetett. Megbokrosodott lova levetette a kemény köves útra s agyrázkódást szenvedvén, hirtelen halál ragadta el. Nagy a fájdalom, melyet e veszteség felett királyunk és családja érez. Mily sebeket ejt a végzet, mily kísértéseket mér az isteni gondviselés a népek urára, Ferenc József királyra. A queretaroi katasztrófát, testvére gyilkos halálát, el nem felejthette, midőn trónörökös, egyszülött fiát Mayerlingből hozták neki hálva vissza királyi kastélyába. Megrendülve hallotta hírét János királyi herceg elmerülésének a Csöndestenger viharos hullámai közé. És most, annyi lelki kin után, Istennek keze ismét ránehezedett, boldogtalanságot árasztva szivére, egy jó barátot és jó rokont ragadott el tőle, azt, kit szeretett. Talán érezte a király, hogy nagy szerencsétlenség fenyegeti, m oly lehangolt volt. Bátorító vigasztalást sokáig csak az imádságban talált, — imádkozhat megint. A részvét követi a szerencsétlenséget, a népek részvéte körülveszi a királyt, hogy bánatát enyhítse. A bécsi burg kápolnájában lesz nagy gyászszertartás és a kapucinusok kriptájába egy új koporsót visznek. Aszertartás és a gyászmise pompája elmúlik, de a felhő a Habsburghoz palotája fölött megmarad. Mikor lesz vége szerencsétlenségének ? Életnek és halálnak ura az Isten, Az istenkísértés. Vilmos kir. herceg tegnap reggel tíz órakor lovagolt ki egy tizenhároméves pejparipán, amely a legkedvesebb lova volt. Ez a pej tavaly már egyszer a háza előtti réten ledobta a Mr. herceget. Amint a villája felé vezető Albrecht-hídon keresztüllovagolt, szemébe tűnt a nemrég megnyitott villamos vasútnak egy vonata, amely az említett híd mellett levő Helenenthalba, főállomására igyekezett. a kir. herceg újabban ismételten kedvét találta abban, hogy kipróbálja, mennyire izgatja lovait a som: nem látták tünemény és a motoros kocsik zaja. Ezért rendesen közvetetlenül a villamos vasút sinei mellett szokott lovagolni. A múlt napokban még azt mondta egy hölgynek a kir. herceg: — Nem is tudja kegyed, milyen mulatság az nekem, kipróbálni a lovaimat, hogyan félnek a villámos vasúttól. Eddig még, nagy örömömre, eléggé nyugodtak maradtak. Alig néhány nappal ezelőtt történt, hogy a kir. herceg főlovásza kíséretében kilovagolt. A kisérő lova a villámos vasút közeledtére megbokrosodott, úgy, hogy alig tudta lefogni. A herceg ekkor lovat cserélt a fölovászszal s roppant küzdelemmel megfékezte a vaduló paripást, s aztán utána vágtatott az elektromos kocsinak. Körülbelül egy hete hasonlóképpen versenyt futtatott a kir. herceg a villamos vonattal s a lova a Sacher-vendéglő előtt megint megvadult. A járókelők odarohantak a lovas segítségére, de a kir. hercegnek ismét sikerült lefogni a lovat. Az előbbi kísérleteknél sokkal szerencsétlenebbül ütött ki a tegnap délelőtti. Mikor a herceg a vasúthoz ért, rákiáltott a kocsivezetőre : — Most csöngessen minél erősebben. S azzal a pert egészen a vasút mellé szorította. A gépész engedelmeskedett s egypárszor erősen megütötte a kis harangot. A ló nyugodt volt. Pontban 10 órakor a két kocsiból álló vonat megindult Baden felé. A herceget kisérő lovász a villamos kocsi hátulján állt, onnan nézte a lovagló herceget, aki a vízvezetéktől a Hildegárd-hídig, mintegy 260 méteren keresztül a vonat mellett vágtatott. Itt elébe vágott a kocsinak, majd ismét lassította lova futását, hogy kipróbálja, mit csinál a paripa a hátulról jövő erős lárma hallatára, a leszállást. A következő másodpercben a kir. herceg hanyatt zuhant a földre, mialatt ballába a kengyelben maradt. Feje a földre vágódott, amely éppen ezen a helyen tele van hegyes Icavicscsal. A megvadult ló ebben a rettenetes helyzetben vonszolta maga után a leír. herceget körülbelül tiz lépésnyire a síneken keresztül. Csak itt szabadult ki a lovas lába a kengyelből, a melybe belebonyolódott, s míg a ló őrült galoppban rohant előre, a kir. herceg súlyosan sebesülten eszméletlenül hevert ott a vérétől piros földön. Az utcának ebben a hajlásában, amely a Rainer utca és a Helenaut keresztezője, van egy földszintes, árnyékos kertű ház, Deisenhofer Sándor vendéglője. A vendéglős, Netzern báró kapitány és több járókelő rohant a halottként fekvő, ömlő vérű alakhoz, akit összefogott karjaikon vittek a vendéglőbe. A bejárattól balra levő hálószobában fektették le. Jeget hoztak, borogatták az öntudatlant, rögtön orvosért küldtek s értesítették a Weilburgban lakó özvegy kir. hercegnőt, Erzsébetet. A hercegasszony rettenetesen megijedt s abban az egy szál háziruhában, amiben volt, rohant a betegágyhoz. Ekkor már ott voltak a vendéglőben a politikai hatóság képviselői, akik a Weckersdorfi és badeni polgármesterrel együtt a rendre ügyeltek föl. Handel báró, a badeni kerületi bíró, a tényálladékot vette föl. Érdekes, hogy a ló felszabadulása után röviddel, anélkül, hogy valaki föltartóztatta volna, megállt, visszafordult, odament a szerencsétlenség helyére, kapálva a földet, de nem ment el onnan, akik a földön a leghatalmasabbak, azok is, mint a fii, letörnek a teremtő ábrázata előtt. Vilmos kir. herceg halála. Budapest, jul. 30. Arról a megdöbbentő katasztrófáról, mely tegnap Vilmos kir. herceget érte, az uralkodó házat és sokat szenvedett királyunkat sújtotta, bécsi tudósítóink a nap és az éj folyamán a következő telefonjelentéseket küldték: A halálos esés. Ebben a percben, közel a Hildegardhidhoz, a paripa fölágaskodott. A vonatnak valamennyi utasa s a járókelők, akik szemtanúi voltak a jelenetnek, egybehangzóig azt mondják, hogy Mr. herceg mindent megpróbált, amivel a vaduló paripát le lehetett csitítani. De hiába. Ekkor jobb kesével meglopta a ló sörényét, balkesével szorosabbra fogta a kantárt s megkísértette Mai számunk 12 oldal. Az orvosok segítsége. A kir. herceg még mindig eszméletlenül feküdt s csak szakgatott hörgése árulta el, hogy életben van. A jeges borogatások egy időre elállították a vérzést, de csakhamar a sebesült erősen hányni kezdett, amiből azt sejtették, hogy agyrázkódást szenvedett. Hoffmann és Weiss doktorok, akikhez csakhamar a kir. herceg háziorvosa Hassak dr., Uriel főtörzsorvos és Dürr ezredorvos csatlakoztak, mindent elkövettek, hogy a kir. herceget eszméletre térítsék. Lehúzták a királyi hercegről a ruháit (tüzérezredesi uniformis, blúz, vászonnadrág, magas csizma), s a sebeket bekötözték. A kir. herceg fején, hátul a kupáján egy tenyérnagyságú, kerek, zúzott sebet találtak, kirongyosodott széllel, véraláfutásokkal. Koponyatörést, ficamodást, vagy megbénulást ez alkalommal nem konstatálhattak. Az érvelés és a lélegzés eleinte megnyugtató volt. A seb a fejnek ugyanazon a részén volt, melyet 1866-ban, a königgrätzi csatában egy golyó súrolt. Talán ez a körülmény is hozzájárult ahoz, hogy az esés következményei oly súlyosak lettek. Aggódó tekintettel kisérte Erzsébet kir. hercegnő az orvosok minden mozdulatát, szeretettel hajolt a súlyosan sebesültre, levegőt legyezett rá és elhajtotta róla a legyeket. Huszonöt kínos perc múlva a kir. herceg, kinek arca egészen elvesztette a színét, fölnyitotta a szemét és suttogá: — Nyugalom, csak nyugalom. Nyilván a legkisebb mozgás is nagy fájdalmakat okozott neki. Mikor újra hányni kezdett és zsebkendőt nyújtottak neki, ő a