Budapesti Hírlap, 1896. június(16. évfolyam, 151-178. szám)
1896-06-14 / 163. szám
1896. június 14. BUDAPESTI HÍRLAP. (163. sz.) biztosságát. A kétszáz méteres céltábla előtt megengedte a főlövőmesternek, hogy megnyissa helyette három lövéssel a versenyt. A három lövés közül kettő centrumot talált, noha a jeles céllövő meglehetősen izgatott volt. A pisztolytábla előtt gyönyörködve nézte ő felsége Dajári Ödön és Molnár Béla képviselők mesteri lövéseit. A többi állásban is percekig maradt s meg-megdicsérte a lövéseket. A fölövőmester külön is bemutatta Eckert Istvánt, a bajai céllövőt, aki tavaly a bécsi versenyekről az első dijat hozta haza. — Csak magyar lövészek vannak itt, kérdezte ő felsége a főlövészmestertől. — Nem, felség, vannak osztrákok is. ■— Úgy? Nagyon örvendek, hogy az osztrákok is eljöttek. Tovább menve, megismerte Starzensruber Tivadart, a bécsi céllövő egyesület helyettes főlövészmesterét. — Igen örülök, hogy eljöttek. Látta a nyolcadiki fölvonulást ? — Láttam felség, s nem felejtem el soha. — No ugye szép volt ? — Szebbet képzelni sem lehet. Az állásokat végigjárva, kiment ő felsége a lövőcsarnokba s előbb József kir. herceget szólította meg, aztán Tisza Kálmánnal és Fáik Miksával beszélgetett hosszasan. Fáikkal a delegáció tanácskozásairól beszélt s kifejezte azon való örömét, hogy az idén oly gyorsan végeznek a költségvetésekkel. Tisza Kálmántól egészségi állapotát tudakolta, s amikor az egykori miniszterelnök folytonos gyengélkedéséről panaszkodott, nem akarta engedni, hogy hajadonfővel álljon előtte. Szinte kényszerítette rá, hogy föltegye a kalapját. A cerkle után benézett újra ő felsége a céllövők közé. Korolovics főhadnagyot, aki fegyverét letéve, katonai állásba vetette magát, barátságosan biztatta, hogy ne zavartassa magát a céllövésben. Érdeklődéssel nézte Kertész Kálmán dr. pompás lövéseit is. A késmárki céllövőket is megdicsérte s mód nélkül örült, a mikor hallotta, hogy ez az egyesület a legrégibb az országban s 1510-ből való, zászlaja ki is van állítva a történelmi csoportban. A lövőcsarnokból átment a király az ülésterembe s a főlövészmester kértére beirta nevét az uj vendégkönyvbe, a melyet a jubileum emlékére nyitottak. Aztán megnézte a teremben kiállított dijakat, a melyek közül a legszebbet, egy ezüstből öntött Viktória-szobrot, ő maga ajándékozta. Rendkívül tetszett a felségnek József kir. herceg díja is: Tas és Ond vezérek bronzszobra, valamint a honvédelmi minisztérium gyönyörű aranyserlege. Darányi miniszter szintén aranyserleget adott versenydíjul, Fehjérváry báró pedig egy értékes fegyvert. Fálk Miksa is pompás ezüstserleget ajánlott föl. Ráth főpolgármester szép vadászfogast ajándékozott: egy remekül faragott rókafejet, a mely vasszögekkel kivert ostort tart a fogai között. A hölgyek céllövő helyére és ellátogatott a király s megvárta ifj. Bán Józsefbe és Bender Gusztávné néhány lövését. Udvarias bókot mondott mindegyiküknek s távozásakor újra megdicsérte a céllövő asszonyokat Del Medico Adostonné, a főlövészmester felesége előtt, akit Bánffy miniszterelnök mutatott be. Négyre járt már az idő, a mikor ő felsége elbúcsúzott a céllövőktől s visszatért a várpalotába. Még egyszer megköszönte, hogy olyan szívesen fogadták s megígérte, hogy ezentúl is megajándékozza érdeklődésével a derék egyesületet. Utána eltávoztak az ünnep előkelő vendégei is. József kir. herceg azzal búcsúzott el Del Medico főlövészmestertől, hogy büszke a mai ünnepre. Az ünneplő közönség megszállotta a lövőház parkjában fölállított asztalokat s a vendéglős nem győzte küldözgetni a pincések hadseregével a sörös poharakat. Hat óráig tartott az ozsonna, aztán megindult a jubiláris virágcsata, amely nélkül most már nem eshetik nálunk igazi mulatság. Vagy félóra hosszat dobálták egymást urak és hölgyek illatos virágokkal, sőt'' még ágyukból is lövöldözték ki haragos színű rózsákat. Aztán elvonultak a hadakozó felek közt diadalszekerükön a béke angyalai s a kifáradt csatárok újra letelepedtek Budapest, jun. 18. Átlátván, hogy a bandérium fáradságai után nem alkalmas a kirándulás, letett a társaság a Visegrádra tervezett piknikről s helyette a Parkklubban rendeztek mulatságos bált, mely kitünően sikerült. Ritkán volt annyi fiatal táncos a fővárosban, mint ama napon, azt hívén, hogy ez az összejövetel a szezon befejezése előtt utolsó s ugyancsak kitettek magukért. Világos hajnal vetett véget a táncnak, jó kedvnek, mire el is búcsúztak egymástól szeptemberig. Sokan kételkedő mosolylyal adták visszajövetelüknek ígéretét, mert éppen a szeptember hónap a legalkalmasabb a tengeri fürdő használatára, hova az idén sokan szándékoznak menni, s valószínűlg csak az lesz itt a német császár fogadásánál, kit hivatalos állása rákényszerít. A Park-klubban tartott mulatság azonban nem volt az utolsó. Csütörtökön este megismételték a kaszinóban. Hogy miért hagyták el ez alkalomra a városligeti fényes épület szép termeit, senki sem tudja, mert ott már magában nagy előny a kitűnő ventilláció, melyet sehol sem lehet találni s mely ebben a nyári hőségben igen kellemes dolog. A kaszinóban tartott mulatságot Héderváry Khuen grófnő, a bán neje rendezte, kinek ügyességét e tekintetben Zágrábban mindenki ismeri. Ma is sokan emlékeznek még a szülői házánál tartott mulatságokra, melyeket a bánné édesanyja Feleki Josefine grófnő adott Szervita-téri palotájában, hol két szép felnőtt lány volt a háznál. E ház gyülőhelye volt az akkori fiatalságnak. A kaszinóban tartott bál tehát nagyon vig volt. A régi időből sok ismerős találkozott ott, ki ma már többnyire férjes asszony, házas ember, de megmutatták, hogy a táncban nem csökkent sem kedvük, sem erejük. Jelen volt a bálban a rendező grófné két nővére is, Prónay bárónő és a szép Esterházy Lászlóné grófné, mindhármuknak a férje lovagolt a bandériumban, különböző megyék részéről. Aczél bárót nagyon kedvetlenné teszi ez az állhatatlanság, mert neki legkedvesebb helye a Park-klubb, ha beszél róla, magasztalással és szeretettel árasztja el minden egyes helyiségét s még mindig nem tett le ama nálunk kivihetetlen eszméről, hogy az az összevegyülés színhelye. Pedig az utolsó napokban meggyőződhetett, hogy ez lehetetlen. Sok sérelemről beszélnek a más társaságbeli hölgyek. Állítólag gyakran hallhatni ily kitételeket: idegen társaság. És ez keseríti őket. Sok a panasz, nem lehet mindenkinek eleget tenni s talán ez a legfőbb oka annak, hogy minden egyes mulatságnak vannak árnyékoldalai. így történik, hogy a lány eddig a Parkklubb falai között volt, a rákövetkező ismét a kaszinóban folyt le, zárt ajtók mögött. Talán jó, hogy a szezonnak vége van s a jövő őszig mindez elfelejtődik, mi folytatólag élessé válhatott volna. Azt állítják, hogy a fáradtság és kimerülés idegessé teszi az embert, pihent testtel, nyugodt elmével másként ítéljük meg a dolgokat. Most éppenséggel oly lázas időket élünk, hogy egyik-másik rózsás arc bele is haloványodott, aminek azonban csalódott remény is lehet oka. De vannak olyanok is, kik meg vannak elégedve az eredménynyel, bár óhajtásuk csak részben valósult, sőt a kimenetel még mindig kétséges. Egy nagyravágyó családról van szó, melynek szép leánya már meghaladta az első tavasz korát, de most reményei megvalósulni készülnek. Olyan parti van kilátásban, hol a rang kifogástalan, csak az eszköz kell hozzá, hogy fényessé legyen. De hát két szív egy kunyhó ..............így gondolkoztak elődeink s a mai kor sincsen egészen idillek nélkül. Számtalan példát lehetne erre fölsorolni a közelmúltban s ami különös, éppen ama körökben, hol azt hihetnék, a sok öröklött előny eltompítja a szíveket a szerelem iránt. Pedig talán éppen az a légkör fejleszti ki némely szívnek vágyait, csapongását, melyben születése, öntudatra ébredése óta forgott, s mely szigorú szabályaival nyomasztólag hatott rá. Nem régen láttunk egy házasság létrejöttét, melyre évekig kellett várniok az illetőknek, s ma is tudunk egy fiatal leányt, ki hétszer volt már mások kívánságára azon a ponton, hogy menyasszony legyen s nem tudta elhatározni magát a házasságra. Vár, remél s valószínűleg diadalmaskodik a nehézségeken. A boldogult Justh Zsigmond évek előtt sok ellenséget szerzett magának egy regényével, melyben azt írta, hogy ma az előkelő hölgyek megtanítják leányaikat gazdag házasulandókra vadászni. Sokan megüzenték neki, hogy ne keresse föl többé szalonjukat. Szerintünk a fiatalon elhunyt szerzőnek nem is volt ebben igaza, s meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a vagyon kevesebb szerepet játszik a felsőbb társaságokban, mint a rang. Világos példa erre az, hogy előkelő szegény társaság soha sem szült még megbotránkozást, míg a gazdag, de nem egyenlő szövetséget kitörlik a többiek névsorából. Pedig nem mindig van e tekintetben az elfogulatlanoknak igaza, s a szerencse-istenasszony oly fordulatokat dob úgy nemzetek, mint egyesek sorsába, mikről álmodni sem lehetne. Volt most itt az ezredév ünnepén egy házaspár, melynek arcáról lehet leolvasni a boldogságot. Évek előtt egy hercegnő s egy nemes ember házasodtak össze, még pedig, bár kilátásokkal bírnak egykor nagy vagyonra, jelenleg kevés eszközük van, hogy állásukhoz méltóan élhessenek. A fiatalember édesatyja, midőn kérdezték, hogy fia vőlegény-e, azt felelte : fiam nősül, roszul teszi, mert régi közmondás, „guba gubához — suba subához“, mi be is szokott teljesedni. A hercegi szülők hasonló véleményben voltak. És félelmük meg sem teljesedett, mert az az ifjú pár kevés emberrel cserélné fel boldogságát. Meggyőződhettek most erről mindazok, kik hosszú évek után viszontláthatták őket. Magyar udvariasságról beszélhetnek az itt levő vendéghölgyek, mert bár egyik-másik bálban kevés a táncos, Badeni grófnak, az osztrák miniszterelnöknek leánya egyik kézről a másikra röpül, valamint miss Melov is, ki jelenleg először forog a magyar társaságban s kit nővére Teleki grófné vezet a világba, féltestvére miss Melovnak, született Paget, kinek atyja erdélyi grófnőt vett nőül s neje hazájában telepedvén le, ott is halt meg. Özvegye ismét angolhoz, Melowhoz ment férjhez s jelenleg állandóan Angolországban lakik. Leányát azonban elküldte nővéréhez az ünnepségekre , a fiatal hölgy nem bánta meg az útját, mert saját állítása szerint egyetlen londoni szezonban sem mulatott oly kitűnően, mint Budapesten. Nővére, Teleki grófné tökéletesen tudja a magyar nyelvet s miss Melov is szorgalmasan tanulja, mióta köztünk van. Élénk beszéd tárgya most a nemzeti kassámban az uj kitüntetés, egyik-másik az urak közül nincs megelégedve beosztásával. Ez keveset kapott, mondják, amaz pedig érdemén felül van kitüntetve s általános feltűnést keltett, hogy egy valaki, ki nagyon számított, tökéletesen mellőztetett, holott mindenki tudja, hogy jó barátai vannak Bécsben, sőt egyik miniszternek rokona is. Általános találgatás oka ez a mellőzés s vannak, kik tudni akarják az okát. Az illető láthatólag meg van sértve s mondják, hogy lemondásról beszélt, állását el akarja hagyni, azonban az nem valószínű, minthogy éppen ez állás az, melyhez görcsösen ragaszkodik mindenki. A társaság most leginkább a kiállításban tölti idejét s több helyen tenniszeznek a megcsöndesedett napokban; majdnem óráról órára tűnnek el a fővárosból azok, kik hat hónapon át időztek itt s mindenütt látható a fogyatkozás. A Szögyényi, Kállai stb. családok már mind haza utaztak s a tegnap tartott park-klubbi vacsorán már alig ültek hassan az asztalnál. A társaságból, az asztalok mellé, hallgatni a katona-banda vidám nótáit. A lövőcsarnokban tovább ropogtak a puskák s csak késő este csöndesedtek el, a mikor a lövőház körül emelkedő hegyeken sistergő színes tüzek gyultak ki a mai ünnep örömére. Holnap délelőtt tartják meg künn a lövőházban az országos céllövő-kongresszust, amelyre nyolc hazai egyesület nyolcvan tagot jelentett be. A kongresszus után, déli egy órakor, ünnepi lakomára gyűlnek össze a jubiláló egyesület tagjai és vendégei. 4 6