Budapesti Hírlap, 1898. január (18. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-07 / 7. szám
1898. január 7. BUDAPESTI HÍRLAP. (7. sz.) A törvényhozás ugyanis megalkotta és életbe léptette a közigazgatási bíróságról szóló törvényt, de megfeledkezett a hatásköri összeütközések elintézésére hivatott bíróság fölállításáról. A közigazgatási bíróság tehát kénytelen volt visszatérni az 1869. évi IV. t.-C.-re, amely az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól" való elkülönítése alkalmából, a törvényhozás további intézkedéséig a minisztertanácsot hatalmazta föl a bírói és közigazgatási hatóság között előforduló hatásköri összeütközések eldöntésére. Közel harminc év óta áll már fönn az ideiglenesnek szánt kisegítő rendelkezés, de sohasem hozott létre oly félszeg helyzetet, aminőt a fönforgó esetben. A közigazgatási bíróság azzal küldte át határozatát a honvédelmi miniszterhez, hogy amennyiben ez továbbra is fentartja a hatásköri kifogást : az összeütközés eldöntésére a miniszteri tanács határozata kérendő ki, íme itt vagyunk a zsákutcában. A miniszterelnök határozata a közigazgatási bíróság elé kerül; a személyesen érdekelt honvédelmi miniszter kifogást tesz e bíróság ellen, amely azonban mégis hatáskörébe tartozónak mondja ki az ügyet. Már most keressük azt a felső fórumot, amely egyfelől a közigazgatási bíróság, másfelől a miniszterelnök és honvédelmi miniszter között fölmerült vitáskérdésben dönteni fog. És mit látunk? A vitás kérdés oly fórum elé kerül, amelynek elnöke a miniszterelnök, egyik szavazótagja a honvédelmi miniszter, tehát az a két férfiú, akiknek határozata, illetőleg állásfoglalása a közigazgatási bíróság határozatával összeütközésbe jött. Lehet-e ennél félszegebb helyzetet képzelni ? Lehet-e nagyobb képtelenség, mint az, ha oly testületnek kell dönteni valamely vitás kérdésben, amelynek elnöke, mint ügyfél s egyik tagja, mint sértett, azt maga idézte föl ? Márpedig ide fejlődött a Kasics-ügy. Ebből a zsákutcából nincs kivezető út, csak az enyhíthetett volna a dolgon, ha a honvédelmi miniszter érettebb megfontolás után elállott volna a hatásköri kifogástól. Ennek azonban épp ellenkezője történt. Megdöbbentő példája ez ama fejetlenségnek, amely törvényhozásunk legújabb alkotásaiban napirenden van. Wlassics Gyula, mikor még nem volt miniszter, készített egy egy törvényjavaslatot a konfliktus bíróságról. Tehát látszik, hogy foglalkoztak a kérdéssel. Hogy mégis megfeledkeztek róla: ez annál nagyobb bizonyítéka a fejetlenségnek. A Kasics-ügy kellett hozzá, hogy észrevegyük a nagy hézagot, amelylyel a közigazgatási bíróságot életbeléptették, s hogy végre belássuk annak elodázhatatlan szükségét, hogy a bírói és közigazgatási hatóság szervezetének betetőzéséül, az ezek közt fölmerülő hatásköri összeütközések kiegyenlítésére hivatott bíróságot fölállítsuk. A Petőfi-társaság nagygyűlése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jan. 6. A Petőfi-társaság csütörtöki nagygyűlésén az Akadémia dísztermében óriási közönség jelent meg. A nagy dobogót a tagokon kívül a főváros előkelő köreinek hölgyei foglalták el és a terem széksorait is igen díszes hölgyközönség okkupálta. Jelen volt a Nemzeti Színház több művésznője is. A széles nagy karzaton az ifjúság tolongott. Az ülésen Jókai Mór elnökölt, de mivel maga is fölolvasó volt, az elnöki megnyitó beszédet Bartók Lajos mondotta. A március 15. jubileumának közeledtével sóhajtva néz vissza abba a korba, amikor Petőfi új lapot nyitott történelmünkben és idealizmus és nemzeti szellem létrehozták a 48-at. Fájó szívvel látja, hogy a mostani kort nem ez a kettő jellemzi, hanem a külföldi szellem és irodalom után való szertelen kapkodás, anyagiasság. Az irányzatok szétágazók, az ízlés meg nem állapodott. Köznyugtalansággal keressük a jövő vezérfonalát, mert haladni akarunk... Várj’ előre megyünk-e a nemzetiesség fáklyája nélkül? Mi a magyar irodalom, a költészet tiszta vizén evezvén, föl kell, hogy tekintsünk a sarkcsillagra, mely rendületlen s épp oly tiszta, mint alattunk a tenger és épp úgy az elérhetetlent, a végtelenséget jelképezi az égen, a mint a tenger a földön. Az ember örökös ideálja az, mi ott ragyog: az eszmény! Kába cél volna, hogy elérni törekedjünk őt, de követjük folyvást, mert csak ő tud adni jó irányt a szüntelen érzékeny és ingadozó delejtünete, az emberi szívnek. Eltűntek a nagy kor megalkotói. Petőfi és társai eltűntek, csak egyetlen név, az utolsó fényes sugár maradt a földön, köztünk feledve ama csillagból, emlékezetül a dicső múltra, reménysugárul a nagy jövőre: Jókai Mór. (Éljenzés.) A Petőfitársaság büszkeséggel követi őt, elnökét, nesztorát, benne a világhírű magyar írót, az eszményi költészetnek ma legdiadalmasabb vezérét. Mi tudjuk és érezzük: Sic itur ad astra! A zajos éljenzés múltával Soma Tamás terjesztette elő titkári jelentését. A társaság hű maradt programjához. A felolvasó üléseken bemutatott dolgozatok tartalomban és formában nyitvállalásai igyekeztek lenni a magyar géniusznak. Beszámol ezután a jelentés a kiírt pályázatokról, id. Ábrányi Kornél jubileumáról, az elhunytakról (Helfy Ignác, Pálffy Albert és PulsskyFerenc) s a társaságnak tagválasztó üléséről, amelyen a két megüresedett tagsági helyet Kenedy Gézával és Ferenczy Zoltánnal, töltötték be. Ezután az ülés fényes pontja következett, i Jókai lépett a fölolvasó asztalhoz, hogy fölolvassa A márciusi fiatalság című visszaemlékezését, amelyet kivonatosan itt közlünk. Ötven év múlt el azóta. Akik abban az évben születtek, alig egy-kettő él már közülük. Akinek a régiek közül van még valami elmondanivalója, siessen vele, mert nem tudhatja, meddig süti még az arcát a napsugár. Neki is van még elmondani valója. Röviden vázolja ezután a 40-es évek országgyűlésének szervezetét. Csak a nemesség és a polgárság vehettek részt abban, a földmíves, munkaviselő népnek, a jobbágyságnak semmi szava sem volt. Magyarország volt az európai országok között a leghátramaradottabb, jövendő prédája bármely hatalmasabb államnak, jelen prédája a szövetségesének. Nem volt felelős minisztériuma, csak helytartótanácsa, amelynek élén a mindenható Metternich állott. Ekkor támadt egy lelkes kis csoport, mely új eszmékkel lépett föl. Vezérei Eötvös József báró, Csengery, Szalay, Irányi voltak. Jókai akkoriéiban találkozott először Eötvös Józseffel, aki kijelentette neki, hogy az ő programjuk négy szóból áll: felelős kormány, népképviseleti parlament. Négy szó ez csak, de hogy létesüljön, romba kell dűlnie az egész alkotmánynak. De hogyan ? A szót, az írást a cenzúra korlátozta. Csodák csodájának kell történnie, ha a népszabadság fölvirrad. Fölvirradt. Míg az 1846—47-iki országgyűlés tanácskozott, egyszer csak egy láthatatlan kéz jelent meg, amely előjele volt a bekövetkezendőknek. Ez a lengyel nemesség forradalma volt, amelynek elnyomására mihamar kitört az ellenforradalom, a parasztlázadás. E kettős forradalomnak a lengyel nemesség esett áldozatul. A magyar nemességnek ebből a példából kellett megtanulnia, hogy a szabadság jog és nem privilégium. Egykori jegyzeteiben talált egy adatot, amely élénk fényt vet akkori viszonyainkra. Az országgyűlésen arról volt szó, hogy engedtessék meg a jobbágyságnak az erdei vadgyümölcs szedése. Csekélység az egész s a nemesség részéről mégis a leghevesebb ellentállásra talált. Hátha még a dézsma és a robot megszüntetése került volna szóba! Ekkor kiütött a francia forradalom s ezzel egy időben keletkezett a lombard-velencei mozgalom. Visszhangjuk ide is elhatott. Kossuth Lajos föliratot intézett az országgyűléshez a felelős minisztérium kinevezése, a szellem szabadsága, a honvédség rendezése és a jobbágyság fölszabadítása dolgában. Az alsótábla el is fogadta egyhangúlag a föliratot. A méltóságos rendek azonban egyszerűen megszöktek előle — Bécsbe. Március 18-án kitört a bécsi utcai forradalom. Mindenekelőtt a pesti mozgalomnak nem a bécsi volt a keresztanyja, mert hiszen két nap alatt ennek a séke sem jött ide az ekkori közlekedési eszközök hiányossága folytán. A pesti március 15-dikének indító oka a pesti körnek egy határozata volt, amely 12 pontban foglalta össze a nemzet követeléseit. Azonban a kör e föliratot nem az országgyűléshez akarta benyújtani, hanem előbb köröztetni akarta megyénként, ami a végtelenbe húzódott volna. Az eszmének ez elmocsárosodása ellen kelt ki a magyar ifjúság. Jókai itt név szerint fölsorolta azokat a fiatalokat, akik a mozgalomban résztvettek. Költők, hírlapírók voltak mindannyian. Nyáry Albert magyar típus volt, tele szeretetreméltósággal és humorral, akit a halálveszedelemben is mosolyogni látott. Csákó Zsigmond, a nagytehetségű drámaíró, már nem várta be e nap fölvirradását. Meglőtte magát. Petőfi arca és alakja nem volt daliás. Arcvonásai komorak, válla szűk, hangja tompa. De amikor az élet, a lelkesedés lángja elragadta, arca megszépült, termete magasabb lett, hangja ércesebb. Vasvári Pál bálványa volt a fiatalságnak. Ő is kardot fogott, a mikor a toll és szó sikere megszűnt. Csapatja élén esett el az erdélyi havasok között. Egymásután jellemzi azután Bögre Alajost, Sárosy Gyulát, Táncsics Mihályt, Vajda Jánost, Litkey Károlyt, Dobsa Lajost, Vadnay Károlyt, Tóth Kálmánt, Lissnyait, Egressy Bénit, Egressy Gábort, Oroszzegyi Józsefet, Vass Gerebent stb. Most pedig — így fejezi be — bezárom a kriptaajtót, amíg csak én fogok rajta kopogtatni. Akkor majd zúgjátok mindannyian, hogy: Szabad! Jókai eleinte érces, később megindult hangon olvasta föl ezeket a közönségnek. Olykor megállt, mintha a fájó emlékek elvonulását várná. A meghatott közönség viharos éljenzésben és tapsban nyilvánította érzelmeit. Jókai Mór után ifj. Ábrányi Kornél lépett a fölolvasó asztal elé, hogy felolvassa a gyűjtőfogházban töltött fogságában megírt rendkívül érdekes, verses elbeszélését: Ivánt. Ez második része Ivánnak, de magában is önálló. Az egy óránál tovább tartó lendületes fölolvasást a közönség zajos tapssal honorálta. Gyarmatiiy Zsigánó fölolvasása a kései idő miatt elmaradt és Szász Gerő szavalt el lírai költeményeiből néhányat. Különösen tetszett a közönségnek Tél, Betegen, A természet, Teli hangulat és az Örök dal című rövidebb-hosszabb vers, amelyiknek mindegyikéből a poéta nyugodt , derült filozófiája szól a hallgató felé. Riadó taps kisérte a költőt helyére. Bél egyre járt az idő, mikor Rákosi Viktorra került a sor, de a nagy közönség rendületlenül megvárta, míg a fölolvasó asztalhoz ül A mint elolvasta elbeszélése címét: Oroszlánsmfi Ignác, a közönség soraiból a nevetés tört elő, már a címén is kacagott, sejtve, hogy kacagtató históriában lesz része. Oroszlánszivej Ignác egy szerencsétlen, sorsüldözött fiatalember, aki az Ignác nevet is csak egy véletlen fátum folytán kapta. Ez a fátum aztán végigkísérte az egész életén addig, a mig megházasodott s akkor is üldözte fátuma, mert csak úgy tud egy kellemetlen anyóstól megmenekülni, hogy a leendő anyósát inkább nőül veszi. Természetesen, amíg ide, a házasságnak a szerencsétlen tévébe jut, egy csomó mulatságos és bohó szituáción bukdácsoltatja át Sipulusz hősét. A házassághoz is csak úgy jut, hogy egy társaságban 16 volt a tizenharmadik s igy aztán megesett a szerencsétlenség, megházasodott. Ignác pedig azért oroszlánszívű, mert fátumát, balsorsát hős szívvel tűri. A humoros ötletekben és elmésségekben gazdag fölolvasást a közönség itt-ott hangos nevetésével percekre is megakasztotta, végén pedig viharzó tapssal és éljenzéssel jutalmazta. Azolvasó ülést Jókai elnök rekesztette be néhány szóval.* A nagygyűlést lakoma követte az Istvánszállóban, Lola társaság vendégeket-j is látott asztalánál. Az, asztaliét Jókai foglaltói; jelen voltak kívüle Ábrányijáé és Szabóné Nogalí, Janka, Ábrányi Emil, idősb Ábrányi Kornél, ifjú Ábrányi Kornél, Abafi Lajos, Ambrus Zoltán, Bartók Lajos, Bálla Mihály, Bársony István, Beöthy László, Bercsényi Béla, Bálint Imre, Bonitz Ferenc, Bélai Izor, Cziklay Lajos, Endrédi Sándor, Igly Mihály, Fesztyapád, Forgó István, Follinusz Aurél, Jakab Ödön, Svenedi Géza, Kern Aurél, Kiss József, Lampérth Géza, Molnár Gyula, Notter Antal, Pósa Lajos, Prém József, Rákosi Viktor, Rósa Dezső, Sas Ede, Sasvári Ármin, Schünherr Gyula, Sebők Zsigmond, Szabó Endre, Szana Tamás, Szász Gerő, Teleki Sándor gróf, Vastagh György, Zoltán Jenő. Az első teszt Jókainak szólt. Őt köszöntötte föl Bartók Lajos nagyon szép lendületes tesztbam Szana Tamás az új tagokat Kmedi Gázát és Ferenczy Zoltánt üdvözölte, amit Kenedi Géza köszönt meg elmés szavakkal. Aztán Jókai beszélt. Mikor az ember — mondta — ötven esztendőt láthat a háta mögött, erre a kérdésre kérnek tőle választ: jobb volt-e_ ötven év előtt? Ma Bartók Lajos mondott szép értekezést az idealizmusról és abban erős szavakat használt a külföldi irányzatok ellen. Neki még a mai napon kell, hogy véleményét erről elmondja. Hízelgés nélkül mondom, szólt s hozzátette : minek is hízelegjek, nekem nincs kívánni valóm, nektek nincs elajándékozni valótok (Derültség, mondom, hogy a mostani irodalmat sokkal életre képesebbnek tartom, mint a melyben én kezdtem. Végtelenül előrehatottnak tartom, azokhoz az állapotokhoz képest, melyben én kezdtem. Most alkalmam van a 48-ifői lapokat olvasni és ha azokhoz viszonyítom a mai sajtót, lehetetlen, hogy öröm ne fogjon el. A költői szellem nem vagy hanyatlanok, hanem emelkedik. Nincs úgy a fantáziára bízva, mint akkor, mikont még valóságos magyar történelem sem volt. Hogy azóta mennyit haladt a költészet és irodalom, azt én mondhatom meg, aki annyi elköltözött közt itt maradtam. Helyeslem azt is, hogy új utakat tör. Sokoldalún az irodalom, zseni, lángész mutatkozik és nyilvánul meg benne. Mindegyik biztositja a jövőt. Én tehát poharamat emelem kedves irótársaimra, kik engem túl fognak élni s nemzetünk elismertetését, melyet én és társaim ötven év előtt megkezdtünk, folytatni fogják ötven esztendő utánra. (Lelkes éljenzés. Fása Lajos Jókait, Szabó Endre ifjú Ábrányi Kornélt, a mai egyik fölolvasót, Petén József a hölgyeket, Bartók Lajos szintén ifjú Ábrányi Kornélt köszöntötte föl, ki nagy tetszést keltő tósztban felelt és Abafi Lajost éltette, Jakab Ödön Szász Gerőt köszöntötte föl s csatlakozott hozzá Álommi Kornél is uj tószttal. 3