Budapesti Hírlap, 1898. március (18. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-16 / 75. szám
Otthon és Holló Lajos orsz. képviselő a függetlenségi polgári kör elnöke foglalta el. A felső asztalnál ültek Győri Elek, Meszlényi Lajos, Lakatos Miklós országgyűlési képviselők, Zilahi Simon, Mezei Péter, Fenyő Sándor, Krivácsy honvédezredes, Madary Gábor, Ihász Aladár, Székely Béla dr., Molnár Jenő dr., Fényffy Kálmán és Víg Viktor dr., a függetlenségi és 48-as polgárok körének vezetői. Kilenc órakor megnyíltak a nagy terem szárnyas ajtai s a pincérek serege föltálalta a lakoma első fogását. Balogh Károly pompás bandája rázendített a Klapka-indulóra s a lelkes polgárság a zenével énekelte: Föl, föl vitézek a csatára ... Sorra hangzott föl aztán a Kossuth-nóta, a Hunyady-induló és a Ssáhóczy-induló, a melyet zugó tapssal háromszor megujráztak. E lelkes hangulatban állott elsőnek szólásra Holló Lajos. Mint a mai ünnep egyik szereplője lélekkel mondhatja, hogy most, mikor e nap dicső eseményeit ez áldomás bekoronázza, láthatja mindenki, hogy e nemzetben van erő, lelkesedés, amelyre számítani lehet mindenkor. A százezrek közt, akik a főváros utcáin hullámzottak, nem az ifjúság, hanem az egész polgárság képviselőit láthattuk, s ezért bízni lehet ez ország jövendőjében. Beszédét az öreg honvédek, a legendás idők tanúinak éltetésével fejezte be. A rövid, lelkes beszéd nagy hatást keltett. Mindenki az ezüstösfejű öregekhez tódult, akik kényes szemmel hálálkodtak. Lakatos Miklós országgyűlési képviselő, aki 1848-ban ott küzdött a vörös sipkások hősi csapatában, gyújtó beszéddel köszönte meg a honvédek ünneplését. Az öreg honvédek még ma is készek megvédeni a lobogót, amelyért küzdöttek. Reményük, örömük van az ifjúságban, amelynek jólétéért emeli poharát. — Halljuk Rákosi Jenőt! türelmetlenkedett ezután a banker közönsége. Általános figyelem közepette állott föl szólásra ezután Rákosi Jenő, az Otthon Írók és hirlapirók körének elnöke s a következő beszédet mondotta : Tisztelt hölgyeim és uraim, az Otthon, kollégáim, az írók és hírlapírók nevében van szerencsém üdvözölni a főváros polgárságát. Midőn ezt teszem, bevallom, hogy mondanivalóm végén két olyan férfiat fogok éltetni, aki nincs itt jelen e társaságban. Tisztelt uraim, a negyvennyolcas törvényhozás, a negyvennyolcas alkotások szelleme és éltető lelke az volt, hogy a nemzet ügyeinek vezetését a nemzet polgársága vegye kézhez. Amikor a tenger felszíne sima, a fény visszaverődik róla és nem enged bepillantást a hablepel színe alá, de amikor a vihar végigsöpör a tengeren, fölkorbácsolja a hullámokat és ekkor, a nagy megfordulás közepette, egy percre láthatjuk, hogy mi történik ott lenn. A midőn konstatálom, hogy a nemzeti polgárság ma oly impozánsan, oly méltósággal teljesen viselkedett, hogy méltó arra a hatalomra, amely még nincs ugyan a kezében, de amelyet a Negyvennyolc neki biztosít, konstatálom másrészt, hogy a polgárság magára volt hagyva, sőt hogy ellenséges szemekkel kellett találkoznia. Hiányzottak felülről a hivatalosak, de ott voltak alulról a hivatatlanok. Szerencse csak, hogy a hivatottak oly nagy, oly impozáns számban jelentek meg, hogy nem is tűnt föl a felső hivatottak távolléte. De mégis ! Ki kell emelnem, megelégedéssel, örömmel, büszkén kell kiemelnem, hogy onnan felülről megjelent egy valaki : Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke, aki ezzel dokumentálta szolidaritását a nemzeti polgársággal ! És megjelent onnan belülről egy ifjú munkás, Janovics nevű, aki a mai ünnepnek ma délelőtt itt a teremben lezajlott részén oly szép lelkes beszédet mondott. Erre a két férfiúra onnan felülről Szilágyi Dezsőre, onnan lentről Janovics testvérünkre emelem poharamat: éljenek ! Az ifjúság helyéről fölemelkedve tapsolt és éljenzött e beszéd után, s a polgárság ovációja percekig tartott. Végre csend lett ismét s egy kokárdás egyetemi polgár, Ludwigh ítezse a márciusi napok hőseiről mondott lelkes dikciót. Meszlényi Lajos a harmadik ideált, az irót köszönti. Látom a Turul-madarat, mikor végigsuhan a haza földjén s kiejt egy tollat a szárnyából az írónak. Nagy jelentősége van e napnak, mikor a márciusi nép, a melylyel nem lehet áprilist járatni, (Taps.) százezrével tódul az utcára, hogy tiltakozzék a Turul-madár szárnyának, a szabad sajtónak megnyirbálása ellen. E magasztos pillanatban, mikor az ország ifjúsága ölelkezik az ősz honvédekkel, élteti a mai nap diadalmas vívmányát, a sajtószabadságot. (Éljenzés és taps.) Györfy Eleket kívánták ezután hallani. E nagy napot — úgymond — szebben mint így ünnepelni nem lehetett. A hivatalos ünneplés csak rontotta volna a mai nap hangját. 1848-ban is hivatalos részvét nélkül történtek nagy alkotások, amikor a honleány nem a szó, hanem a tett után hallgatott az ifjúra. A hazafias lelkesedésű hölgyekre üríti poharát. • (Éljenzés.) Az ifjúság zajos kiáltásokkal követelte azután, hogy a rektor szóljon. Végre odasietett az asztalfőre Herczegh Mihály dr, s a mai beszédeitől fáradt hangon kezdett szólalni a humanizmusra és hazafiasságra buzdította a fiatalságot. Az ifjúság túláradó lelkesedésében vállra kapta a rektort s úgy hordozta körül a teremben, hogy mindenkivel kocinthasson. Beszélt még Kardhordó Árpád, Székely Béla, Ditrói Nándor, a kolozsvári egyetemi kör elnöke, aki a függetlenségi képviselőket köszöntötte fő, Fényffy Kálmán, a ki Kossuth Lajos emlékének sztentori hangon szentelt néhány kegyeletes szót. Pauli Mórné a tizenkét pont benyújtóit éltette, Parcsetich László pedig, a ki ma néhány egyetemi polgárral künn járt a vértanuk sírjánál, a nagy eszmék áldozatai emlékének áldozott kegyeletesen, lelkes szóval. Éjfél lett, mire a polgárság fölkelt a fehér asztaltól s szónokait éltetve, eloszlott. A színházak ünnepe. Népszínház. Verő György, az 1000 év ismert nevű szerzője irt 1848. Hadak útja címen alkalmi darabot, a Népszínház számára Ma volt a bemutatója hevülő, lelkes közönség előtt zajos tüntetések közben. A közönség ünnepi kedvében volt s megtapsolt minden szót és minden nevet, mely a nagy időkre emlékeztet. A földszint egyik széksorát agg honvédek tisztes alakjai foglalták el, az egyik jelenet , a piski-i csata után az egész közönség fölemelkedett helyéről, s percekig éljenezte az ősz hősöket, ugyanúgy, mint néhány napja a Magyar Színházban. A Hadak útja előjátékból és kilenc képből áll. Az előjáték bemutatja március 15-ét, a szabaddá tett sajtó első megnyilvánulását, az ifjúságot, a Talpra magyart, továbbá április 11-ét, amidőn a miniszterek Kossuthtal, Batthyányval, Széchenyivel visszajönnek Pestre a szentesített 48-iki törvényekkel. A kilenc képből álló színmű rendszeres dráma keretébe illeszti bele a szabadságharc eseményeit, a kiegyrezést és a mostani állapotot is. Erdélyben pereg le a cselekmény, székelyek közt, akiket a szerző márciusban szabadít föl a jobbágyságból. Arra a hírre, hogy a haza veszedelemben forog, a székelyek fegyvert fognak, kaszát, csákányt s mennek a haza megmentésére. Gábor Áron ágyút önt a harangokból s megjelenik Bem apó, aki Piskinél győzelemre vezeti a vitéz székelyeket. Ez a kép sikerült ma legjobban, ez után hivták legtöbbször a szerzőt és a szereplőket. A cselekményt az adja, hogy Darkó Mózes és Balta János egyazon leányba szeret s mivel Darkóhoz hajlik a leány,Balta halálos ellenségévé lesz s az egész darabon végig szembe száll vele és a magyarsággal is, osztrák katona lesz s vérbeliéinek árulója, csupa szerelmi boszúból. Minden képben találkozik vele Darkó, a ki a székelyek vezére; néhányszor elcsípi, de megkegyelmez neki s végre is maga döfi le becstelen ellenfelét. Minthogy ez a cselekmény szűk határok közé szorítja a szabadságharcot, a szerző úgy segített magán, hogy a segesvári csata előtt föllépteti Jókait, aki vízióképpen látja a magyarországi eseményeket, amelyek változó képekben mutatkoznak a hátsó kortinán. Ily képben látjuk Kossuthot az országgyűlésen, Guyont Branyiszkónál, Damjanichot és a veressapkásokat Szolnoknál, Perczelt Szenttamásnál, Klapkát Komáromnál és Budavár bevételét. A drámából legszebb és leghatásosabb a Fekete karácsony című kép, mely a fegyver letétel után való állapotokat festi s a melyben Tollagi Adolf játszik fényesen egy drámai szerepet. Ő sánta szolgája Darkónak, a kit csak nagy könyörgésre visz magával gazdája a háborúba. De veressapkás vitéz lesz ő is s hazatérvén, föláldozza magát gazdájáért, magára vállalván a Balla János meggyilkolását. Elsőrendű színészi produkció, ahogy Tollagi játsza azt a megrázó jelenetet. Végül elkövetkezik a kiegyezés is. Az elaggott Darkó János kibékült a királylyal, mikor megjutalmazta a honvédeket a százezer aranynyal. A darab apoteózissal végződik, mely Kossuth Lajost mutatja be a menüben, őrző angyallal az oldalán. A közönség sokat és lelkesen tapsolt és sokszor hívta a szerzőt és a szereplőket: Blahánét, Küry Klárát, Tollagit, Horváth Vincét, Szirmait, Német Józsefet, Lubinszkyt, Raskót, csak Kiss Mihályt nem, aki az ellenszenves Baltát ábrázolja. A Magyar Színház pénztárára már a déli órákban kitették a táblát, mely jelentette, hogy az Aranylakodalom mai előadására minden jegy elkelt. E tábla dacára estefelé százan és százan állták körül a színházat, akik mind abban reménykedtek, hogy valami úton-módon talán mégis jegyhez jutnak. Mikor aztán hét órakor kiderült, hogy egyetlenegy jegy sem kapható, a nemzeti kokárdás tömeg elénekelte a Szózat-ot, a Hymnusz-t és szétoszlott. Bent az előadás folytonos lelkes taps és viharos éljenzés közt folyt le. Mikor a színpadon a Talpra Magyar-t szavalták, a karzatról és harmadik erkélyről ezer meg ezer példányban szórták le Petőfi halhatatlan költeményét. Az egész közönség felugrott, dörgő éljenzésbe és tapsba tört ki, s mindenki igyekezett magának egypár példányt szerezni március 15-kének híres riadójából. A közönség minden kép után valóságos tombolással hívta a lámpák elé a szereplőket és a két szerzőt, akik mellükön a nagy márciusi idők kokárdáival jelentek meg, megköszönni a zajos tüntetéseket. A Vígszínházban ma Kozma Andor ünnepi darabját ismételték meg a tegnapi sikerrel. A közönség a szerzőt és a szereplőket zajosan tapsolta. Az ünnepi darab után Jókai Mór Melyik a kilenc közül című egyfelvonásosát adták nagy tetszés mellett. A Nemzeti Színházról a Tüntetések rovatában emlékezünk meg. Az Operában Hunyadi László került színre. Az előadás teljes rendben folyt le ; sem a nézőtéren, sem a színház környékén demonstráció nem történt. Közönség mérsékelt számmal volt jelen. A címszerepet ma Perotti helyett Arányi Dezső énekelte, helyenként bravúros erővel. Szép sikere volt, melyben osztozott Blatterbauer Gizella is, aki Gara Máriát énekelte kedvesen és jól iskolázott, csengő hangon. A zenekar a szokottnál is lármásabb volt. Érdekes intimitást hallottunk az Opera zászlótlanságáról. Az Opera igazgatósága telefonált a belügyminiszterhez reggel, hogy tűzzön-e ki zászlót. A minisztérium azt felelte, hogy nézzen utána a könyveiben, szokott-e ilyenkor az Opera valami külső jellel ünnepelni. Az Opera azt válaszolta, hogy mire ők azt a könyvekből kikeresik, addigra holnap lesz. Mire a minisztérium így felelt: — Annál jobb, legalább a kérdés magától lekerül a napirendről. BUDAPESTI HÍRLAP, (75. ex.) 1818. március 16. Tüntetések. Holló Lajos országgyűlési képviselő meghívta a szabadság ünnepére a szocialista munkásegyesületeket is, mert nem tudta, hogy ebből micsoda baj származhatik. A szocialisták néhány százan meg is jelentek, de csak azért, hogy külön ünnepet rendezzenek a nagy ünnepben s ezzel megzavarják a tízezrek lelkesedését. Kezdték már délelőtt a Lovardában s folytatták délután a Muzeum-kert előtt. A mikor a hazafias nép a Himnust zengte, a szocialisták a Marseillaise-t énekelték. Majd veszedelmes tolongást idéztek elő, mert be akartak jutni a tömeg hátán a kertbe. E miatt sajnálatos dolog történt. A múzeum-körúti főkapu beszakadt a nagy nyomástól s olyan tolongás, pánik támadt, hogy ha a rendőrség idejekorán közbe nem lép, ismétlődik a kodinszki mezőn történt katasztrófával. A rend helyreállítása igy is vérbe került. A rendőrség kardot rántott s azzal tisztotta meg a kapubejáratot. Néhány embert kardvágástól vérző fejjel vittek el a dulakodás helyéről. A tolongásban vagy busz asszony és gyermek elájult s csak a legnagyobb küzdelemmel bírták őket a kerítésen keresztül a kertbe emelni, ahol a jó emberek segítségével életre keltették őket.