Budapesti Hírlap, 1898. október(18. évfolyam, 272-301. szám)
1898-10-02 / 272. szám
Budapest, 1898. XVIII. évfolyam 272. sz. Vasárnap, október 2. Megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 irt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 30 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Telefon: szorít. 54—83, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés, és hirdetés-föltétel: Ugyanezen ház József-körut 5. s. a. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 2 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint._______ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A keleti Szudán, Budapest, okt. 1. Tizenöt esztendeig tartó háborúban az angolok immár az egész Nílus völgyét elfoglalták. Kitchener basának sikerült megsemmisíteni az arabok új birodalmát Núbiában és Szudánban, melyet a máhdi állított föl 1883-ban, hogy az angolokat és az olaszokat Egyiptomból és a Vörös tenger mellékéről kiverje. A harc nehéz volt és változó szerencsével folyt. A dervisek legyőzték Hicks basát, azután Baker basát, Gordon basát s nem bírta őket legyőzni sem Graham, sem pedig Wolseley és Steward tábornokok. Megverték az abessziniaiakat és megölték Menelik elődjét, János negust, délnek fordulva megsemmisítették Emin basának, az utolsó egyiptomi angol kormányzónak uralmát s elfoglalták Wadelayt, a fehér Nilus kifolyásánál a tavakból és csak nagy nehezen sikerült Stanleynek a kóborló Emin basát megmenteni. Ezek a háborúskodások 1883-tól kezdve soha sem szüneteltek a Nílus völgyében és a Vörös tenger környékén, míg az angolok a hadviselés módján nem változtattak, a derviseket a tengertől és Egyiptomtól el nem zárták, hogy hadiszerhez ne jussanak s azután évrőlévre szakaszonként nyomultak fölfelé a Nílus völgyében s a mint egy hadiállást elfoglaltak, rögtön vasutat építettek, hogy Egyiptom felé előrenyomulásukkal párhuzamosan a Vöröstenger felől is oldalt támadhassák az arabokat. Nem egy hadjárattal, hanem folytatólagos háborúskodással jutottak el ismét Kartúmba, Szudán fővárosába, ahol a Kék-Nilus a Fehér-Nilussal egyesül. Abdallah kalifa palotájában most Kitchener basa parancsol. Onnét táviratoz Londonba és jelenti, hogy megszállotta Fasodát, a Fehér-Nilus legfontosabb pontját tíz fokra az egyenlítőtől északnak. Két hadigőzössel és két zászlóaljjal vonult föl azonnal, amint az elfogott araboktól megtudta, hogy Fasodát a francia Marchand kapitány tartja megszállva. Nem kérdezett senkit sem Kairóban, sem Londonban, hanem oda ment és Marchandnak, ki expedíciójával Abesszíniából került Fasodába, hogy az angolokat megelőzze s a Nílusnál a francia lobogót kitűzze, megüzente, hogy vonuljon ki onnét, mert Fasoda Egyiptomhoz tartozik. A francia nem engedelmeskedett az angolnak, mire Kitchener többet nem törődve vele, őrséget tett a városba s az angol és egyiptomi lobogót fölhúzta. Azután jelentést tett, hogy az egész Szudán Anglia rendelkezésére áll és hogy a Szobát folyó völgyét is birtokába vette, a mely folyó a Rudolf-tó tájékáról, délkeletről legnagyobb mellékfolyója a Fehér- Nilusnak és a Bar-el-Gazal vidéke is az angoloké, akik immár a nagy afrikai tavaktól az egész Nilus völgyét bírják és keletafrikai birodalmukat összekötötték Alexandriától a Jóremény fokáig. Marchand kapitány és csapata Afrika közepén magára hagyva s az angoloktól délen és északon körülvéve egyebet nem tehet, mint visszavonulni. De nem azért vitte véghez merész vállalatát, hogy, ha tényleg megelőzhette az angolokat, egyszerűen megadja magát nekik. Azt felelte tehát Kitchenernek, látva, hogy ellene nem szegülhet s hiábavaló vérontás lenne, ha fegyvereit használná, hogy addig ott marad, míg a francia kormánytól nem kap utasítást. Kitchener ráhagyta, ez az ő dolga, de a tartományt elfoglalta s a kormányzást átvette. Hogy Fasoda miatt Franciaország Angliával összetűzzön, nem valószínű, miután a nyugati Szudánra nézve a Niger folyónál kiegyeztek. Hiszen Egyiptom miatt sem mer Franciaország Angliával kikötni. Az pedig kétségtelen, hogy Kartum, Fasoda, Szobát, Wadelay a Bar-el-Gazar egész vidéke, valamint Kordofán és Darfur egyiptomi tartományok voltak a máhdi A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Thüringi Erzsébet: Az Erzsébet-legendáidtól. Thüringi Erzsébet virágos köténye. Nem tudom, való-e, avagy költemény-e ? Valónak kell lenni, úgy volt, bárha régen Magam olvastam egy ájtatos estén a Szentek Életé-ben. Thüringia grófja tart dolga beszédet: „Mit prédálod kincsem, hitvesem, Erzsébet?** „Egy pár szál virág csak!“ és elpirul mélyen, Jaj, hogy is tehette? — hazug feleletre Hogy vitte a szégyen ? Látja a jó Isten s szól mosolygva menten : „Dehogy is hazudhat az én drága szentem“ . . . S ím a sok drágaság az utolsó szálig, Kötényében mind mind mennyei illatú Virágszállá válik. Ezek a virágok, amerre ő lépe, Lába nyomán kelve mosolygtak elébe . Mikor eltemették, a sírjára ültek, S szentté avattatván, véle együtt bizton Az égbe kerültek .... mi * Uj lapot nyissatok Szentely életében, írjátok be abba, mi most történt éppen. Mihez hogy senki egy nagyitó szót nem tett, Élő bizonyság rá hajadon fejével E hitvalló nemzet. Ő is Erzsébet volt, csak hogy a miénk volt! Mi fölöttünk gyászol még most is az égbolt. Nem is kérünk mást mi, azt az egyet éppen . Hogy eztán is csak a mi szentünk maradjon, Mint volt életében. O virágcsodája ezenképen történt: Virágok leváltak töveikről önként. Páros sorba álltak, a gyászlakhoz szálltak. Liliom testének, tőrszurta szivének Őreivé váltak. Hogy ura meghalta a gyászos hirt reggel, Bevonatott mindent fekete színekkel. S hát amint kényezve kitekintett este. Egy virág volt minden, — a feketeséget Hasztalan kereste. Bevonatta ismét nagy-nagy udvarát ott. Hát reggel megint csak virágokat látott. Hat nap és hat éjjel, ez mindennap igy volt. Szegény, már azt hitte, hogy a jó Nagyasszony Talán meg sem is halt. Kérdés egy fő-fő német emberétül : „Várj’ mi a való hát, — fejem beleszédül.“ Az se mondott mást, mint könyeit morzsolva, Ezt a szót: „Megtörtént!“ — Óh, bárcsak igazat Most se mondott volna ! . . . Nem lehetett másképp, úgy történt az szépen, Mikor az ő lelke megjelent az égben, Atyaisten mindjárt trónjához hivatta. Tizenkét angyallal, sok jótéteményét Összeszámláltatta. Minden jó tett után a földre tekintett, Egy-egy szép virágnak titkosan leintett. A kinek leintett, útját az megkezdte. —■ Végül egy marokkal maga a jó Isten Szintén megszerezte. Egy álló hét kellett, de még ki se tellett, Amerre szem nézett, virág virág mellett — A nagy ajtón alig férhettek be néha, Úgy feküdt közöttük, miként Virágország Tündér királynéja. Vala az ö élte a thüringi mása, Ám nem szorult tette elpalástolásra Kincs, a mernnyi kellett, hajh! lehetett nála, Hiszen hites ura nem más volt, maga a Magyarok királya. — Néz, néz a király kivára ablakábul, Egy virágmezőt lát, majd majd belekábul. Virágmező után a sok magyar ember Biz úgy hullámzik, mint maga a háborgó Nagy fekete tenger. Ment, ment a koporsó, csodájára álltak. Kardos magyarokat sirni még nem láttak. Nem is hullatja az minden szire-szóra, Megteszi még egyszer, oh, de legyen igen Távol az az óra! Kapucinus templom nagy kapuja tárva, Ostromló virághad azt is körülzárja. Lovak is tiporják, csúf kezek is tépik, De feléled mind s a templomot befutja Friss virággal végig. Mai számunk 30 oldal.