Budapesti Hírlap, 1899. január (19. évfolyam, 1-31. szám)
1899-01-01 / 1. szám
, bizhatúságban megingó férfiakkal jóra vezetni nem lehet; és bizonyos az, hogy amikor a bomlás bekövetkezik, a keletkező rázkódásból csak a jellemében érintetlen magyar nemzet kelhet ki győzedelmesen“. „Mit gondol ön ?“ Legyen ennyi elég. Kivonom a tanúságot, az igazolást és alkalmazást. Az 1887-iki kiegyezés megvolt, az 1897-iki rettentő konvulziókat hozott , ma sincsen meg. Odaát a fajharc hilt és dúl. A szláv áramlat felülkerekedését, hallatlan parlamenti botrányba fulasztotta a küzdő németség ; — az utca mozgalma vérbe fúlt. A császár ősi palotájának ablakai alatt fölharsant a Wachs n.n...Bludna a fényes RingstraSse aszfaltján megeredt a tüntető polgárság sokadalma, kabátja gomblyukában a hadverő Vilmos császár búzavirágjával...................Az abroncs lepattant, a dongák szertedőlnek — a történelmi fejlődés kérlelhetetlen logikája irányt szab. íme Kossuth Lajos jövőkbe tekintő? leli'6 ! i iimniii i nriirirrirTrrnnnTrkimumnimaimimiiiMHWlHHWtl És itthon? Amire e sorok megjelennek, a magyar nemzet alkotmánya megcsorbult; nem idegen zsoldos erőszakától, hanem saját vérének elfajulásától. A politikai megbízhatóság — hajh ! Beöthy Ákos a múlt országgyűlésen provokálva, azonnal idézett a nagy angol nemzet fia mondásaiból : „Ahol a közéletet nem a szótartás és megbízhatóság vezeti, ott csak idő kérdése, hogy a vezetés ügyes szélhámosok, szemfényvesztők kezébe kerüljön.“ Károlyi Gábor éles hangja végig süvített a Házon: „A Herbertek!“ Igenis a Herbertek ! a nemzet törvényhozásából kihangzik az utcára a „gazember, tökfilkó, gyalázat, ki vele, ki kell dobni, le kell ütni“ innen, ha gúnyos vigyorgás ingerel amonnan. Az utca csöndes. A nemzet alszik? [Oh dehogy ! az aranynál nemesebb népeleme elindul a Várkonyiak, a Pfeiferek után ! A szerves kapocs országgyűlés és nemzet közt elszakadt, így indul a magyarság a második ezredév első évébe ! A lelketek rajta. "" |~~CK _ Budapest, dec. 81. A valuta-aranyak. A valuta-aranyakra felügyelő országos bizottság ma délelőtt 12 órakor a pénzügyminiszter palotájában Széll Kálmán elnöklésével ülést tartott. Jelen voltak : Lukács László pénzügyminiszter, Cziráky Antal gróf és Lukács Antal főrendiházi tagok, László Mihály és Éder Antal orsz. képviselők s Fopovics Sándor pénzügyminiszteri tanácsos. Az elnök indítványára a bizottság elhatározta, hogy ezentúl nem minden hónapban, hanem a szükséghez képpest tart üléseket. A bizottság ezután a pénzügyminisztérium másik épületébe vonult s a páncélszobában megvizsgálta a valutára beszerzett 80 milió aranyat. A milliók a vasszekrényekben apró zöld zacskókban (egy-egy zacskóban 40 ezer darab arany van.) fekszenek lepecsételve, minden vasszekrény a bizottság pecsétjeivel van lezárva. A készleteket teljes rendben találták s jegyzőkönyvet véve föl, délután egy óra után a vizsgálat véget ért. Tizenöt milliónyi arany hiányzik a készletből. Ezt tudvalevőleg az állam kölcsön adta az osztrák-magyar banknak. A kvóta. A múltkoriban a kormányelnök törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint a jövő év első hat hónapjára a közös költségekhez való hozzájárulás arányát a magyar törvényhozás a régi számokban állapítja meg. Ma a hivatalos lapban királyi kézirat jelent meg, amely szerint a Felség a kvótát a jövő egész évre eldönti, természetesen az eddigi állapot föntartásával. Ezt a királyi döntést be kell iktatni törvénykönyvünkbe. A királyi kézirat így hangzik: Kedves Bánffy báró! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között azon arányra nézve, melyben azok az 1899-dik évben a közös ügyek költségeiben járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvénycikk 19., 20. és 21. §§-ai (1867. évi december hónap 21-én kelt törvény 3. §-a Bir. törv. lap 146.szám) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre, a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvény 21. §-a (az idézett törvény 3. §-a) alapján akképpen döntöm el, hogy az arány, melyben a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok a közös ügyek költségeihez az 1887. évi XXIII. törvénycikk (1887. évi május 21-én kelt törvény. Bir. törv. lap 47. szám) alapján az 1888-tól 1897-ik évig terjedő időközben, valamint az 1897. évig december hó 30-án kelt kéziratom alapján az 1898. évben járultak, az 1899 ik év tartamára is változatlanul föntartatik. Utasítói fönt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsbe , 1898. évi december 30-án. Ferenc József, s k. Bánffy báró, s. k. A helyzet Ausztriában. Bécsből jelen, hogy az osztrák hivatalos alap, ma császári rendeleteket tesz közzé, melyek a Magyarokgal függőben levő kérdéseket provizóriummal e év tartamára a 14. §. alapján rendezik, ezen IV . háromhónapos budget-provizóriumot dekretálva külön fölhatalmazzák a kormányt 1.600.000 fo . inség-gegítség kiosztására. A N. W. T. egy munkatársa, tudósítónk jelenti, ma meginterjúvolta az osztrák képviselőház elnökét, Fuchs dr.-t, a nagyon aggódik a parlament jövője , s azt mondta, hogy kevés, vagy semmi remény sincs arra, hogy a parlament mostani súlyos betegségéből épen kerüljön ki. Az a parlament, úgymond, amely a törvényhozásban nem akar közreműködni, nem érdemli meg, hogy tovább is megmaradjon; nem hiszi, hogy a parlament, mégis meg is szüntetik a nyelvrendeleteket, rendesen tudjon működni, az obstrukcióval pedig csak egy dolgot ér el minden bizonynyal : az abszolutizmus. A politikai újév. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt fölkéri tagjait, hogy holnap, január elsején délelőtt tíz órakor a pártkören jelenjenek meg, ahonnan testületileg mennek Kossuth Ferenc elnökhöz, kit Barabás Béla fog újév alkalmából üdvözölni. A párt azután tizenkétt . • fél órakor testületileg fogja üdvözölni Mach József korelnököt, a képviselőházban az elnöki teremben. Zágrábból jelentik: Francisci Henrik, a horvát országgyűlés alelnöke s Erdődy István gróf, horvát nemzeti párt elnöke Bánffy Dezső báni miniszterelnököt, Fejérváry Géza báró honvédelmi minisztert, Lukács László pénzügyminisztert, Dániel , 1899. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) KAI HIVATAL I VTIUAI Szeredai összegyűjtötte a nemzetőröket és igy szólt: — Barátaim, ezennel megparancsolom, hogy menjetek haza, görbítsétek helyre a kaszátokat, tegyétek el fejszéteket, rejtsétek el puskátokat. Nektek feleségetek, gyerekeitek vannak, nem tarthatlak itt benneteket. Fordulj, indulj ! A nemzetőrök elvonultak. A százados csak egy öreg parasztot tartott ott. Aztán riadót futatott a kürtösökkel s a front előtt igy szólt: — Fiaim. Hetvenhárman állunk e helyen és onnan alulról, a ködből, százezer orosz közeledik ránk. De nekünk szembe kell szállnunk e haddal, nehogy a büszke cárnak azt jelentse a vezére, hogy kaldcsapás nélkül nyomult át Magyarország határán. Nekünk meg kell őket állítanunk . . . meg kell nekik mutatnunk, hogy csak úgy tudtak behatolni e haza földjére, hogy mindnyájunkat fölkoncolták. Hadd lássák, hogy olyan nemzettel lesz dolguk e hegyeken keresztül, mely meg tud halni a szabadságáért. ... A fiatal gyerekekből álló kopott csapat égő tekintete a kapitányra tapadt: — Fiaim! A mi hazánknak vége. Oly erővel jönnek ránk, hogy el kell hullnunk. Azt kérdem tőletek, hogy éljünk-e tovább haza nélkül, vagy meghaljunk a hazáért? — Haljunk meg a hazáért! — kiáltott a kis csapat. — Fiaim! — folytatta a kapitány megindultál, — ti bár vén katonák, de fiatal legények vagytok. Az egész élet előttetek van még ... aki el akar menni, ezennel elbocsátom ... a legtöbbnek, közületek öreg édesanyja, édesapja van otthon, soknak meleyasszonya, testvérei. Aki akar, elmehet. Senkit nem ér a gyávaság vádja, hisz száz csatában megmutattátok, hogy hősök vagytok. Senki se mozdult. — Fiaim! — szólt Szeredai, — akkor búcsúzzatok el szeretteitektől. Ezt az öreg parasztot itt tartottam, hogy leveleiteket elvigye. És a tizenhét-tizennyolc éves diákgyerekek leültek és borjatokra fektetett papiroson megirták utolsó levelüket. Az a fekete képű fiú ott a sárospataki kollégiumhoz címezve megírta sebtiben, hogy most készül meghalni a hazáért Szeredai János hetvenkét társával. Azután beleírta valamennyinek a nevét, rátette a dátumot és beragasztotta a levelet. De még ráért öt-hat más levelet is írni nehézkezű paraszthonvédek helyett is és olyan szépen megírta, hogy ne sirasson édes szülőm, mert én hazámért estem el, de ne feledje el, hogy engedelmes jó fia voltam és imádkozzék érettem. Szeredai pedig kiált az oromra és messzelátójával a völgyeket kémlelte . . . Most szakadtak ott szét az utolsó ködfelhők ... az aranyos nap betűzött egyszerre a mélységekbe és ott állt alant csillogó fegyverben ezernyi ezer katona. A honvédek riadója megállította őket, támadásra készültek. — Készen vagytok ? — Készen. — Márton! Az öreg paraszt, aki folyton a szemét törölgette, oda jött. A fiuk nagy bőrtarisznyájába rakták levelüket. — No most, Márton, sebes léptekkel, egy-kettő, hogy kendet is itt ne szorítsák. •— Nem maradhatnék én is itt, kapitán úr? — kérdő gyönge hangon. — Nem — felelt kurtán Szeredai ezzel hátra vonszolta, egy összekötözött ha csomót, az óráját, a gyűrűit s egy level adott át neki, — ezt a feleségemnek adja a Előre, gyorsan! . Az öreg lehajtott fejjel botorkált le a dombról s eltűnt az erdőben. — Vigyázz! Mozognak! — kiáltott az őr az ormon. — Fegyverre! — kiáltott Szeredai. Mindenki hű puskájához nyúlt s gonosan megvizsgálta. Azután a patrontáskára kér a sor: hány orosz halála rejlik benne. S mialatt az oromra állított dobosok és trombitások teljes erővel verték és fújták a honvéd-riadót, a kis csapat lekuszott a mély útba, melynek a lengyel határ felé eső torka kövekkel, nagy szál fákkal el volt torlaszolva. Egyszerre csak megszólaltak az alsóbb dombokon az orosz bombavető mozsarak s a lövegek ott robbantak szét a sztrecsnói tetőn. A riadó elhallgatott. A két dobos jóformán gurulva érkezett a csapathoz. — Hát a trombitások ? — szólt Szeredai. — Meghaltak — felelt az egyik dobos s puskájával fölfelé mutatott. Odanéztek. Az egyik trombitást futtában ütötte le a halálos szilánk s úgy bukott előre, hogy feje az út peremén át lógva, lenézett bajtársaira. A halál eltorzította arcát, nyitott szájából vér csöpögött, szemei tágra nyitva meredtek a honvédekre, mint ha arra vigyázna, hogy meg mernek-e azok is úgy halni, mint ő. 8 BNMb