Budapesti Hírlap, 1900. február (20. évfolyam, 31-58. szám)
1900-02-01 / 31. szám
Budapest, 1900. XX. évfolyam 31. sz. Csütörtök, február 1 Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadóm 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: igyMO ház József-körút 5. sz. a. oldalai. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Alapok és alapítványok. Budapest, jan. 31. Voltak és vannak jólelkű emberek Magyarországon, kik életükben vagy haláluk után a közcélokra áldozni vagy az ügyefogyottakon segíteni kívánnak, bizonyos összeget vagy ingatlant meghatározott célra szentelnek, hogy jövedelmei állandóan annak az ügynek szolgáljanak, amelyre az ajándékozó vagy végrendelkező vagyonát szánta. Az így összegyűlt alapítványok a nemzet közművelődési és humanitárius életének forrásai, melyek ha nem volnának, sorvasztó sivataggá válnék hazánk kultúrája. Ezek az alapítványok mindenben hasonlítanak a hitbizományokhoz, akár birtokba, akár értékpapírokba legyenek fektetve ; kötött vagyont tesznek, melynek tulajdonosa voltaképpen csak hitbizományi birtokos, amennyiben őt illeti a vagyonkezelés és a jövedelmekkel való rendelkezés joga, de semmiesetre sem intézkedhetik szabadon sem a tőkével, sem a bevételekkel és kiadásokkal, mert a tőkét sértetlenül föntartani, a jövedelmeket pedig kizárólag az alapítványban megjelölt célra fordítani van neki megengedve. E szerint minden alapítvány jogilag önállósított vagyon s jogi személynek tekintendő. A jogalany, lévén társulat, község, egyház, vagy állam, mely az alapít- tványok tulajdonosa, ebben az értelemben csak korlátolt tulajdonjoggal bír s épp oly felelősséggel tartozik úgy a vagyon állagára, mint kezelésére és hová fordítására nézve, mint az a megbizott, ki,idegen tulajdonról beszámolni köteles. » Lehet-e képzelni nagyobb zűrzavart, mint mely Magyarországon az alapítványok körül van? Semmi rendszer, semmi törvény és semmi biztosíték, csak a kezelő becsületessége és személyes felelőssége. Az alapítványokkal való gazdálkodás hazánkban, igazán, Csáky szalmája , szét vannak szórva s nincs, aki rendben tartsa, senki nem ügyel ama, hogy mi történik az ezerféle vagyonnal és hogy az alapítók szándékainak megfelelőn szolgálják-e a különböző célokat ? Már sok alapítvány el is kallódott, még több a kezelők kényére-kedvére bízva, kezelési költség címén jövedelmeinek tetemes részét elveszti. Ellenőrzés ? Hát hol van egyáltalán ellenőrzés? Avagy a politikai közigazgatásban, a községi gazdálkodásban van ellenőrzés ? A képviselőházban Polonyi és Komjáthy ma fölvetették a kormány által kezelt alapítványok ellenőrzésének fontos kérdését. Négyszáz millió korona van a kormány kezén ellenőrzés nélkül és parlamenti kontrái nélkül, kiáltott föl Komjáthy. Méltán, mert ez csakugyan nem járja s már a múltban Buliról az a legenda, hogy ő kitűnően ért hozzájuk . . . Annyi bizonyos, alig győzi a portré-megrendeléseket, ahány divatosabb pesti asszony, mind csak vele akarná magát fefestetni. Szerinte pedig, nekünk bevallja, nincs képtelenebb portéka a fehérnépnek — Azt festem bennük, amit nem értek. Amit senki se értett meg soha és soha senki sem fog megérteni — az asszonyt. Csupa sciaroseuro, semmi körvonal . . . Az emberi fantázia valószínűleg soha sem fog magának világos képet alkotni a menyholt távolságairól, de legalább hozzávetőleg kispekulálták már, hogy például a Centaurus Alfája, a Szirius vagy a tündöklő Kapella hány billió meg trillió mértföldnyire van tőlünk, de az aszszony?! . . . Beérhetetlen távol fog maradni tőlünk örökké. Buli, mikor jól kifárasztotta a vivás, szokott ilyen vidéki stílusban érzelegni. Bölcsünk, az öreg Pauszt, csücsöríti rá a száját s dicséri: — schön Buli, schön! . . . — De kérlek ! dühösödik menten Buli, kattogva, mint az elnyúlt szelindek, melynek szúnyog kóvályog a füle körül. Hogy is érthetünk meg ? ! Az igazi nőhóditó, akinek tartózkodás nélkül megadja magát az asszony, az csak az ösztönével dolgozik, leggyakrabban holmi csinos boltoslegény, csupán az asszonyhódításhoz ért s egyébként szamár, az ugyan meg nem magyarázza nekünk az örök sfinxet. Mihelyt megérzi az asszony, hogy ügyeled a vége! . . . A kábultan keringő és üvöltő dervis látja csak szinről-szire Allahot, eredj, kérdezd meg tőle, hogy milyen? (Öreg Fausztunk bólingatott s kedvtelve számtalan visszaélés forrása volt. A különböző minisztériumokban elszórva mindenféle alapítványi jövedelmeik állanak a kormány rendelkezésére, különösen a belügyi, közoktatási, földművelési, kereskedelmi, pénzügyi és honvédelmi tárcáknál. Gyakran— választásoknál is— mintegy rendelkezési alapnak használták az alapítványokat, kivettek belőle s helyrepótolták később, a mi miatt sokszor esett szemrehányás. A kegyek osztogatása olcsó bérletekkel s alapítványi helyekkel tágas tért nyitott a kormány befolyás emelésére. Hogy csakugyan az alapítók szándékának megfelelően használtattak-e az összegek, arról nem feledt soha senki. Éppen most a katolikus kongreszszuson ugyanezt a kérdést tárgyalják, a magyar katolikus vallási alap és tanulmányi alap tulajdonára és kezelése módjára vonatkozó nehéz és jogos ügyet. A legkülönbözőbb forrásokból, de főként a József császár által eltörült magyar szerzetesrendek elkobzott vagyonából származnak ezek a sok millióra rugó alapok, melyekből katolikus hitközségek és iskolák tartatnak fen, szegény papok, sőt gazdag püspökök szubvencióban részesülnek. A katolikus kongresszus ezeket az alapokat a magyar katolikus egyház tulajdonának tekinti s az autonómia részére a kormánytól kiköveteli. Viszont a kornézte, hogy haragszik a kis macskákra a nagy szelindek.) — Eh! . . . Hasztalan, nem megy az ember velük semmire! . . . Látjátok azt a szőke kis portékát ott a szekrény tetején ? .. . Mintha porcellánból lett volna, akár egy ujjal összetörhettétek, hogy megnézzed, mi van benne: semmi, mihelyt összetöröd. De amíg egész, az ördög csiklandoz a közelében. Cap-Cozban festettem, az Atlanti óceán partján, most hat esztendeje, mikor ott nyaraltunk a feleségemmel. Spanyol zsidó volt, Andalúziából ; a legérdekesebb mismás, ráadásul szőke, a szeme pedig fekete. Az ura Bretagneban csavargott, olajat árult a szardínia telepeken. Az asszonyt ránk bízta. Megható volt, milyen édesen búcsúztak egymástól! . . . Az asszony úgy cirógatta az olajkereskedő kezét, olyan lelkéből nézett utána, mint ha Andréval indult volna az északi pólusra a derék ember. Az olajkereskedő jóízűen szopogatta szivarját s búcsúzóul azt ajánlotta nekünk: — Az urak bizonyosan igen szívesek lesznek a feleségemhez ? ! Köszönöm előre is. De, kérem, vigyázzanak magukra. Négyen voltunk, — ketten családostól, — s mind a négyőnket ■ megkínált egy-egy szivarral és hajóra szállt. Mi szivarra gyújtottunk, az asszony pedig azzal kezdte, — az ura még integetett néki zsebkendőjével a hajóról, — hogy összeszedte szivarunkról az aranyos papirgyürüket, fölhúzta az ujjaira s kedvtelve nézegette, hogy csillog rajtuk a nap . . . Egyszer rám is pillantott, tudjátok, úgy . . . De azt a többiek A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Buli. — A Budapesti Hirlap eredeti tárcája. — Buli barátunk itt lakik a szomszédban s nem veszi rossz néven, ha palotának hivjuk a házát. Alkonyat felé rendesen átlátogatok hozzá, benézek ja, feleségéhez, a kiről majd máskor mondom el, hogy milyen okos, igazán művésznek való feleség; megcsókolom a legkisebb fiát, a kiszakasztott Velasquez infáns, aztán félre toljuk a műteremben a festőállványt s verekszünk. Bob pompásan vív, vagy egy negyedóráig, — tovább nem futja benne a hidegvér, dühös lesz, harapni, marni szeretne s úgy csapkod a karddal, mintha tagló volna az öklében. — Hu! hu! — ugat neki ilyenkor a mi filozófusunk, az öreg Faliszt, aki ha nem bölcselkedik, igen , szép tájképeket fest, de inkább szeret okoskodni. Rendesen ott gubbaszt ő is, a legkényelmetlenebb széken s ügyeli, kiben milyen állat él . Ő fedezte föl, hogy Bulinak a felesége tulajdonképp mély eredetű, olyan nesztelen röptű, fázékony, kedves kis szürke lepke. a Bulit pedig azért nevezte el Bulinak, mert okvetetlenül valami dühös szelindek, valami Buli kellett legyen az őse. Jól feldizzadtan, kipirulva végig keveredünk s persze, asszonyokról disputálunk. Mai számunk 20 oldal.