Budapesti Hírlap, 1900. február (20. évfolyam, 31-58. szám)
1900-02-01 / 31. szám
1900. február 1. BUBAFESTKOpi&LAF." (31. sz.) Erről a konstantinápolyi urak Bécsben tudomást szerezhetnének. Ott meg fogják nekik mondani, hogy Ausztria-Magyarország, melylyel bennünket őszinte becsületes egyezmény köt össze, bizonyára ugyanazzal a bizalommal van Moravjev gróf békepolitikája iránt a Balkánon, mint a milyennel mi viseltetünk Goluhovszki grófnak a gyakorlatban bevált elvei iránt. Anglia gyengítését ránk nézve bátorításnak tekinteni konstantinápolyi kalandokra vagy alkalmi ugrándozásra, tiszteljük ezt a perspektívát. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, jan. 31. A képviselőház ma az 1897 és 1898-diki harminc milliós hadügyi póthitellel foglalkozott, melyről csak ma került törvényjavaslat a Ház elé, minthogy annak idején az obstrukció a parlament működését megakasztotta. Komjáthy Béla azzal vádolta a delegációt, mely a póthitelt megadta, hogy nem tudta, mit szavaz meg, de joga sem volt hozzá, amiből szokatlanul heves vita keletkezett. Széll Kálmán miniszterelnök és Komjáthy közt. A miniszterelnök tagadta, hogy a delegáció ne tudta volna, mire kellett a harminc millió, akkor volt a török-görög háború, kellett új puskára, puskaporra, galíciai és tiroli határerődítésre. Thaly Kálmánt ez az utóbbi kijelentés meglepte és megbotránkozva konstatálta, hogy a hármasszövetség ellenére ime erődítik a tiroli határt — Olaszország ellen., Széli miniszterelnöknek valóságos védőbeszédet kellett mondania a hármasszövetség mellett. A törvényjavaslatot persze elfogadta a többség. A pekingi, tokiói és cetinjei új követségi paloták építése is vitára adott alkalmat, mert Thaly Kálmán fölfedezte bennük a nagy gyarmatpolitika árnyékát, Polónyi pedig azt kérdezte, hol telekkönyvezik el a követségi és konzulsági épületek magyar tulajdonrészét ? Ebből nagy közjogi vita származott, melyben részt vettek Szabó Imre előadó, Kossuth Ferenc, Széll miniszterelnök, Komjáthy Béla, Lukács pénzügyminiszter. Az 1898-iki zárószámadás is vitát provokált, mert Polónyi Géza szóba hozta azt, mennyi a költségvetésileg elszámolandó alapítvány s mennyi a költségvetésen kivül levő alapítvány s egyáltalán mennyi az alapítvány és milyen az ellenőrzés. A vitában résztvettek Lenke előadó, Komjáthy Béla, Lukács pénzügyminiszter. Az ülés végén Molnár János interpellált az adócenzus megállapítása dolgában. A holnapi ülésen a költségvetést kezdik tárgyalni, izmaim, mint az acél. Hépült a csónak. Valóságos kéj volt, ahogy evezőlapátjaim tépték a tengert. Bizonyos, hogy ő is gyönyörködött bennem. Láthatta, férfival van dolga. Vagy tíz percig evezhettem így, már a szélesen seprő, tizenöt-húsz öles hullámok adogatták át egymás talaján csónakunkat■—■ megpihentem. Ő kissé pirosabb volt, szeme lénylett s úgy jött felém a, nézésével, mintha az ölembe akart volna borulni. De nem, nem mozdultam. Egy fölösleges billenős végzetes lehetett volna, meg azt akartam, hogy ő kapituláljon. Egy kukkot sem szólt. — Mondja, nem fél? — Hiszi magáival vagyok — válaszolt. — Az enyém lesz ? Nem felelt. — Feleljen. — Az vagyok — monda s ekkor volt a nézésében valami, mintha fügét mutatott volna. — Könyörögni fog ! — Miért? — kérdezte ártatlanul. • -r- Tehát gyerünk tovább ? — Hogyne! A boldogságba, vagy a halálba . . . Szinte örült, mire megmarkoltam az evezőket. Olyan kedvesen rázkódott össze, mint a kis leányok, midőn holmi jó hírnek tapsolnak. A Glanánok körülbelül húsz-huszonöt kilométernyire feküsznek a parttól, feleúton lehettünk, a legkomolyabb hullámtorlódás között. — Nézze ! — kiáltott vidáman, a parti világítótorony felé mutatva. A jelző póznára fölvonták a vészhirdető kosarat. Az nékünk szól . . . Sőt, akkor már a begmeili révből bizonyosan tengerre bocsátották utánuk a mentő csónakot, is. -r- Siessünk, — monda mosolyogva, — mert még utolérnek bennünket! Se láttam, se hallottam, így meg nem aláz engem egy asszony! . . . Felugrottam s kikapva a horogból az evezőlapátok karikáját, mind a két evezőt kihajítottam a hullámok közé . . . Lássátok hát mi lesz velünk! ? . . . (Öreg Falisztünk ugyancsak hunyorgatott: uccu Buli! uccu ! !) Pillanatra meghökkent. Merően rám nézett, azután az evezők után . . . Szót se szólt . . . Megint engem nézett — és lassan, olyan szép lassan, akár a parton ültünk volna, fordította tekintetét ki a hullámokra és nézte, mint távolodnak tőlünk ez evező lapátok. Odacsúsztam a lába elé. Nem tiltakozott. Szelíden nézte, mit akarok ? . . . Megfogtam a kezét. Engedte. Jéghideg volt a keze, nem reszketett . . . Egy szó se. Halálosan komolyak voltunk . . . Fiúk!! Istenbizony, szerettem akkor! Szívesen haltam volna meg érte ! . . . Ő is, lehetetlen, hogy ne szeretett volna akkor. Mit gondoltok ? !. . . Lássátok, az a furcsa, eszembe sem jutott, hogy megcsókoljam! Mint egy kutya, úgy feküdtem a lába előtt. Halántékomra szorítottam a tenyerét s az mondhatatlan boldogság, volt. Egy árva szót se szólt... .Átcsapott a csamnak fölött egy hullám, aztán a másik, a harmadik, merő víz voltam, ő is . . . Tehát igy : megyünk a boldogságba, a halálba ! . . . Ragadtak bennünket a hullámok ... Elképzelhetetlen gyönyörűség volt az ! Egyszer csak fölém hajlik, két kezébe veszi a fejemet, néz a szemembe, hosszasan , sápadt, szeme könyben úszik, mondani akar valamit . . . — Kérem, szól, de inkább csak lehelet volt az. Könyörgök neki én is, szótlanul, hogy szóljon. — ígérje meg, adja becsületszavát, hogy teljesíti kérésemet. -igen. És most halkan, komoran, igy szólt: — Nincs senkim. Magának felesége van, gyermeke ... Ha most fölborul a csalnak, menekülni fog, ahogy tud, velem ne törődjön! •Ezt ígéri ? . . . • Mit szólhattam volna ? ! És megcsókolta a homlokomat és a vállamra borult. Ezen igazodjatok el ! Az a nyomorúság, hogy nem veszekedtünk a tengerbe. Kilökött bennünket a tenger csolnakostól az egyik Glénán homokpadjára , s onnan másztunk, mint az ázott egerek, partra. Nevetséges figurák lehettünk! De hát csak nem mászhattunk vissza a tengerbe, halálosdit játszani ?! A mentőbárkán kerültünk vissza Cap- Cozba, Feleségem zokogva várakozott rám a partom Nem mertem a szemébe nézni ... Ő meg aznap este zongorázott az ebédlőben s kacagott, hogy mennyire megrémültek miattunk ! Rám pedig úgy nézett, mint ahogy a jó táncost nézik az asszonyok egy viharos valcer után. Eh!! — dühösködött Buli s öklével nagyot csapott a falra. — Szegény macskák! — sopánkodott öreg Falisztünk. Malonyay Dezső. A képviselőház ülése. Elnök: Perczel Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, az elnök bemutatja Mócsy Antal levelét, amelyben egészsége helyreállítására három hónapi szabadságot kér. (Megadják.) A Ház harmadszori olvasásában megszavazza a lelkészi fizetések kiegészítésénél és az egyetemi építkezéseknél szükségessé vált póthitel javaslatát. Következik a harmincmilliós pétiméi törvényjavaslatának tárgyalása. Szabó István előadó rámutat a delegációnak 1898 május nyolcadikán hozott határozatára, amelylyel hozzájárult a közösügyi kiadások 80.046.030 forintnyi póthitelének fölvételéhez. Ebből Magyarországra 9.622.858 forint esik, amelynek födezésére a pénzügyminiszter utólagos fölmentést kér. A pénzügyi bizottság nevében a fölmentés megadását ajánlja. Komjáthy Béla csodálja, hogy a delegáció hozzájárult a harmincmilliós póthitelhez, pedig azt nem tudta, mire kell. De joga sem volt erre. Azt mondják, hogy a hadügyi albizottságnak fölvilágosítást adtak, azonban az ország még sincs tisztában, hogy az a rengeteg pénz mire kellett. Azt tartja, különben, hogy az albizottságokat csak azért találták ki, hogy ezen a kerülő után becsempészszék a delegációba a német nyelvet. De ezennel kétségbe vonja, hogy arra költötték el a pénzt, mint amit megvallottak (Mozgás.), mert abban az időben Európában nem volt semmi rendkívüli esemény. A törvényt és az alkotmányt lábbal taposták, amikor a pénzügyminiszter a harminc millióból a Magyarországra eső kilenc milliót kiutatványozta. Valóságos skandalum, ami itt történik. Pártja nevében is kijelenti, hogy a javaslatot nem fogadja el. (Élénk helyeslés.) Széll Kálmán kormányelnök elsőbben is kijelenti, hogy oly költekezésről, oly tényről van szó, amely akkor történt, amikor még nem volt kormányon. (Mozgás.) Kubik Béla: Ott ült azon az oldalon ! Szél Kálmán kormányelök: Ezzel nem akar mentegetőzni. Kubik Béla: Ki akar bújni! Széll Kálmán kormányelnök: Eszengában sincs! Vállalja érte a felelősséget, annál is inkább, mert a pénzügyminiszter már akkor nyújtotta be a javaslatot, amikor már a szóló volt kormányon. A delegáció kompetenciájának kérdése oly' tiszta, mint a napfény. A delegációnak joga van megszavazni a költségvetést, ennélfogva joga van megszavazni azt is, amit a költségvetés pótlásául kérnek tőle. A Ház elé nem terjesztették az ügyet, mert akkoriban nem volt alkalmas arra, hogy bármit is megszavazzon. A hadügyi albizottságban, ahol a fölvilágosítást megadták, mindig magyarul tárgyalnak, ha csak valaki nem akar közvetetlenül a hadügyminiszterhez kérdést intézni. (Fölkiáltások: Tanuljon meg magyarul!) A hadügyminiszter részletes fölvilágosítást adott, a szóló is nyilatkozott erről a pénzügyi bizottságban, de szívesen előterjeszti a szükségletet tételenként. Kellett kézi fegyverekre és tüzérségi lövőszer pótlására huszonharmadfél milliónál több. Vonatszerre, sátrakra és anyagszerre csaknem négy millió, a galíciai, tiroli és kattarói erődítések építésének siettetésére negyedfél millió. Szükség volt erre, mert akkor folyt a görög-török bábom, amelynek nyomán csaknem lángba borult az egész Balkán. Felelősséget vállal azért, hogy a harminc milliónak minden fillérét arra költötték, amire megszavazták. (Nagy zaj.) Polczner Jenő : Nem szavazták meg ! Kubik Béla : Hogy merték elkölteni! Az elnök : A szónokot, meg kell hallgatni! Széll Kálmán kormányelnök : Ami azt illeti, hogy a 70-es években még akadt ember, aki a flottarendszer megváltoztatását a magyar országgyűlésre tartozónak tartja, azt feleli, igenis, akadt most is hatvan ember, az egész magyar delegáció, aki ugyanezt most is kimondotta. Szabad így becsmérelni azt a testületet ezek után ? Ez sem nem illő, sem nem méltó. (Zajos tetszés a jobboldalon.). Komjáthy Béla: Nem hiszi, hogy,a nem illőt neki. Komjáthy Bélának mondta volna. Vagy ha igen, áll elébe. Mindazt, amit mondott a delegációról, föntartja. Nem, hanem Horánszky mondotta, hogy hár vakon akarják megszavazni apóthitelt, mely az ország anyagi romlására vezet. Pedig Horánszky tagja volt az albizottságnak. Kubik Béla: Most beszéljetek! Komjáthy Béla: Kötelességét a szóló mindig teljesíteni fogja. Széll Kálmán : Komjáthy hazafiságát mindig elismerte. Ami az illő szót illeti, mikor Komjáthy a delegációt azzal vádolja, hogy az nem tudott arról semmit, mit szavaz meg, akkor parlamentárisnak tartotta megjegyezni, hogy az talán nem illő arra a delegációra. Münnich Aurél visszautasítja azt a föltevést, hogy ő, mint a delegáció tagja, bármit is megszavazott volna, hogy ne tudta volna, miről van szó. Lukács László pénzügyminiszter: Érzi a felelősség egész, súlyát, amely rá nehezedik, ha nemis szándékosan, hanem a körülmények alakulása következtében abba a helyzetbe jutott, hogy az országgyűlés megszavazása nélkül vélt kénytelen bizonyos összeget folyósítani. A delegáció a kérdéses póthitelt szabályszerűen megszavazta s a cél, amelyre kellett, halasztást nem tűrt, mert a helyzet olyan volt, hogy Senki sem tudta, váljon az európai béke megőrizhető-e s a hadügyi kormányzat kijelentette, hogy ez összeg nélkül nem vállalhatja el a következményekért a felelősséget. Ilyen körülmények között inkább magára kellett vállalnia a felelősséget a parlamenttel szemben, hogy a törvényhozás bölcsessége döntse el: helyesen járt-e el. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán elismeri, hogy a kormány .