Budapesti Hírlap, 1900. március (20. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-01 / 59. szám

Budapest, 1900. XX. évfolyam 59. sz. Csütörtök, március 1. Budapesti Hírlap megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ül. Eg­yen szám­ára helyben 8 fil., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utcai. sz. Elő­fizelő- és hirdetés-foltol: Ugyane ház József-körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 fll. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Az árvák. — Irta egy árvaszéki ülnök. — Budapest, febr. 28. Az ember életét első­sorban a saját vére iránt való szeretet irányítja ; célja, hogy gyermekei boldogulását előmoz­dítsa. Megfeszített munkával igyekszik vagyont szerezni; nem azért, hogy kényelmére szolgáljon, hanem hogy megtartsa és hátra hagyhassa utódai­nak. E törekvésében ereje fáradhatatlan. Mégis csodálatos, hogy milyen rövidlátó. Mintha nem tudná, hogy az ember élete hamar véget ér, a legtöbbé előbb, sem mint gyermekeit fölnevelhetné ? ! S ha tudja és látja, gondoskodása, aggodalma nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz halála után, ki fogja őt gyer­mekei mellett helyettesíteni? Elegendő­nek tartja, hogy törvényhozás útján — úgy, a­hogy — gyámhatóságot állított föl. De hogy ez minél tökéletesebb intézmény legyen s hogy a fönnálló szervezet minél szabatosabban működ­jék , ezt a többi életkérdés mellett oly alárendelt jelentőségűnek tartják s hogy alig törődnek vele. Pedig nagyon is szükséges volna, hogy e kérdésekkel mint elsőrangúak­­kal foglalkozzék a közvélemény. Mert a mostani állapot a lehető legsiral­masabb. Szerencsétlen gondolat az, hogy az árvák és elmebetegek ügyét az állam nem saját kezébe vette, és intézését nem bíróságaira, hanem a törvényható­ságokra és városokra bízta. A gyámsági és gondnoksági ügyek nem közigazgatási, hanem magánjogi természetűek. Ezeknél nem a köz, az állam, a vármegye és a város, hanem mindig az egynek, a magánembernek érdeke áll előtérben. Ámde azok a tisztviselők, kik a törvényhatóságok és városok élén állanak, továbbá maga a vármegye és város egyeteme, a köz­gyűlés, mindig csak közigazgatással foglalkoznak; ez a hivatásuk, ehhez szereznek képzettséget, ebben van gya­korlatuk. Természetes tehát, hogy a gyám­sági és gondnoksági ügyek iránt nincs érzékük, ezek természetét nem ismerik, sőt bizonyos kicsinylést tanú­sítanak az árvaszékek iránt. Kifejezésre jut ez leginkább akkor, a midőn azokat az embereket válogat­ják meg, — helyesebben mondva, nem válogatják — a kikre az árvaszék teen­dőit bízzák. .Kiket , választanak ,„meg­­ árvaszéki ülnöknek, kiket neveznek ki kezelő hivatalnoknak, kint a községek­ben melyik jegyzőt bízzák meg az árvaügyek intézésével ? Azokat több­nyire, a­kiket másra nem lehet hasz­nálni. A­ki a közigazgatási teendők végzésére képtelennek bizonyul, a­me­lyik írnok nem tud írni, nem csapják el, hanem áthelyezik az árvaszékhez. Ide mindenki jó. Hozzájárul ehhez, hogy az árvákra és vagyonukra való közvetetten fel­­ügyeletet, ellenőrzést, a szükséges tár­gyalásokat, kihallgatásokat, vizsgáló­dást és becslést mind a községi elüljá­­róságok — a közigazgatás és bírásko­dás ez agyonterhelt omnibuszai — vég­zik. Mert rendszerint csak a városok­nak van külön árvaszékük, míg a vár­megye lakosságának túlnyomó részét magukban foglaló nagy és kisközségek­nek olyan árvaszékük van, mely a köz­pontban székel. E vármegyei árvaszék az érdekelt felektől teljesen el van szi­getelve ; a közvetetten érintkezést kénytelen a községi elöljáróságokkal végeztetni; a viszonyokat, melyeket rendeznie kellene, személyes meggyőző­dése alapján, nem ismeri, mégis hatá­roz és intézkedik, holott csak papiroson látja a világot. Ilyen az első fórum. És melyik a második? A közigaz­gatási bizottság a törvényhozásnak ez a szörnyalkotása. Az a testület, mely mindent végez, bár semmit sem tud. Az a hatóság, melynek hatásköre kiter­jed annyiféle életviszonyra, a­mennyit emberi elme meg nem bízhat. Az árvaszékről megfelebbezett ügyeket annak a közigazgatási bizott- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Úri tempó. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Gelencsér Kari szerencsés csillagzat alatt született. A pénzügyminisztérium komor épü­letének egy szobájában, melynek ablakaiból szép kilátás nyílna a Dunára s a Margitszigetre, ha a mondott ablakok rémséges piszkosak nem volnának, mély gondolatokba merülve ült egy vaskos és poros aktacsomóra hajolva. De nem a bonyolult adóügy gordiusi csomójának megoldásán törte nemes fejét, hanem ama nem­rég vásárolt promesse szerencsés beütésének eshetőségén ábrándozott, mely fölszabadítaná nagyratörő lelkét a nem tehetés keserves bilincsei alól...............„esős időben bérkocsin lő a hivatalba .... kaszinó tag lesz .... belép a Park-klubba . . . kis feleségét nem visszi többé Pomázra vagy Dunakeszre nya­ralni, hanem a wörthi tóra, . . . vagy elmen­nek Osztendébe . . . igy szőve tovább ábrándjait, midőn a sürgöny kihordó egy táv­­irattal kopogott be ajtaján. Az elreppent délibábok után sóhajtva, egykedvűen irta alá a vevényt s fölbontotta a táviratot. Előbb elsáppadt, aztán kipirult; a szivé­hez kapott, majd a fejét tapogatta. A sürgönyben röviden az állott, hogy egyik nagybátyja Torontóiban jobb létre szen­­derült s összes vagyonát végrendeletileg rá­hagyta. Ötszázezer forint, vagyis a mint szebben hangzik: egy millió korona örökség ! Elfeledett kabátkefélést, kézmosást , és más, távozás előtti félhivatalos cselekményeket, fölkapta kalapját, kabátját s elrohant. Másnap hat heti szabadságot kért „családi ügyek rendezése céljából“. Azután elutazott Torontálba. Telekkönyv, ügyvédek, közjegyző, bérlők, takarékpénztár, mindez két hétnél is tovább tartotta távol Ibolya­ utcai kis otthoná­­nától és feleségétől, ez alatt a jövő iránti tervei teljesen megérlelődtek és biztos formát nyertek agyában. Egy reggel végre hazaérkezett. Mikor a vén házmester kisántikált a kocsizörgésre, jó hangosan szólott oda neki, hogy az ételremben lakó szatócs is hallja: — Kérem, vegye le podgyászomat e sze­rencsétlen konfortálok­ról; borzasztó, hogy az ember a reggeli gyorsvonatoknál nem kap néha bulikért; ezután táviratilag fogok rendelni! Mikor aztán bement lakásába s a felesége a szakácsnő szeme láttára nyakába ugrott örö­mében, kibontakozva az ölelésből feddőleg szólt a viszontlátáson ujjongó kisasszonykához németül (hogy a cseléd ne értse): — Aber, aber . . nicht vor das Diener­schaft ! Szerencse, hogy Kati tényleg nem tudott németül, máskép még kijavította volna ura ékes németségét. Gelencsér Kari átöltözködött, aztán regge­lihez ültek. Reggeli után elővett egy ezüst papírba csavart szivart, melyet a gyorsvonat étkező kocsijában vásárolt a pincértől s mely szemmel láthatólag mindenütt szeleit, csak éppen a két végén nem s rágyújtott. — Kedvesem, egy pár szavam van, legyen szives meghallgatni — szólt hátradőlve széké­ben s egy füstöt fújva a meglehetős alacsony szobamenyezet felé. A felesége az ámulattól meredten nézett rá. Mióta magázza őt Kari ? Mit vétett, hogy ilyen hangon szól hozzá? Ezt kérdé magában. Hisz eddig tégeződtek! — Azt hiszem, természetesnek fogod . . . fogja találni, ha megváltozott anyagi viszo­nyainkhoz mérten, ezután egész más életmódot fogunk folytatni; a­mi engem illet, az rám nézve tulajdonképp nem változás, mert lelkem­ben mindig csak azok közt éltem, kik közé születésemnél és származásomnál fogva tarto­zom s jól tudtam, hogy a szerény polgárias visszavonultság nem tart örökké. De magának bele kell magát tanulnia az uj légkörbe. S min­denekelőtt egy pár nyárspolgári . . . izé . . . hogy is mondjam . . . dolgot le kell rázzon magáról. A kicsi asszony semmit sem értett s fel­könyökölve az asztalra, hallgatta a férjét. Még egy teljes félóráig beszélt Gelencsér Károly pénzügyminiszteri segédtitkár az ő feleségének. Akkor aztán, a­mint magát kifejező, kocsi után nézett, hogy dolgait elintézze. Felesége, Mariska, kiment a konyhára, szokás szerint széjjel nézni, aztán ismét bejött, leült az ablakhoz, a lecsukott varrógép mellé, s gondolkozni kezdett arról, a­mit Kati mon­dott. Fölmondják a lakást az Ibolya­ utcában, leköltöznek a pesti oldalra, a körútra, Katit elbocsátják, más szakácsnőt, aztán komornát, inast fogadnak, nem tegezik egymást, az nem úri tempó .... sok volt ezt egyszerre meg­érthetni ! Mai számunk 20 oldal.

Next