Budapesti Hírlap, 1900. március (20. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-01 / 59. szám

1900. március 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (59. sz.) A miniszterelnök a királynál. A király elutazása előtt ma délelőtt Szett Kálmán miniszter­elnököt magánkihallgatáson fogadta, a­mely közel egy óra hosszat tartott. Goluhovszki külügyminiszter Budapesten. Goluhovszki gróf közös külügyminiszter még néhány napig Budapesten marad. További itt tartózkodása inkább magán karakterű,­ a­mennyiben hivatalos ügyekkel nincs összefüggésben. Széll Kálmán és Wlassics Gyula. A fél­hivatalos Bud­. Tud. írja: Egy ellenzéki lap abban tetszeleg magának, hogy újra meg újra föltálalja azt a mesét, mintha Széll Kálmán miniszterelnök és Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter közt a brassói román iskola szubvenciója ügyében éles összekülönbözés történt volna, a­minek ki­folyása volt azután a közoktatásügyi miniszter el­utazása. Már egyszer volt alkalmunk és legil­letékesebb helyről nyert fölhatalmazás alapján a leghatározottabban kijelenteni, gyha ebben az ügyben is a miniszterelnök és a közoktatásügyi miniszter közt kezdettől fogva a legteljesebb egyet­értés uralkodott s hogy a közoktatásügyi miniszter egyedül és kizárólag egészsége helyreállítása végett ment szabadságra. Most is csak újra ismételhetjük, hogy a miniszterelnök és a közoktatásügyi miniszter közt ebben az ügyben sem volt soha a legcsekélyebb, még egy vonalnyi nézeteltérés sem, a­mit a tár­gyalás aktái és a folytatott levelezések a legekla­­tánsabban bebizonyítanak. Ezeknek konstatálása által az említett lapnak fölmelegített híréhez fűzött kombinációi maguktól elesnek. Az újoncjutalék-javaslat Ausztriában, Bécs­ből jelentik. A képviselőház véderő bizottság ma este rövid formális vita után megkezdte az álta­lános v­itát az ujoncjutalék-javaslatról. Kozlovszkoy képviselő fölöslegesnek tartja különösen kiemelni, hogy a lengyelek megszavazzák az ujoncjutalékot. Hozzájárul ahhoz, hogy a kisiparosoknak a katonai szállításokban való részesítése 25-ről 40 százalékra emeltessék. Udrzal képviselő érinti a pótlovazás kérdését és rámutat arra a körülményre, hogy a cseh lovakat a katonai hatóságok visszautasítják. A tárgyalást ezután félbeszakították. A legközelebbi ülés holnap este lesz. Laci báró — mikor belépett a kaszinó zöld termébe. — Bon soir m­on cher! — fölett orr­­hangon az elegáns Kari — aztán hanyatt dűlt egy pamlagon. A teremben több fiatal nagy reménye a hazának, összebújva hallgatta Laci bárót, ki valami érdekes dolgot mesélt. Gelenchér Kari figyelni kezdett. — Mondom nektek, saját szemeimmel láttam! Előbb a Xanerli szállott ki a kocsiból aztán Lona grófnő, a kocsi f­elhajtott s ők ketten bementek abba a házba, tudod Józsi, te is ismered, numero 27! Én ott sétáltam a ház előtt a túlsó oldalon, meg akartam várni, mig kijönnek, teljes két órát töltöttek ott. Mikor kijöttek Xarrel, jobbra, Lona grófnő balra sietett el gyalog ! — Szegény Viki! — szólt egyik. — Mit sajnálod Vikit — felelt egy másik — hisz két hét óta Nizzában van Eliza Romerrel, a­kit a bécsi Kolosszerinból vitt magával. Gelenc­ér Kari sóhajtott egyet. Miért nem lehet ő ilyen úr!? — gondola magában. — Ne bántsátok a kedves, szép Lóra grófnőt — szólt most egy sárgaképű kopasz gavallér, — aztán mi van ebben? Viszo­nya van Xanellievel? Hát aztán? Minden valamirevaló asszonynak van udvarlója, a komolyabb viszony, ez privát gusztus dolga, senkinek semmi köze hozzá. Egy elegáns asszony udvarló nélkül olyan, mint egy frakk gomb nélkül. Gelenc­ér barátunk fölugrott a pamlagról s átment a szomszéd üres terembe. Egyedül akart lenni eszméivel. Minő nagyszerűen hang­­zottak­ az imént hallott axiómák! Minő elegan­cia ! Milyen boldog ma az a Viki gróf, ő Nizzá­ban van s a feleségének viszonya van Xanelli gróffal; valóságos párisias, nagyvilágias viszo­nya; suttognak róla, foglalkoznak vele; róluk beszélnek! Mariskának soha sem lesz viszonya senkivel, igen ostoba arra. . . E gondolatra mégis meghökkent. Nem, viszonya ne is legyen, afféle ko­moly viszony, de legalább udvarlója legyen, a nélkül nem is úri dáma! — D­e ez sem lesz, fogalma sincs annak az ostoba Mariskának az úri tempóról. Sóhajtott egyet, aztán átment a játék­terembe bezigyet játszani egy volt minisz­terrel. Reggel 3 órakor, mint rendesen, ponto­san hazament. Az elegáns clubman másképp nem élhet, szokta volt mondani Mariskának, mikor ez még eleinte egyedüllétről panasz­kodott. Két hétig tépelődött a gondolattal, hogy minő más ember lehetne ő, ha az ő feleségéről is beszélnének valamit, példá­ul hogy Laci báró vagy Muhi gróf, vagy akár az öreg Wacker­­hausen altábornagy udvarol neki. De még számba sem veszik ezt a Mariskát, hiába min­den ! Nem tudja, mi az úri tempó. Egyszer aztán szemébe is mondta neki. — Minden valamire való előkelő nőnek van udvarlója, csak magának nem udvarol senki! A kicsi asszony elpirult s hallgatott. — A hűségnek is van határa, — foly­tató Kari­boszus hangon, — természetesen az asszony köteles férj­éhez hű lenni, . . . de . . . és mit! Mit tudja maga, mi az úri tempó ! A kicsi még jobban elpirult s kiment a szobából. — Bizonyosan a konyhába ment ismét! — mozgott fogai közt a férj. Egyszer, hetek múltán, egy levelet hozott egy hordár Karinak a hivatalba. A felesége írása volt. Elégülten olvasta a címzést a borí­tékon : francia címzés volt: Monsieur Charles de Gelencher. — Már tanult egy kis úri tempót. — A háború. Budapest, febr. 28. A főérdeklődés tárgya ma is Kronje, a­kit mint új Leonidást ünnepel az egész világ. Kapitulációjáról s előzményeiről jönnek ugyan részletes hírek, de ezek nem vetkőztetik ki a dolgot titokzatos színéből. Közámulattal tölti el a világot az a körülmény, hogy Kronjeval nem találtak több embert, mint három, vagy közel négyezeret. Mit kell erről tartanunk ? Hiszen a nyugati harctéren Kronje alatt folyt véres csatákról mindig az a hír jött,­ hogy 8—10, sőt 15 ezer búr harcol ottan. S mikor elfogják őket, leolvad a hadsereg hírének egy kis hányadára, közel négy­ezer emberre. Hova lett a többi? Vagy tán nem is igen voltak többen, Kimberley ostromlói és a maggersz­­fonteini győzők együttvéve ? Csak Kronje had­­vezéri ügyessége volt, hogy 4­ 5 ezer emberét hol 8, hol 10, hol 15 ezernek nézték az angolok és még Koodoes­randnál is nyolcezeret gyaní­tottak? Hiszen, ha még egyszer annyi, mint a­mennyit elfogtak, elmenekült, akkor is az egész nyugati búr haderő csak nyolcezer ember volt! Föltűnő, hogy a többi búr vezérről semmi hír nem jön. Sem hogy merre vannak, sem hogy mire készülnek, tudósítás nem jelenti, talán nem is fogja, a­míg szemben nem találja őket magával Roberts. A­mire tegnap rámutattunk: a kérdésre, hogy Kronje katasztrófája nem lesz-e hatással a keleti harctérre, ma Butter sikereiben feleletet kapunk. Úgy látszik, a bárok föladják Lady­­smithet is, mert a hadállást, a­melyről pénte­ken még iszonyú veszteséggel verték vissza Butter katonáit, az angol vezér tegnap csekély veszteséggel elfoglalta. Úgy látszik, innen is elvonulóban vannak a burok s­­Ladysmith ostromával fölhagynak, hogy komolyabb föl­adatokra vihessék erejüket. Négy hónapja és három hete tart a háború s most ért olyan helyzetbe, a­milyen­­­­ben az angolok képzelték, hogy meg fog indul­­i. Tavaly október 11-én d. u. 5 órakor állt be a háborús állapot, a­mikor a burok a natáli határra mentek. Csakhamar visszatértek, hogy pár napra rá betörjenek és maguk előtt söpörjék az angolokat Ladysmithig. Nyilván nem voltak rá elkészülve, hogy oly kevés ellenállást találjanak s nem indultak volt úgy, hogy rögtön tovább menjenek a határon túl. Ma úgy látszik, szemben az angol 180.000 főnyi sereggel föladva eddigi sikereiket, szű­­kebb és alkalmasabb védelmi vonalba húzód­nak, hogy fölvegyék a szervezetüknek meg­felelő, guerilla háborúval kombinált védelmi harcot. A nap folyamán kevés újabb hír jött a harctérről. Bár Roberts lord tegnapi részletes távirata, a­melyben jelentette, hogy a búr foglyok száma négyezer s mindössze hat ágyút vett el tőlük, soknak túlzó reményét London­ban nem elégítette ki, az angol főváros ma is örömmámorban úszott. A hadügyminisztérium előtt ma is tüntetés volt. Nagy büszkeséggel hangoztatták Londonban, hogy Vilmos császár és Umbertó király nagyon meleg üdvözlő táv­iratot küldtek Viktória királynőnek és a walesi hercegnek. Fokozta az általános örömet, hogy e köz­ben kedvező hírek érkeztek Natalból. Butter egészen váratlanul azt jelentette, hogy előre halad­t a Pieters-hegyen, Ladysmithnek csak­nem a fele útján, elfoglalta a búr főtábort. E­rir annál nagyobb feltűnést keltett, mert hiszen pénteken Buller igen nagy veszteséggel visszavezetett. Vasárnap pedig, mint egy ma délben érkezett távirat jelentette, fegyver­­szünetet kötött a két ellenség, hogy halottait eltakaríthassa. Sőt egy ma déli Rolenzóból keltezett telegram meg is ijesztette Londont; az volt benne, hogy a burok tegnap meg akarták kerülni Bullernek a Pieters-hegy felé tolt balszárnyát s hogy most igen véres harc folyik, a melynek eredménye bizonytalan. Késő este lett, mikor aztán London nagy örömére megérkezett Buller jelentése, hogy elfoglalta a Pieters-hegyet.­ A mai angol újságok valamennyien Kronje kapitulációjának a fontosságát mérlegelik s kom­­binálgatják a háború további eshetőségeit. A hely­zetet szerfölött különböző módon kommentálják. A szólt magában mosolyogva. Fölbontotta a levelet. Átfutotta, kiejtette kezéből s fölkapva ismét át­olvasta. Ez állott benne: „Kedves Kari! Lám, mégis tudom, mi az úri tempó; van udvarlóm és pedig nemcsak afféle! Megyek is vele, messze földre, a maga úri tempóit meguntam, ne várjon vissza, mikorra e sorokat kapja, a gyorsvonat rég elröpített . . . vele együtt. Adio ! Mariska.“ Haza rohant. Igaz volt. Mariska eltűnt. Két napig nem látták Karit sem a miniszté­riumban, sem a kaszinóban. Harmadnap, késő este fölment a kaszinóba. Gyanakvókig nézett mindenkit. Hogyan néznek rá? Sajnálják? Vagy nevetnek ? Bement szótlanul az olvasóterembe. Ta­lálomra kezébe vett egy lapot. Egy kis napi­­lib­en akadt meg a szeme. A lapban ez állott: „Z. L. báró, kiváló űrlovasaink egyike, ki utóbbi időben sokat veszített a turfán és a tőzsdén, hitelezői elől menekülendő, tegnap­előtt eltűnt a fővárosból. Állítólag Transzvál felé vette útját. Vele ment egy ismert fővárosi gavallér bájos fiatal neje is. A férj a váló­keresetet már megindította.“ „Ismert fővárosi gavallér . . Gelenchér Charles barátunk e szavakat háromszor olvasta el. Majdnem elégült volt. Aztán fölkelt s előkelő léptekkel párszor végigsétált a termeken, keresve az alkalmat, hogy ránézzenek, ő rá, az érdekes emberre. Végre egy két koronás szivarra gyújtott s leült designet játszani egy leendő mi­niszterrel. Mikor pedig reggel három órakor ponto­san hazament lakásába, aranyos végű cigaret­táját eldobva, bosszúsan nézett a szomszéd üres hálószoba ajtajára. — Az a Mariska még­sem tudta, mi az úri tempó! Lám, Lóna grófilő nem szö­kött meg! Máriaffi Dávid. 3

Next