Budapesti Hírlap, 1900. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1900-04-01 / 90. szám

Budapest, 1900. XX. évfolyam 90. sz. Vasárnap, április 1. Budapesti Hírlap megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szi­árd­ utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: ligiane ház József­ körút 5. sz. a. oldalán. Apró­hirdetések ára: Egy szó 4 ül., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareillo számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Mai számunk 32 oldal.­­ STATISZTIKAI HIVATAL I­­­­­öNYVTÁR­A. Tanügyi autonómia, tanügyi vezetés a felekezetek kezében éppen nem állott a kor színvonalán. Ugyannyira, hogy a felekezeti nép- és középiskolai oktatás valóban rászorult az állami tanfelügyelők és királyi fő­igazgatók aktív vezetésére. Az elemi iskolai oktatásnál, a­melyet az állam­kormány kénytelen volt a felekezetek kezében hagyni, főleg anyagi erői elég­telensége miatt, különösen tapasztal­ható, hogy a vezetésben a kellő szak­értelem nincsen meg. A felekezeti tanítóképző intézetek siralmas volta és alantas pedagógiai és didaktikai értéke pedig éppen kétségtelen. Belátja ezt mindenki, a­ki nálunk a tanügy sorsa iránt érdeklődik s ez az oka, hogy az államkormánynak az autonomikus elvbe ütköző s néha erő­szakos és aggresszív eljárása is enyhébb elbírálásban részesül még olyanok előtt is, a­kik különben a felekezetek tan­ügyi autonómiájának őszinte barátai. Ha a püspöki karnak az az óhajtása­, hogy a katolikus ifjúság számára ren­delt és katolikus , pénzen föntart­ott középiskolák és felső iskolák valóban katolikus vezetés alá kerüljenek, akkor nem jól teszi, ha most az autonómia törekvése elé áll s a­helyett, hogy az állam kormánynyal szemben az auto­nómia követeléseit támogatná, vitát kezd, a még életre sem ébredt auto­nómia és a püspöki hatáskör között. Mert az bizonyos, hogy az államkor­mány a katolikus intézeteken gyako­rolt közvetetten vezetésről csak nehezen s az ország katolikusainak teljesen egyetértő követeléseiről kénytelve fog lemondani. De ha le fog mondani, akkor bizonyára csak­is úgy teszi, ha meggyőződik róla, hogy a kormány gondos és szakavatott pedagógiai és didaktikai programja teljesen ahhoz értő kezekbe fog kerülni. Mondjuk ki egészen magyarán : Lehet, hogy a kor­mány a katolikus iskolákat ki fogja adni a katolikus autonómia kellően szervezett tanügyi vezetése alá, de bizonyára nem fogja kiadni a püspö­köknek szervezetlen és ötletszerű kor­mányzása alá. Értsük meg jól egymást. Nem a vallás­oktatásról, a hitéletnek az isko­lákban való ellátásáról van szó. Ez a klérus dolga. Ebbéli isteni hivatottsága alatt minden katolikus bensőséggel tel­jesen meghajlik. Hanem szó van arról, hogy ki lássa el a vezetést, az irányí­tást a világi tudományokban, ki szabja meg, hogy milyen legyen az iskola­könyv és módszer, hogy történjék a matézisnak, a történelemnek és a töb­binek a tanítása, minek legyenek az iskolai föladványok s igy tovább. Azaz vezetésről. A­mely épp úgy különbözik az adminisztratív vezetéstől, mint az ellenőrzéstől. Manapság a katolikus iskolák jelen­tékeny részéről a feladatok összesége a kormány kezében van. Csak kevés, a szerzetes rendektől ellátott, intézet­ben osztja meg a befolyást az állam az illető szerzetes rendekkel s némely jogakadémiánál a püspökkel, a­hol az adminisztratív vezetést, a tanító erők kinevezését az egyházi szervezet gya­korolja. Csodálkozni lehet rajta, ha a püs­pöki kar a tanügyi vezetésre az auto­nómiát nem tartja alkalmasnak, a­mely oly állandó szervezetet adhat az igaz­gató­tanács tanügyi szakosztályának, a­minő éppen szükséges; de még inkább csodálkozni lehet, ha abban az illúzió­ban él, hogy most Magyarországon a katolikus intézetek valódi tartalmi ve­zetése, a didaktikai és pedagógiai irá­nyítás az ő kezében van. Szó sincs róla. Még a katolikus népiskolákat is az­­állami tanfelügyelők irányítják. A kö­zépiskolákat meg éppen kizárólag a­ ki­rályi tankerületi főigazgatók. Várjon megfordul-e bármelyik püspöknek vagy szakreferensének asztalán a tanterv, tud-e az iskolák pedagógiai belső életé­ről, a módszeres és érdemsorozó tanács­­kozmányokról, a tananyag fölosztásáról és minő módon való befejezéséről, számon tartja-e a legalkalmasabb iskolakönyveket és iskolai segédszere­­ket, ellenőrzi-e és megbírálja-e az államkormány tanügyi kísérletezéseit, minő volt például a görögpótló tan­tárgyak behozatala, a szabadkézi rajz­nak a mértani rajz tanításával való egye­sítése, az egységes középiskola eszméje, az iskolakönyvek engedélyezése körül követett üzletszerű eljárás megszünte­tése? De van-e akár csak alkalmas embere az egyes ordináriusoknak ? Jól tudják ezt a népiskolai és középiskolai tanárok is. Meglátogathatja az iskolákat az egyházi tanfelügyelő vagy főtan­­felügyelő, püspöki vagy rendi külön megbízott, a tanerők szeme és figyelme az állami szakközegeken függ, a­kiknek szaktudása és folytonos, állandó érdek­lődése szavaknak tekintélyt és bizal­mat ad. Hiszen oly kevéssé van manapság katolikus tanügy, hogy például egy alkal­mas magyar históriát már évek óta hiában várnak epedve a magyar kato­likus középiskolák s talán nem is lesz, mig a hercegprímás újból tollat nem fog mindnyájunk örömére. Még a szerzetes rendek is csak a tanerők kebli kirendelését intézik s ők sem folynak be, mint tanügyi hatóság, mert a tapasztalás igazolta, hogy a szó van a pedagógiai és didaktikairLa*Jíalód*-4eHtógOT. kövmtthjyzásba. IVlj KIR. Kn/TlJirí ! | Budapest, márc. 31. A katolikus kongresszus javaslatai a tanügyet az autonómia hatáskörébe utalják. Most az hírlik, hogy a püspöki kar ezzel szembe helyez­kedik. E hit szerint a püspöki kar megokolása az volna, hogy a tanügy, külön szakavatottságot igényelvén, nem találna kellő, szakszerű vezetésre az autonómiai igazgatótanácsban, annál kevésbbé, mert a püspökök és a tanító rendek nem ruházhatnák rá jogaikat, melyeknek gyakorlása egy állandó szak­hivatal folytonos munkásságát követeli. Szegény autonómia. Hogyan is lé­tesülhetne, a­mikor természetes és ész­szerűit megillető hatáskörének minden jelentékenyebb részét az autonómiának jó barátai tőle elvitatni akarják ? Úgy tetszik nekünk, hogy a püspöki karnak nincs valamelyes nagyobb oppo­­zicióra szüksége, hogy az autonómia a tanügy terén kellő hatáskörhöz ne jusson. Ezt az oppozíciót elvégzi helyette az államkormány. Az államkormány fölfogása eddigele legalább körülbelül a következő volt: A tanügy vezetése és ellenőrzése állami feladat. El kell ugyan ismerni elvileg, hogy az egyes hitfelekezeteknek oktatásügyük vezetéséhez ősi jogaik vannak, de miután Magyarországon az állami beavatkozás kérdése jórészt a magyar állam kérdése is, még a hazafi­­ságukban teljesen aggálytalan felekeze­tek tanügyi autonómiáját is lehetőleg meg kell szorítani, hogy az aggályos felekezetek tanügyeibe való beleszólás ne találkozzék az egyenlőtlen elbánás vádjával. Ez az elv a gyakorlatban úgy valósíttatott meg, hogy az állam ragasz­kodjék ama jogaihoz, a­melyeket az eddigi háborítatlan gyakorlat alapján hirt. Ez a háborítatlan gyakorlat pedig az volt, hogy a katolikus oktatásügyet, a népiskolai oktatást nem tekintve, teljes függetlenséggel vezette, így aka­dályozta meg Erdélyben is a kormány a katolikus tanügyi autonómia kifejlő­dését és érvényesülését s létrehozott a 94-diki kiegyezésben ,egy oly kifurkált tanügyi vezetési módot, a­mely forma szerint autonomikus ugyan, de lényeg szerint teljesen a kormány kezé­ben van. Az államkormánynak ezt az állás­pontját annál könnyebb érvényesíteni.

Next