Budapesti Hírlap, 1900. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1900-04-01 / 90. szám
Budapest, 1900. XX. évfolyam 90. sz. Vasárnap, április 1. Budapesti Hírlap megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Sziárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: ligiane ház József körút 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 ül., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareillo számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Mai számunk 32 oldal. STATISZTIKAI HIVATAL IöNYVTÁRA. Tanügyi autonómia, tanügyi vezetés a felekezetek kezében éppen nem állott a kor színvonalán. Ugyannyira, hogy a felekezeti nép- és középiskolai oktatás valóban rászorult az állami tanfelügyelők és királyi főigazgatók aktív vezetésére. Az elemi iskolai oktatásnál, amelyet az államkormány kénytelen volt a felekezetek kezében hagyni, főleg anyagi erői elégtelensége miatt, különösen tapasztalható, hogy a vezetésben a kellő szakértelem nincsen meg. A felekezeti tanítóképző intézetek siralmas volta és alantas pedagógiai és didaktikai értéke pedig éppen kétségtelen. Belátja ezt mindenki, aki nálunk a tanügy sorsa iránt érdeklődik s ez az oka, hogy az államkormánynak az autonomikus elvbe ütköző s néha erőszakos és aggresszív eljárása is enyhébb elbírálásban részesül még olyanok előtt is, akik különben a felekezetek tanügyi autonómiájának őszinte barátai. Ha a püspöki karnak az az óhajtása, hogy a katolikus ifjúság számára rendelt és katolikus , pénzen föntartott középiskolák és felső iskolák valóban katolikus vezetés alá kerüljenek, akkor nem jól teszi, ha most az autonómia törekvése elé áll s ahelyett, hogy az állam kormánynyal szemben az autonómia követeléseit támogatná, vitát kezd, a még életre sem ébredt autonómia és a püspöki hatáskör között. Mert az bizonyos, hogy az államkormány a katolikus intézeteken gyakorolt közvetetten vezetésről csak nehezen s az ország katolikusainak teljesen egyetértő követeléseiről kénytelve fog lemondani. De ha le fog mondani, akkor bizonyára csakis úgy teszi, ha meggyőződik róla, hogy a kormány gondos és szakavatott pedagógiai és didaktikai programja teljesen ahhoz értő kezekbe fog kerülni. Mondjuk ki egészen magyarán : Lehet, hogy a kormány a katolikus iskolákat ki fogja adni a katolikus autonómia kellően szervezett tanügyi vezetése alá, de bizonyára nem fogja kiadni a püspököknek szervezetlen és ötletszerű kormányzása alá. Értsük meg jól egymást. Nem a vallásoktatásról, a hitéletnek az iskolákban való ellátásáról van szó. Ez a klérus dolga. Ebbéli isteni hivatottsága alatt minden katolikus bensőséggel teljesen meghajlik. Hanem szó van arról, hogy ki lássa el a vezetést, az irányítást a világi tudományokban, ki szabja meg, hogy milyen legyen az iskolakönyv és módszer, hogy történjék a matézisnak, a történelemnek és a többinek a tanítása, minek legyenek az iskolai föladványok s igy tovább. Azaz vezetésről. Amely épp úgy különbözik az adminisztratív vezetéstől, mint az ellenőrzéstől. Manapság a katolikus iskolák jelentékeny részéről a feladatok összesége a kormány kezében van. Csak kevés, a szerzetes rendektől ellátott, intézetben osztja meg a befolyást az állam az illető szerzetes rendekkel s némely jogakadémiánál a püspökkel, ahol az adminisztratív vezetést, a tanító erők kinevezését az egyházi szervezet gyakorolja. Csodálkozni lehet rajta, ha a püspöki kar a tanügyi vezetésre az autonómiát nem tartja alkalmasnak, amely oly állandó szervezetet adhat az igazgatótanács tanügyi szakosztályának, aminő éppen szükséges; de még inkább csodálkozni lehet, ha abban az illúzióban él, hogy most Magyarországon a katolikus intézetek valódi tartalmi vezetése, a didaktikai és pedagógiai irányítás az ő kezében van. Szó sincs róla. Még a katolikus népiskolákat is azállami tanfelügyelők irányítják. A középiskolákat meg éppen kizárólag a királyi tankerületi főigazgatók. Várjon megfordul-e bármelyik püspöknek vagy szakreferensének asztalán a tanterv, tud-e az iskolák pedagógiai belső életéről, a módszeres és érdemsorozó tanácskozmányokról, a tananyag fölosztásáról és minő módon való befejezéséről, számon tartja-e a legalkalmasabb iskolakönyveket és iskolai segédszereket, ellenőrzi-e és megbírálja-e az államkormány tanügyi kísérletezéseit, minő volt például a görögpótló tantárgyak behozatala, a szabadkézi rajznak a mértani rajz tanításával való egyesítése, az egységes középiskola eszméje, az iskolakönyvek engedélyezése körül követett üzletszerű eljárás megszüntetése? De van-e akár csak alkalmas embere az egyes ordináriusoknak ? Jól tudják ezt a népiskolai és középiskolai tanárok is. Meglátogathatja az iskolákat az egyházi tanfelügyelő vagy főtanfelügyelő, püspöki vagy rendi külön megbízott, a tanerők szeme és figyelme az állami szakközegeken függ, akiknek szaktudása és folytonos, állandó érdeklődése szavaknak tekintélyt és bizalmat ad. Hiszen oly kevéssé van manapság katolikus tanügy, hogy például egy alkalmas magyar históriát már évek óta hiában várnak epedve a magyar katolikus középiskolák s talán nem is lesz, mig a hercegprímás újból tollat nem fog mindnyájunk örömére. Még a szerzetes rendek is csak a tanerők kebli kirendelését intézik s ők sem folynak be, mint tanügyi hatóság, mert a tapasztalás igazolta, hogy a szó van a pedagógiai és didaktikairLa*Jíalód*-4eHtógOT. kövmtthjyzásba. IVlj KIR. Kn/TlJirí ! | Budapest, márc. 31. A katolikus kongresszus javaslatai a tanügyet az autonómia hatáskörébe utalják. Most az hírlik, hogy a püspöki kar ezzel szembe helyezkedik. E hit szerint a püspöki kar megokolása az volna, hogy a tanügy, külön szakavatottságot igényelvén, nem találna kellő, szakszerű vezetésre az autonómiai igazgatótanácsban, annál kevésbbé, mert a püspökök és a tanító rendek nem ruházhatnák rá jogaikat, melyeknek gyakorlása egy állandó szakhivatal folytonos munkásságát követeli. Szegény autonómia. Hogyan is létesülhetne, amikor természetes és észszerűit megillető hatáskörének minden jelentékenyebb részét az autonómiának jó barátai tőle elvitatni akarják ? Úgy tetszik nekünk, hogy a püspöki karnak nincs valamelyes nagyobb oppozicióra szüksége, hogy az autonómia a tanügy terén kellő hatáskörhöz ne jusson. Ezt az oppozíciót elvégzi helyette az államkormány. Az államkormány fölfogása eddigele legalább körülbelül a következő volt: A tanügy vezetése és ellenőrzése állami feladat. El kell ugyan ismerni elvileg, hogy az egyes hitfelekezeteknek oktatásügyük vezetéséhez ősi jogaik vannak, de miután Magyarországon az állami beavatkozás kérdése jórészt a magyar állam kérdése is, még a hazafiságukban teljesen aggálytalan felekezetek tanügyi autonómiáját is lehetőleg meg kell szorítani, hogy az aggályos felekezetek tanügyeibe való beleszólás ne találkozzék az egyenlőtlen elbánás vádjával. Ez az elv a gyakorlatban úgy valósíttatott meg, hogy az állam ragaszkodjék ama jogaihoz, amelyeket az eddigi háborítatlan gyakorlat alapján hirt. Ez a háborítatlan gyakorlat pedig az volt, hogy a katolikus oktatásügyet, a népiskolai oktatást nem tekintve, teljes függetlenséggel vezette, így akadályozta meg Erdélyben is a kormány a katolikus tanügyi autonómia kifejlődését és érvényesülését s létrehozott a 94-diki kiegyezésben ,egy oly kifurkált tanügyi vezetési módot, amely forma szerint autonomikus ugyan, de lényeg szerint teljesen a kormány kezében van. Az államkormánynak ezt az álláspontját annál könnyebb érvényesíteni.