Budapesti Hírlap, 1900. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-01 / 119. szám

4 adott szabályrendelet szerint, k­ánéra ama tervek szerint, a­melyeket a vállalkozó a városi építő hatóság elé terjesztett és a melyeket ez jóváhagyott. A szerencsétlenség helyének feltüntetésére szolgál a következő magyarázat. A kiállítás a vá­rosnak több nagy terére van úgyszólván beékelve s a végből, hogy a rendes utcai forgalmat ne akaszszák meg s hogy másrészt lehetővé tegyék, hogy az emberek a kiállítás területének különböző részeiben járhassanak-kelhessenek, a nélkül, hogy kénytelenek volnának a bekerített területről ki­menni, a kiállítás egyes, különálló részeit gyalog­járó hidakkal kötötték össze, a­melyek ki­zárólag a kiállítás látogatóinak vannak fentartva. Egy ilyen összekötő híd van az avenue Suffrinen is, a­mely ezen az avenuen keresztül a globe,­céleste (az éggömb) pavilonjához vitt. Mint­hogy ez a pavilion magánvállalkozók tulajdona, ezt a hidat is magánvállalkozók építették s kk­ szerint a kiállítás igazgatója és a kiállítás mérnökei több­ször kijelentették, hogy a híd építésével és szerke­zetével nincsenek megelégedve. Ez volt az oka annak, hogy a hidat még eddig nem lehetett a for­galomnak átadni. Körülbelül délután­ ötödfél óra lehetett, a mikor az avenue Suffrinnek föntebb megjelölt pont­ján egyszerre menydörgésszerü robaj hallatszott s nyomban utána iszonyú porfelhő támadt. A követ­kező pillanatban borzasztó jajveszéklés hallatszott. Az út fölé épített híd beszakadt s mindazokat, a­kik éppen akkor alatta voltak, maga alá temette. Alig egy-két másodperc alatt száz meg száz kéz igyekezett segítséget nyújtani, de segítség­­ről vagy mentésről szó sem lehetett, mert senki sem rendelkezett segítőeszközökkel és nem volt ember, a­ki a mentőmunkába rendszert tudott volna önteni. Jó ideig tartott, a­mig a romhalmaz eltaka­rításához hozzáláthattak s még tovább tartott, a­mig orvosokat tudtak előkeríteni, a kik az életben maradt szerencsétlen áldozatokat az első gondozás­ban részesítették. A tűzoltók alig negyedóra múlva kiásták a romok közül az első halottat. Egy körülbelül hat éves leányka volt, a­kinek a fejét szétzúzta egy lehulló gerenda. Azután kihúzták egy házaspárnak, Sámuelék­nek holttestét, továbbá egy Damard nevű emberét. A falhoz közel megtalálták egy körülbelül ötven évesnek látszó, egyszerűen öltözködött ember­nek a holttestét. Zsebében iratokat találtak, a­melyek­ből azt állapították meg, hogy a szerencsétlen embert Nebout-nak hívják és magyar alattvaló. A rue Gallandeban 63. szám alatt lakott. Holttestét a morgueba szállították. Később megállapították, hogy Nebout nem magyar ember, hanem sok évig tartóz­kodott Budapesten, a­hol francia nyelvtanítással foglalkozott. Éppen tegnap kapott levelet Buda­pestről s ezt a levelet találták meg a zsebében. A rendőrség e levél után hitte, hogy Nebout magyar ember, de csakhamar kiderült, hogy ez a föltevése téves. Kihúztak továbbá egy Bernard nevű ka­tonát, a­ki a 115. gyalogezredben szolgál és egy másik katonát, a 136. számú gyalogezredből. Mind a kettő veszedelmesen megsérült s mind­kettőjüket a katonai kórházba szállították. Esti öt óráig három férfi, egy asszony és egy gyermek holt­testét húzták ki a romok közül. Azután egy óra alatt még két holttestet találtak. A veszedelmesen megsérült emberek száma tízre tehető. Ezek közül kettő kevéssel a kórházba való megérkezése után meghalt. A többi­nek az állapota is elég aggasztó. Azok közül, a kiket a lezuhanó fadarabok megsértettek, a leg­többen elmenekültek és be sem várták az orvosi segítséget. A kilenc halott közül hetet fölismertek s ezeket eltemetés végett átadták az illető családok­nak. Az áldozatok csupa egyszerű, szerény viszo­nyok közt élő emberek voltak. Csupán egy asszonyt és egy hét éves leányt nem ismertek még föl formaszerűen, de egészen bizonyos, hogy az asszonyt Danardnénak hívják és hogy a leány az ő gyermeke. Az asszonynak papiroskereskedése volt egy külvárosban. A szerencsétlenség okát még nem tudják ha­tározottan. Vannak, a­kik a szerencsétlenségért a vállalkozót teszik felelőssé s azt vetik a szemére, hogy a h­idtámasztókat időnek előtte távolittatta el. Az állványt ugyanis mindaddig nem szabad eltávo­lítani, míg a hídboltozat cementje fölületesen meg nem száradt. Galerand építész, a­ki a híd tervezetét elkészítette s a pavillont is építette, a következőket mondta a Temps egy munkatársának: •­ Éppen az éggömb pavillonjában voltam, a mikor a szerencsétlenség történt és saját szememmel láttam a borzasztó jelenetet. A katasztrófa kelet­kezésének okát sehogy sem tudom magamnak meg­magyarázni. Mátrai magyar föltaláló szabadalmazott rendszere szerint építettem a hidat. Ezt a rendszert eddig mindenütt a legjobb eredménynyel alkalmazták és a moulineux-i pályaudvar boltozatát is e rendszer szerint építették. A híd építésénél Mátrai mérnökei segítettek nekem és egyetlen óvó intézkedést sem hagytunk figyelmen kívül. A mérnökök meghagy­ták, hogy az állványt addig ne bontsák le, a­mig a cement egészen meg nem keményedett. Meg­lehet, hogy a híd alatt elrobogó kocsik megingat­ták a pillérek egyensúlyát. Egyébiránt utasítást adtam embereimnek, hogy senkit se bocsássanak a híd alá, de a szép ünnepnapon annyi ember özönlött a kiállítás felé, hogy rendelkezésemnek nem tudtak foganatot szerezni. Ugyanaz az újságíró Mátrait is fölkereste, a­ki azt mondta, hogy a híd az ő számítása szerint épült, de az építés gyakorlati kivitelébe ő nem folyt be. Már a tervek készítésénél meghagyta, hogy az állványokat a cement teljes megkeménye­­déséig ne távolítsák el. Arról nem volt tudomása, hogy az állványt már eltávolították. Valószínű, hogy merénylet okozta a szerencsétlenséget. A nacionalisták a katasztrófa következtében erősen izgatnak Millerand kereskedelmi miniszter ellen és remélik, hogy május 22-dikén, a­mikor a kamara összeül, az egész minisztériumot könnyű szerivel meg fogják buktatni. A naczionalisták az állítják, hogy Millerand hazudott, a­mikor azt állí­totta, hogy a kiállítás épületei teljesen elkészültek; azt állítják továbbá, hogy a kiállítás építkezése közben ezerhatszáznál több munkást ért szerencsétlen­ség és hogy ezek jó része elvesztette életét. BUDAPESTI HÍRLAP. (119. sz.) 1900. május 1. Hegedűs miniszter útja. — Távirati tudósítás. — Szombathely, ápr. 30. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter ma reggel folytatta az ipartelepek megtekintését. Nyolc óra után megtekintette Szombat­­helyen a Doktor Hermán S.-féle szövőgyár telepét. A miniszternek főleg az tetszett, hogy a gyár felépítése és egész berendezése túlnyomó részben magyar erőkkel és magyar ipartermé­kekkel történt, nemkülönben, hogy a gyárban az eddig működő 300 munkás között csupán két külföldi van, a többi mind magyar, és ezek közül 250 már begyakorolt szombathelyi munkás­leány. Midőn a miniszter feladására a fölszerelt 230 szövőszék egy pillanat alatt működni kezdett, a miniszter a fülsiketítő zajra megjegyezte, hogy ez a legszebb zene Magyarországon. Innen a miniszter kíséretével átment a tőszomszédságban levő M. A. V. műhelyébe, melynek bejáratánál Ludvigh államvasuti igazgatóelnök fogadta. A műhely tüzetes meg­tekintése után a miniszter teljes megelégedését fejezte ki a látottakon. Háromnegyed tíz óra volt, midőn a külön vonat az államvasúti műhely közvetetten közelében előállott. A minisz­ter a legnyájasabban köszönte meg Reissig főispánnak a két nap felejthetetlen kellemetességeit. Ezután felszállott a külön vonatra, mely Sopronba robogott. Bükk állomáson, Sopron megye határán nagy közönség élén Baán Endre alispán üdvözölte a minisztert, kérve őt, részesítse támogatásban a megyét az ország határszélén jelentkező verseny­nyel szemben. A miniszter meleg szavakban meg­köszönte az üdvözlést. Arra kell törekednünk, mon­dotta, hogy a versenyt, a­melynek mindnyájan ki vagyunk téve, de különösen a határszéli megyék, dicsőségesen megállhassuk. A küzdelemre készség­gel ajánlja föl a maga segítségét. A miniszter azután folytatta útját Sopron felé. Sopron, ápr. 30. Hegedűs délelőtt 11 órakor érkezett meg. Vele jöttek Batthyány Lajos gróf, Ludwig Lajos, Solymossy Ödön báró s többen . Sopronban a pályaudvarban Simon Ödön főispán, Gebhardt polgármester, a ható­ságok képviselői, a kereskedelmi kamara küldött­sége, a papság és nagy közönség várta a mi­nisztert. Gebhardt polgármester röviden üdvözölte, kö­szöntet mondván a látogatásért. A mipig­tír vála­szában megköszönte a fogadást és azt mondta, hogy nem ünnepeltetni, hanem tapasztalatokat gyűj­teni jött Sopronba. Őt kötelessége hozta ide s nem csak dicséretet, hanem panaszokat is akar hallani, hogy az összes kívánságokat megismerhesse. Tárják föl bajaikat és akkor fogadják őt igaz szívvel, ha a jót és a rosszat egyaránt megmondják. Köszöni a város üdvözletét, ő nemcsak mint miniszter, hanem főleg mint ember teszi meg kötelességét. A város hatósága akkor áll feladata magaslatán, ha társa­dalmi kötelességeit is teljesíti. Ehhez szükséges az összetartás, a harmónia, a társadalmi és felekezeti béke, az egyetértés. Ha baj van, kutatni kell az okát s nem szabad habozni, míg azt nem orvosolják. A szabadelvű párt nevében Kária József dr. üdvö­zölte a minisztert. A párt, úgymond, harminc esz­tendő óta küzdve,, mindenkor diadalra juttatta elveit. Pár év óta a kisipar pangása miatt elpár­toltak a radikálisokhoz, de azért a párt törhetetle­­nü­l tovább küzd. A párt bizalmát fejezi ki a­ kor­mány iránt és különös bizalommal viseltetik az ipari reformok létesítője, Hegedűs Sándor miniszter iránt. A miniszter szívesen fogadta a nyilatkozato­kat, fölkérte az elnököt és a pártot, hogy­ a né­pekre fölvilágosítólag hassanak, a presszóival és izgatással eltántorítottak majd visszatérnek. Az elemi csapásokkal semmiféle kormány sem küzdhet. A pártot kitartásra buzdítja. A kamara nevében elnöke, Ülteri üdvözölte a minisztert. Hegedűs az ismert szombathelyi incidenre célozva, kiemelte, hogy a kamara ne politizáljon, különben kénytelen az álla­potokat megfelelő eszközökkel orvosolni. Beszéde után a miniszter kíséretével és a városi küldöttség­gel helyet foglalt a villamoson és a közönség lelkes éljenzése közben a föllobogózott városon át bejárta a vonalat. A központi telepen Batthyány Lajos gróf üdvözölte a minisztert, mire a társulat nevében Kirchknopf városi képviselő mondott beszédet, ki­emelve az ikervári villamos művek jelentőségét, melyek új korszakot hoznak a városra és mert a motorerő a kisipart új életre fogja kelteni és versenyre képesíteni. A miniszter kijelen­tette, hogy a művet korszakalkotónak tartja a városra nézve és köszönetet mond Batthány gróf­nak. A polgárság szorgalmától és szakavatottságá­­tól függ a mű sikere, örül annak a lehetőségnek, hogy ugy mint a fővárosban, Sopronban is létesít­hessen közmű­helyeket, a mi iparpolitikájának egyik alkatrésze. A polgárság fogjon kezet a kezdőkkel s a siker érdekében ismét hangoztatja a társadalmi és a felekezeti békét, akkor fog a kulturális és gazdasági haladás föllendülni. A vasutat meg­nyitja. Lelkes éljenzés követte a beszédet, mire a miniszter megtekintette a telepet és megelégedésé­nek többször adott kifejezést. A telepről a minisz­ter a városházára hajtatott, hol a polgármester szalonjában fogadta a küldöttségeket. Délután két órakor banker volt a kaszinóban, azután pedig az ipartelepek megtekintésére indult a miniszter. A lakomán az első köszöntőt Batthyány gróf mondta a királyra. Majd Hegedűs miniszter beszélt. Megköszönte a fogadást, majd az elismerést, a­melyben részesült. Elfogadja az elismerést, mert lassan megszerzett marsallbotja egy részének te­kinti. A­mikor ilyen elismerésben részesül, azzal hizeleg magának, hogy még egy ideig viheti a marsallbotot, addig, a­míg minden erejével a köz­érdeknek szolgál. Most egy nemzetközi vonal meg­nyitásáról lött el egy kis város közúti vasútjának megnyitására. E két dolog teljesen beleillik pro­gramjába, mert szükségesnek tartja, hogy Magyar­­ország ne csak a nemzetközi forgalomban legyen föl­szerelve, hanem a belső forgalomban is. Batthyány La­jos gróf észrevette, hogy ma már az ipar, a technika, a tudomány fegyvereivel kell küzdeni, a­mennyi ilyen fegyverünk van, olyan erősek vagyunk. És ha valaha nemzeti politika egészséges volt és biztos alapokon indult, az csak az lehetett, a­mely a beolvasztást és asszimilálást társadalmilag és politikailag, nem erőszakkal, nem rendszabályokkal, nem policiával és nem katonasággal, hanem a tudo­mány, az ipar és a kereskedelem vonzó erejével eszközölte. A szimpátia a legbiztosabb kapocs. Ha minden polgár anyagi és erkölcsi erejével úgy hozzá van kötve a földhöz, hogy nem is gondol arra, hogy máshova menjen, akkor biztos a nemzet exisztenciája. Kéri a soproniakat is, hogy egyesít­sék erejüket az övével és ezt az erőt sokszo­rosítva fogja fölhasználni a nemzet és a vá­ros érdekében. Azután elmondta, a miniszter a polgármester szavaira reflektálva, hogy Buda­pestet azért fejlesztették előbb, mint a vidéki váro­sokat, mert szükség van egy tiszta fejre, mely világítson, egy szívre, mely lüktessen. Azután Batthyány Lajos grófot éltette, dicsőítve az arisztok­ráciát, a mely ismeri kötelességeit is, a melyek nemesek és szépek és a melyekhez hozzányúlni avatatlan kézzel nem szabad egy demokratának sem ; mert nem abban áll a demokrácia, hogy az ősöket és a nagyokat lealacsonyítsuk, hanem abból, hogy magunk emelkedjünk hozzájuk és legyünk hozzájuk méltók. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) Batthyány Lajos gróf, a kinek ősei annyit tettek a hazáért, kezet fog a szólóval, a demokratával és azt mondja, dolgozzunk­­ és úgy érzi magát vele szemben, mint testvére. (Zajos tetszés, éljenzés és taps.) Ebben nyer kifejezést az újkori arisztokrácia.

Next