Budapesti Hírlap, 1900. május (20. évfolyam, 119-148. szám)
1900-05-01 / 119. szám
4 adott szabályrendelet szerint, kánéra ama tervek szerint, amelyeket a vállalkozó a városi építő hatóság elé terjesztett és a melyeket ez jóváhagyott. A szerencsétlenség helyének feltüntetésére szolgál a következő magyarázat. A kiállítás a városnak több nagy terére van úgyszólván beékelve s a végből, hogy a rendes utcai forgalmat ne akaszszák meg s hogy másrészt lehetővé tegyék, hogy az emberek a kiállítás területének különböző részeiben járhassanak-kelhessenek, a nélkül, hogy kénytelenek volnának a bekerített területről kimenni, a kiállítás egyes, különálló részeit gyalogjáró hidakkal kötötték össze, amelyek kizárólag a kiállítás látogatóinak vannak fentartva. Egy ilyen összekötő híd van az avenue Suffrinen is, amely ezen az avenuen keresztül a globe,céleste (az éggömb) pavilonjához vitt. Minthogy ez a pavilion magánvállalkozók tulajdona, ezt a hidat is magánvállalkozók építették s kk szerint a kiállítás igazgatója és a kiállítás mérnökei többször kijelentették, hogy a híd építésével és szerkezetével nincsenek megelégedve. Ez volt az oka annak, hogy a hidat még eddig nem lehetett a forgalomnak átadni. Körülbelül délután ötödfél óra lehetett, a mikor az avenue Suffrinnek föntebb megjelölt pontján egyszerre menydörgésszerü robaj hallatszott s nyomban utána iszonyú porfelhő támadt. A következő pillanatban borzasztó jajveszéklés hallatszott. Az út fölé épített híd beszakadt s mindazokat, akik éppen akkor alatta voltak, maga alá temette. Alig egy-két másodperc alatt száz meg száz kéz igyekezett segítséget nyújtani, de segítségről vagy mentésről szó sem lehetett, mert senki sem rendelkezett segítőeszközökkel és nem volt ember, aki a mentőmunkába rendszert tudott volna önteni. Jó ideig tartott, amig a romhalmaz eltakarításához hozzáláthattak s még tovább tartott, amig orvosokat tudtak előkeríteni, a kik az életben maradt szerencsétlen áldozatokat az első gondozásban részesítették. A tűzoltók alig negyedóra múlva kiásták a romok közül az első halottat. Egy körülbelül hat éves leányka volt, akinek a fejét szétzúzta egy lehulló gerenda. Azután kihúzták egy házaspárnak, Sámueléknek holttestét, továbbá egy Damard nevű emberét. A falhoz közel megtalálták egy körülbelül ötven évesnek látszó, egyszerűen öltözködött embernek a holttestét. Zsebében iratokat találtak, amelyekből azt állapították meg, hogy a szerencsétlen embert Nebout-nak hívják és magyar alattvaló. A rue Gallandeban 63. szám alatt lakott. Holttestét a morgueba szállították. Később megállapították, hogy Nebout nem magyar ember, hanem sok évig tartózkodott Budapesten, ahol francia nyelvtanítással foglalkozott. Éppen tegnap kapott levelet Budapestről s ezt a levelet találták meg a zsebében. A rendőrség e levél után hitte, hogy Nebout magyar ember, de csakhamar kiderült, hogy ez a föltevése téves. Kihúztak továbbá egy Bernard nevű katonát, aki a 115. gyalogezredben szolgál és egy másik katonát, a 136. számú gyalogezredből. Mind a kettő veszedelmesen megsérült s mindkettőjüket a katonai kórházba szállították. Esti öt óráig három férfi, egy asszony és egy gyermek holttestét húzták ki a romok közül. Azután egy óra alatt még két holttestet találtak. A veszedelmesen megsérült emberek száma tízre tehető. Ezek közül kettő kevéssel a kórházba való megérkezése után meghalt. A többinek az állapota is elég aggasztó. Azok közül, a kiket a lezuhanó fadarabok megsértettek, a legtöbben elmenekültek és be sem várták az orvosi segítséget. A kilenc halott közül hetet fölismertek s ezeket eltemetés végett átadták az illető családoknak. Az áldozatok csupa egyszerű, szerény viszonyok közt élő emberek voltak. Csupán egy asszonyt és egy hét éves leányt nem ismertek még föl formaszerűen, de egészen bizonyos, hogy az asszonyt Danardnénak hívják és hogy a leány az ő gyermeke. Az asszonynak papiroskereskedése volt egy külvárosban. A szerencsétlenség okát még nem tudják határozottan. Vannak, akik a szerencsétlenségért a vállalkozót teszik felelőssé s azt vetik a szemére, hogy a hidtámasztókat időnek előtte távolittatta el. Az állványt ugyanis mindaddig nem szabad eltávolítani, míg a hídboltozat cementje fölületesen meg nem száradt. Galerand építész, aki a híd tervezetét elkészítette s a pavillont is építette, a következőket mondta a Temps egy munkatársának: • Éppen az éggömb pavillonjában voltam, a mikor a szerencsétlenség történt és saját szememmel láttam a borzasztó jelenetet. A katasztrófa keletkezésének okát sehogy sem tudom magamnak megmagyarázni. Mátrai magyar föltaláló szabadalmazott rendszere szerint építettem a hidat. Ezt a rendszert eddig mindenütt a legjobb eredménynyel alkalmazták és a moulineux-i pályaudvar boltozatát is e rendszer szerint építették. A híd építésénél Mátrai mérnökei segítettek nekem és egyetlen óvó intézkedést sem hagytunk figyelmen kívül. A mérnökök meghagyták, hogy az állványt addig ne bontsák le, amig a cement egészen meg nem keményedett. Meglehet, hogy a híd alatt elrobogó kocsik megingatták a pillérek egyensúlyát. Egyébiránt utasítást adtam embereimnek, hogy senkit se bocsássanak a híd alá, de a szép ünnepnapon annyi ember özönlött a kiállítás felé, hogy rendelkezésemnek nem tudtak foganatot szerezni. Ugyanaz az újságíró Mátrait is fölkereste, aki azt mondta, hogy a híd az ő számítása szerint épült, de az építés gyakorlati kivitelébe ő nem folyt be. Már a tervek készítésénél meghagyta, hogy az állványokat a cement teljes megkeményedéséig ne távolítsák el. Arról nem volt tudomása, hogy az állványt már eltávolították. Valószínű, hogy merénylet okozta a szerencsétlenséget. A nacionalisták a katasztrófa következtében erősen izgatnak Millerand kereskedelmi miniszter ellen és remélik, hogy május 22-dikén, amikor a kamara összeül, az egész minisztériumot könnyű szerivel meg fogják buktatni. A naczionalisták az állítják, hogy Millerand hazudott, amikor azt állította, hogy a kiállítás épületei teljesen elkészültek; azt állítják továbbá, hogy a kiállítás építkezése közben ezerhatszáznál több munkást ért szerencsétlenség és hogy ezek jó része elvesztette életét. BUDAPESTI HÍRLAP. (119. sz.) 1900. május 1. Hegedűs miniszter útja. — Távirati tudósítás. — Szombathely, ápr. 30. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter ma reggel folytatta az ipartelepek megtekintését. Nyolc óra után megtekintette Szombathelyen a Doktor Hermán S.-féle szövőgyár telepét. A miniszternek főleg az tetszett, hogy a gyár felépítése és egész berendezése túlnyomó részben magyar erőkkel és magyar ipartermékekkel történt, nemkülönben, hogy a gyárban az eddig működő 300 munkás között csupán két külföldi van, a többi mind magyar, és ezek közül 250 már begyakorolt szombathelyi munkásleány. Midőn a miniszter feladására a fölszerelt 230 szövőszék egy pillanat alatt működni kezdett, a miniszter a fülsiketítő zajra megjegyezte, hogy ez a legszebb zene Magyarországon. Innen a miniszter kíséretével átment a tőszomszédságban levő M. A. V. műhelyébe, melynek bejáratánál Ludvigh államvasuti igazgatóelnök fogadta. A műhely tüzetes megtekintése után a miniszter teljes megelégedését fejezte ki a látottakon. Háromnegyed tíz óra volt, midőn a külön vonat az államvasúti műhely közvetetten közelében előállott. A miniszter a legnyájasabban köszönte meg Reissig főispánnak a két nap felejthetetlen kellemetességeit. Ezután felszállott a külön vonatra, mely Sopronba robogott. Bükk állomáson, Sopron megye határán nagy közönség élén Baán Endre alispán üdvözölte a minisztert, kérve őt, részesítse támogatásban a megyét az ország határszélén jelentkező versenynyel szemben. A miniszter meleg szavakban megköszönte az üdvözlést. Arra kell törekednünk, mondotta, hogy a versenyt, amelynek mindnyájan ki vagyunk téve, de különösen a határszéli megyék, dicsőségesen megállhassuk. A küzdelemre készséggel ajánlja föl a maga segítségét. A miniszter azután folytatta útját Sopron felé. Sopron, ápr. 30. Hegedűs délelőtt 11 órakor érkezett meg. Vele jöttek Batthyány Lajos gróf, Ludwig Lajos, Solymossy Ödön báró s többen . Sopronban a pályaudvarban Simon Ödön főispán, Gebhardt polgármester, a hatóságok képviselői, a kereskedelmi kamara küldöttsége, a papság és nagy közönség várta a minisztert. Gebhardt polgármester röviden üdvözölte, köszöntet mondván a látogatásért. A mipigtír válaszában megköszönte a fogadást és azt mondta, hogy nem ünnepeltetni, hanem tapasztalatokat gyűjteni jött Sopronba. Őt kötelessége hozta ide s nem csak dicséretet, hanem panaszokat is akar hallani, hogy az összes kívánságokat megismerhesse. Tárják föl bajaikat és akkor fogadják őt igaz szívvel, ha a jót és a rosszat egyaránt megmondják. Köszöni a város üdvözletét, ő nemcsak mint miniszter, hanem főleg mint ember teszi meg kötelességét. A város hatósága akkor áll feladata magaslatán, ha társadalmi kötelességeit is teljesíti. Ehhez szükséges az összetartás, a harmónia, a társadalmi és felekezeti béke, az egyetértés. Ha baj van, kutatni kell az okát s nem szabad habozni, míg azt nem orvosolják. A szabadelvű párt nevében Kária József dr. üdvözölte a minisztert. A párt, úgymond, harminc esztendő óta küzdve,, mindenkor diadalra juttatta elveit. Pár év óta a kisipar pangása miatt elpártoltak a radikálisokhoz, de azért a párt törhetetlenül tovább küzd. A párt bizalmát fejezi ki a kormány iránt és különös bizalommal viseltetik az ipari reformok létesítője, Hegedűs Sándor miniszter iránt. A miniszter szívesen fogadta a nyilatkozatokat, fölkérte az elnököt és a pártot, hogy a népekre fölvilágosítólag hassanak, a presszóival és izgatással eltántorítottak majd visszatérnek. Az elemi csapásokkal semmiféle kormány sem küzdhet. A pártot kitartásra buzdítja. A kamara nevében elnöke, Ülteri üdvözölte a minisztert. Hegedűs az ismert szombathelyi incidenre célozva, kiemelte, hogy a kamara ne politizáljon, különben kénytelen az állapotokat megfelelő eszközökkel orvosolni. Beszéde után a miniszter kíséretével és a városi küldöttséggel helyet foglalt a villamoson és a közönség lelkes éljenzése közben a föllobogózott városon át bejárta a vonalat. A központi telepen Batthyány Lajos gróf üdvözölte a minisztert, mire a társulat nevében Kirchknopf városi képviselő mondott beszédet, kiemelve az ikervári villamos művek jelentőségét, melyek új korszakot hoznak a városra és mert a motorerő a kisipart új életre fogja kelteni és versenyre képesíteni. A miniszter kijelentette, hogy a művet korszakalkotónak tartja a városra nézve és köszönetet mond Batthány grófnak. A polgárság szorgalmától és szakavatottságától függ a mű sikere, örül annak a lehetőségnek, hogy ugy mint a fővárosban, Sopronban is létesíthessen közműhelyeket, a mi iparpolitikájának egyik alkatrésze. A polgárság fogjon kezet a kezdőkkel s a siker érdekében ismét hangoztatja a társadalmi és a felekezeti békét, akkor fog a kulturális és gazdasági haladás föllendülni. A vasutat megnyitja. Lelkes éljenzés követte a beszédet, mire a miniszter megtekintette a telepet és megelégedésének többször adott kifejezést. A telepről a miniszter a városházára hajtatott, hol a polgármester szalonjában fogadta a küldöttségeket. Délután két órakor banker volt a kaszinóban, azután pedig az ipartelepek megtekintésére indult a miniszter. A lakomán az első köszöntőt Batthyány gróf mondta a királyra. Majd Hegedűs miniszter beszélt. Megköszönte a fogadást, majd az elismerést, amelyben részesült. Elfogadja az elismerést, mert lassan megszerzett marsallbotja egy részének tekinti. Amikor ilyen elismerésben részesül, azzal hizeleg magának, hogy még egy ideig viheti a marsallbotot, addig, amíg minden erejével a közérdeknek szolgál. Most egy nemzetközi vonal megnyitásáról lött el egy kis város közúti vasútjának megnyitására. E két dolog teljesen beleillik programjába, mert szükségesnek tartja, hogy Magyarország ne csak a nemzetközi forgalomban legyen fölszerelve, hanem a belső forgalomban is. Batthyány Lajos gróf észrevette, hogy ma már az ipar, a technika, a tudomány fegyvereivel kell küzdeni, amennyi ilyen fegyverünk van, olyan erősek vagyunk. És ha valaha nemzeti politika egészséges volt és biztos alapokon indult, az csak az lehetett, amely a beolvasztást és asszimilálást társadalmilag és politikailag, nem erőszakkal, nem rendszabályokkal, nem policiával és nem katonasággal, hanem a tudomány, az ipar és a kereskedelem vonzó erejével eszközölte. A szimpátia a legbiztosabb kapocs. Ha minden polgár anyagi és erkölcsi erejével úgy hozzá van kötve a földhöz, hogy nem is gondol arra, hogy máshova menjen, akkor biztos a nemzet exisztenciája. Kéri a soproniakat is, hogy egyesítsék erejüket az övével és ezt az erőt sokszorosítva fogja fölhasználni a nemzet és a város érdekében. Azután elmondta, a miniszter a polgármester szavaira reflektálva, hogy Budapestet azért fejlesztették előbb, mint a vidéki városokat, mert szükség van egy tiszta fejre, mely világítson, egy szívre, mely lüktessen. Azután Batthyány Lajos grófot éltette, dicsőítve az arisztokráciát, a mely ismeri kötelességeit is, a melyek nemesek és szépek és a melyekhez hozzányúlni avatatlan kézzel nem szabad egy demokratának sem ; mert nem abban áll a demokrácia, hogy az ősöket és a nagyokat lealacsonyítsuk, hanem abból, hogy magunk emelkedjünk hozzájuk és legyünk hozzájuk méltók. (Szűnni nem akaró éljenzés és taps.) Batthyány Lajos gróf, a kinek ősei annyit tettek a hazáért, kezet fog a szólóval, a demokratával és azt mondja, dolgozzunk és úgy érzi magát vele szemben, mint testvére. (Zajos tetszés, éljenzés és taps.) Ebben nyer kifejezést az újkori arisztokrácia.