Budapesti Hírlap, 1900. július (20. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-01 / 178. szám

71. re­dufj Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési ívek: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fii. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fii. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 56—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Kiredetés- és hirdetés-fölvétel: Ugyant hy Jómi-körút 5. u. a »Halán. Apró hirdetések ára: Egy szó i­fi­., vastagabb betűvel S ill. Hirdetések nonparellje számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. A reichstadti nász. Budapest, jan. 30. Magyarország leendő királya esküvő­jét tartja forrón szeretett menyasszo­nyával Reichstädt városában. A magyar nemzet osztatlan egyetértéssel kéri le Isten áldását az ifjú párra, jövendő uralkodójára és feleségére. Az ő bol­dogságuk egyik alapja népünk boldog­ságának. A szeretet, mely Ferenc Fer­dinánd trónörököst örök hűségben összefűzi hitvesével, hasonlít ahhoz a szeretethez, a­mely egybeköti a királyt és nemzetet elválaszthatatlanul. Sor­sunk össze van kötve a koronázás percétől a halál órájáig, közös öröm­ben, közös dicsőségben, közös szeren­csében vagy szerencsétlenségben. És bármi sors éri hazánkat majdan Ferenc Ferdinánd uralkodása idején, minden­ben meg fogja osztani az ő és a mi gondunkat. Királyunk felesége növelni fogja örömünknek értékét, enyhíteni, ha fájdalom sújtana, mitől Isten óvjon. Magyarországon a király felesége, gyer­mekeinek anyja, népének is anyja lészen, miként az ő férje nemzetünk feje és atyja. Ezt a természetes és helyes viszonyt nem zavarhatja meg semmiféle házi törvény, vagy külön intézkedés, mert a király felesége min­den­esetre első asszonya lesz Magyar­­országnak. Üdvözöljük tehát szívünk melegé­vel menyegzője alkalmából Ferenc Fer­dinánd trónörököst és nejét, Zsófia hercegasszony ő fenségét. Ha ország­gyűlésünk együtt volna, a nemzet kép­viselőtestülete ünnepiesen kifejezné tisz­telő hódolatát, így csak a felelős minisztériumra hárul a kötelesség, hogy kifejezést adjon a magyar nemzet érzé­seinek. De ugyanezt nem mulaszthatják el ősi szokás szerint a törvényhatósá­gok, vármegyék és városok, ha híven akarják tolmácsolni az önkormányzat­tal bíró lakosság közvéleményét. Rend­kívüli gyűléseket is tarthatnak a föl­iratok megszerkesztésére, a­kik az udvariasságnak ezt a tartozását minden új miniszterrel szemben lerójják. Ha nem történt volna ama szer­tartás Bécsben, a­mely nem a magyar közjogban gyökerezik, mi más lenne jelenleg a magyarul ünneplő részvé­tele, mikor a trón örököse házasodik. Az esküvőn jelen lennének a kormány tagjai, az országgyűlés mindkét házá­nak elnökei és küldöttségei, a herceg­prímás és a főpapság, minden felekezet részéről, a magyar zászlós urak mellett a politikai, bírói és katonai hatóságok fejei s a küldöttségek hosszú sora járulna föliratokkal és ajándékokkal a márkapár elé, hogy kifejezze nemze­tünk lelkesedését és örömét. Az egész országban megkondulnának a vasárnapi harangok, imára szólítanák a népet F­e­­renc Ferdinánd és neje hosszú életéért, zavartalan boldogságáért. Ettől a nagy ünneptől, sajnos, meg vagyunk fosztva. így történt volna, ha Ferenc Fer­dinánd trónörökös nőül vesz valami külföldi hercegnőt a gótai kalendárium­ból, kit alig ismer, csak úgy ajánlanak neki, kit nem is szeret, csak úgy el­veszi és azon az ünnepen jelen lett volna királyi nagybátyja — ki ma el­utazott Ischlbe — s a királyi család összes tagjai a legnagyobb rendjeldisz­­ben s a királyi hercegasszonyok, palota­hölgyek és udvarhölgyek minden pom­pájukkal és az aranygyapjas vitézek, a titkos tanácsosok, kamarások és min­denféle udvari méltóságok megtöltötték volna a templomot, melyben bíborosok mondanak misét, mondanak beszédet és végzik az esketést, körülvéve érse­kektől és püspököktől. A külföldi ud­varok hercegeket és diplomatákat küld­tek volna, hogy szintén képviselve legyenek, sőt meglehet, hogy Vilmos német császár személyesen adta volna vissza a látogatást, mely az ő trónja örökösét nagykor­usítása alkalmából megtisztelte. Így tartotta volna meg a trónörökös menyegzőjét az uralkodóház meggyökerezett szokása, ha akármely egyenrangú idegen nőt vezet oltárhoz Ferenc Ferdinánd ő fensége. De mivel szerelmi házasságot köt !­­ A BUDAPESTI HÍRLAP TARGAJA. A párisi fiú. (Galambos Pál naplója.) — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Ott hagytam el ezt a naplót, hogy a kabilt, a­ki Taglianóra csempészte a viperát, fölakasztottuk egy fára, mi pedig tovább masí­­roztunk a sivatagban. . Egy tehát már elpusztult a négyes szö­vetségből : szegény, nótákban és tréfákban ki­fogyhatatlan olasz pajtásunk. Lehorgasztott fővel, komor csöndben haladtunk egymás mellett: én, Nielsen a norvég és Wladimir az orosz. Éreztük, hogy Taglianóval a mi jóked­vünk is meghalt s a kemény katonaélet vi­gasztalanságának egész súlyával ránk szakadt. A pusztában való masírozásunk nemsokára megszűnt, mert elértük Meseriát. Ez a hely déli Algéria egyik fensíkján fekszik, a Csebet- Antar hegyláncolat lábánál. Az egész áll egy megerősített kaszárnyából s egy faluból, mely­nek huszonöt-huszonhat háza s kunyhója van. A faluban arabok és négerek laknak. Meseria közel lévén a marokkói határhoz, erős helyőrséggel volt ellátva. Ott feküdt az idegen légiónak egy teljes zászlóalja, körül­belül hétszáz ember, egy század szenegáli tirailleur (néger gyalogcsapat) és két század katonafegyenc, a­mit úgy hívnak : compagnie de disciplinaires. Ezek a párisi hadtestből ki­selejtezett javíthatatlan csirkefogók, a kiknek semmiféle börtönbüntetés nem használt s azért küldettek ide, hogy gonoszságukat az afrikai szolgálat megtörje. Meseriai bevonulásunk meglehetősen zajos és ünnepélyes volt, bár a Joli kapitány lakásán elkövetett nagy és kiderítetlen lopás még mindig izgalomban tartotta a kedélyeket. A párisiak a kaszárnyát szépen drapirozták, a helyőrség fegyver alatt várt bennünket s mikor a falu végén trombitáink megharsantak, a zenekar, mely természetesen szintén a párisiak­­­ból telt ki, a Marseillaise-t játszotta. Mi helyettünk egy század Oranba volt visszatérendő. Ezt elbucsuztatni és a mi meg­érkezésünk örömére másnap lakoma volt a kaszárnya fegyvertermében. Az ilyen alkal­makra a légiónak s más ezredeknek is van tartalékalapja. A lakoma kitűnő volt: a pári­siak főzték és szolgálták föl, ők muzsikáltak is hozzá, de meghiva nem voltak. Őket párbaj­­­képtelen regimentnek tartották. A lakomán oly finom kotletteket ettem, a melynél finomabbat Noel és Patard (a nagy boulevardon) vagy Durand (a Madeleine-téren) is aligha produkál. Ebéd után nagy táncmulat­ság következett s a nőket kékszalagos fiatal katonák markirozták. Ebben már a párisiak is résztvettek s hatalmas kankánjukkal közelis­­m­erést, keltettek. Befejezte az estét egy Racine-tragédiának, már nem emlékszem, hogy melyiknek a paródiája. Ezt is egy párisi írta, s a párisi fiúk adták elő. Mondhatom, hogy noha magunk közt voltunk, s egy asszony se volt a teremben, a katonák egész illedelmes, mulatságos dolgot produkál­tak. Nyoma se volt azoknak az aljas, durva, szemérmetlen vicceknek és akcióknak, melye­ket Budapesten csemege gyanánt élvez a kö­zönség egy rétege — azt lehet mondani rend­őri asszisztenciával. A darab végeztével a párisiak tombolva kiabáltak : — Guise herceg, Guise herceg! — Ki ez a Guise herceg ? — kérdem a szomszédomat. — Ez a darab szerzőjének a csúfneve. S meg is jelent csakhamar a színpadon egy nyeszledt kis párisi alak, s keppijével ke­csesen köszöngetett mindenfelé. — Nagy tehetség, de a legnagyobb gaz­ember az egész helyőrségben, — monda mel­lettem egy káplár. — Micsoda, kicsoda külömben? — Ő azt mondja, hogy Charentonban született, egy hid alatt s akkor kapta az első fürdőt, mikor az anyja a Szajnába akarta fojtani. Nem ismeri Életrajzom című versgyűj­teményét ? — Nem. ■ — A katonák már éneklik is. A nótáját is Guise csinálja mindegyiknek. Kár, hogy rossz vége lesz­­a fickónak. — Életrajzom, életrajzom! — üvöltöttek a legények. A párisi újra köszönt. — Életemnek fő célja lévén az önök nagy­­becsültet­ését kiérdemelni, — kezdő fakó, színtelen hangon, — bátor leszek előadni a Ma biographie című dalciklusomat. Kai számunk 28 oldal.

Next