Budapesti Hírlap, 1900. december (20. évfolyam, 330-359. szám)
1900-12-01 / 330. szám
1900. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (330. sz.) és a felekezeti béke megbontása ellen. Előzőleg azonban Molnár Jánossal szemben védelmébe vette Széll Kálmán kormányelnököt, mert az apát úr jobban szereti a Bánffy báró kormányzásának módját, a mely élesítette az izgalmat, míg Széll Kálmánnak, — mondta tovább — megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy megnyugtatja a lelkeket, lecsillapítja az izgalmakat. Közben elítélte az obstrukciót, amelyben a néppártnak nem lett volna szabad részt vennie, mert ez a fegyver konzervatív párt kezébe nem illik, így hát a néppárt, mondá, az obstrukcióban a próbamén szerepét játszotta. Ezzel rátért a néppártra, a revízióra, a felekezeti harcra, de főkép magára, pártállásának megváltoztatására, hogy pedig mindezt elmondhassa, beleállította okoskodását a szabadelvű párt megalakulásának keretébe. Azon kezdte fejtegetésének ezt a részét, hogy nincsen mit tagadni benne, hiába is volna tagadni, a mai többséget olyanok alkotják, akiknek iránya, múltja homlokegyenest ellenkezett, szembenállóit egymással. De helytelen volna azt állítani, hogy bármely irány megtagadta volna múltját, az egyesülés spontán történt. Az egyesülés volt, nem kapituláció. Ez a biztosítéka annak, hogy a jövő munkájában együtt is maradnak. Egy tíz éves felekezeti harc után következett ez el, amely harcban senki sem lehetett győztes, mindenki csak vesztes, aki magyar. Senki sem tagadhatja, hogy becsületes a törekvés, a mely pacifikációt akar. Ezért egyesültek önérzetes férfiak s az egyesülés sikerült a méltányosság és kiengesztelés ugyanazzal a szellemével, a mely Deák Ferenc szelleme volt. Tíz esztendővel ezelőtt Wekerle Sándor kormányelnök kitűzte programját: a vallási béke megóvását, a valutarendezést, a közigazgatás reformját, a gazdasági élet föllendítését, az adó reformját. A tíz esztendőn át betöltötte az országot a felekezeti háborúság zaja, az, melyben elveszett minden reformtörekvés, minden haladás. De azt mondják a néppárton: addig pedig nem lesz vallási béke, amíg a kormány kategorice visszautasítja a revíziót. Erre a kijelentésre a néppártot bátoríthatja az, hogy a protestánsok panasza Thun Leó óta annyira egyhangú nem volt, mint az egyházpolitika óta. A zsidó elöljárók gyűlése viszont kájelenti, hogy egy keresztény felekezetnek sem ártott annyit az egyházpolitika, mint a zsidóknak. Azonban még egy revizionista többség és kormány sem tudná megcsinálni a revíziót, mert ez annyira feltüzelné a szenvedelmeket, hogy vele megbirkózni nem tudnának. Az ellenzéken ezekre a szavakra kitört a zaj. A néppártnak az a két-három tagja, aki jelen volt, csöndesen viselkedett, de a szélsőbal zúgott és zajongott. — Milyen programmal választották meg ? — kérdezte Kulik Béla. — Le kellett volna mondania! — szólt rá Justh Gyula. — Igazolni akarom álláspontomat, — mentegetőzött Asbóth. — Ez volt köztünk az állandó differencia, de felülkerekedtek a befolyások, amelyek a pártot a felekezeti politika felé terelték. Az illetőket minden fórumon igyekeztem meggyőzni, hogy az nem felel meg sem a katolikus érdekeknek, sem az ország érdekeinek, annyi palotának ura volt, most két egyszerű szobában húzódott meg. A helyiség hossza 14 láb, szélessége 12 láb és magassága 10 láb volt. Mindegyik szobának két ablaka volt, amely a katonai sátortáborra nyílt. Az imperator zöld selyem függönynyel ellátott históriai ágya a szoba egyik sarkában állott. Napóleon ugyanebben a vaságyban aludt Marengónál és Auszterliánél. A hátsó ajtó előtt állandóan spanyol fal állott. Az ajtó és kályha között pamlag. Ezen a pamlagon töltötte a boldogtalan császár a nap legnagyobb részét. Körülötte mindig szanaszét hevert a sok könyv. A falak barna nankinnal voltak kárpitozva. Az egyszerű bútorzat közül kivált egy pompás mosdó. A rajta levő készlet vert ezüstből készült. Minden, ami a szobában volt, minden bútor, minden dísztárgy birodalmának és dinasztiájának megdőlésére emlékeztette őt. A kandalló fölött fügött Mária Lujza életnagyságú képe, aki az idő tájt szerelmesen turbékolt Parmában Neipperg gróffal. Egy festőállványon a római király arcképe állott, a kép bárányon ülve ábrázolta a gyermekkirályt. A római király és első neje (Jozefin) mellszobra a császár dolgozóasztalát díszítette. Nagy Frigyes ébresztőórája és az első konzul zsebórája is (az utóbbi Mária Lujza hajából font láncon) hozzátartozott a lakás történelmi becsű díszéhez. Kedvelt olvasmánya Napóleonnak a biblia volt. Bámulta Pál apostolt. Mégsem volt jó keresztény. Tagadta, hogy Krisztus urunk egyáltalában létezett. Rosberry lord szerint Napóleon úgy nyilatkozott, hogy: „Megölték őt. — Ez nem áll! — mondta Bozsik Ferenc. — Okmányaim vannak róla! — felelte Asbóth János. Majd pedig kijelentette, hogy olyan kormány zászlaja alá szegődött, amelynek programjában van, hogy a vallásos érdekeket respektálja és ápolja, a felekezeti békét pedig helyreállítja. Eredménytelen volna a harc a kormány ellen csupán csak azért, mert a revízió terére nem akar lépni, amely pedig a felekezeti harc megújulását jelentené. A sebek gyógyíthatók revízió nélkül is , a katolikusok fokozottabb hitbéli buzgalmával. A katolikus egyház megköveteli, hogy mindenki teljesítse hazája iránti kötelességét, ezért helytelen formula, hogy előbb vagyok katolikus, mint magyar. Egyesíteni kell mind a kettőt. Végül kijelentette, hogy elfogadja a költségvetést és leült. Utána a néppárti Buzáth Ferenc volt föliratkozva. A képviselőház annyira izgatott volt, hogy szünetet sem akart (fél egyre járt az idő), hanem rögtön hallani kívánta a feleletet. Buzáth röviden, néhány éles szóval válaszolt Asbóthnak. Kategorice kijelentette, hogy nem tartja a politikai tisztességgel összeférhetőnek, ha képviselő az ellen a program ellen fordul, amelynek alapján megválasztották. — Megcsalja a választókat! — kiáltotta Kulik Béla. — Különben meg vagyok győződve, — mondta Buzáth. — Asbóth csak téli szálláson van a szabadelvű párton. Mire kitavaszodik, más helyen lesz s maga cáfolja meg, a mit most mondott. Buzáth beszéde későbbi folyamán Mandel Pál tegnapi beszédére reflektált egész röviden, és a költségvetés összeállításáról szólott. Csávolszky Lajos volt a nap utolsó szónoka a büdzséhez. A függetlenségi párt tüntető helyeslésének közepette szólott a hatvanhetes kormányok helytelen gazdálkodásáról, amelyet az önálló vámterület alapján folytattak. Önérzetesebb parlament szükségét hangoztatta. Egy megjegyzésére még Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter felelt. Az ülés végén a Ház Perczel elnök indítványára elhatározta, hogy a költségvetés tárgyalását hétfőn folytatja s holnap Vörösmarty ünnepe alkalmából szünetet tart. Széll Kálmán előterjesztése után elhatározták, hogy december 10-dikén együttes ülést tartanak a főrendiházzal koronaőr megválasztására. Vörösmarty-szobor, gyermekek éneklik a Szózatot, melyet Jászai Mari fog szavalni. Akik e dolog próbáját látták, azt mondják, hogy elemi erővel rázza és ihleti meg a hallgatóságot. Mai adakozásunk is bővelkedik a kiemelni valókban. Károlyi Sándor gróf és neje, felsőbb társadalmunknak e nemes és vonzó két alakja, a jótékonyság terén személyes buzgólkodásban épp oly példás, mint mikor áldozni kell: fényesen nyitják meg a sort. Ráth György főrendiházi tag beszolgáltatta első gyűjtőívét. Székely Ferenc, a Belvárosi Takarékpénztár igazgatója, Bemner Zsigmond dr. és Reigier János dr. egyetemi magántanár következnek a szép sorban. A délmagyarországi történeti s régészeti múzeum-egyesület elnöke, Deschán Akhill hosszú s érdekes levélben írja le a lelkesedést, amely az egyesület tagjait megszállta. Elsőbben ötven koronát szavazott meg a választmány, de mikor arról volt szó, hogy a Székesfejérvárra eresztendő küldöttsége koszorút vigyen az ünnepre, s elhatározták, hogy a koszorú helyett inkább másik ötven koronát küldenek a szoboralapra. Kedves és szinte drámailag mozgalmas a Kaufman Géza csóti plébános esete. Kapunk tőle utalványlapot, melyen nagy lelkesedéssel küldi a szegény falusiak adakozásának eredményét. Kapunk egy másik utalványt. Ez is a Kaufman Gézáé s azt mondja: „Az iskolás gyermekek neszét vévén a helyi gyűjtésnek, ők is hálásak kívántak lenni a Szózat költője iránt s összeadták a szüleiktől kikönyörgött filléreiket.“ — Jól van. — De ime egy harmadik utalvány jó, ez is Kaufman: „A kezdő, az 1., 2. és 3-ik osztályú kicsinyek sem akartak elmaradni!“ Mily kedves esemény, mily édes izgalom egy kis falu apraja-nagyja közt! Ma átmentünk, mégpedig sommásan, a 30 ezer korona mesgyéjén, hihető is. Sokkal jobban ismerte a revoluciót, mint bárki más. Az ilyen eszmékkel tehát nem is kacérkodott, bár barátja volt Jobespierrenek. Amikor császárrá s hatalmassá lett, megirtózott, megutált mindent, ami a forradalomra emlékeztetett. Napóleon végső perceit könnyedén érinti Rossberry. Mélyen sajnálja, hogy a haldokló környezete nem rendelkezett elég műveltséggel, elég tapintattal, hogy elkészüljön a nagy eseményre. Elítéli őket, hogy nem jegyezték föl a nagy embernek utolsó óráiban, utolsó perceiben tett kijelentéseit. A történelem ezzel mindenesetre igen sokat veszített. Rossberry könyve számos anekdotát közöl, amelyből e helyen csupán egyet említek föl. Az eylau-i táborban, a midőn Napóleon miniszterével, Daru-vel társalgott, ez engedelmet kért, hogy a beérkezett postát átolvashassa. — Miféle levelekérkezhetnek ebbe az arab táborba ? — kérdezte Napóleon. — Felséged parancsára idehozom, — válaszolt Daru. S néhány perc múlva hat titkárral tért vissza, kik kosarakban hozták a tenger levelet és írást. A császár fölnyitott egyet. E levélben a mainci tábori kórház száz darab sebfecskendőért folyamodik. — Mit? — kiáltott föl a császár. — Ön látja el a mainei kórházat fecskendőkkel? — Igen s felséged fizeti meg az árát. Napóleon ezután 4 órán át folyton leveleket olvasott. Nyolc napon át minden beérkező levelet elolvasott. De azután igy szólt: — Most tudom csak, milyen szerkezete van egy hadseregnek. Herczeg Imre, Budapest, nov. 30. A holnapi nap, december 1-je, az ünnep voltaképen naptári napja. Holnap lesz az országos ünnep Székesfejérvárt, s e napot megüli a képviselőház is azzal, hogy nem tart ülést. Ma ünnepelt a Nemzeti Szinház, holnap ünnepel a többi fővárosi színház, a Vígszinház nappali előadással, amelynek egy megragadó pontja lesz , amint sok más fanatikust, ki magát prófétának és Messiásnak hirdette. Ilyen emberek mindig voltak. Az ótestamentumban is látok egy ilyen tehetséget, ez Mózes. De a zsidókat nem szeretem, mert gyávák és szörnyűek.“ Sokat emlegette Napóleon, hogy szeretné megírni Mózes hadjáratait. De nem tette. Oly kevéssé hitt a Megváltóban, írja Rossberry, hogy mint nagy eseményt említette VII. Pius pápa igaz hivőséségét, aki igazán hitt Jézus Krisztusban. Magányában rendesen három dologról elmélkedett: 1. Hogy miért nem halt meg dicsőségének zenitjén? 2. Hogy Egyiptom elhagyásával egy keleti birodalmat veszített el. 3. Miért volt oly szerencsétlen vége a Waterlooi csatának, mely közvetetlen bukását idézte elő. Jegyzeteiben egy rövid mondat eléggé elárulja legbensőbb érzését: „Aki Egyiptom ura, ura Indiának is.“ Bámulatos politikai érzékét egy másik följegyzése is megvilágítja. Sajnálja, hogy a porosz dinasztiát nem semmisítette meg teljesen, mert a berlini trón megdőlésével Franciaország hatalmának új, óriási impulzust adhatott volna. „Már II. Frigyes óta akadályozza Poroszország Franciaország fejlődését és politikáját, így is lesz ez mindig“ — írja Napóleon jegyzeteiben. Sokat foglalkozott azzal a gondolattal, hogy miként alakulhattak volna a viszonyok, ha Waterloonál győz. Erre nézve megjegyzi Rossberry: Bármit mondott is Napóleon, kétségbevonom, hogy végső esetben egy forradalmi áramlat élére áll. Ez vagy önámitás, vagy környezetének szándékos félrevezetése volt. Hiszen ő maga írja: „Emlékeim visszariasztanak minden forradalmi akciótól.“ Ez .