Budapesti Hírlap, 1901. március (21. évfolyam, 60-89. szám)
1901-03-01 / 60. szám
XXI. évfolyam 60. sz. Budapest, 1901. Péntek, március 1. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 3 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Hökk Szilárd utca 4. sz. Előeietés- és hirdetés-fölvétel: l’gjanolut József-körút 5. sz. a. oldalai. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Az egyetem decentralizációja. Budapest, febr. 28. Kulturális mozgalmaink között különös figyelemre méltó az a lelkes tevékenység, melyet a felvidék metropolisának közönsége a kassai egyetem fölállításának dolgában kifejt. Mindenesetre hazafias és tiszteletreméltó buzgóság, melynek az országos érdeklődés felkeltésén kívül kettős célja van. Az egyik elvi jelentőséggel bíró közoktatási politikánk eddigi irányzatának megváltoztatására vonatkozik, amennyiben az egyetemi oktatás lehetőleges decentralizációjának alapján áll , a másik gyakorlati s a decentralizációt a kassai egyetem fölállításával kívánja megkezdeni. Midőn vidéki nagy városaink idő-erről-időre megújítják a harmadik egyetem elnyeréséért megindított akciójukat s bizonyítékokat halmoznak föl arra nézve, hogy intellektuális, földrajzi, vagyoni, népességi s főleg nemzeti szempontból a harmadik egyetem csakis az ő falaik közé illik . Kassa város hors concours a központi egyetem decentralizációjára fordítja a közfigyelmet, aminek megvalósítása nemcsak vidéki nagyvárosaink jogos aspirációit elégíthetné ki, hanem a magyar tanügyi politikának oly óriási diadala volna, amely egyértelmű a magyar tudományos élet megteremtésével s a magyar intelligens társadalom regenerációjával. Évekkel ezelőtt közéletünk egyik kitűnősége — aki hosszú időn keresztül közoktatásügyi államtitkár volt, — azt a jellemző és emlékezetes nyilatkozatot tette, hogy aránylag sehol sem tódulnak annyian az intelligens életpályákra, mint Magyarországon s mégis aránylag sehol sincs oly csekély ragaszkodás a tudományhoz, mint éppen minálunk. Az igazi orvosszert azonban nem nevezte meg, amennyiben csupán a középiskolai oktatás szigorát tartotta fokozandónak, magára az egyetemre ügyet sem vetett. Márpedig a magyar tudományos élet pangásának egyik főoka a központosított egyetemi oktatás mai rendszere. A budapesti tudományegyetemnek egy nagy baja van, az tudniillik, hogy mindenestől Budapesten van. A 700.000-et meghaladó népességgel bíró főváros éppenséggel nem alkalmas talaj arra, hogy a nemzet intelligens ifjúságának mintegy ..iS/10 része ott nőjjön föl. Ez a sokszorosan kihasznált talaj mindenre inkább alkalmas, mint arra, hogy a nemzet ifjúságának zömét hitében, erkölcsében, szeplőtelen hazaszeretetében, kötelességtudásában és romlatlan idealizmusában nagyra nevelje. Nem is szólva az érzéki illocebrák szédítő sokaságáról, melyek ifjúságunk jelentékeny részét útvesztőikbe ragadják s a reménytelenség vagy erkölcsi elzüllés örvényébe taszítják; nem is említve azt a kaotikus zavart, melyet a fényűzés és nyomor, szorgalom és munkátlanság, becsület és hitszegés, erény és bűn rikító ellentéteinek folytonos szemlélete a kialakulóban lévő ifjú elmében fölidéz, csupán az alma mater túltömöttségét hangoztatjuk, amelynek csődületében sem a tudós tanár, sem a tanulni vágyó ifjú nem találja meg a tudományos foglalkozás biztos és zavartalan nyugalmát. De beszéljen a statisztika. Ez idén a budapesti tudományegyetemre beiratkozott összesen 5661 hallgató. Ezt a rengeteg népet az egyetem csarnokaiban elhelyezni lehetetlen, tehát a tudományra megtanítani képtelenség, méltány, fegyelem alatt tartani szintoly merő abszurdum. De hát erre szükség sinken, de ennek a roppant tömegnek legalább is a fele az egyetemtől állandóan távol van, sőt legnagyobb részt nincs is a fővárosban, csupán az arcképes beiratkozás és leckekönyv-aláírás alkalmával mutatja meg magát, máskülönben hivatal után néz — ha ugyan rá van szorulva, — vagy az apja pénzén pocsékolja el az ifjú élet legszebb éveit hitvány örömök hajhászatában. Micsoda gazdálkodás ez a nemzet szellemi tőkéjével, a jövő reménységével, a magyar ifjúsággal! Nem maga a központosított egyetemi rendszere az oka ennek a nyílt korrupciónak . Ha a beírt hallgatóságnak csak a fele járna el pontosan az előadásokra, már akkor is zsúfoltan megtelnének az egyetem tantermei, már akkor is a legtöbb kollégiumnál torlódás állana elő s ha egyéb nem, a fegyelmetlenség akadályozná meg a tanítás lehetőségét. Vájjon micsoda jövendőt biztosít ez a poshadt rendszer a nemzet tudományos haladásának és erkölcsi épségének ? Mit ér a sok fényes csarnok, drága gyűjtemény, óriási pénzáldozatokba kerülő fölszerelés, ha szorgalmas fölhasználásukról gondoskodni nem tudunk ; mit ér a sok tudós professzor munkája, ha az eredmény meddő, sivár, haszontalan ? Nem üdvösebb, biztosabb és valóban eredményes volna-e magának az alma maternek a működése, ha a túltömöttségtől megszabadulva, fele annyi hallgatónak oszthatná ki a tudományos művelés áldásait? Ma 3814 jogász van Budapesten, természetesen papiroson. Tiszta lelkiismerettel ki lehet mondani, hogy ebből a horribilis számból körülbelül 1800 éppen elég volna a fővárosnak, a többi kétezret és egynéhányat ki kellene telepíteni a vidéki fakultásokra. Még igy is nagy volna a jogi kar látogatottsága s éppen elég dolgot adna annak a 18 rendes és 6 rendkívüli tanárnak, akik a központi egyetem jogi fakultásánál működnek. Bölcsész 1021 van beírva, majdnem kivétel nélkül szegény fiuk. Ezek közül is elég volna 500 a fővárosnak, a többi hadd boldogulna a vidéken, ahol megvan a tanuláshoz szükséges nyugalom, olcsóbb és könnyebb az élet, ahol a hallgató a tanár közelébe férkőzhetik, tanításán és példáján okulhat s a tudományos kutatás módszereit könnyen elsajátíthatja. Pedig ez nagyon fontos, mert a bölcsészekből lesznek a jövő ifjúságának nevelői és oktatói, tehát ha valahol, úgy ezeknek a kiművelésénél kell az alapos tudásra, sokoldalúságra s az erős és szívós nemzeti jellem megformálására törekednünk. Ez pedig egyedül a fővárosban, ahol az egyetemi hallgató — a mai zsúfoltság mellett — magára van hagyva, sőt teljesen el van felejtve, nem lehetséges. A jogi és bölcsészeti karnak részleges decentralizációja tehát elsőrendű kultúrpolitikai feladat. Az orvosi karról nem beszélhetünk, mert annak megosztása fölösleges, sőt céltalan. Különben is hallgatóinak száma mindössze 618. Ez a mesés áldozatok árán berendezett és fönntartott fakultás is sokat nyerne az által, ha a másik kettőnek népessége felényire olvadna le, mert így a maga hallgatóit könnyebben elhelyezhetné és ellenőrizhetné, szegényeiről is jobban gondoskodhatnék az állami stipendiumok, a menza, az ifjúsági segítőegyesület s más jótékonysági források fölhasználásával; működésében is nyugodtabb és eredményesebb lehetne. Nem úgy a műegyetem, 1825 hallgatóval az is nehezen mozog. Intézetei ily nagy tömegnek hozzáférhetetlenek. A hallgatóságnak egy része itt is a szellemi csődnek és az erkölcsi bukásnak martaléka lesz. Nem az újra építkezés, hanem a parciális vidékre költözés szükséges itt is tanárostól, tanulóstól és tanszerestől együtt. Amit a luxuskiadások megszorításával megtakaríthatnánk, azzal a decentralizáció végre volna hajtható. Nem fejtegetem tovább, hogy egy ügyes tanügyi decentralizáció vidéki nagyvárosaink közgazdasági és kulturális kifejlődésére mily óriási hatást gyakorolna s nemzetünk tudományos Mai számunk 18 oldal.