Budapesti Hírlap, 1901. április (21. évfolyam, 90-118. szám)

1901-04-01 / 90. szám

7 . Budapest, 1901. XXI. évfolyam 90 sz. Hétfő, április 1. Budapesti Hírlap­­jelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. üi.­ítési árak: Egész, évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., napra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben 8 St., vidéken 10fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Előfizetés- és hirtetés-fölvétel: Ugyane ház Jóisti-törút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: egy szó 4 fil., vastagsabb betűvel 8 A3« Hirdetések nonpareilre számítással, díjszabás szerint. X-:' lettel kérjük vidéki előfizetőinket, h­ogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, a­ogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Bessenyei Ferenc, Hegeli Sándor. Budapest, naárc. 31. A szabadelvű körben ma este meg­történtek azok a nyilatkozatok, bocsá­natkérések és visszavonások, a­melyek­nek már a Ház szombati ülésén kellett olna­nm­egtörténniök. Szombaton, a­mikor a miniszterelnök még nem volt (-.A lapesten, hiányzott a szabadelvű­­bőségben és a miniszterelnök he­ye­tte­s­eiben az elhatározás, rátérni ma megtalált útra és a Ház eme előtt tisztázni az ügyet. A szom­­ati ülés szcenériája meggondolatlan res­terkedés volt azzal a céllal, hogy felelősséget áthárítsák. A miniszter­­inök hazatérésével az állítólagos be­­súgások és árulások ügye a helyes me­derbe tereltetett. Bessenyey a szabad­elvű párt mai ülésén kénytelen volt vesszőt futni és kénytelen volt alkal­mat adni Hegedűs Nándor miniszter­­nek, hogy a párt megháborított nyu­galmát és bizalmát megfelelő nyilatko­zattal helyreállítsa. Ez volt az egyetlen mód útját állani a további izgalomnak és a botrányok újabb bonyodalmának. A szabadelvű párt, de talán az egész Ház békével és nyugalommal kezdheti meg húsvéti vakációját, az ország is meg­köszönheti Széll Kálmán férfias közbe­vágását, mely nyíltan föltárta a téve­déseket és elhamarkodott lépéseket, a­melyek ebben a kínos dologban tör­téntek. A szabadelvű párt ma esti érte­kezletéről tudósításunk a következő: A szabadelvű párt értekezlete. (Saját tudósítónktól.) A szabadelvű párt ma este nyolcadtól órakor tartotta­ meg a leg­utóbbi napok kínos parlamenti incidensei foly­tán szükségessé vált értekezletét, melyen a kormánynak Budapesten tartózkodó összes tagjai és a már megkezdődött húsvéti szünidő mellett is a képviselők is nagy számmal je­lentek meg. Az értekezletnek a lefolyása bé­késebb volt, mint az előzmények, s egyik­másik képviselőnek a legutóbbi napokban való hangos kifakadásai után hinni le­hetett volna. Bessenyei­ Ferenc elmondta, a­mit tegnap a Ház ülésén nem mondott el, hogy miként történt az egyébként már eléggé ismeretes dolog és könnyelmű s meggondolat­lan rossz éleéért ünnepiesen bocsánatot kért a párttól s a kereskedelmi minisztertől. Hegedűs miniszter pedig kijelentette, hogy a hallottak után a Házban mondott éles szavai Bessenyeire nézve sulylyal nem bírhatnak. Egyúttal magya­rázatát adta annak is, hogy miként és miért ragadtatta el magát a Házban annyira. Az egész párt helyesléssel fogadta a miniszter nyilatkozatát. A miniszterelnök, kinek nagy ügyességére és kiváló tapintatára vall a mai értekezlet és ily módon való lefolyása is, föl­kérte a pártot, hogy eme nyilatkozatváltással, tekintsék a kérdést véglegesen elintézettnek, a­mi további fölszólalások nélkül meg is történt. A párt tagjai azzal a megnyugtató érzéssel oszolhattak szét,­­ hogy, legalább egyelőre, le vannak zárva ennek a meglepő — részben tragikomikus­­ fordulatokban gazdag parla­menti incidensnek az aktái. Az értekezlet részletes lefolyása ez volt: Podmaniczky Frigyes báró elnök meg­nyitván az értekezletet, Bessenyey Ferenc kép­viselőnek adta át a szót. Bessenyey előadta, hogy mihelyt a ház csütörtöki ülésében történtekről értesült, azon­nal Budapestre jött, hogy miután az Adria­­részvényekről Rakovszky István előtt említést tett volt, a napirend előtt fölszólaljon s meg­kérdezze, várjon Rakovszky István ő reá tett-e célzást. És pedig annyival inkább meg kellett ezt tennie, mert ő Ra­kovszky előtt a részvényekről e hónap 22-én tett említést, holott ő e hónap 29-én azt mondja, hogy a miniszter már tizennégy nappal azelőtt mondta neki, miért terjeszt­ róla olyan híreket, hogy neki Adria-részvényei vannak. Minthogy Rakovszky a magatartásával megakadályozta a Házban való nyilatkozását, kötelessége, hogy azt, a­mit a Házban el akart mondani, itt mondja el. Bessenyey azután ezeket mondta: Március 22-én, midőn a Házban szünet volt, több kép­viselőtársával a­ függetlenségi párti padsorok és a gyorsírók asztala között levő tér­ek a­ napi-» renden volt tárgyról össze-vissza beszélgettek, a­mikor a helye felé igyekvő Rakovszkynak fennhangon, nem törődve azzal, hogy kik hallják, tréfásan és az akkor már szállongó mende­mondák stigmatizálására a következőket mondta: „Azt beszélik, hogy az Adria részvényeinek egy harmadrésze a miniszter pénztárában volt,a mire Rakovszky minden szó és megjegyzés nélkül a helyére sietett, hogy beszédjét meg­ Regény-Csarnok. MINDEN ÁRON. — Regény két kötetben. —­­ Irta: Beniczkyné B. Lenke. 48 — Azt sohasem lehet tudni. — Úgy látszik, ön nagyon előrelátó bizonyos irányban s mindenre ki szokott ter­jedni figyelme ? — Mindenre! — kiáltott föl oly nagy határozottsággal az ifjú, hogy tekintve töre­­dékeny külsejét, szinte csodálatos volt ez erélyes hang. De Lórát nem zavarta meg. Neki föltett szándéka volt kitudni tőle, mennyire ismeri Mártát, s tulajdonképpen mit tart róla. — Ha ily határozottan ejti ki állítását, — kezdő mosolyogva, úgy természetesen nem mondhatok ellent, holott hajlandó voltam kétel­kedni abban, tekintve gyors elhatározását az élet egyik legfontosabb lépésére nézve. — Házasságomat érti, grófné ? — Azt!­ Nem titkolhatom el meglepetése­met, hogy három-négyszeri találkozásra meg­kéri unokahúgom kezét. — Mert olyannak találtam ki, megfelel mindannak, mit én leendő nőmtől kívánok. — Én pedig azt hittem, hogy kegyed halálosan beleszeretett s ez gyorsította elha­tározását. — „Halálosan“, — monda gondolkodva a gróf. — Azt nem mondhatom, ez nagyon erős megjelölése volna annak, mit iránta érzek. Egyáltalán halálosan földi dolgok­hoz és érzel­mekhez nem szabad ragaszkodnunk. Minden az Úr kezéből jön, s föltetten hálát, szeretetet, vagy megnyugvást csak iránta érezhetünk. Lóra nagyon elkomorodott ez állításra. Tehát nem is szerelmes — gondolta mind nyugtalanabbul. — Mi jutott ennek az ember­nek eszébe? — Szerintem — kezdő nyájas, bizalmat gerjeszteni akaró hangon, ha két ember egy életre köt szövetséget, annak vagy a szerel­mén, vagy egyéb, ingathatatlan alapon kell nyugodni, hogy boldog legyen. És én, te­kintve Márta szépségét, azt hittem, az káp­ráztatta meg önt s az idézte föl szerelmét és elhatározását. — Csalódott grófné. Márta külseje igaz, hogy elragadó, de én kevesebb súlyt fek­tetek a külső, mint a belső tulajdonokra, sőt nagy fiatalságánál fogva olyannak nevelem és alakítom, minőnek feleségemnek lennie kell. — De ön még maga is nagyon fiatal, alig harminc éves és ebben a korban még magunk sem lehetünk egészen tisztában az élettel. — Igaz, hogy éveimre nézve nem sok tapasztalást szerezhettem, de sokat gondolkod­tam, s megállapítottam mindazt, mit nemtől kívánok. Azonkívül egy olyan asszonyi tökély lebeg előttem , boldogult anyámban, kinek nyomdokait hajszálra követve, Mártának igen könnyű helyzete lesz. Elő van írva mindaz, mit neki cselekednie kell, s ő­ ezt meg fogja tenni. — Az még nem egészen bizonyos. Márta önálló természetű­, elkényesztetett gyermek, ki­nek kedvében jártak eddig, s nem tudom, fog-e feltétlenül alkalmazkodni tudni? Fogarassy elégedetten simogatta hegyes, fekete szakállát, s mosolylyal mely félig gú­nyos, félig enyelgő volt, monda : — Bízza ezt rám grófné . . . Uj hely­zetben uj szokásaink támadnak s miután én tudom mit akarok, azt keresztül is fogom vinni. Lóra a különös hangra, melyen e szavak ki voltak ejtve, majdnem összeborzadva pil­lantott reá. Az esti homályban arcát nem lát­hatta, de oly száraz, sivár, kegyetlenül hang­zott az, a mit mondott, hogy eszébe jutott Harrayné megjegyzése, ki arcából ítélve „ke­gyetlennek“ tartá őt. Egy ideig némán haladtak egymás mel­lett, midőn a gróf újra fölvette a beszéd­­tárgyát. Szavaiból azt sejtem grófné, — monda, — hogy nem egészen helyesli rokona házasságát. — Félek tőle ! — kiáltott föl őszintén Csekm­eyné. — Az ellentéteket nehéz össze­egyeztetni, s önök Mártával oly különböző ter­mészetűek, hogy szinte csodálom, mi vezérli önt e házasságra. — Okaimat a nősülésre annak idején megmondtam Bocskaynak, valamint azt is, mi­lyen feleséget kívánok. (Folyt. köv.) Mai számunk 8 oldal.

Next