Budapesti Hírlap, 1901. május (21. évfolyam, 119-147. szám)

1901-05-01 / 119. szám

Budapest, 1906 XXI. évfolyam 119. sz. Szerda, május 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kdadóhivatal, VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Kitetés- és hirdetés-Kitétel: Ugyane ház testi-kör­n­t 5. n. a. oldalán. Apró hirdetések ára: B&y szó 4. ill.» Trastagabb betűjel 8 ill. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Németország külpolitikája. Budapest, ápr. 30. A német birodalom politikája gyö­keresen átváltozott Bismarck visszalé­pése után. Az 1894. év nagy elvi irányváltozást jelez Németország poli­tikájában : Németország átmenetelét világpolitikára. Bismarck alatt Német­országnak még nem volt világpolitikája a szó igazi értelmében, a német poli­tika teljesen a francia revanche-tól való aggódásnak a jegyében állott, sőt mi több, az orosz-francia együttes tá­madástól tartottak (hiszen ezért kötöt­ték a kettős, később a hármas­ szövet­séget) és az orosz-francia barátkozás eszméje teljesen uralkodott a német vezető államférfiak godolkodásán és a német birodalom külpolitikáján. Bis­marck ugyan nagy unszolásra tapoga­tózó kísérleteket tett a gyarmati poli­tikában, de óva óvakodott tőle, hogy­ sokat markoljon, mert nem akart viszályba kerülni a nyugati hatalmak­kal, se Franciaországgal, se Angliával, mely utóbbi rossz szemmel nézett min­den német próbálkozást a gyarmati politika terén. Így aztán Németország nem is törekedett nagy területi hódí­tásokra, mert hiszen arra hajói sem voltak, tengerészete is készületlen volt, és Bismarcknak, a­ki mindig az orosz­francia támadásnak a rémétől félt, „minél kevesebb Afrika, annál jobb“ volt. Németország külpolitikájában új korszak állott be, mihelyt megszűntek félni a francia boszu-háborútól. Ekkor kezdődik Németországnak nagy tenge­rentúli hatalmi és világpolitikai órája. Ez a politika homlokegyenest ellenke­zik Bismarck és az öreg Vilmos császár politikájával. A mai német politikát a régivel nem is lehet összehasonlítani, mert más az irányelve, más a kiinduló pontja és mások a céljai. A nagy for­dulópontot Németország külpolitikájá­ban az jelzi, hogy II. Miklós cár német hercegnőt vett nőül. Ez a fejedelmi nász egyik legjelentősebbike azoknak a politikai házasságoknak, a­melyeket a világtörténelem ismer. Ha már most Németország politi­kájának a lefolyt évtizedben az volt a legjelentősebb mozzanata, hogy a szerény védelmi politikától átment a hódító világpolitikára, az ember azt tenné föl, hogy ez a fordulat bizonyára egy rend­kívüli cselekvő erejű és szenvedelmes tevékenységű kancellár alatt ment végbe. De ez nem úgy van. Német­ország tengerentúli nagyhatalmi politi­káját az egészen nyugodt véralkatú, mondhatni, hogy politikailag színtelen Hohenlohe herceg kezdette meg, ma meg Bülow gróf folytatja. Ennek az utóbbi­nak a politikai művészetét pedig a legkiválóbb német ir­ók akként jellem­zik főképpen, hogy válságokat és vi­szályokat nagyon jól tud­­ elkerülni. A­mi különösen Bülowot illeti, mind­hogy meg kell halnia, ha nem a csákányszegi kántor leánya lesz a felesége. Mágnás Tóth Istvánt majd hogy meg nem ütötte a guta abban a nagy csatában, a­melyet a fiával e miatt megvívott, a győztes mégis csak a kántor leánya lett. De Tóth István nem volt ott a fia esküvőjén, a fia se azóta az apja házánál. A Sándor fiú esete még cifrább volt. Ennek meg azt parancsolta a szive, hogy a tulajdon béresgazdájuk lányát vigye haza asszonynak. Ezzel már nem is veszekedett az apja. Tudta, hogy úgy is hiábavaló minden. Ezt mondta a fiának: — Ha így van a dolog, áldjon meg az Isten, de ön tőlem ne kívánj ilyesmit. Válasz­tottál, vidd a párodat, odaadom az apját is ráadásul. Hanem mi többet nem ismerjük egymást, így azután egyetlen egy fia maradt Mág­nás Tóth Istvánnak, Pali. A legcsöndesebb, a legszelídebb valamennyi között. Ezt azután kényeztette az apja, mint valami princer. Semmi se volt drága, semmi se volt hiába­való, ha a fiúnak kedve telt benne. Hadd lássa a többi, hogy mit veszített. A kemény embernek nem volt tilalma, de még egy ne­héz szava sem a fia ellenében. Dédelgette, engedelmeskedett neki, a kedvében járt és­­ vigyázott a szívére. Éberen, soha el nem pi­henő aggódással vigyázott. A­kiért ez a szív megdobban, az ne legyen se parasztlány, se kántorkisasszony. Az valakinek a lánya legy­en , a­ki kastélyból jön a kastélyba. Az a kastély pedig a szomszédban van. A Poroszlay hagy­hatjuk, hogy tartózkodó, békéltető, nagy körültekintéssel párosult egyen­súlyozó politikája a német közvéle­mény irányadó részének a helyeslésé­vel találkozik. Említettük a minap, hogy Németországon még ma senki sem tudja, hogy Bülow a német ga­bonavámot mennyivel akarja fölemelni, de bíznak okosságában és békéltető modorában, nem kételkednek azon, hogy valahogyan csak el fogja simítani és egymással ki fogja békíteni a nagy ellentéteket a gabonavám kérdésében. Találkozunk ugyan egyes oly német véleménynyel is, a­mely azon a néze­ten van, hogy Bülow mint birodalmi kancellár, ki első­sorban a külpolitikai viszonyokat tartja szeme előtt, nem méltatta eléggé azokat a nehézségeket, a­melyeket a gabonavám kérdése­m támasztani fog a német parlamentet Akadunk olyanokra is, kik nyíltan­­ mondják abbeli véleményüket, hogy Bülow azzal, hogy a gabonavámot is föl akarja emelni, meg a külállamok­­kal kereskedelmi szerződést is akar kötni, nagyobb feladatot vállalt ma­gára, mint a­milyet megoldani majd képes lesz. De az ilyen vélemények csak elvétve merülnek föl, a német közvélemény túlnyomó részben bízik Bülowban és meg van győződve róla, hogy ő majd csak nyélbe üti ügyesen a vámkérdést. A német közvélemény ma már nem tűrné többé a lebunkó­­zásnak ama politikáját, a­mely Bis­ságos úré. Vedlett is, romladozó is, de kas­tély. Különben is bárnak is, kastélynak is az adja meg a becsületét, ha régi. És a régi kas­télyban párosával a szép lány. Bajos megmon­dani, melyik a szebbik: Irma-e vagy Bella. Gyönyörű mind a kettő. A Mágnás Tóth Ist­ván fia választhat közöttük. Egy szóra oda­adják­ neki akármelyiket. A vagyon ugyan nem igen szaporodik vele, de egyszerre atya­­fiságba kerül a megyei nagy famíliákkal, sőt magával a főispánnal is. Erre a szép tervére vigyázott aggódó gonddal Mágnás Tóth István, mikor a fia szive felett őrködött. Ezt a kedves ábrándját rajzol­­gatta maga elé a gondolatával. És nem is lát­szott semmi veszedelem. A Pali fiú szívesen átjárogatott a szomszédba és elmulatozott a kisasszonyokkal. Mágnás Tóth István bizalom­mal várt. Nem sürgette a fiút, hiszen ráér, még csak huszonöt esztendős. Hadd nyílj­ék ki nyugodtan lelkében a szerelem virága. Egy tavaszi estén Zsuzsánna néni, a Mágnás Tóth István szerencsétlen, özvegy­asszony húga, a­kinek hályog nőtt mind a két szemén és ott élte a szegény vak életét a bátyja házánál, igy szólt István úrhoz: — Úgy látom az én vak szememmel, hogy a Pali meg az Ilonka jók értik egymást. Mágnás Tóth István rárivalt a vak asszonyra: — Micsoda Ilonkáról beszélsz ? ■ — Ejnye, hát a Fazekas Ilonkáról, a jegyző úr Ilonkájáról. Hisz nincs több Ilonka a faluban. A kevély ember a homlokához kapott. — A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Mágnás Tóth István. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Szőllősi Zsig­mond. Éltesebb emberek még emlékeznek arra az időre, mikor még gyolcsban járt Tóth Ist­ván, mint a többi paraszti sora ember. Arra meg a fiatalabbak is emlékeznek, mikor a feszes kéket fölcserélte a bő német nadrággal. E közben egyre nőtt a vagyona a kemény, ravasz és becsületes parasztgazdának, így lett valóságos nabob, úr és a Mágnás Tóth Ist­ván. A­mi mozgó föld a környéken akadt, az mind az ő erős kezébe került és a jószágával együtt nőtt a büszkesége is. Kevély ur­ lett a rátarti parasztból, gőgös és nagyralátó. Érezte, hogy ur és éreztette is. Csak urakkal cimbo­­rázott és ezek között gavallér volt. Nem szá­molgatta a garast. Van hála Istennek a nagy­jából is elég. Megvette a Vaday kapitány kastélyát és üveges hintót is vásárolt. A három fiát urnak neveltette. Úgy élt mind, mint egy báró. Sze­líd tekintetű, csendes szőke, fiú volt mind a három, akárcsak a szegény megboldogult anyjuk. A­mit az apjuk természetéből örököl­tek, csak akkor ütött ki rajtuk, mikor a szívük megszólalt. Jobb, ha inkább meg se szólalt volna, mert csupa olyat mondott, a­mitől vérbe borult a szeme Mágnás Tóth Istvánnak. István­nak, a legidősebb fiúnak például azt mondta: Mai számunk 28 oldal.

Next