Budapesti Hírlap, 1901. június(21. évfolyam, 148-177. szám)
1901-06-01 / 148. szám
Budapest 1901. XXI. évfolyam 148. sz. Szombat, junius 1. Megjelenik mindennap, botton és ünnep után való napon is. Előfizetési arab: Egész évre 33 kor., félévre 14 kor., negyodévre 7 kor., egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 1 fil., vifieken 10 fil. Telefon: szerk. 34—63, kiadók: 33—05, igazg. 35—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és iüntetés-föltétel: Ugyane ház József-körut 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 3 ill. Hirdetések nonpareil! számítással, díjszabás szerint. Macedónia, Budapest, máj. 31. Bosznia megszállása után az volt a diplomaták véleménye, hogy amint elkészül a vasút egész Szalonikiig, Macedónia mindjárt az osztrák-magyar monarkiáé lesz. Ez a vélemény azóta megváltozott, de ha megváltozott is , nem a mi hibánk. Az osztrák diplomácia, amely Andrássy után az egész Balkánt nagyon elhanyagolta, — a portával szemben még ma is azt a kétszínű, cselszövő politikát folytatja, mint a múlt században, s különösen a mi Macedóniát illeti : fáradhatatlanul munkálkodik azon, hogy befolyását növelje s minden áron előkészítse a talajt arra az időre, amikor ennek a rendkívül értékes területnek gazdát kell cserélnie. Ha az angol konzuloknak Macedóniából küldött jelentéseit olvassa az ember, bámulva látja, hogy osztrák diplomácia is van a világon. Bécsből tehetséges embereket küldenek ide, akik mindent elkövetnek, hogy az osztrák-magyar befolyást növeljék s a bolgárok kulturális és gazdasági terjeszkedését egyensúlyozzák, ha másképp nem, a szerbek támogatásával. Erről panaszkodnak az angolok, akiknél a bolgárok szeretete Gladstone brosúrái óta valóságos keresztény hagyomány. És valószínű, hogy van is valami igazuk az angoloknak ; a bolgároknak a monarkia ellen tanúsított gyűlölködését mi sem magyarázza meg annyira, mint az a körülmény, hogy Bolgárország terjeszkedésének legnagyobb akadálya éppen az osztrák-magyar monarkia. Macedónia, ha kulturállam birtokába juthat, rendkívül értékes tartomány. Északról hatalmas hegylánc védi , nagy hegységei között azonban rendkívül termékeny völgyek vannak. Éghajlata nagyon kellemes, hosszú, nagy tengerpartja meg a kereskedésre volna igen kedvező. Szinte nehéz megérteni, hogy ez a földterület, Nagy Sándor és Arisztotelész hazája, amely egykor egy világbirodalom középpontja és az egész európai műveltség bölcsője volt, ma, amikor a műveit és a barbár világ határán van, hogyan maradhatott immár majdnem hatszáz esztendeig rabszolga-tartomány ? A bosnyákok, hercegócok meg tudtak szabadulni az iga alól, de a sokkal elnyomottabb macedónok nem. A hajdan oly hatalmas ország népe már nemcsak züllik, de pusztul is ; egész falvak kihalnak s a parlagon hagyott szántóföld egyre növekszik, a hegyek v.elve vannak rablókkal, akárcsak a szomszédos Albániában ; törvény, a melynek valaki engedelmeskednék, nincsen; a közigazgatás pedig semmi egyéb, mint a nép kifosztása. A török hivatalnokok kegyetlenkedéseiről eleget írnak a lapok. A bécsi külügyminisztérium félhivatalos lapjának, a Pol. Korr.-nek részletesen megírnak mindent, ami igaztalanságot a keresztények rovására elkövetnek. Ha Gladstone még élne s kedve telnék az írásban, a nevezetes Bulgarian Atrocities után is nagy szenzációt keltene azzal a Macedonian Atrocities-szel, amelyet a Goluhovszki grófnak küldött tudósításokból könnyű szerrel, minden fáradság nélkül összeállíthatna. Ezekből a rémes dolgokból persze nem mind igaz ; sok túlzás van bennük, de a konzuli jelentések túlzásait mindig bőségesen szentesíti a politikai cél. Ám ha csak tizedrésze igaz is a törökökre ráfogott kegyetlenkedésnek, már akkor is állandóan megvan az a veszedelem, hogy valaki ürügyet talál a macedónok sorsába való beavatkozásra. Az orosz hadsereg egyszer már ott tanyázott a Sztamburt környező magaslatokon, és ma az a sereg sokkal hamarabb érne a Boszporus partjára, mint hatvan esztendővel ezelőtt. Bolgárországban csupán kalandorok uralkodnak, Szerbiában meg nem is tudni, hogy kicsoda. Ily körülmények között minden percben szükségesé válhatik a mi beavatkozásunk. Hogy a török nem lesz sokáig úr Macedóniában, az bizonyos. Nagyon is sokan dolgoznak azon, hogy a macedón nép fölvilágosodjék, s ne tűrje az igát és ne feledje el a berlini kongresszus határozatainak 23-ik szakaszát, mely autonómiát ígért neki. Az európai hatalmak megbízottai 1880-ban már el is készítették azokat a reformokat, ame- Királyok anyja. Irta: Junius. Asszonyi ágyék oly pazar bőséggel nem ontotta meg a királyokat, mint Letizia Ramolino, Carlo Buonaparte ajaccióbeli fiskális felesége. Öt fia közül egyszerre négy viselt koronát ; egy leánya királyné volt, egy más meg fejedelem-asszony. Nyolc élő gyermeke közül csak egy fiú, meg egy leány nem volt uralkodó. A roppant örökséget, a sok koronát nem a fiskális szerezte szerencsés pörlekedéssel. Amikor Carlo Buonaparte kevéssel a francia forradalom kitörése előtt, még ifjan, harmincnyolc éves korában meghalt francia földön, csak adósságot s nyolc serdületlen gyermeket hagyott a feleségére. A fiskális ur, a királyok apja, nem értett a gazdasághoz s nem is nagyon volt, a miben gazdálkodjék. Jónevü, csinos termetű, szép arcú legény volt; családja inkább dicsekedhetett néhány századra visszamenő históriával, mint domíniumokkal. Korzikában különben sincsenek latifundiumok : ott néhány gesztenyefa s egy kis szőlő, egy major, meg egy városi ház már uradalom. Carlo Buonaparténak a fölsoroltakból kevesebbje volt, mint Letizia Ramolinonak, aki, persze korzikai fogalmak szerint, jómódú leány volt. Eredetiben mind a két család bevándorolt Korzikába, de akkor már századok óta lakott ott, meggyökeresedett, a kis sziget arisztokráciájába került s az egymásba házasodás révén rokonságban is volt egymással. Mind a két család dicsekedhetett jeles katonákkal és kegyes emlékezetű papokkal. Korzika akkor már körülbelül félezer év óta Genua birtoka volt , de a kalmár köztársasággal jóformán örökösen harcban állott. A természet Korzikában a háború iparára rendezkedett be. Az egész sziget merőben sziklás, erdős hegy, a hegyek között mély, szűk, homályos völgyek. Az ember is a háborúra születik Korzikában. Strabo, a legrégibb földrajzíró, azt mondja, hogy a korzikai fékezhetetlen,hogy a korzikai rabszolga haszontalan portéka, mert vagy megöli magát, vagy olyan nyakas, hogy semmire sem használható. Amikor Carlo Buonaparte és Letizia Ramolino összekerültek, igen fiatalon, a férfi huszonegy, a leány tizennégy éves volt, forradalom volt készülőben, amikor Letizia ötödik gyermekét, a nagy, a királytevő Napóleont hordozta a szíve alatt, kegyetlen háború dúlt. A veszedelemből az asszony is kikérte a maga részét: lóháton ott volt mindenütt az ura oldalán, aki hadsegéde volt a forradalom vezérének, Pasquale Paolinak. Otthon különben is több veszedelem fenyegette az asszonyt, mint a táborban, mert az ellenség nemcsak a lázadó férfiak, de az asszonyok és gyermekek ellen is hadat viselt. Paoli forradalmát Genua csak úgy tudta leigázni, hogy az egész szigetet eladta Franciaországnak, hadd csináljon vele, amit tud és amit akar. Paoli száműzetésbe ment Angliába, Carlo Buonaparte francia alattvalóvá lett, hivatalt vállalt, utóbb nagyobb fiát, Józsefet, francia szemináriumba, a kisebbet, Napóleont, francia katonaiskolába adta. Talán nem is véletlen, hogy ezen a ponton elválik egymástól a Paoli s a Carlo Buonaparte pályája, hogy Paoli száműzetésbe megy, Carlo Buonaparte pedig megalkuszik az új birtokossal. A Napoleon apja, amennyire életét ismerjük, vérben nem, de temperamentumban és ízlésben XVIII. századbeli francia volt. Szeretetreméltó, könnyűvérű, élvszerető, pazar embernek rajzolják a források. Nyakig volt gyerekkel, haláláig, tizenhét évi házassága alatt, tizenhárom gyermeke született, akik közül nyolc élt és halálakor a legkisebb csak egy éves volt, de azért mindenért törte magát, csak a vagyonért nem. Halálakor a felesége kis vagyona jól meg volt terhelve. Hogy a család nem züllött el, az csak az anyának, Letizia Ramolinonak az érdeme, aki imádta ugyan az urát, példásan boldog házasságban is élt vele, de hozzá temperamentumban és erkölcsben egy csöppet sem hasonlított. A Napóleon anyja gyönyörű aszszony volt, a hagyomány szerint a legszebb asszony egész Korzikában ; keze, lába, mintázásra méltó, de gyönyörű fejében férfi gondolkozás lakott; energiája, akarata, állhatatossága szintén férfira vallott. Napóleon legalább mindig azt hirdette, hogy aminek hasznát vette életében, azt mind anyjától kapta. Annyi bizonyos, hogy asszonyban ritka akarat és energia volt Letizia Ramolino. A háborúban, pedig az anyaságnak nem éppen kedvező a lovagolás, a sátorban lakás, az éjjeli menekvés az ellenség elől, meg a megszalajtott ellenség üldözése szinte járhatatlan utakon, derekasan megállotta a helyét. Bár az életet nem nézte olyan derűs szemmel és könnyű SSai számunk 20 oldal.