Budapesti Hírlap, 1901. augusztus (21. évfolyam, 209-239. szám)

1901-08-01 / 209. szám

t szinte húsz évig várnia a minisz­teri székre, a mikor talentuma arra pr­edestinálta s a mikor igazság­ügyünknek olyan nagy szüksége volt az ő tehetségére. De mint minden na­gyobb talentum, Szilágyi Dezső is ritka szerencsével, néha szándékosan, a legtöbbször szándéktalanul csinálta magának az ellenséget. Talentuma előtt mindjárt mindenki, ellenség és jóbarát, meghódolt, de csak némi, ke­resve­­keresett rezervátok fönntartásá­val. Minisztersége előtt, az akkori kormánypárti lapokban hasábokon át fejtegették, hogy Szilágyi Dezső nagy jogász, de doktrinér fej; hogy nagy szónok, de meddő és képtelen poli­tikus ; hogy kiapadhatatlan kritikai vénáját a szertelen ambíció s a hiúság táplálja. E vádakból csak annyi igaz, hogy Szilágyi Dezső kritikai elme lé­vén, nem talált mindent a legjobb­nak, a­mit az ország s a nemzet üdve gyanánt árultak, s mert nem volt op­­portunus lélek, háborút viselt min­den ellen, a­mi véleménye szerint a köznek ártalmas volt. Sorsában épp az a tragikus, hogy akkor halt meg, a­mikor hatalmas individuumáról le­­foszlottak a szándékosan költött le­gendák, a­mikor nagy egyénisége igaz vonásaiban bontakozhatott ki előttünk. Fájdalom, későn tudtuk meg, hogy az az ócsárolt kolosszus egyben legna­gyobb dicsőségünk és legerősebb re­ménységünk. Reménységeinket derékon törte az orgyilkos halál, a­mely Szi­lágyi Dezsőt úgy ragadta el soraink­ból, hogy drága és nemes életéért még csak nem is remeghettünk. Oh, hogy Szilágyi Dezső nem reménységünk többé, csupán büszkeségünk és dicső­ségünk ! Ravatala, a­melynél megtört szívvel, elborult lélekkel állunk, nem a legalkalmasabb hely, hogy fölsorol­juk és osztályozzuk érdemeit. Ha éle­tében nem ismertük és nem becsül­tük a Szilágyi Dezső értékét, kora, váratlan halála meg fog tanítani rá. Olyan sokat veszítettünk néhány szem­­pillantás alatt, a­míg Szilágyi Dezső átment a földi élet révén, hogy nem is ismerjük veszteségünk valódi nagy­ságát ! A király a kelet-ázsiai hajórajról. A király Montecuccoli grófhoz, a keletázsiai hajóraj parancsnokához táviratot intézett, melyben elismeré­sét fejezi ki a keletázsiai hajóraj működéséért. A király távirata, melyről Spaun báró a mai tenger­nagyi parancsban örömmel és büszkeséggel emlékezik meg, a következő: A Kaiserin Elisabeth és Zenta hadihajóimnak a hazai vizekbe való visszatérése alkalmából örömmel indíttatva érezem magamat, hogy önnek, a hajópa­rancsnokoknak és törzseknek, valamint keletázsiai hajórajom legénységének a nehéz, szokatlan viszonyok között­ önfeláldozással és sikerrel teljesített szolgála­tokért legmelegebb köszönetemet fejezzem ki, egyút­tal szívből kívánva szerencsés hazautazást. Választási mozg­alom. A kápolnai (Heves megye) kerületben az ugronista Okolicsányi László nem lép föl többé. A Kossuth-pártnak egyszerre két jelöltje van. Az egyik Kállay Manó vasúti tiszt, a Kállay András, volt szabolcsi főispán veje, a másik Maczki Emil, volt hevesi főszolgabíró, most Heves város főjegyzője. A tápéi (Csongrád) kerületben Enyedy Lukács­­csal szemben Kelemen Béla nagybirtokos, szegedi ügyvéd, azelőtt járási főszolgabíró lép föl. Bereg vármegye felvidéki járásában Ilonca köz­ségben a minap a választópolgárok népes értekezle­tet tartottak, melyen a szabadelvű párt szervezkedett. A gyűlés, mint már jelentettük, Gabel Jakab nagy­váradi polgári iskolai igazgatót jelölte Barta Ödön függetlenségi képviselővel szemben. A jelölésről táv­iratban értesítették a ministerelnököt, a szabadelvű párt elnökét és a földmivelésügyi minisztert. A füg­getlenségi párt is tartott már értekezletet, melyen elhatározta, hogy újból Barta Ödönt, a kerület jelen­legi képviselőjét jelölik. A letenyei kerületben, mint a P. E. jelenti, erő­sen készülnek a választásra. Ajtay K. Sándor egye­temi tanár, a néppárt jelöltje, most járta be a kerület községeit s mindenütt lelkesedéssel fogadták. Csesz­nek József budapesti ügyvéd, a szabadelvű párt je­löltje, szintén most járja be a kerületet. Az Ugron­­párt jelöltje Sümegi Vilmos. Szilágyi Dezső. Nem­ tudom, voltak-e, a­kik őt igazán szerették. Barát, a­ki érte önfeláldozásra kész, asszony, a­ki minden bocsánatra haj­landó, volt-e valaha körülte, nem tudom. A kinek érzése egészen az övé lett volna, olyan földi teremtményt ki ismer várjon? De mennyi embert elkábitott, elbűvölt s meny­nyinek lett úrrá a lelkén az ő félelmetes te­kintélye ! Szinte tehetetlennek érzem magamat, a­mikor Szilágyit, az embert akarom meg­rajzolni. Különösen fejlett test. Majdnem széle­sebb a csípőben, mint a vállban. Azt a ha­tást tette, mintha csupa haj volna: a nyakától le a talpáig. Pedig az izom embere volt. Ur a maga hatalmas gömbölyűségén. A szobá­jában kard, kelevér, buzogány, emelővasak, csuklóforgató dorongok. Kern volt e torna­szereknek pihenője tőle. Bürge és rugalmas tudott lenni mindig, a­mikor egészséges volt, mert akkor az esetlen nagy teste szolgája volt az akaratának. S hanem ha lesből, lopva rá­támadt a betegség, akkor harcot vívott ön­magával s az akarata tusakodott a teste bágya­­dásával. Ismerte orgánumának teljes beren­dezését, minden idegszálának rendeltetését és kitartó képességét. Tudta, hogy az akarata mikor zsibbad el. A­mint ez a processzus elkö­­zelgett, nem volt többé úr magán. Edzette ma­gát, hogy bírja a fizikai fáradalmat és fáj­dalmat , végre is nem bírta. Ilyenkor aztán úgy mért másnak, mint magának: gyilkoló gúny­­nyal és öldöklő haraggal. Én is csak esendő teremtés vagyok: hát mik volnátok ti ? S ha magam ellen ítéletet mondok: mért kímélnélek benneteket ? Ennek a formátlanságra formált göm­bölyű testnek az volt az ambíciója, hogy kü­­lömb, mint a többi. Rugalmasabb, erősebb, hajlékonyabb, hadakozásra, lovagi mérkőzésre termettebb. A széles vállakon egy aránylag kis fej, selyemhajjal. Hátulról nézve majdnem asszonyos. Szemtől-szembe mégis az oroszlánfő hatását tette. A két füle úgy odalapult a fejé­hez, mint a figyelő farkasé. A szeme nem nagy, de átható. Olykor úgy tetszett, áttöri tekintete a lehúzott szemöldökét. Sárgásbarna arca csodásan mozgékony volt, talán fékezni sem tudta mozgékonyságát, de e különös, mozgó arc karakterisztikumát mégis a szempár adta meg zöldes fényben játszó villogásával, nyilakat szóró fényével s főként gúnyjával, meg a fékezhetetlen parancsolásával. A­mint öntudatában, talán túlbecsült ön­tudatában volt a testi kiválóságának, épp úgy értékelte a maga szellemi nagyságát. Ren­geteg tudására nem úgy tekintett, hogy az el van raktározva az elméjében, hanem hogy az föloldódott és megnemesedett az ő vére kerin­gésében. És mert így is volt, ezért állott mindig rendelkezésére az egész tudása. Szellemi emésztőképessége alig ismert mértéket. Innen van, hogy noha az európai jogélet termékeit átvette, azok az ő alkotásaiban nem nyilvá­nultak meg a kopizálás alakjában, hanem a legszélesebb kritika formájában. És innen van, hogy az észt nem a befogadó, hanem az alkal­mazó képessége szerint ítélte meg. A magáét tar­totta itt nálunk a legkülönbnek. Ha talán nem igaz, de rávall, a lelke megismeréséhez vezet a következő neki tulajdonított, megjegyzés: — Ebben az országban két ember tartja magát a legokosabbnak: Csemegi és én; ket­tőnk között az a különbség, hogy nekem iga­zam van. "Az okosság, az ész bősége és alkalma­zása nem a termelésben fejeződött ki, hanem a kritika, a fékezhetetlen, lángpallossal járó, bontókéssel működő, összetépő, szétszakgató kritika alakjában, a­mely miniszterkorában még a közgazdasági kérdésekben is ellenállha­tatlanul érvényesült. Nemn arról győzött meg, hogy a­mit ő vall, az a helyes, hanem arról, hogy a­mit ő ellenez, az rossz és összetörendő. Mekkora volt most már e rengeteg agy­velő ambíciója? Azt kell gondolnom: alig is­mert határt. A­mi vágy volt benne, az a hatalom felé irányult. Kincs az a zsarátnok­­tűzben égő ifjú szív, a­mely annyira epedt volna szerelmese után, mint ő a hatalomért, a­melyet úgy tekintett, mint az ő erejének eszközét s mint az ő lényének kiegészítő ré­szét. Ú­gy gondolom, ha magával foglalko­zott, Werbőczyt látta magában, nemcsak azt, a­ki a magyar nemzet jogait megállapít­ja, rendszerbe szedi, nemzete öntudatába be­viszi, hanem azt a Werbőczyt is, a ki ösz­­szetörte a politikai oligarciát s az ország sor­sáról való intézés hatalmát, mint nádor, a maga személye által a nemzet gerincének, a középnemességnek szerezte meg. Werbőczyt mégis lehetetlenné tette a kalandosok léha társasága . . . A hatalom vágya mellett volt a lelkének még egy hatalmasan kifejlődött tulajdonsága: az igazságérzete. Ha zordon volt is a hatalom kezelésében, ele mind­enekfölött igazságos a lelke szerint. Kiapadhatatlan volt igazság­ BUDAPESTI HÍRLAP. (209. sz.) 1901. augusztus 1. Az olasz pénzügyminiszter lemondása. Rómából táviratozzák : Wollemberg pénzügyminiszter a mai minisztertanácsban beadta lemondását. Utódja Guicciardini lesz, a földművelési tárcát pedig Carcano fogja átvenni. Mind a kettő Zanardelli hive. Szilágyi Dezső halála. Budapest, júl. 31. A ma reggeli lapok rövid két sorban jelentették, hogy Szilágyi Dezső tegnap dél­után két órakor Budapestre érkezett. A­mikor a hírecske napvilágot látott, Szilágyi Dezső már nem volt az élők között. Még tegnap este szélütés érte s ma reggel holtan akad­tak rája a lakásán. Váratlan halála körül­ményeiről, a részvétről, a­melyet elhunyta az egész országban keltett és végső tisztességének előkészületeiről a következő tudósításunk szá­mol be: Szilágyi Dezső, mint minden nyáron, az idén is Karlsbadban töltötte a július hónapot. Harmadikán utazott oda kúrára, mert orvosai ajánlották, nehogy a szíve és a mája elhájasodjék. Az orvosok különben féltették a gutaütéstől is, mert két évvel ezelőtt egy­szer hívás közben eszméletlenül összeesett. Akkor gyönge szélütés érte. Szilágyi Karlsbadban nagyon jól érezte magát, de azért mégis elhagyta, bár a nagy me­legben nem kellemes a hosszú vasúti utazás. Szolgájá­nak, Darvasy Sándornak táviratozott már tegnapelőtt, hogy tartsa rendben a lakását, mert hazaérkezik. Szi­lágyi Dezsőnek, a­ki agglegény volt, a Harmincad­­utca 6. száma alatt, a II. emeleten van a lakása, a­mely eléggé tágas. A tizenhármas számú lakásban van két kétabla­­kos és egy négyablakos szoba. A négyablakos szobát irodának használta, a másik kettő szalon és hálószoba volt. A három helyiségben ötvenhat becses eredeti festmény van a falra aggatva. Még az előszoba falára is jutott néhány régi kép; azoknak a festményeknek a száma, a­melyeknek a falakon nem jutott hely, leg­alább száz. Az előszobából nyílik a kis fürdőszoba, a­melynek nagy szerepe volt Szilágyi életrendjében. A két udvari szobában lakik Darvasy Sándor, a szolga és családja. A hálószobában két nagy szekrény, egy pamlag, egy szövettel bevont diván, egy mosdóasztal és egy nagy rézágy. A falat huszonnégy festmény ékesíti. Az asztalok, székek, szekrények mind tele van­nak rakva könyvvel, folyóirattal, újsággal és gyakran megesett, hogy Szilágyi, ha vendéget fogadott, előbb kénytelen volt lerakni a sok holmit a széléről. Sohasem engedte meg, hogy a szolgája nyúljon a lapokhoz és könyvekhez. Tegnap délután két órakor érkezett Budapestre a bécsi vonattal. Egyenesen a lakására hajtatott, a­hol szolgája fogadta. Szilágyi Dezső rögtön pongyo­lára vetkőzött, mert — mint szolgájának mondta — nagyon kínozza a meleg. Kijelentette, hogy otthon

Next