Budapesti Hírlap, 1901. szeptember (21. évfolyam, 240-269. szám)

1901-09-01 / 240. szám

Budapest 1901. XXI. évfolyam 240. sz. Vasárnap, szeptember 1. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 OL Telefon: szerk. 64—63, kiadóh. 65—86, igazg. 66—73. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Előütetés- w hirdetés-fölvétel: Cgjuu hu Jesus-Unt­­­a a 111111101. Apró hirdetések Ára .* Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ül* Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. A tiszta választás. Budapest, aug. 31. A jövő választásra nézve vajmi csekély fontosságú az, hogy a házföl­­oszlatás szeptember melyik napján fog megtörténni. A kormány előtt az a szem­pont volt a döntő, hogy a föloszlatás és az új választás közt az idő minél rövi­­idebb legyen. Ez a szempont vezérelte a kormányt abban, hogy a Házat nem oszlatta föl a tavaszi időszak bevé­­geztével, hanem fönntartott a parla­mentnek egy kis tárgyaló időt szeptem­berre is. A kormány álláspontja ért­hető. Széll Kálmán végigküzdötte a ne­héz harcot az inkompatibilitásért és megteremtette a kúriai bíráskodást. Tette pedig mindezt azért, hogy útját egyengesse a tiszta választásnak. Ezek voltak az igazi előkészületek a jövő vá­lasztásra. Ezek az előkészületek elég hosszú ideig tartottak. Újabb három­négy hónapot áldozni a választás elő­készületeire merőben fölösleges volt. Azok, a­kik régente a mandátumot jó fejőstehénnek használták, kik képviselői állásukat és abból eredő befolyá­sukat vagyonszerző műszernek tekin­tették, az inkompatibilitási törvény folytán úgy sem fogják magukat többé valami nagyon törni a mandátum után. Ezzel elesett a hosszú, küzdelmes választási mozgalomnak az egyik szülő­oka. A kormány nem akar semmi nyo­mást sem gyakorolni a választó népre, a kormány nem léptet föl hivatalos jelöl­teket sehol sem, mert meg van győződve róla, hogy Magyarországon a nemzet tiszta, hamisítatlan akaratából is kike­rülhet egy olyan szabadelvű többség, a­melylyel vezetni lehet a parlamentet és a kormányzatot egyaránt. A kor­mány arról van meggyőződve, hogy nincs az a siker, nincs az az ered­mény, a­mely nem volna túlságosan drágán megvásárolva, ha alkotmá­nyosságunk legdrágább kincsének, a par­lamenti intézménynek a meghamisításá­val kellene megfizetnünk. A mandá­tum-adományozás joga visszaszáll­ási forrására: a népszuverenitásra. A kép­viselői mandátum megszűnik ezzel já­téklabdának lenni a marakodó pártok kezében. S ezzel a különböző párt­jelöl­tek túlságosan heves tülekedése a man­dátumért elvesztette minden politikai és minden logikai igazolását. Az elkese­redett választási pártharcnak lehetett jogosultsága akkor, a­mikor az ellen­zéknek küzdenie kellett a kormány erő­szaka ellen, a kormány jelöltje és pénze ellen. A jövő választáson a különböző pártok nem a kormánynyal, hanem a néppel, a nemzeti akarattal fogják ma­gukat szemközt találni. Itt többé nin­csen és nem is lehet helye a jelöltek eszeveszett dulakodásának. Ezzel pedig eljett a hosszas választási mozgalom­nak második szülőoka. Ezekben véljük annak magyaráza­tát találni, hogy a kormány fölösleges­nek, sőt károsnak tartotta a hosszú választási mozgalmat. Különben azt hiszszük, hogy a jelölteket, legalább bi­zonyos részben, nem is az érdekli első­sorban, hogy a föloszlatás szeptember melyik napjára esik, hanem az, hogy a jövő képviselőház mennyiben, milyen szigorral és pontossággal fogja végre­hajtani az inkompatibilitás törvényét. Mert ez ám a kérdések kérdése. Az in­kompatibilitás tudniillik hosszú kerin­gés után szépen eljutott vissza oda, a­hol volt, mielőtt a kormány törvény­­javaslatot terjesztett be róla. Vissza­került ismét a Ház igazságszolgálta­tása, a parlament szuverenitása alá, lé­vén az egész dolog már kezdettől fogva a Ház belső ügye. Sokak előtt bizony­talan, hogy a jövő képviselőház mikép­pen fogja gyakorolni bírói tisztét az in­kompatibilitás kérdésében. Ez a bizony­talanság maga után vonszol egy másik bizonytalanságot. Vannak, a­kik azt a kérdést vetik föl maguk előtt, nem le­­hetne-e megkockáztatni a mandátum­­vállalást inkompatibilis voltuk mellett is és hallgatag bűnbocsánatkéréssel a Ház felebaráti szeretetére appellálni. Ki tudja, hátha a Ház jövőre is, épp úgy, mint a múltban, keresztény el­nézéssel viselkedik majd a béke szent nevében különböző inkompatibilisták iránt. A kérdésen gondolkodni lehet. De a gondolkodásra idő kell. Ha a ház­­föloszlatás és az új választás közt hónapok telnek el, akkor tovább és A bosnyák rablók. Irta: Sipulusz. A fekete képű tábornok, a­ki velem szemben ült a kupéban, kimutatott az abla­kon. Vonatunk a Kar­ént a vad, sivár völgyé­ben robogott tova. Arra néztem, a merre a tábornok intett. Egy kies völgy nyílt meg előttem, melyből zuhatagos patak ömlött a Karentába. — Lássa, ezen a helyen védte magát har­minc rabló két napig. Húszat agyonlőttünk, tizet elfogtunk. — Tábornok úr is itt volt? — Hogyne, én vezettem az expedíciót. * — Tudod, ki ez a tábornok ? — kérdé egy barátom, mikor a marciális katona egy percre távozott. — A nevét tudom, többet nem. — Ez irtotta ki Boszniából és Hercegoviná­ból a rablókat. Granicsár tiszt volt, olyan tipikus osztrák-szláv katona, a­kinek hazája a hadsereg és istene a császár. Különben de­rék, szellemes ember, pompás elbeszélő, s nagyon jó humora van, noha egy időben Bosz­nia minden szilvafájára egy-egy bosnyákot akasztatott. Csak kérdezősködjél, majd be­szél ő. Csakugyan, a tábornok nem sokáig kérette magát, hanem elkezdett beszélni a bosnyák rab­lókról.* Tudja, uram, ebben a két országban az okkupáció előtt a rablás rendes polgári fog­lalkozás volt Pótolta a háziipart, a gyáripart, a malomipart, a textilipart. Még kartelt is kötöttek az egyes bandák, sőt a zsiványok néha sztrájkoltak is, mikor a rablóvezér igaz­ságtalanul osztotta el a zsákmányt. A moha­medánok és keresztények állandóan öldösték és fosztogatták egymást. A békésebb családok ezrével menekültek Horvátországba, hol a monarkia terhére éltek. Az okkupáció után ezek visszatértek, s egy kis ideig csend volt. De a keresztények elkezdtek békétlenkedni, mert az új kormányzat nem osztotta ki köztük azonnal a törökök földjeit. A rabló urak is vissza­tértek régi mesterségükhöz, mert hisz élni csak kell, s ők máshoz nem értettek. Eleinte a bosnyák kormányzat megpró­bálta a régi török csendőrséget újjászer­vezni, megerősítve a monarkiából hozatott zsandárokkal. De ezzel nem boldogultak, mert a török csendőrség, a régi módi szerint, élelmi­szert olyformán harácsolt a keresztény lakos­ságnál, mely közel állt egy kisebbfaj­tájú rab­láshoz. A rablóbandák Szerbiából élénk támoga­tásban részesültek. Ha menekültek, mindig Szerbiába futottak át. Az elfogottak közt voltak gimnáziumot végzett ifjak, kereskedő­segédek, a­kik inkább politikai, mint rablói célokat követtek. Bosznia és Hercegovina nagyon alkal­mas a rablóbandák garázdálkodására. Hozzá­férhetetlen hegyzugai, nagyter­jedelmű erdősé­gei kitűnő búvóhelyül szolgálnak. A nép maga is inkább a rablók pártján volt, a­kik a svába ellen való gyűlöletet is hirdették, miközben a gazdag embereknek a nyakát metszegették. Végre a bosnyák kormányzat belátta, hogy e bandák leküzdésére más eszközök kellenek és elhatározta, hogy egy repülő had­testet alakít, mely teljes erővel hozzá fog a két tartomány kitisztításához. (Itt az elbeszélés fonalát átvészeld a tábornoktól.)* A szerajevói főparancsnokhoz az egyik katonai állomásról az a jelentés érkezett, hogy a hegyek közt egy nagyobb faluban télire letelepedett Kovacsevics Sztoján rabló­vezér. Ezt elcsípni nagy fogás lett volna, de katonai hatalmat nem lehetett ellene mozgósítani, mert az feltűnik s a kémek azonnal hírül viszik. A főparancsnok tanácskozásra hívta ösz­­sze bizalmasabb embereit. Köztük volt Cz. kapitány (az én mostani elbeszélő táborno­kom). Sok mindenféle javaslatot vetettek föl, de ez mind csak oda lyukadt ki. Egy zász­lóaljjal körülvenni a falut, s az egész férfi­­lakosságot behozni. Cz. kapitány a fejét csóválta. — Összefogdosunk talán egy csomó csirkefogót, a nagy rablók pedig elmene­külnek. — Hát ön tud valami módot ? — Tudok. — Halljuk. — Kérem, én nem beszélek róla, de ha megbíznak, végrehajtom. — Mi kell hozzá ? Mai számunk 32 oldal

Next