Budapesti Hírlap, 1901. december (21. évfolyam, 331-360. szám)

1901-12-01 / 331. szám

1901. december 1. , BUDAPESTI HÍRLAP. (331. sz.) felőház V. birálóbizottsága Münnich Aurél elnöklé­sével ma ülést tartott, melyen Steiner Ferenc és Heincz József képviselők mandátumait igazolták. Albánia fü­g­getlenitése. Belgrádból jelentik nekünk. A Szrpszka Zasztavá­nak egy Skodrából (albániai városból) kapott távirati jelentése szerint Huszéin bég arnauta vezérember 2000 albán felkelő­vel Skodra várost körülsáncolta és elfoglalta Albá­niát függetlennek fogják kikiáltani. Az arnauták mindenünnen Huszein bégnek segítségére sietnek. — Prizrendből pedig azt táviratozzák, hogy Prizrend és Skodra közt az út el van zárva. Semzi basa még nem tért vissza. A Lyumából és ilalesziból való arnauták a törököket támadják meg. A gyomai választást Békés­ Csabáról távira­tozzák. A központi választmány a gyomai képviselő­­választást december 9-ére tűzte ki. Gy­őry Elek ellen­jelöltje Szendrey Gerzson. A szocialisták Várkonyit léptetik föl. A horvát-szlavén országgyűlés, Zágráb­ból táviratozzák. Az országgyűlés mai ülését tíz és fél órakor nyitotta meg a korelnök. Az utolsó ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a ház áttért az elnökválasztásra. Az ellenzék elhagyta a termet. El­nökké nyolcvan szavazattal egyhangúlag Gyorgyevics Vázét, alelnökké Francisci Henriket és Speree Fe­rencet választották meg. Jegyzők lettek: Denies, Gavranics, Strizics, Szekulics és Sobat, háznagy Kuzmanovics.­ A választás után Kussevics korelnök fölhívta az új tisztviselőket, hogy foglalják el helyü­ket. Gyorgyevics elnök élénk zsi­­ó­ kiáltások közt elfoglalja az elnöki széket és beszédet mond, melyben a maga és tisztviselőtársai nevében köszönetet mond az újra való megválasztásban nyilvánuló bizalomért, mely ismét erre a tekintélylyel és tisztelettel járó hivatalra emeli őt. De ezzel a tiszttel kötelességek is vannak egybekötve, melyeknek gyakorlása nagy fele­lősséggel jár, mert azok által nem szabad sérelmet szenvedni a népképviselet jogainak. A szólásszabad­ságot meg kell óvni, de ennek nem­ szabad a ház mél­tóságát és az illendőséget sérteni. Ha az elnökségnek van is eszköze arra, hogy illetlenségekkel szembeszáll­jon, az engedetlen föllépést az elnökkel szemben és a makacs renitenciát megbüntesse (Nyugtalanság a baloldalon. Harambasics dr.: Ne fenyegessen!), re­méli, hogy nem jut abba a helyzetbe, hogy ezeket az eszközöket alkalmazza. Ez a képviselők kezében van. A­ki másokat nem tisztel, annak nincs joga ahhoz, hogy a maga részére másoktól tiszteletet követeljen és a haza szeretetének nagyobbnak kell lenni, mint a politikai ellenfél gyűlöletének. (Elénk tetszés.) A­ki ehhez ragaszkodik, mindig a tárgynál marad és igazolni fogja a nemzet bizalmát, mely őt megválasztotta­ .Legyen áldás tevékenységünkön a haza javára. (Elénk tetszés.) Az elnök megalakulnak jelenti ki a házat és megállapítja, hogy az interpellációk szerdán és szombaton terjeszthetők elő. Indítványozza, hogy a királyi reskriptumra felirattal válaszoljanak, a­mit elfogadnak. Az ülés háromnegyed tizenkét órakor végződött. A legközelebbi ülés hétfőn délelőtt 10 óra­kor lesz, tegnap óta, boglyákba rakattam, s ott ég a kert végibe. — Szamárul tetted, Gazsikém­. '­­— Miért? — Mert nikotintartalom lévén, dohány helyett eladhattad volna. Gazsinak leesett az álla, de már nem se­gíthetett. Az is jó eset volt, mikor a doktorunkat agyonlőtte. A doktor ugyanis nátha ellen olyan orvosságot irt neki, a­mitől két napig prü­sszö­­gött, mire ő az orvost egy négylábú állathoz hasonlította, melynek szarva van. Az orvos azonnal provokáltatta és Gazsi hozzám jött tanácsért, hogy mit csináljon. — Barátom, a dolog súlyos. Alert ha a doktor nem marha, súlyos sértést követtél el. Ha pedig marha, akkor hivatalos titkot árultál el, melynek megőrzését pedig az orvos eskü­vel fogadta meg. Itt verekedni kell. — Nem kérhetnék bocsánatot?­­— Úri emberek nem szoktak egymástól bocsánatot, kérni.­­— Nem lehetne valakit helyettesítésre fölkérni ? •— Ezt már inkább. De kit gondolsz? — Talán valamelyik írnokod volna szíves?­­— Rém lehet. Az egyik öreg szüleit tartja el, a másik katona, s ha agyonlőnék, neked kellene ilgette szolgálni. Ha nem tudod mit? — Ak­t ? — Eredj a plébános úr káplánjához, az regemenepáter, vagyis katona. Vasárnap min­dig katonasipkában megy a templomba. •— Kitűnő gondolat. Azonnal a káplánhoz sietett. Társaságunk olyan jól volt dresszirozva, hogy mindenki Politikai hullámok. Budapest, nov. 30. (Saját­­tudósítónktól.) Fegyverzörejben hallgat a múzsa. Ez a régi római példaszó nem mindig talál. Az emberiség nagy nemzeti erő­feszítései közt a múzsa voltaképp soha sem hall­gatott. A minden nagy nemzeti erupciónak meg­volt a maga dalosa: a hadizaj közt csattogott a fü­lemile s a nemzeti hősök cselekedeteiről énekek zendültek kobzosok ajkán. Csak a császá­rok, királyok és zsarnokok magánérdekeiért, ma­­gánboszuráért vívott háborúságokban ny­multak el a hősi dalok. Azokban a háborúkban, a melyeket vas és acél nélkül vívnak, de melyek szintén milliók szivében markolásznak, tehát a politika csatái­ban nincs hangja a költőnek, ha bennök nem emberi vagy nemzeti vágyak ütköznek, hanem pusztán a koronás fők érdekei, ellenben a nagy nemzeti államférfiak küzdelmébe mindig bele­muzsikál a költészet s a küzdelem jelszavait da­lok szárnyán viszi a magasba és a szivek mély­ségeibe. Ha tovább megyünk, körülbelül el­mondhatjuk: nemzeti államférfiak, a­kik fajtá­juk szívét hordják a lelkükben, csak azok, a­kiknek politikájukban, nyilatkozataikban meg­van a költészet szárnyalása, a­kik épp oly nagy költők és írók lehetnének, mint amekkora poli­tikusok, ha m­ás körülmények közé jutottak volna. Az igazság fanatikus szeretete, a lélek szárnyalása, az agy alkotó ereje, a munkakész­ség türelmetlensége nélkül nincs valódi nagy férfi semmiféle pozícióban, de nincs a nemzeti érzés lobogó és kiolthatatlan tüze nélkül sem. Úgy látjuk, hogy a valódi nagy politiku­sokat egytől-egyig mind megihlette a múzsa s beszédeik, ha kicsinyek is, nem kisebbek, mint­ a nagy tetteik. Mindannyiban van valamely csodás tökéletesség és bájos keménység s mind­annyinak úgy valami maga alkotása, különböző minden más alkotástól. A nagy államférfiak a maguk tetteihez az ihletett kifejezést rendszerint megtalálják s a bátorságnak oly elragadó ere­jével mondják el, a minő csak nagy költőktől és nagy művészektől telik ki. Alig ismerünk nagy nemzeti politikust, a­kit lelkének belső azonnal folytatni tudta a tréfát, a­nélkül, hogy összebeszéltünk volna. A káplán azonnal költséget kért, hogy a püspöknek és a hadtestparancsnokságnak dis­­penzációért táviratozzon. A pénzen az este nagy murit csaptunk a kaszinóban. Másnap persze­­ szomorúan jelentettük Gazsinak, hogy se a püspök, se a tábornok nem adta meg a dis­­penzációt és igy neki kell megverekedni. Hideg őszi reggel kivittük őket a határba, s Gazsit ingre vetkőztettük, mondván, hogy a sértő félnek igy kell kiállania. Amiközben ő ott didergett, én összes barátai nevében búcsúbeszédet intéztem hozzá, fölkér­vén őt, hogy korán elhunyt anyósomnak adja át üzenetemet. •— Csak bizd a doktorra, — felelt mér­gesen. A doktor lőtt, nem talált. Gáspár lőtt, s a doktor úgy zuhant le, mint egy darab fa. Gáspár csak úgy ingujjba a kocsik közé rohant, fölpattant a magáéra s a városba, a sógorához menekült. Fölösleges megjegyeznem, hogy a piszto­lyokban nem volt golyó, s mi vígan kocogtunk Gazsi után a városba. A­mint a sógor házához közeledtünk (tudtuk, hogy máshová nem mehe­tett) a doktor végigfeküdt a kocsin. A ház előtt megálltunk, négy ember levette a doktort és vál­lon vitte be. A boldogtalan Gáspár a hátsó kapun át el­menekült a szőlők közé. Három nap múlva tud­tuk csak előcsalni, azzal, hogy a doktor ki­gyógyult súlyos sebéből. Az a különös a dologban, hogy nz asszo­nyoknak nem hitt semmit. Kém is házasodott meg, s így az élet legnagyobb boldogságában és legnagyobb boldogtalanságában sohase volt része, szüksége, nagy politikai csaták után, az íróasz­talhoz ne vitt volna, vagy a ki üdülését nem a költészet és művészet berkeiben kereste és ta­lálta volna föl. A legtöbb nagy politikus, ha valójában nemzeti volt, a maga emlékét tettein kívül írói termékben is átbocsájtotta az utókra. Csak most, a napokban került nyilvános­ságra Bismarck emlékeinek közzététele. Akár egy kis könyvtár a Bismarck-irodalom, mind az ő kiáltóan német egyéniségének és német szel­lemének kisugárzása. Magyar államférfi, a­ki, mint a hatalom ura, a memoár-irodalom terén jeleskedett volna, kevés van. A legelső köztük Kossuth Lajos, vér­beli író. Az utolsó talán Lónyay Alenyhért gróf, a­kinek emlékiratai nélkül a kiegyezés válságos történetét nem igen tudnék, mert az akták, a miket az udvari és a miniszteri levéltárakban őriznek, fukarok a szókban, óvatosak a köve­telések form­ulázásában s kényesek az igazság fel­­öltöztetésében. Az a jelentős cselekedet pél­dául, a melylyel Andrássy gróf a Hohenwarth politikáját megbuktatta, az aktákban úgy tű­nik föl, mint egy közönséges közös miniszteri tanácskozás, a­melyben Andrássy ötven sornyi beszéde után az uralkodó kijelentette, hogy a közös tanácskozást befejezettnek jelenti ki. Arról a küzdelemről, a­melynek vége az az eredmény lett, hogy e tanácskozás után Ho­­hemwarth gróf bukott emberként távozott a burgból, csak halavány és szerfölött hézagos képet nyújtanak az akták. Amennyi minden történt pedig Lónyay óta! A Magyarország sorsa nem a kerületekben, nem a közérzésben, nem a parlamentben dőlt el, hanem a kulisszák mögött, a magyar és osztrák miniszterek hadakozásai s katonai és egyéb udvari körök cselszövései által. És er­ről, a­kik e dolgokat ismerték, a történetíró nemes ihletével,­ az igazság szenvedelmes szol­gálatával nem írtak emlékeket, sőt, úgy tud­juk, föl­jegyzéseket sem, a­miből azt a követ­keztetést kell levonnunk, hogy valójában nem voltak sem nagyszabású, sem nemzeti állam­férfiak s nem nagy nemzeti törekvések politi­káját szolgálták, különben a múzsa megszó­lalt volna az ajkukon s fölzendü­lt volna a dal róluk és cselekedeteikről s mesék virágoztak volna ki a néplélekből. A múlt nagy válság kulissza-történeté­ből a héten élőszóval egy lapocska látott nap­világot s im­e, a kicsinyhitüek már eltelnek bor­zalommal s kiáltanak: •­ Szentséges, örök etikett, mi lesz veled, ha a magyar történet lapjai egy adatkával gaz­dagodnak !* A fölirati vita, ime, elvégződött, a­nélkül, hogy a tisztelt képviselő urak lelkében megrez­­dült volna az ősi katonai erényeink emlékezete és a honvédelmi kérdésről a maga nagyságában szó esett volna. Olyan ez, mintha immár minden érzékünket a daliás élet iránt elvesztettük volna, mintha a magyar politikai tudományból a hadi­­politika kiveszett volna. A honvédelem ügye azonban nem állhat meg, s a­mikor még el sem végződött a fölirati vita, Fejérváry báró már Bécsbe utazott, s ne­künk értesülésünk van két dologról. Egyik ez: A honvédminiszter nem csupán azért utazott Bécsbe, hogy a jövő évi újoncjuta­­lékról és a véderőtörvény 14. §-a hatályának provizórikus meghosszabbításáról készített tör­vényjavaslatok iránt előterjesztést tegyen, hogy továbbá a közös hadügyminisztériumtól mind­azokat a jelentéseket átvegye a magyar ország­gyűlés számára, a­melyek elkészítésére kötelezve van, hanem fölutazott a katonai büntetőtörvényi reformja dolgában is, a­melylyel a magyar po­litikának ebben az országgyűlési ciklusban al- 3

Next