Budapesti Hírlap, 1902. február (22. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

Budapest, 1902 XXII. évfolyam 31. sz Szombat, február 1 Budapesti Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fii, vidéken 10 fil. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd-utca 4. sz. Rie­xisícs- és hirdetés-(ültéül: ligisae­hás József-körut S. u. a. oldalsó. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 iil., vastagabb betűvel 8 fi­* Hirdetések nonp­reille számítással, díjszabás szerint. Béke vagy háború. Budapest, jan. 31. Az angol kormány tegnap kijelen­tette a parlamentben, hogy a dél-afrikai békekötésre vonatkozó iratokat a jövő héten a parlament elé terjeszti. Ma mi­nisztertanács volt, ebből ment el a vá­laszjegyzék Kuyper hollandus minisz­terelnöknek Hágába. Kevés a remény, hogy a hollandi kormány közbenjárása sikeres legyen. Mert mielőtt az angol minisztérium Van­­lyden hollandus külügyi miniszter jegy­zékére Landsdowne lord angol külügyi miniszterhez, melyben az közbenjárását fölajánlotta, válaszolna, Kitchenerhez fordult táviratban értesítésért és ta­nácsért a harctéren való helyzetre és a helyszíni tennivalókra nézve. Másfelől táviratban kérdéseket intézett Hágába Kuyperhez, hogy van-e a hollandi kor­mánynak valami megbízása a búr veze­tőktől, mely biztosítékot nyújt az iránt, hogy a megállapítandó békefeltételek el­fogadtatnak és megtartatnak; továbbá, hogy vannak-e a hollandi kormánynak békejavaslatai. Ez a huzavona jobbra­­balra azt mutatja, hogy a londoni kar­­­tünetnek nincsen komoly szándéka a bé­két megkötni, ellenben kerüli a felelős­séget azért, hogy az első komoly kísérle­tet a vérengzés megszüntetésére­ kere­ken visszautasítsa. Pedig Kuyper kezdése Vilma ki­rályné kívánságára komoly volt és nem ötletszerű. A múlt hetekben a hollan­dul miniszterelnök személyesen átment Londonba, hogy tapogatózzék. A mi­niszterekkel nem érintkezett se közvetet­­lenül, se közvetve, se hivatalosan, se magánúton, hanem Roseberghez fordult, a mérsékelte ellenzéki államférfiúhoz, A volt liberális miniszterelnökhöz s Edvárd király személyes jóbarátjához, a­ki békepárti. Azután Parisban járt. Del­­cassé külügyi miniszterrel beszélt, ki nem csatlakozott ugyan Hollandia lépéséhez, mert kerülni kívánta a látszatot, hogy Angolországra nyomást gyakorolnak a hatalmak, de Franciaország jóakaratá­ról biztosította látogatóját. S ekkor kül­dötte el Kuyper a jegyzéket, melylyel meglepte az angol kormányt. E jegy­zékben egyszerűen fölajálja Hollandia közbenjárását. Ila Anglia elfogadja, ak­kor kész egy hollandus követséget le­­küldeni Dél-Afrikába, mely Kitchener engedelmével a búr táborba megy a ve­zérekkel értekezni s kieszközli először is az ellenségeskedés megszüntetését, vagyis a fegyverszünetet s azután meg­bízottaknak kiküldését, kikkel a béke föltételei megköthetők volnának. A hol­landi kormány tehát es­tk a békekötés módját kívánta az angol kormánynak előadni, midőn jóakaró szolgálatait neki fölajánlotta. Hogy Krügertől nem volt megha­talmazása Kuypernek, maga a búr el­nök rögtön kijelentette. Azt mondotta, hogy ő a békéről maga nem is tárgyalhat Botha, Schalk­ Burger, De Wett vezé­rek és Steyn oránzsi elnök, a dél-afri­kai polgári kormányzó tudta és hozzá­járulása nélkül. Engedjék tehát meg neki, hogy ezekkel táviratilag érintkez­zék. Ezt persze az angolok nem tették, de különben is Kru­gerrel és Steynnal nem állanak szóba, ezt jelentette ki Chamber­lain a múlt héten, őket az angol kor­mány bár hatóságoknak el nem ismeri, minthogy magukról azt állítják, hogy ők köztársasági elnökök, az angol kor­mány pedig proklamálta, hogy a dél­afrikai köztársaságok többé nincsenek, azokat ő már annektálta. Ezt ellenben semmi más hatalom még el nem ismerte, mivelhogy a háború a szuverén államok között még tart. A búr vezéreket azonban hadviselő feleknek Kitchener is kénytelen elismerni, nemcsak a hadi­jog szerint, hanem szükségből, mert máskülönben az angol foglyokkal a bú­rok sem bánnának a hadi szokásoknak megfelelően. Ezekkel tehát Anglia kész tárgyalni, de inkább csak katonailag a fegyverszünet, fegyverletétel, a meghó­dolás és legfölebb még az amnesztia iránt. Nem pedig úgy, mint állam ál­lammal alkudozik, mikor mindkét hada­kozó felet kötelező békét akar kötni. Az angol választ megtudjuk legkö­zelebb, hogy visszautasító volt-e, avagy reményt és módot enged a diplomáciai közvetítés folytatására. Azt hiszszü­k, hogy Kitchener jelentése a harctérről lé­nyegesen befolyásolta a londoni minisz- A finn népköltészet. Irta: Bán Aladár dr. Most, midőn az örök békét dünnyögő orosz medve fojtogatni kezdi az okos és művelt finn népet, tán nem lesz érdektelen, ha ennek a halálra szánt derék népnek híres költészetéről mondok egyet mást. A beköszöntő XX-ik századnak örök szégyene, hogy két szabadságszerető, nemes nép ha­láltusáját közömbösen nézi. Dél-Afrikában a búr vérzik az angol oroszlán körme között, de legalább dicsőn, fegyverrel kezében. Európában egy sze­gény nép betömött szájjal, összekötött kézzel válik halálra szégyenletes kanesuka-csapások alatt, s még jajszavát sem hallathatja, még kezét sem emelheti föl az embertelen bakó ellenében! Nem­régiben még ezrek véreztek el a szabadság és test­vériség eszméiért ,s a holtak garmadája fölött dia­dalittasan zendült föl az egyenlőség himnusza. Nemrégiben még milliók mozdultak meg, hogy egy szivel­ lélekkel győzelemre vigyék a humaniz­mus zászlaját , s mi történik ma? Most tele szájjal hirdetik a haladást, az általános emberszeretetet, az önfeláldozó altruizmust , és összetett kézzel nézik a népek testvéreiknek jogtalanul való össze­­tiprását, porig való megalázását. A finn nép­ évszázadokon át küzdött szabad­ságáért s mindeddig meg is őrizte azt. A svéd ura­lom alatt alkotmányos, szabad nép volt, bárha nagy áldozatokat kellett is hoznia hatalmasabb szomszédjáért. Bár politikailag Svédországhoz tartozott, a nép szabadon élt ősi szokásai, hagyo­mányai szerint. Ennek köszönhető, hogy régi poé­­zisa fönnmaradt egy évezreden keresztül. E költé­szetben világosan letü­kröződnek a finn nép édi val­lása , jelleme, szokásai, sőt történetének legrégibb alapelemei is. Vallási fölfogása, őstörténeté­nek alapjai a Kalevalában, a finnek naiv eposzá­ban szemlélhetők legjobban. De pogány vallásá­nak elemei a kisebb népies költeményekben is fönnmaradtak. Ha a finn népköltészetet emlegetjük, két könyvet­ kell értenünk. Az egyik az említett Ka­levala, a másik a Kanteleiül■. Mindkettőt Lönn­­rot Illés gyűjtötte össze és mentette meg a pusz­tulástól; most akarnak neki szobrot állítani Hel­­singforsban. Ez az újkori Homérosz orvosnak készült, de teljesen a népköltés gyűjtésének szentelte magát s ez érdemei révén egyetemi tanár lett. Bámulatos fáradalmak és nélkülözé­sek között járta be Finn- és Oroszországnak ama vidékeit, a­hol népének gyermekei még­ nem feledték el az ősrégi énekeket. E gyűjtéséből adta ki először a Kalevalát, azután a Kanteletart. Ez alkalommal csak a Kanteletarban nyi­latkozó költői kincset ismertetjük, a Kalevala ismertetése­­ sokkal több helyet követelne. A Kanteld­ar, vagyis a rövidebb népversek gyűjte­ménye 1840-ben jelent meg először Helsing­­forsban. Nevét Lönnrot adta neki és annyit tesz, hogy: Lanttündér. Kantelének hívják a finnek régi fiuros hangszerét, a­melynek méla pengése mellett énekelték dalaikat. Minden nép költészetében vannak voná­sok, a­melyek az emberi lélek közös természe­téből magyarázhatók. . De vannak azután külö­nös sajátságok is, a­melyek csak egyes nép­családoknál, sőt a­melyek csak egyes népeknél vannak meg. A közös vonások annál számo­sabbak, minél közelebbi rokon egyik nép a másikkal. A finn-magyar rokonság a népkölté­szetben is újabb bizonyítékot nyer. A versek alakja (az ütemes-hangsúlyos ősi nyolcas) és tartalmi készlete nagyon emlékeztet a magyar népversekre. A mély érzelnesség, az egyszerű természetesség az érzésekben és gondolatokban, a képek kedvelése épp úgy jellemzik a finn népköltést, mint a magyart. A finn népköltés különös sajátsága a gondolat-párhuzamosság iránt való szertelen fiajlama. A biblián kívül nincs könyv, a­mely e költői szépségben dúsabb volna, mint a Kan­­teletar és a Kalevala. E párhuzamosság on­nan ered,­­ hogy e verseket két énekes dúdol­­gatja a hosszú téli estéken egy-egy társaság előtt. Leül a két éneklő egymással szemben; kezüket egybefonják és folytonos előre-filtra ha­jlongás között énekelnek. A főénekes eléne­kel egy verset; a kontrázó énekes ismétli, de lehetőleg más szavakkal. Ezalatt társa időt nyer, hogy újabb verset gondoljon ki, vagy hozzon emlékezetébe. Megesik, hogy a főénekes újra az előbbi gondolatot fejezi ki más kép­pel, s így a párhuzamos verseknek egész sora áll elő. ily parallel versekben a Kalevala is fö­lösen bővelkedik. A Kanteletárban elbeszélő és lírai versek foglaltatnak; az előbbiek közül több a Kalevala egyes epizódja. Az elbeszélő versek között va­lódi ballada agg akad, inkább románc, élet­kép, mese és kisebb költői elbeszélés. Rend­kívül érdekes ezek között a Névtelen beteg­ség és a kóborló halál. Az első egy­ finn ifjú­­ történetét beszéli el, a­ki hazájából kivándor­ lal számunk 22 oldal.

Next