Budapesti Hírlap, 1902. február (22. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

a gáti szomszédainknál, akkor nálunk a gabona árának éppen olyan magasnak kell lenni, mint a­mily magas a szomszédainknál. Hogy a newyorki 7,75 forintos búzaárak mellett nálunk a búza ára 8 vagy 10 írt 25 krajcár legyen, ez tisztán attól fog függni, hogy mi­lyen tételeket fogunk beiktatni autonóm vámtari­fánkba, hogy egyforma konjunktúrák mellett nálunk a rozs ára 7 frt vagy 9 frt 25 kr legyen, a zab ára 5,60 vagy 7 frt, a tengeri ára 5 frt vagy 0 frt 50 kr legyen, — az tisztán attól fog függni, hogy megmara­dunk-e a mai vámtételek mellett, vagy elfogadjuk-e azokat, a­melyeket beható tanulmányozás után az O. M. G. E. közzétett abban a munkában, melyet ki­adott leendő vám- és kereskedelmi szerződéseinkről. Azonban a legjobb vámtételek hatását is kijátszhatja az őrlési forgalom, a fedezetlen határidő-játék, továbbá a szabad raktárak és egyéb efféle kedvezmények; ezek ellen küzdeni kell, szállítsuk le nyíltan a vámtétele­ket, de ne adjuk meg a kedvezményeket egyes cégek­nek a vámtételek kijátszására. Fényesen igazolják az eredmények, hogy az őrlési forgalom megszüntetésére való törekvés helyes volt. Lisztkivitelünk nem csök­kent, hanem még emelkedett is, viszont a román és szerb búza-import lényegesen megcsappant. S ez ál­landó jelenség, nemcsak a véletlen játéka. A fedezet­len határidőüzlet is jó eszköz a vámok kijátszására. A valódi kereskedelemnek és iparnak semmi köze a fedezetlen határidőü­zlethez, sőt folytonosan tiltakozik is ellene. Az angol, francia és német kereskedelmi kamarák is folyton kérik a fedezetlen határidőüzlet eltörlését. 1979-ben Németországban meghozták a há­rom márkás búzavámot, s miután bevitelre szorult az ország, mindenki azt hitte, hogy a búza ára három márkával emelkedni fog. Egyszerre nagyon sok papi­ros­ búzát dobtak a piacra, s a lapok félrevezették a közönséget, a­mely bízott a játék sikerében, s az ered­mény az volt, hogy a búza még olcsóbb lett, mint a három márkás vám behozatala előtt volt. 1885-ben, mikor a három márkás vámot öt márkára emelték, ugyanez a dolog megismétlődött. A fedezet­len határidőüzlet tehát még a magas vá­mot is hatástalanná teheti. A fedezetlen határ­időüzlet­­ megtiltásával járó német tőzsdetörvényhez a berlini Kohn, Rosenberg és Neumann cégek fék­telen búzaeladása és bukása volt a végleges ok Nemrég nálunk is történt hasonló eset, a mi köz­véleményünk azonban nehezebben ébreszthető föl letargiájából, mint a német közvélemény, de egyre közeledik hozzánk nyugatról a reform szele, s előbb­­utóbb a mi tőzsdénk levegőjét is föl fogja frissíteni. Az idegen államok nyersterményeinek beözönlése na­gyon jelentékenyen, érzékenyen fogja sújtani a ma­gyar mezőgazdát, annál érzékenyebben, minél nehe­zebben fogunk az 1903-ban lejáró és megkötendő német vám- és kereskedelmi szerződés következtében hozzáférni Németország piacaihoz. Ha azonban a jövő­ben elzárkózunk Szerbia, Románia, Olaszország és Oroszország, továbbá a tengerentúli államok mező­­gazdasági terményei elől, akkor nemcsak hogy biza­lommal nézhetünk a Németországgal kötendő vám­­os kereskedelmi tárgyalások elé, de a helyzetünk sok­kal jobb lesz a jövőben, mint a jelenben. S ha mi is a nemzeti munka és termelés védelmét írjuk zász­lónkra, mint most Amerika, s a jövőben Németország, akkor nemcsak közgazdaságunk fog fölvirulni, ha­nem a közönség fokozottabb vásárló­képessége révén erősebben fog prosperálni iparunk is. Bízik a minisz­terelnök politikájában, s ez okból elfogadja a költ­­ségvetést. (Zajos helyeslés mindenfelől). Az elnök indítványozza, hogy a holnapi ülésen, melynek napirendjét már tegnap megállapí­tották, a függő államadósságokat ellenőrző, az igaz­ságügyi, a mentelmi és a számvizsgáló bizottságot egészítsék ki egy-egy új taggal. Az elnök indítványához hozzájárul a Ház. Az ülés 1 óra 50 perckor ért véget. A munka lovagjai. Budapest, jan. 31. A fiatal olasz uralkodó új lovagrenddel ajándé­kozta meg az idén Itáliát s ebben az aktusában is, mint valamennyiben, a­mit eddig cselekedett, meg­lepően filozófus és modernül szociális józanság ve­zette. A munka tiszteletére alapított lovagrendet, nem afféle aranysarkantyús, selyempántlikás, hermelin­­palástos, heraldikus szű ócskaságot talált ki a múlt századok ócskaságainak szaporítására, s az ér­demes, az igazi demokráciát kívánná nemesi rangra emelni. A király határozottan kijelentette, hogy nem hiú cifraság végett alapítja az új rendet : a munkát, a valódi munkást akarja kitüntetni. Legyen az közem­ber, egyszerű polgár, vagy született nemes, jussa csak ekkor lehet a munka lovagrendjére, ha dolgozik. Az a legérdekesebb, hogy a Munka lovagrendje éppen most, akkor születik a klasszikus régi Itáliá­ban, a­mikor éppen most, odaát az új világ földjén, Amerikában, haldoklik egy hasonló nevű intézmény: züllésnek indultak Amerikában a munka lovagjai. A múltkor, az amerikai munkás­szervezkedés kapcsán, megemlékeztünk a munka lovagjairól, erről a hatalmas szövetségről, a­mely szinte forradalmat szított az Egyesült­ Államokban. Két millióra ment a számuk, ma hétszázezeren vannak s már nem tud­nak mihez fogni. Ennek az amerikai szövetségnek a históriáját nem igen ismerik Európában, pedig jel­lemző, éppen abból a szempontból, hogy mily gyorsan élnek s élik le magukat a megújult angol­szász faj intézményei. 1963-ban vagyunk, néhány szabász és szabó egyesületet alapít Biladelfiában. Az Egyesület mint fogyasztási szövetkezet jelentkezik polgárjogért, de alapjában nem egyéb titkos szövetkezetnél. Együtt vannak hat évig; 1869 december kilencedikén fölosz­­lanak és szétosztják maguk közt a szövetkezet vagyo­nát, négyszáznegyvennégy koronát. Befejezvén a lik­­vidációt, a néhai szövetkezet hét tagja együtt marad az üres teremben s a helyett, hogy szép csendesen el­búcsúznának egymástól, ott, nyomban, megalapítják a Munka Lovagjai Társaságát. 1870 január elsején még tizenegy ember csatlakozik a héthez, s így , tizennyolcan, éppen elegen vannak, hogy Uriah Ste­­phenst megválaszszák a Társaság, illetve a Rend nagymesterének. A Rend célját és nevét titokban tartják. A rendtagok csakhamar összeszoknak s találkoz­nak, a napi munka után, minden csütörtök este. A békés nagy forradalomról beszélgetnek s egy teás­kanna áll az asztal közepén. A közönség erről a teás­kannáról nevezi el őket: A teás­kanna emberei... És utóbb is, a­mikor már millióan lesznek, így hív­ják őket. Nagy a titokzatosság varázsa mindenütt, még a szabad Amerikában is. Mind többen és töb­ben lesznek a teás-kanna emberei. Szerencséjükre — s dicsőségük is ezzel kezdődik — a filadelfiai munkás­szövetkezetek megijednek tőlük és kihirdetik, hogy munkás­szövetség tagja nem lehet olyan ember, a­ki lábát beteszi a teás-kanna termébe. 1871-ben a nagymester gyűlést hiv össze s óriási tömeg előtt hirdeti ki a Rend alapelveit: „A feudális lovagrend a küzdő, katonáskodó nép soraiból vált ki. A mi modern lovagrendünk a dolgozó, a munkás nép soraiból támad. Nem csupán a munkaidő leszállítását kívánjuk. Goromba, s me­rőben anyagi eredmény volna ez csak. A­mit mi aka­runk, hogy módja legyen a munkásnak is lelke ne­mesbítésére, hogy ne hasztalan áhítozzék a jó után.­" Ezután már nemcsak szabók a Rend tagjai, be­veszik a többi iparágat is. Jönnek a bádogosok, a má­zosok, a papirkárpit-ragasztók. 1872-ben már húsz cso­port működik Eiladelfiában. A következő évben, mint valami uj vallás, egész Amerikát érdekli, meghódítja az uj Rend. 1873-ban a newyorki aranyverők megala­pítják a huszonnyolcadik páholyt s megtartják a két­százhatvanadik gyűlést. Az alapítók ekkor szervezni akarják az igazga­tóságot s tanácsba hívják a páholyok küldöttjeit. A readingi kongresszuson elfogadják az alapszabályokat s konstituciót szavaznak meg. Százezer ember kép­viseletében vitatkoznak és határoznak. A roppant te­rem főfalán fekete kereszt, de a kereszten nincs ott a megfeszített Messiás; a kereszt alatt óriási betűkkel a Rend jeligéje: Izgatni. Tanítani. Szervezni. Elhatározzák, hogy az alcsoportokba beállhatnak ezután a nők is. A csoport háromnegyed részének mun­kásokból kell állnia. A Rend tagjai harminc fillér tagsági díjat fizetnek három hónaponkint. Tíz helyi csoport alkot egy állam­páholyt. A páholyvezetők gyűlése megszavazhatja a bérharcot, de a határozat csak a nagymester hozzájárulásával válik érvényessé. A Rendből négy osztály emberei vannak kizárva, mert nem méltók arra, hogy a Rend tagjai lehesse­nek: a kocsmárosok, az ügyvédek, a bankárok és a tőzsdeügynökök. A nagymester a következő beszéddel zárta be a kongresszust: „Nem politikai párt a mi Rendünk. Nem lehet párt, hisz Rendünkben egyesül a nép minden áhítata az erkölcsi jólét után. íme, adjuk is ezennel tudtára az egész világnak: Célunk kivívni azt, hogy az erkölcsi érték alkalmaztassék az egyéni és nemzeti nagyság igaz mértékének. Célunk, módot adni a munkásoknak, hogy részük lehessen az intellektuális élvezetekben is.“ Ezt a beszédet tizenhat millió példányban nyo­matták ki s ragasztották a hirdetések közé Amerika­­szerte. A Misszuriban tartott, következő nagy kon­gresszuson tizenhárom amerikai állam volt képvi­selve. Viharos szavazással határozták el, hogy a Rend ne legyen többé titkos társaság,­­ hozza nyilvános­ságra címét. Eddig a Rend kiáltványait és hirdeté­seit, millió és millió példányban, egyszerűen csak öt piros csillaggal szignálták. Ekkor (1879) választották meg Pouderlyt is nagymesternek. Pouderly első beszédét a bérharc ellen tartotta. E beszéd a józan egyszerűség remeke. Az együttműködés, a szervezkedés üdvös voltát hirdeti: „A bérharc öngyilkosság. Betegséget öngyilkos­sággal nem lehet gyógyítani . . . Hívjatok össze öt­ven embert ugyanabból az iparágból, s a saját iparuk­nál egyébről nem beszélnek, s a­mit elkövetnek, az nem lesz egyéb tömeges önzésnél.“ E rövid kijelentés hadüzenet volt a trade-unions­­oknak, azaz, az iparágak szerint szervezkedett mun­kás­szövetségeknek. A Rend óriásivá növekedett. A katolikusok tö­megesen állottak a Rendbe, s a baltimorei érsek, ké­sőbb Gibbons bíboros védi a munka lovagjait a kanadai párt ellen, a­kik elítélésüket szorgalmazzák Rómában. A Vatikán borzongott. Hogyne ! Egy Rend, a mely keresztény principiumok alapján szabad­­komi vés módra szervezkedik!... Róma kimondta az ünnepies átkot, de Gibbons római látogatása után visszavonta. XII. Leó fogadta az alpakkakabátos, szalmakalapos, de ajándékokkal telt kezű amerikai érseket, a­ki furcsa ruházata ellenére, egy látogatás folyamán meghódította a V­atikánt. A pápa Szent P­ál­hoz hasonlította Gibbonét s az amerikai Rend előtt fiárát emelt a Vatikán. Csodálatos, de éppen ezzel a római diadallal esik együvé a Rend züllésének kezdete. A Rend végrehajtó­bizottsága nem képes megakadályozni a ki-kitörő bér­harcokat. A trade-unionsok ellen folytatott harcban vérzenek el, halottjaik, sebesültjeik vannak s egy alka­lommal háromszázezer lovag egyszerre lép ki riasztó tüntetéssel a Rendből, azt vetvén, hogy a Rend politi­zál. Pouderly, hogy a rést betömje, szövetségre lép a földmivelőkkel, de ugyanekkor egy szerencsétlen ma­­nifesztumot bocsát ki,­­ csak három sor, de halálos: „Nem értem, hogy egy Szövetség hatalmas, mű­ködésében eredményes lehessen, ha a politika elől el­zárkózik“. Már ezután botrányra botrány. Pouderly be­nyújtja lemondását s pörbe fogja az igazgatóságot, hogy fizessék ki tiszteletdíját. Az új nagymester se boldogul ma már a lovagjaival, szöknek a Rendből egyenként és tömegesen, mint az a kórházi beteg, a­ki minden hónapban egy-egy tagját, kezét, lábát egymás­után veszti, s így apránként hordják ki a temetőbe, a­ így temetik a trade-unionsok a Rendet. A titkos társa­ságot megfojtotta a praktikus társaság. A próza le­győzte Amerikában is a poézist. És most, Itália klasszikus földjén, egy király tá­masztja föl az Amerikában kimúlt modern Rendet. BUDAPESTI HÍRLAP, (31. sz.) 1902. február 1. Uj román nemzetiségi áramlat. N­agy-Szeben, jan. 29. A román közvéleményt újév óta egy uj lap megjelenése foglalkoztatja, sőt bizonyos tekintetben izgatja is. Libertatea címet visel a Szászvároson meg­jelenő új lap, a­mely, mint a mutatóban megjelent szám tájékoztató cikkelye mondja, a fiatal román nem­zedék közlönye fog lenni. Mióta a memorandum-per elítéltjei kegyelmet nyertek, állandó eszmecsere tár­gya a románok között az úgynevezett román nemzeti párt átalakítása, még­pedig oly módon, hogy a párt­programja változatlanul fönntartassék. Megjegyzendő, hogy a passzivitás tisztán csak taktikai kérdés és nem program-pont is egyúttal. A pártban 1897-ben a meg­­hasonlást ez a kérdés okozta. Lukács és társai azonnal át akartak menni az aktivitás terére. E kísérlet azon­ban, mint az eredmény megmutatta, még korai volt. Bánffy bukása óta a helyzet nagyot változott. Az aktivitás eszméje azonnal felszínre is került, de mi­után nem a pártból magából indult ki, hanem­ oly egyénektől, kik a román nemzeti párttal szemben el­lentétes állásponton állottak s kiket a román túlzók közvéleménye magyar barátoknak tartott, nem lett semmi belőle. Mikor a kúriai bíráskodásról szóló tör­vényt meghozta a parlament, már magában a pártban is sokan voltak olyanok, kik az akcióba lépést föltét­lenül szükségesnek tartották. E körülmény következté­ben jött össze a párt a választások előtt Kolozsvárra egy titkos konventikulumban, hogy eldöntse azt, hogy

Next