Budapesti Hírlap, 1902. szeptember (22. évfolyam, 240-268. szám)

1902-09-01 / 240. szám

Budapest, 1902.X XXII. évfolyam 240. szám. Hétfő, szeptember 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetést iraki Estész évre SS kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fii Egyes szám ára helyben S flU vidéken 10 fik Telefoni cserk. 04—63, kiadóh. 55—85, igazg. 55—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. KISIn­etts- és hirdetés-fölvétel: Ugyane ház József-körút fi. il­l. oldalán. Apró hirdetések á­ra: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ilb Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Gyulai Pál, Budapest, aug. 31. Egyetemünk történetében dátum a Gyulai Pál nyugalomba vonulása. Het­venhat év súlya nyomja a vállát, majd­nem hatvan esztendeje iró, körülbelül ötven esztendő óta professzor, s ebből a félszázadból huszonhat évet egyete­münkön, a magyar irodalom katedráján töltött. Ez a Gyulai Pál szép és hosszú, munkában és sikerekben gazdag pályájá­nak a külső váza. Az egyetem Toldy Fe­renc halála után hivta munkásai közé. Arany Jánosra és Gyulai Pálra gondol­tak, a midőn a magyar irodalom­törté­net megteremtője árván hagyta a ma­gyar irodalom katedráját. Arany, bár nem volt még hatvan éves sem, fárad­tabbnak, betegebbnek, korosabbnak érezte magát, semhogy vállalkozott volna a tanításra. Úgy érezte, hogy nem tudna egész munkát végezni; a Toldi­­trilógia s Buda halála költője pedig csak az egész, a teljes munkát szerette. Ha már Arany János nem taníthatta nemzeti irodalmunk történetét, úgy arra sem képesebb, sem páralabb nem volt senki Gyulai Pálnál. Költő volt, mint Arany János; a magyar Parnasszus preiade-jában nem olyan­ elsőrendű csil­lag ugyan, de a méla lemondás, a fájó, nemes szerelem, az őszinte, igaz hazafi­­­ság mély érzelmű, édes, tiszta nyelvű éneklője. Kritikusnak már akkor a leg­első volt irodalmunkban, a­ki ízlést és művészetet követelt az irodalomtól. Akkor már ő volt az első magyar próza­író ; drámai kritikái, novellái, irodalom­­történeti vázlatai, de ideák­ emlékbe­szédei nálunk páratlanok voltak és dí­szére válhattak volna bármely, a miénk­nél gazdagabb irodalomnak is. De nem­csak a kiválóan tiszta és nemes ízlés, a bő és határozott tudás, az eredeti és férfias szellem, hanem erkölcsi és ka­rakterbeli tulajdonságok is ajánlották Gyulait legelső iskolánkon az ifjúság ne­velőjének és oktatójának. Nem volt párt­ember az irodalomban; erős, meghami­­síthatatlan magyarsága volt formá­ban és tartalomban; elveket hirde­tett, a melyekhez híven ragaszkodott teljes életében, a melyekért rajongott, a melyeknek prófétája volt, de a melyek­nek tudott volna mártírja is lenni. Nincs és nem volt írónk, a kinek az irodalom, hogy az ízléstelenségből, a stílustalanságból, az üres és ósdi sablo­nokból kivergődött, többet, vagy csak annyit is köszönhetne, mint Gyulai Pál­nak. Kazinczynál magyarabb és erede­tibb, Kölcseynél nem mélyebb ugyan, de tartalmasabb és férfiasabb, Erdélyinél és Bajzánál nemzetibb és nagyobb mű­vész. Gyulainak a kritikában, az iroda­lom nevelésében e jelességek voltak az elődjei. Utód volt Gyulai, a születés vé­letlene hozta ezt magával, de nem volt epigonjuk. A mesterek között is első mesternek küzdötte föl magát. A katedrán sem volt kisebb az ízlés neme­sítésében, az irodalom oktatásában, mint az írásban- A­kik ma országszerte ma­gyar irodalmat tanítanak a magyar ifjú­ságnak, mindnyájan, hacsak nincsenek már túl a férfikor delén, Gyulainak vol­tak a tanítványai. Szellemben ilyen volt a Gyulai Pál pályája, ízlésben és magatartásban előkelő és férfias. Őszinteséget, becsüle­tességet, erkölcsöt követelt az iroda­lomtól s minden követelésre maga adta meg a példát munkásságáról, megfedd­­hetetlen köz- és magán­életével. Pe­dig az út, a melyen a derék Gyulai Pál járt, ugyancsak nem volt rózsás. A midőn, mint kritikus megkezdte az íz­lés, az irodalmi szellem és erkölcsök re­formálását, a forradalom után, tehet­ségben nagyon szegényes szürke, de annál arrogánsabb író-csapat törtetett a magyar Parnasszusra. A Petőfi-utánzók serege igen érzékeny, igen büszke, igen lármás had volt, a­mely hirdette és hitte, hogy írásával ő tartja a magyarban a lelket, hogy ellene bármi támadás eláru­lása a hazának, meggyilkolása a nem­zetnek. Gyulai nem riadt meg ettől a hadjárattól, a­mely inkább volt kelle­metlen, mint veszedelmes. Magánélete sem volt csupa verőfény és boldogság. A nemes lelkek kizárólagosságával sze­retett egy asszonyt, a feleségét, a­ki őt viszont szerette, s elvesztette ifjan, né­hány évi boldog házasélet után. Szerette gyermekeit, az árvákat fölnevelte g­yöt­­relmes szeretettel, özvegységre kár­hoztatva magát a férfi kor legszebb idő­szakában, hogy ne adjon nektek mos­tohát, s gyermekei, egyetlen, legna­gyobb leányán kívül, elhaltak. A munka, a kötelesség volt, a mely Gyulait ennyi csapás és szerencsétlen­ség között fönntartotta. A keserűség­ből több jutott neki az örömnél, a meg­próbáltatásokból nagyobb osztály a bol­dogságnál. És mégis szép, gazdag, har­monikus életet élt. Ifjúsága, férfi kora tele nehéz küzdelemmel, fájdalommal, boldogtalansággal. Életének első felében, talán a fele élet alatt, büszkén hordozta a szegénységet. A remények szép tavasz korában heroikus erőfeszítés után össze­esett Magyarország. Aztán megnyílott neki a földi paradicsom, tett benne né­hány lépést,­ de felesége kora halálával az is gyorsan, örökre bezáródott előtte. Hogy Gyulai elhagyja egyetemi ka­tedráját, hogy egy egész életet kitevő, munkásság után nyugalomba vonul, nem újság, tudjuk régóta, a nyugalomba vonulás be is következett már pár hó­nappal ezelőtt. El is búcsúztunk már tőle, utolsó mohikánjától egy nagy iva­déknak. Hogy most még egyszer meg­újítjuk a fájó, a keserű búcsút, hisz­­szo­morú dolog, a­mikor a hős elhagyja örökre küzdelmeinek és diadalainak palesztráját, arra a legelső magyar em­ber, aggastyán királyunk, a kinek a munkából s a fájdalomból a Gyulaiéhoz hasonló nagy osztály jutott, a ki maga keresztjét épp olyan nemesen és férfiasan viselte, mint Gyulai a magáét, adta meg az alkalmat. Királyunk Gyulainak nyugalomba vonulása alkalmából a ma­gyar irodalom s az egyetemi oktatás te­rén szerzett érdemeiért teljes elismeré­sét adatta tudtára. Gyulai, a ki soha sem kereste a díszt és a méltóságot, a ki­nek szívében nem lakozott hiúság soha, a ki nem kapott sem a népszerűségen, sem a hatalmon, a ki az irodalom élén is egyszerű ember maradt­, rászolgál erre a kitüntetésre s hiszszü­k, hogy a királyi elismerésben örömét leli. Lelje minél tovább, minél jobb testi­­egészségben, minél nagyob lelki békében. Az irodalom, a mely annyiért adósa. Gyulainak, a mely még oly sokat remél és vár tőle, ezt, kívánja, a midőn munkássága egyik mezejéről királyi elismeréssel nyuga­lomba vonul. A vitás tengerszem, Grácból táviratozzák. A­ tengerszem-kérdésben kiküldött választott biróság mai ülésén Balzer tanár, az osztrák álláspont védője befejezte perbeszédét, a­melynek végén arra kérte a választott bíróságot, hogy a vitás öt parcellát Galíciá­nak ítélje oda. Az elnök zárószava után befejezettnek nyilvánította a tárgyalás második részét, a perbeszé­­deket és indítványokat. A bizonyítás, minthogy a bíróság a tanúkkal való bizonyítás mellőzését hatá­rozta el, csakis okiratokra szorítkozott. Az alapsza­bályok értelmében csak a helyszíni szemle foganato­sítására van még szükség. A bíróság elhatározta, hogy a helyszíni szemlét Reiter Ferdinand zürichi mérnöknek és műegyetemi tanárnak szakértőként való közbenjöttével fogja megtartani. A helyszíni szemle után a választott bíróság összeül a tárgyalások befeje­zése végett. A záróüléseken a peres felek képviselői előadják csakis a helyszíni szemlére vonatkozó záró­beszédeiket. Ezek a tárgyalások nyilvánosak lesznek, ellenben a bíróság tanácskozása és ítélethozatala a nyilvánosság kizárásával fog megtörténni. Az elnök végül kihirdette, hogy a záróülések idejét, a­melyek valószínüleg Grácban lesznek, a lapok útján fogja tudomására hozni az érdekelteknek és ezzel a tárgya­lást berekesztette. Holnap a bíróság a Tátrába megy, a vitás területre. A záróülések valószínűleg szeptem­ber 9-én vagy 10-én lesznek. Az igazságügyminiszter beszámolója, Plósz Sándor igazsá­gügyminiszter, a P. É. jelentése sze-­­rint, szeptember 30-án választókerületébe utazik s­­iügyb­án beszámoló beszédet mond. A minisztert a polgárság ünneplésen készül fogadni. Az angol-kínai szerződést Sanghajból táv­iratozzák. A stettfer-ügynökség jelenti: Az angol­kínai kereskedelmi szerződést, nem írták alá. " Mai számunk 8 oldal.

Next