Budapesti Hírlap, 1902. november (22. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-01 / 300. szám
, nálunk az a közfölfogás, hogy társadalmunk a társadalmi feladatok teljesítésére gyönge. Nézetünk szerint inkább az a bajunk, hogy nem igen igyekeztünk társadalmi teendőinket alaposan megvizsgálni s legalább a kezünk ügyébe esőket elvégezni. Örömmel tapasztaltuk az utóbbi években, hogy akadtak embereink, akik az említett közfölfogással szembeszálltak s semmit sem adva a sokat hangoztatott gyöngeségre, a társadalmi munkára hivatkoztak. Így például földművelésügyi miniszterünknek sikerült az apró emberek dolgát nemcsak a politikában divatba hozni, politikusok, államférfiak és írók becsvágyának méltó tárgyává tenni, hanem folyton újabb meg újabb alakban sikerrel kezdi e téren a társadalmat is foglalkoztatni. A legutóbb tartott gazdakongresszusok mutatják, hogy nagy urainknak igen könynyű megtalálni az érintkező pontokat a föld egyszerű népével s hogy a magyar társadalom feladatai az egyes néprétegekkel szemben kezdenek kibontakozni az általánosságok homályából, gyakorlatilag kiformálódnak és megvalósításra kerülnek. E nyomon egész gazdasági és kulturális életünk új, reális és nemzeti irányokat veeni. Ideje belátnunk, hogy belső erőnket nem külföldi olcsó hitel után járással, külföldi iparvállalkozók hajhászásával, elméletileg tetszetős jogi és egyéb külföldi intézmények áthozatalával, hanem csakis a saját népünk erőforrásainak gyarapításával tehetjük nagggyá és a mi fő, saját magunk részére gyümölcsözővé. És most visszatérünk oda, ahonnan kiindultunk. Nekünk nincsenek gyarmataink, hogy lakosságunk gyöngébb vagy a rendezett társadalmi viszonyokkal meg nem férő elemeit néhány kiválóság vezetésével rajtuk értékesítsük, tehát itthon kell fokozott gonddal minden egyes emberünket támogatnunk és védenünk. Annyival inkább kell ezt tennünk azokkal szemben, akikben, mint földünk népében és még meglevő kisiparosainkban, mindig nemzeti erőink ősforrásait bírtuk. A magyar értelmiségnek ez a munkája nem szorítkozhatik csupán a szövetkezeti és gazdaköri életre, a munkások és birtokosok között különben a kormány által is oly ügyszeretettel kikeresett alkalmakra, hanem még mélyebben kell hatolnia: a mindennapi élet aprólékos dolgaiig. És ebben ne kedvetlenítsen el senkit sem az itt-ott mutatkozó bizalmatlanság, a föld népének kérges tenyere, nehézbeszédűsége, munkaviselt ruhája.. Mert a társadalmi rétegek egymásra hatásának eme kis dolgaiban a nemzeti, gazdasági és kulturális haladás nagy érdekei rejlenek, annak nagy kérdései nyernek megoldást. A magyarság hazafias érzése, erős nemzeti öntudata és hazájáért való lelkesedése világszerte ismert dolog. Legyenek ezek a szép tulajdonságok munkásak, gyakorlati hatásúak a magyar nép ama millióinak istápolásában és emelésében, akik földjükhöz vagy kis műhelyükhöz tapadva, csak a fölöttük való rétegektől kaphatják azokat a hatásokat, amelyek a bennük rejlő őserőt kihívják munkára s hozzákapcsolják a hazai földhöz és a nemzeti haladás nagy céljaihoz.zok alkalmazásával fogja megakadályozni a javaslat létrejövetelét. Körber a királynál, Bécsből jelentik nekünk. A király ma hosszabb magánkihallgatáson fogadta Körber miniszterelnököt, utána pedig Bratianu Iván román külügyminisztert fogadta. Három millió Dunaszabályozásra. Darányi földmivelési miniszter, mint félhivatalosan jelentik, elhatározta, hogy a pozsonyi téli kikötőt kiépítteti, továbbá elkotortatja Pozsonynál a hajózást akadályozó zátonyt, segíti a felső Dunaszakasz ármentesítő társulatait, hogy a felső Dunaszakaszon foganatosítsák az ármentesítő munkát. Ezekre a célokra a miniszter a törvényhozástól három millió korona költség megszavazását kéri. A tengerszem. A félhivatalos Magyar Nemzet jelenti: Széll Kálmán miniszterelnök jelentést tétetett magának, vájjon a valóságnak megfelelőek-e azok a hírek, melyek szerint a lengyelek a tengerszem területeit már most, az ítélet hivatalos végrehajtása előtt erőszakos módon elfoglalják. A kormányelnök, aki azon az állásponton áll, hogy a választott bíróság ítélete becikkelyezése előtt törvényerőre nem emelkedhetik, gondoskodott róla, hogy a korrekt álláspont értelmében, ott erőszakosságok ne történhessenek. Kossuth Ferenc, a függetlenségi és 48-as párt elnöke a párt tagjait körlevélben felhívta, hogy a november 4-én tartandó pártértekezleten annál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel a párt ez alkalommal az általános politikai helyzetet fogja megvitatni és a kormánynyal szemben követendő magatartás dolgában fontos határozatokat fog hozni. Eulenburg herceg utódja,Rómából táviratozzék. Az itteni diplomáciai körök bizonyosnak tartják, hogy Wedel Károly gróf kriináli nagykövet lesz Eulenburg herceg bécsi nagykövetnek utódja. Wedel gróf hatvanegy éves és a nyolcvanas években katonai attasé volt Bécsben; 1899 óta nagykövet a római udvarnál. A keresztény-szocialisták győzelme. Bécsből jelentik nekünk. Bádenben a tartománygyűlési pótválasztás alkalmával a keresztény-szocialista jelölt győzött s igy a keresztény-szocialisták valamennyi huszonegy vidéki mandátumot elnyerték. Népgyűlések az önálló vámterület érdekében. Vasárnap, november 2-án Erzsébetfalván népgyűlés lesz az önálló vámterület érdekében a közeli Eszembe jutott egy régi forradalmi jelszónk. — Csak mondja neki, hogy egy úr van itt, aki azt szeni neki: Szabadság és halál! A matróz bizalmasan pislogott. — Értem. Onnan alulról, ugye? És a háta mögé, Görögország felé mutatott. — Onnan. A matróz belépett a kapitány kajütjébe, erélyesen vállon ragadta, megrázta és a fülébe kiáltott. A kapitány fölorditott, de már a matróz egy ugrással kint termett. Csak egypár cipő repült utána. — Tessék besétálni, — szólt a vén tengerész s ellábolt. A kapitány a legnagyobb pongyolában a kanapén ült és üvöltött. — Ki keltetett föl? — szólt, napégette, vörös pofáját felém fordítva. — Én. — Kicsoda az úr ? — A nemzeti komité ügynöke. — Miféle nemzeti komité ? — Kérem, kapitány úr, csendesüljön. !Az albán nemzeti komité küldöttje vagyok. — Mi közöm hozzá ? (Vén rókával volt dolgom.) — A fegyverek ügyében jövök, — szóltam halkan, közel lépve hozzá. — Miféle fegyverek ? Nem tudok semmit róla, — felelt ő, de már tetemesen halkabb hangon. — Amelyeket az angol-amerikai részvénytársaság küldött. A kapitány rám nézett. — Hallja az úr, az én hajómon nincs semmiféle fegyver, de ha maga rendőrspicli, akkor többet nem fogja hajómat elhagyni. Éjjel pedig lesz szerencsém magát a tengerbe fojtatni. A „Claymore“. írta: Sipulusz. Triesztben csatangoltunk Z. gróffal, izgatottan lesve, hogy Palim mit fog végezni a Claymore nevű angol hajóval, melyen Albánia számára fegyverek voltak. A kikötőben csónakázva, nem egyszer körülövettük a Claymore-t, kitapasztalandók, várjon legénysége mennyi lehet és miképpen van fölfegyverezve. De nem lévén tengerészetileg éles szemünk, alig tudtunk valamit kisütni. Két napig hírt se hallottunk Palmiról, a második nap délutánján Miramárba mentünk kocsin, s mikor onnan alkonyattájban hazafelé jöttünk, nagy port fölverve egy vágtató kocsi jött Velünk szembe. A gróf élesen, szemét beárnyékolva, nézett feléje. — Jól sejtettem, ez Palmi. Kocsis, megállj! Leugrottunk a kocsiról. — Fontos hírei lehetnek, mert ugyancsak siet. Abban a pillanatban ott volt a kocsi s a porfelhőből egy alak ugrott elénk. Palmi volt. Alázatosan köszönt, kocsiját elbocsátotta s szólt: — Ez az egy kocsi elég lesz, gróf úr. Hallja, barátom, álljon ide az út mellé és várjon. Gyerünk föl, uraim, ide a hegyoldalba, a Santa Croce kocsmába. Nagyon jó hely és titkos beszélgetésekre kitűnően alkalmas. — Mi újság, Palmi ? — kérdé a gróf, türelmetlenül vállon ragadva a mozgékony urat. — Csak fönt, gróf úr, csak fönt. Az óvatosság nem árt. — Helyes. Egy olyan utón kapaszkodtunk föl. A védőerő javaslat. Bécsből jelenti tudósítónk: A közös hadügyminisztériumban ma hoszszabb tanácskozás volt, amelyen Krieghammer báró közös hadügyminiszter, Fejérváry báró honvédelmi miniszter és Welsershebrrich gróf landwehrminiszter vettek részt. A tanácskozás egyetlen tárgya a védőerő-törvényjavaslat volt s azt hiszik, hogy a kormány enyhíteni fogja a javaslatnak némely szigorú intézkedését. — Másik bécsi táviratunk jelenti: Az Alldeutsche Korrespondenz szerint a nagynémet pártegyesület elhatározta,hogy ha a kormány a védőerőjavaslatot vissza nem vonja, a párt a legélesebb parlamenti eszközely középhelyet foglal el a mesterséges árok és a természetes vízmosás közt. Egy negyedóra alatt fönt voltunk a szőlők közt, egy terraszra épített kocsmánál, honnan gyönyörű kilátás nyílt az öbölre és a városra. A terrasz legkülső sarkán helyet foglaltunk, néhány üveg isztriai bort hozattunk s miután Palmi fölhajtott pár pohárral, elkezdte. *■ — Megvallom, uraim, hogy mikor önöket elhagytam, semmi eszmém nem volt arra nézve, hogy az angol hajót és kapitányát hogyan fogom megközelíteni. Hogy agyvelőm kerekeit gyorsabb mozgásba hozzam, csolnakot béreltem, hanyatt feküdtem benne, s két üveg pezsgőt (jégbe hűtve) magam mellé állítva, kimentem az öbölbe sétálni. Az eljárás, mint mindig, ezúttal is bevált. Egy fél óra múlva tisztában voltam az egész haditervvel. Egyenesen a Claymore-hoz vitettem magamat. — Hé, itthon van a kapitány ? — Itthon, — kiáltott vissza a lépcsőnél álló őr. — Ereszszék le a garadicsot! A kötélhágcsó lehullott és én fölmásztam. — Hol a kapitány ? — Alszik. — Keltsék föl. Egy öreg matróz megszólalt: — Arra bajosan vállalkozik valaki. — Miért? — Mert aki ilyenkor délután föl meri kelteni, azt rendesen úgy vágja pofon, hogy hanyatt esik. — Nohát, aki ezt a pofont kiállja, annak adok öt shillinget. — Hát csak ide vele, uram, — felelt a vén matróz habozás nélkül, — csak tessék utánam jönni. Igaz, kit jelentsek be? BUDAPESTI HÍRLAP, (300. sz.) 1902. november 1.