Budapesti Hírlap, 1902. december (22. évfolyam, 330-358. szám)

1902-12-01 / 330. szám

Budapest, 1902 XXI. évfolyam 330. szám Hétfő, december 1 Megjelenik mindennap, hátfon és ünnep után való Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyez szám ára helyben Telefon: szerk. 54—83, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. aap Előfizetés- is h­irdetés-föltétel: Ilgyace kis József-körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó i­fi­., vastagabb betűvel S 111. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Rákóczi-kiállítás, Budapest, nov. 30. Az utolsó, a legtovább tartó kuruc­­forradalomnak, a melynek lobogóját Zrínyi Ilona fia, II. Rákóczi Ferenc emelte föl, közeledik a kétszázadik év­fordulója. Az a láng, a melyet ő gyújtott, ő szított s nyolc éven át ő tartott izzás­ban, volt a kuruc lélek utolsó föllobba­­nása. A­kik a katasztrófa beálltakor nem rakták le fegyverüket a majtényi síkon s nem hódoltak meg a dinasztiának, sza­naszét hányódtak a világ mind a négy tájéka irányában. A forradalom lelke s a kuruc lélek reménysége, Rákóczi Ferenc, hosszabb bujdosás után a török császár vendégszeretetére szorult s a kis-ázsiai Rodostóban hunyta örök álomra szemét. Fiatalon, alig küszöbén a férfi­kornak vonta ki kardját a magyar szabadság vé­delmében s még nem jutott el a férfi­kor deléig, a mikor kezéből a szabadsá­got védő kardot kiütötték s ezzel üressé, sivárrá, céltalanná tették egész hátralévő életét. De bár ideálja a szabad, független Magyarország porba omlott, bár az a munka, a melyre föltette egész életét, meghiúsult: nem élt fi­cban s a magyar históriának és a magyar hazaszeretetnek hűségesebb, ragyogóbb emléke nincs ennél a derékon tört életnél. Rákóczi Fe­renc igaz mivoltában nem volt forradal­mi természet, éppen szelleme ideális röpte, erkölcsei makulátlan tisztasága miatt. A siker a legtöbbször, ha nem is éppen mindig koncessziókat, megalku­vást kívánt s ő nemzete ideális jogaiból nem tudott koncedálni semmit; ő a nemzet vérrel szerzett, vér árán meg­tartott jogaiból egy betűt sem tudott el­alkudni. Nem volt szerencsés forradalmi ve­zér és politikus, de olyan tökéletes em­ber volt, a­kiben egybefoglalódott mind­az, a­mi a magyarban talentum, tempe­ramentum, erkölcs szempontjából nemes és értékes. Rákóczi Ferencnél nemesebb veretű, tökéletesebb lovagja nincs a ma­gyar históriának. És ez a minta­lovag nagy, nemes, igaz ügyet védett nemes és tiszta fegyverekkel. Hogy Rákóczi Fe­renc alakja annyira kitörölhetetlenül, örök időkre bevésődött nemzetének a lel­­kébe, mint még csak Mátyás királyé, annak magyarázatát egyénisége és a magára vállalt munka nemessége adja meg. Kassa város, a­hol Rákóczi Ferenc, mint a szabadságért harcoló kuruc vité­zek fejedelme, udvarát tartotta; a Kas­sán székelő Kazinczy-kör a jövő nyár fo­lyamán Rákóczi forradalmának kétszá­­zadik évfordulóján Kassán Rákóczi-ki­­állítást rendez. A mozgalom ma átter­jedt a fővárosra is. Kassa püspöke, Bubics Zsigmond és Zichy Jenő gróf, mint a kiállítás egyik elnöke, ma dél­utánra az Akadémia egyik termébe ta­nács­ozást hívtak össze. A tanácskozás­ban, melynek lefolyásáról alább bő­ven tudósítunk, a Rákóczi nemes, ideális lelke lobogott. A Rákóczi-kiállítás ügyében tartott tanács­kozásra, a­melyet Bubics Zsigmond püspök és Zichy­­Jenő­ gróf hívtak össze ma délután négy órakor az Akadémia heti üléstermében megjelen­tek: Bubics Zsigmond, Zichy Jenő gróf,­­Takács Menyhért dr., a premontrei kanonok-rend pré­­post-m­elátusa, Benevicey Albert, Beöthy Zsolt, Szey Kálmán, Rákosi Jenő, Kammerer Ernő, Radisics Jenő, Thaly Kálmán, Gerlóczy Géza kassai tanár, a kiállítási bizottság főjegyzője. Az elnöki széket Bubics püspök és Zichy Jenő együt­tesen foglalták el. Bubics pár szóval megnyit­ván a tanácskozást, Zichy Jenőt kérte föl az el­nöki megnyitó elmondására. Zichy Jenő a követ­kező magyar lejektől duzzadó beszéddel nyitotta meg a tanácskozást. Esztendőre érjük meg kétszázados évfordulóját a Rákóczi-féle kuruc szabadságharcnak. Jelentőségét e szabadságmozgalomnak, mely alig másfél évtizeddel a török kitakarodása után tört ki és közel nyolc esztendeig tartott, talán fölösleges fejtegetnem. Buda visszafoglalása után úgy érezte magát a magyar nem­zet, mint a rab, a­kit földalatti sötét zárkájából vilá­gosságba hoztak. A magyar léleknek szabadság felé törő vágyát a történetírók és a költők ma furor Rakoczianus-nak nevezik. Tehát furor Rakoczianus a kétszáz év előtt való magyar tö megérts­ét, mely nemcsak az akkori politikai magyar nemzetet, vagyis a nemességet ha­totta át, hanem kiesik a kapu a magyar, a tót, a rutén és az oláh jobbágy kezéből és leborulnak imádkozni, a­mikor meghallják, hogy Rákóczi átlépte a Beszé­deket. Rákóczy egyénisége úgy uralta akkor a magyar képzeletet, mint a legnagyobb hősök és hódítók, a leg­tökéletesebb fejedelmek a maguk korát. A Rákóczy­­érzés nemcsak harci tűz, hanem nemes idealizmus, a léleknek magasabb gerjedelme, szeplőtlenül tiszta lel­kesedés; nemcsak ott tombol, a­hol a seregek össze­ütköznek, hanem szilaj daccal és szomorú lemondás­sal­ benne vibrál azokban a dalokban is, a­melyek a kurucnóta révén a szenvedő magyar lélek indulatait a népek műélvezetének közös kincsévé tették. Fejede­lemben, vagy államférfiúban, a­ki ennyire lefogja népe képzeletét, a­­ki ilyen lelkesedést és rajongó, tisztele­tet szuggerál nemzetének, minden magyar ember, tar­­tartozzék bármely hitvalláshoz, politikai felekezetihez, vagy társadalmi osztályhoz, megtalálja a maga rokon­­érzését. Elfogadott lélekkel állunk meg két évszázad táv­latán Rákóczi történelmi egyénisége előtt! Nemzete szabadságának zászlaja, pajzsa volt és itt hagyott ran­got, fényt, pompát és a mai fogalmak szerint egy mil­liárd értékű vagyont, mindent a nemzetért! Hősies­sége megihleti a mai nemzedéket, a mártír szenvedése szítja az önzetlen lelkesedést. Valami művészi kegye­let költözik lelkünkbe! Érezzük, hogy ilyen fejede­lemnek tisztelete nem lehet pártos érzés. Érezzük, hogy a Rákóczi-kultusz a magyar lélek virtuális ereje, a­melyet Istennek, királyunknak és hazánknak közös üdvére szítani és ápolni kell. Elkövetett nagy tettek emléke, és az újabb nagy tettekre való akarat: ez a nemzetek elpusztíthatatlan, összetartó ereje. Elkövetett nagy tettek emléke előtt állunk és mélyen érezzük szükségét annak, hogy újabb nagy tettekre akaratot merítsünk belőle, mert ma tes­­pedt egész közéletünk és minden tevékenységünk. Ma nem az uralja képzeletünket, a­­mi kétszáz évvel ez­előtt. Talán, ha furor Rákóczianus, az az átöröklött igaz magyar érzület, mely kétszáz év előtt a­ csata­téren hőstettekkel tündökölt, talán ha ez költöznék bele politikánkba, művészetünkbe, gazdasági és társadalmi életünkbe, az átalakult energia ma kulturális tevé­kenységben hőstettekre képesítene. A franciák néhány év előtt nagy fénynyel ünne­pelték meg Napóleon dicsőségének százéves emlékeze­tét. Kiállítást is rendeztek és a szellemi megnyilvá­nulás minden eszközével a nagy császár kultuszának áldoztak. És mit láttunk? Örök értékű irodalmi és történelmi művek, a művészet minden ágában remek alkotások keletkeztek és a közérzület annyira felbuz­dult, hogy hatása a polgári tevékenység minden terén nyilvánvalóvá lett. Nekünk, magyaroknak nincsen Napóleonunk, de állítom, hogy Rákóczi idealizmusa nekünk éppen olyan történelmi regeneráló forrás, mint a franciák­nak Napóleon katonai dicsősége. A nemzetnek nagy impulzusok kellenek és azoktól, a­kik erre vállalkoz­nak, nagy áldozatokat kíván. De ha mi Rákóczy idea­lizmusát a mai nemzedékbe át tudjuk ültetni, olyan jótéteményt cselekszünk, a­melyért király és nemzet egyformán hálás lesz. A­midőn örömmel üdvözlöm a mélyen tisztelt megjelenteket és az ülést megnyitottn­ak nyilváníta­nám, fölkérem Gerlóczy Géza urat, mint a Kassán ren­dezendő Rákóczi-kiállítás előkészítő­ bizottságának el­nökét, hogy indítványát terjeszsze elő. Gerlóczy Géza hosszabb történeti megokolással indítványt tesz, hogy a két­századik évforduló megün­neplésére ne csak kiállítást rendezzenek a Rákóczi és kora relikviáiból, de egy fényes történeti menetet is, a­melynek mintája a Rákóczi-forradalom egyik legra­gyogóbb epizódja, a­mely epizód, hogy Gerlóczy szavait idézzük, nemcsak „fontos politikai aktus volt, de fény és Shány dolgában európai szabású, nemzeti szempontból pedig lelkesítő, bensőséges és megható­ mozzanata a Rákóczi-forradalomnak. Az az epizód, a­melyet Gerlóczy történeti menetben akarna életrekel­­tetii,főbb vonásaiban a következő: 1706 tavaszán alkudozás folyt Rákóczi s a bécsi udvar között. Wratizláv kancellár I. József királynak azt tanácsolta, hogy Rákóczi megpuhítására használ­ják föl a kuruc oroszlán bécsi fogságban élő felesé­gét, Sarolta Amália hesszeni hercegnőt. A király el­fogadta Wratizláv tanácsát: Rákóczinét I. Lipót öz­vegye s az uralkodó I. József király felesége kihallga­táson fogadták, a mikor tudtára adták, hogy szabad s hogy haza küldik urához. Az udvar nemcsak azt en­gedte meg, hogy Rákócziné rangjához illő kísérettel utazzék, de bizalmasan tudtára adták a bécsi és po­zsonyi arisztokráciának, hogy jó néven veszik, ha a kuruc fejedelem hazautazó feleségét minél pompásab­­ban fogadják. Így történt, hogy Rákócziné hazauta­zása urához 1706 áprilisában valóságos diadalút volt. Vratizláv kancellár bucsu-ebédet adott Rákócziné tiszteletére, a­melyen megjelentek az osztrák s a ma­gyar arisztokrácia tagjai, az ármádia tábornokai, fő­papok és udvari méltóságok. A lakoma után Rákócziné hermelines fejedelmi pompában, a mai években száz­ezer­ forintot érő, hintájára ült, a­melynek mindkét ol­dalán tíz-tíz tábornok lovagolt, köztük a törökverő Stahremberg Guidó gróf, az ármádia legnagyobb büszkesége. Zajos harsona Szó, a nép ezreinek üdv­rivalgása között érkezett a menet Pozsony alá, a­hol a fejedelemasszonyt Rákóczi nyolcszáz daliája vette át, a­kiket Rákóczi­ villáma, a tűz fejedelme, Ocskay I­ászló vezetett. Bazinig mindenütt élő, éljenző sorfal között haladt a menet. Ott Forgách Simon kuruc­­tábornok fogadta a fejedelemasszonyt. Bercsényi gróf, fővezér felesége a kuruc vitézek feleségeit és leányait szedte össze­ s azok élén ment a fejedelemasszony ud­varlására. Bercsényi maga mámoros jelentést küld fejedelmének arról a szerencséjéről, hogy fejedelmi asszonyának megcsókolhatta a köntösét. Rákóczi Nyitra alatt várta feleségét, a­kit évek óta nem látott. Eléje küldte testvéreit s inkognitóban, mint farkas­­kacagányos kapitány, maga is eléje lovagolt. Felesége nem ismerte meg az inkognitóban. A­mikor a feje­­delemasszony a táborba ért, a fejedelem már ruhát cserélt, fejedelmi díszben, Delia nevű, harci lován, hadai élén fogadja hitvesét, a­ki előtt földig hajtják a nagy zászlót, az udvari b­ornétolt. Ezután Takács Menyhárt dr. prépost-prelátus adott rövid, lelkes, meleg jellemrajzot Rákócziról, at­tól kezdve, hogy, mint gyermek anyja oldalán, az ostromlott Munkács várában szenved hazájáért, egész addig, a mig Rodostóban örök álomra hunyta sze­meit, hogy a hit Mikes Kelemen s vele az egész árva magyar nemzet elsírhassa: „Elhagyattattunk jó atyánktól és könnyhullatással, vigasztaljuk árvaság­ban való maradásunkat.“ Beszélt arról, hogy a fia­tal, dúsgazdag magyar urat, a boldog férjet és apát mi állította a szegény, földönfutó kurucok élére, miért kellett útjára bocsátani nemzetéhez: „Megújul­nak a­­ nemes magyar nemzetnek régi sebei’-' kezdetű hires levelei. Kassának, a kurucok ősi városának Mai számunk 8 oldal.

Next