Budapesti Hírlap, 1903. március (23. évfolyam, 59-89. szám)

1903-03-01 / 59. szám

Budapest, 1903. XXIII. évfolyam 59. sz. Vasárnap, március 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fii Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadóh. 55—85, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Előfiletés- és hirdetés-föltétel: Ugyane ház József-kort 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 fil. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Felelet az osztrákoknak. Budapest, febr. 28. A raeg'csont­osodott osztx^i'.^lfogás jutott kifejezésre azokban ÉsL^ -o’ okoza­tokban, melyeket az oszt-^V parlament mindkét házában tettek .­Spleere-javas­­lat tárgyalása alkalmával. Az urak házá­­ban Schönborn gróf, az osztrák közigazga­tási bíróság elnöke vezette a támadást, mely nyílt tagadása a magyar államiság­­jogainak. A támadást az osztrák land­­wehr miniszter felszólalása fedezte. A hagyományos osztrák szellem újult meg az osztrák urakháza tes­tületében, a melyről egyáltalában alig tudjuk, hogy kit és mit képvi­sel. Hiszen a vezetőszónok, Schönborn gróf pártjának hajdani vezére és szellemi alapítója, Thun Leó gróf még 1867. évi márciusban beadványt intézett az urak­­házához, a melyben tagadta e parla­­­menti testület legalitását, létjogosultsá­gát és nagyban s egészben kijelentette azt is, hogy tagsági jogait ott nem gyakorolhatja, mert nem tudja, hogy az urak háza tulajdonképpen miféle ál­lamnak a képviselete. Igaz, hogy egy márciu­s­ 18-án kelt császári leiratban fog­lalt meghagyásra másnap megint meg­jelent a házban. De ezzel is csak azt iga­zolta,­­ hogy csak a fejedelem szolgájá­nak és nem egy nemzeti vagy állami szervezet képviselőjének tekinthető. Ennek a tradíciónak s a rendi gondolat­nak rendíthetetlen képviselője az a furcsa párt, a melyhez Schönborn gróf ma is tartozik és a melynek egyik jel­lemző specialitása, hogy egyik vezető egyénisége egy híres magyar grófi csa­ládnak egyik sarja. Hogy ez a párt és többé-kevésbbé a többi osztrák párt is ádáz gyűlölettel viseltetik Magyarország iránt, azt igen jól tudjuk. A már említett, ma már Istenben boldogult Thun Leó gróf a Janszky-ese­­tet is fölhasználta volt arra, hogy elkö­vetőjét az urak házában dicséretekkel halmozza el és Welserschsimb gróf ak­kor is tüntetőleg gratulált a szónoknak. Akkor sem tudta megakadályozni a hí­res királyi kéziratnak a kibocsátását, most sem félünk, hogy az osztrák áská­­lódás bele tudjon nyúlni alkotmányos faktoraink törvényes működésébe. A magyar képviselőház ellenzéke, kivált az osztrák landweh­­ -miniszternek részben hallgatására, részben pozitív nyilatko­zatára való tekintettel jól cselekedett, hogy szóvá tette az ügyet. Vegyék leg­alább tudomásul odaát, hogy Magyar­­ország nem felejtette el, hogy az 1867. évi XII. törvénycikket, úgy mint minden egyéb törvényt, saját maga alkotta meg és hogy e törvény magyarázata, fönntartása vagy megváltoztatása kizá­rólag ugyanazoktól a tényezőktől függ, a­kik megalkották. Nincs Magyarorszá­gon se párt,­­ se párttöredék, a­mely erről még csak vitába is akarna bocsát­kozni. A képviselőházban, miután az első izgalom lecsillapult, általános megnyug­vást keltett, hogy Széll Kálmán az ügy kényes természete mellett is szilárdan állta meg a helyét és újólag is köte­lezte magát ama nemzeti lávái ,imák teljesítésére, a­melyek most már a sza­badelvű párt programjának kiegészítő részét teszik. A mai nap ellenzéki szónokai közül különösen Ligron vált ki, a­ki ámbár gyöngélkedvén, csodálatos lendületével magával tudta ragadni a hallgatóságot. Rakovszky Istvánnak arra a magyaráza­tára, a­melyet Welse­rsheimb osztrák miniszter beszédének adott, a minisz­terelnök nyomban, általános helyeslés közepette­ kijelentette, hogy e minisz­teri nyilatkozatot, ha ily értelme volna, rosszal­ja és visszautasítja. Megelégedéssel konstatálhatjuk tehát,­­hogy­ a képviselőház állásfoglalása, ha nem is történt szavazás­, teljesen egy­hangú volt. A­mi magát azt a tényt il­leti, hogy az osztrák parlament egyik házában akkor történik ilyen, senkitől vissza nem utasított, sőt a kormány padjairól inkább, helyeselt, támadás,a­mikor a­ magyar kormány nehéz küzdel­met vív a terhes és népszerűtlen katonai javaslatok érdekében — az csalhatatlan bizonyítéka annak, hogy Ausztriában még mindig vannak igen befolyásos kö­rök, a­melyek­ Magyarország kárára és rovására igyekeznek zavart előidézni. Hi­szen föl kell tennünk a volt osztrák igazságügyminiszterről politikai viszo­ Tavaszi séta az állatkertben. Irta: Sipalusz. . . Kém tagadom, ezt nyíltan bevallom, hogy rettentő kegyetlen apa vagyok. Ide hall­gassanak: én­­ szoktam szúrni a gyermekeim szemét. Hogy pedig azzal szoktam kiszúrni, hogy tavaszszal és őszszel kiviszem őket az állatkertire. Olcsó ,mulatság, olcsóbb, mint a színház,­ mely nem­ is foglalkoztatja őket oly sokáig, mint az, a­mit az állatkertben látnak. Valahányszor a gyerek­­ rosszalkodik, nyűgösködik, magyarul szólva, sssekírozz­a a szüleit, én egész ártatlan arc­cal mesélni kezdem, hogy milyen újfajta zsiráfok érkeztek legutóbb az állatkertbe. Sokkal hosszabb a nyakuk és , sokkal foltosabbak, mint az eddi­giek. Erre a legrosszabb kölyök is abba­hagyja a sírást, ügyel, végül bátortalanul megkérdi, hogy ugy­e papa megnézzük az­ újfajta­­zsiráfokat. Természetesen megígérem, de csak úgy, ha jók lesznek. Az is, természetes, hogy­­a gyerekek egy ily jelenet után pár napig"kitűnően viselik magukat. " Pár nap múlva azonban megint rájuk jön az a rendes gyerekbetegség, hogy nem akarnak húst enni. Ekkor következik a mese a­ fehér elefántról, mely éppen tegnap érkezett meg m­a messze' Ázsiából'az állatkertbe. Két­ napig úgy fogy az asztalnál a hús, hogy a­ legöregebb vegetáriánusokat is a guta kerülgetné. Mikor a fehér elefánt varázsa halványul, 'fölvonultatok egy kengurut,' azután egy jegesmedvét, majd egy vízilovat s-igy lassanként a magam felelős­­ségére benépesítem az állatkertet mindenféle vadállattal. Mikor pedig a Gyurkát a számtanból na­gyobb szorgalomra akarom serkenteni ,­ akkor jön a tromf, az afrikai fekete oroszlán,­­mely­­oly irtóztatón tud ordítani, hogy mindenki meg ir sikerülne, ha vattát, nem dugdosna a fülébe. Ettől kezdve a Gyurka bámulatos gyorsasággal ki tudja számítani, hogy a fűszeres hány mé­­ter mázsa datolyát ad el egy esztendőben, ha naponta nyolcvan dekát vesznek nála. Mert azelőtt úgy volt a dolog, hogy Gyurka órákig eltűnődött azon a gondolaton: milyen jó volna, ha a papa volna ez a fűszer­­kereskedő, mennyi ingyen datolyát lehetne ak­kor enni. Végre aztán ráigszóltam: — Kész már a feladat ? — Kincs. — Hát min töröd­ annyi ideig a fe­jedet ? — Papa kérem, nagyon nehéz. —­ Mutasd! Megnézem. Egy kicsit meghökkenek. A számtanban mindig gyönge voltam. — Jó, jó! — Megcsinálja, papa? — Dehogy. Ezt, fiam, magadnak kell meg­csinálni. Akár jól, akár rosszul, de neked kell megcsinálni. — De hátha nem tudom ? — Akkor . . . akkor majd beszélek a fű­szeressel.­­ismerem. Ezzel otthagyom a fiút. Gyurka újra álmodozásokba merült, ő valószínűleg úgy állí­totta föl a tételt: Ha egy fűszeresnek három fia van, mennyit tudnak ezek egy év alatt megenni, föltéve, hogy mindennap nyolcvan dekát esznek meg? Kern is tagadható, hogy a téma igy sok­kal rokonszenvesebben van fölállítva. Jó óra múlva benyitok a fiuk szobájába, várjon Gyurka hogy áll. Még ő fogad ezzel: — Papa, ugy­e azt mondta, hogy ismeri ezt a fűszerest ? • — Azt mondtam­. — Szokott oda járni ? — Vagy ritkán. (Ekkor vettem észre, hogy Jenő és Palkó, a kisebbek, csoportosulnak és élénk kíváncsiság­gal tekintenek rám. Várjon mi készül itt?) Gyur­ka pedig folytatja a kihallgatást. — Mondja csak, papa, van annak a fű­szeresnek fia? •— Van.­­ — Igazán ? — kiáltották mind örömmel. — Igazán. — Hány ? — Kettő. De minek kérdezitek ? — Lássa, mi azokkal barátkozhatnánk. Az egyikkel én, a másikkal a Jenő. A Palkó meg el­jön kihicelni. (Ezt jól beosztották.)­ — Aztán miért akartok ti velük bar­át­kozni. Kincs nektek elég jóbarátotok? Itt már Palkó, a legártatlanabb, elárulta a dolgot. ■ — Igen, papa, de ennek a fűszeresnek sok datotája van. (Vagy úgy!) — Kern lehet, fiuk, mert az egyik a negye­dik gimnáziumba jár, a nagy, hozzátok, a másik pedig ... a másik pedig kanyar­óban fekszik... Mai számunk 38 oldal.

Next