Budapesti Hírlap, 1903. március (23. évfolyam, 59-89. szám)

1903-03-01 / 59. szám

á­ nyaink annyi ismeretét, hogy tudta, hogy felszólalásával csak éleszti majd a katonai javaslatok elleni oppozíciót. Ha pedig tudta, pedig tudnia kellett ez eredményt, akkor mily más célza­tot tulajdonítsunk neki és társainak, mint azt, hogy a zavarosban halászhassa­nak? E törekvések öntudatos ismerete vi­lágosan kiérzett a magyar­ képviselőház mai eseményeiből. Kiérzik talán Ausz­triában is. József királyi herceg, Budapest, febr. 28. A magyar Habsburgok feje, József királyi herceg érdemekben gazdag életé- Ezért 'ö­tvenedik évét tölti be. Magyar­nak született, atyja, József nádor ma­gyarnak nevelte, a magyar nemzettel lelke összeforrt búban és örömben; ve­lünk érzett a megaláztatás napjaiban, hazájának szentelte életét attól a nap­tól kezdve, hogy a leigázott nemzet föl­szabadult s­ hűséggel, szeretettel, ön­feláldozással tesz jót Magyarországgal mindenütt, a­hol lehet, tiszta lelkének hon szerelmétől buzdítva. Mindnyájan ismerjük József királyi herceg ő fenségét, hogy ő a miénk, hálás elismeréssel ragaszkodunk hozzá és csa­ládjához, hiszen itt élnek közöttünk, nem úgy, mint más királyi hercegek, kik bár várományosai Szent István koroná­jának, tagjai a magyar dinasztiának, birtokosai a magyar földnek, tulajdono­sai magyar ezredeknek, soha felénk sem néznek, Ausztriában laknak, magyarul nem beszélnek, törvényeinkkel nem tö­rődnek s nemzetünk iránt osztrák módra éreznek. Azoknak idegenkedését sok­­szor tapasztalta József királyi herceg is s az előítéletekkel gyakran szembeszál­lóit. Nem is jár ő sokat föl Bécsbe, csak Magyarországon érzi magát otthon budai palotájában, ajcsuthi kastélyában, kis­jenői birtokán, fiumei villájában, ma­gyar főurak vadásztársaságában, hon­védhadseregének élén. Ajka ha megnyílik, magyar szót ejt, keze ha tollat fog, magyar betűt ir, magyar nótákat húz fülébe a ci­gány, magyar bor éleszti kedvét vígságra és a magyar nép harsogó éljenei kisérik megjelenését mindenütt a merre jár s a polgárok a szeretet lelkesedésével !o-Ez a rajongó tisztelet, köteles hála nem pusztán viszonzása az ő érzelmei­nek, hanem elismerése az ő érdemeinek. Mert ki teremtette meg a magyar hon­védséget, ezt az egyetlen magyar ka­tonai intézményt más, mint József ki­rályi herceg. Ott volt születésénél 1867-ben, s mint­ gondos atya ápolta, növelte, mig nagy és hatalmas sereg lett belőle a király és hon­­ védelmére. Ügyelt kiképzésére, nemzeti szellemére s ha tőle függött volna, mi lenne már a mi honvédségünk! Fáradságot nem is­mert, táborban ''vagy gyakorlótéren, gya­log vagy lóháton, nappal és éjjel jelenlé­tét és munkáját neki szentelte. Har­mincöt esztendeig dolgozott ezen­­ az alkotásán, melyért sokszor megdicsérte a király, hódolattal követi a tisztikar, áldja a nemzet. Nézzük József királyi herceget, a vitéz katonát, — ki alól a königréci csa­tában négy lovat lőttek ki a poroszok, mikor a negyedik hadtestet vezette, — nézzük őt most, mint polgárt, örök­lött telkén szorgalmas gazda, birtokait mintaszerűen kezeli, cselédeivel ember­ségesen bánik s róluk nagylelkűen gon­doskodik, kertjeinek művelésében senki se múlja fölül ízlését és tudását. Min­den kiállításon megbámulják virágait és gyümölcseit, szenvedélye neki a szép fás liget, a Margit-sziget séta­útjai, a budai vár oldala,, mind atyjának József nádornak és József királyi hercegnek kö­szönik szépségüket. Köszönjük mi kiknek mindezt a gyönyörűséget meg­szerezték és köszöni Budapest székes főváros azokat a remek épületeket, me­lyeket nagy költséggel épít a Belváros­ban, a Várban, a Margitszigeten. Mert bizony nem üzleti számítás, hanem ön­zetlen hazafiság birta őt rá, hogy Ma­gyarország fővárosát nagggyá lenni se­gítse. Még a tudományokról is meg kell emlékeznünk, melyekkel szabad idejét betölti, ír és olvas, kutatja a nyelveket, pártolja az Akadémiát becses munkái­val. Civilizálni iparkodik a cigányokat, menedékhelyet készít az Adria partjain a beteg gyer­mekeknek, minden közhasznú és jótékony Egyesület bő adományaiban részesül s felneményeinek se szeri, se száma. Ezel­ e a nemes szivének egy­szerű cselekedetei. Végül erényét dicsérem a szerető férjnek és családapának. A férfi, ki ott­honának családi körében jó és boldog, annak nagy érdeme van Isten előtt és a társadalom iránt, mert az átruházza lelkének erényeit gyermekeire és meg­ajándékozza nemzetét hozzá hasonlók­kal. Ezért is hálásak vagyunk József királyi hercegnek. És üdvözöljük őt, fen­séges hitvesét, fiát és leányait, mind­nyájukat áldja meg a magyarok Istene! S a hitében erős,­ lelkében nemes kirá­lyi herceget, József ő fenséget mai szüle­­tésenapjának ünnepén az egész magyar nemzet imádsága ajánlja az Egek Urá­nak, hogy hajlott korában ne érezzen soha gyöngeséget vagy betegséget, hanem ,ép erőben, egészségben még számtalan esztendeig éljen családjának és nemze­tének. Még ezzel se tudtam őket lefegyverezni, mert Gyuri merészen elém állt és így szólt: —­ De papa, a datolyának nincs kanyarója. Ez egy pozitív, megdönthetetlen igazság, ez ellen harcolni, ezt megcáfolni nem lehet. Értelme pedig az volt, hogy én a fűszeres bará­­tomtól az esetben is hozhatok haza datolyát, ha a kisebbik fiú kanyaróban szenved. Ekkor a végső eszközhöz nyúltam: fölvo­nultattam a fekete oroszlánt az ő utolérhetetlen ordításával, s így végre a Gyurka is elkészült az ő feladatával. Februárius vége felé az állatok száma már oly rengetegre szaporodott, hogy gondolkozni kezdtem, nem volna-e okos dolog a tavaszi láto­gatást már­is megtartani. Egy levél érkezése döntő hatást gyakorolt elhatározásomra. Egy vidéki rokonom, a­ki Budapesten mindig nálam lakott, meghalt, s örökül rám ha­gyott öt darab részvényt, még­pedig az Állat- és Növényhonosító­ Társaság részvényeit. Ez az a Társaság, mely az állatkertet fönn­tartja. Arra a kérdésemre, hogy jelzett részvé­nyesi minőségem mire jogosít föl, ügyvédemtől azt a feleletet kaptam, hogy olcsóbban járhatok az állatkertbe. Bravo, ez sokat ér az olyan apának, a­ki fiainak közművelődési programjába az állatkert látogatását rendes pontul fölvette. Zsebrevágtam tehát az öt részvényt­, hónom alá vettem a három fiút és kiadtam a jelszót: az állatkertbe. Zsúfolásig megtelt konflisunk lova a Dam­­janics-utcában megcsökönyösödött s bár a sarki rendőr karddal ütötte, sehogyse akart tovább menni. Nagy népcsődület támadt. Suszterinasok a Bob herceg keringőjét fütyülték, apró gyerme­kek pedig elhasznált lóvasúti jegyet kértek tő­lünk. Ez a két járvány dühöng ma Budapesten. A ló kirúgott s egy polgártársunkat oldalba tisztelte. A polgártárs összeesett, a rendőr följegyezte a nevemet,­­ én borzadva gondolok ama számos szép tavaszi délelőttre, a­­melyet ki­hallgatásra várva, a kerületi kapitányság elő­szobájában fogok tölteni. Gyalog haladtunk tovább. És ekkor Gyuri megrántotta a kabátomat: •—­ Papa! — Mi baj ? — Vattát hozott magával? — Minek a vatta ? — Hogy a fülünket betömhessük. — Mér akarod te a füledet betömni ?­­—Hát elfelejtette? — El. — Hogy a fekete oroszlán bőgésétől meg ne süketüljünk. Vagy úgy! Hideg borzongás futott végig rajtam. Eszembe jutottak összes hazugságaim, melyekkel ősz óta a gyerekeket traktáltam. A Szokatlanul hosszú nyálas zsiráfok, a jegesmed­vék, a kenguruk, s igazán nem tudtam, hogy mit csináljak? No, majd ott jut valami az eszembe. Az ajtónál büszkén előmutattam­­a részvé­nyeket, a pénztáros bizonyos csodálattal nézett rám. Ritkán láthatott állatkerti részvényest — Kérek olcsóbb jegyeket. — Tessék. Darabja huszonöt krajcár. — És mennyi rendesen ? •— Harminc krajcár. (Ezért ugyan nem­, érdemes­­részvényesnek lenni.) ■ — Kérek a­­ gyerekeknek ■ is olcsóbb gyer­mek­jegyet. .... ...... — Bocsánat, ők nem tekinthetők részvé­nyeseknek. Ők a rendes gyermekjegyeket fizetik. Vagyis tizenöt krajcárt. Fizettem és bevonultunk. Az állatkert meglehetősen néptelen volt. Míg a fiúk a homorú és domború tükrökkel mu­lattak, odaintettem egy szolgát. — Hallja, van fekete oroszlánjuk? ■—• A világon sincs olyan, hát még itt. ■— Hát fehér elefánt? — Az már van a világon, de itt az sincs. —­ Hát jeges medve, kenguru? — De furcsa gusztusa van az urnak. Az sincs. —­ Hallja, itt van magának egy korona, mondja ezt meg a fiaimnak. Nem azt, hogy nincs, hanem hogy kanyaróban feküsznek. A három fiú (kipróbált kanyarójárványos gyerekek, a­kik a legkisebb bárányhimlőt se mu­lasztották el soha) ebbe az egybe belenyugodott. Miközben tovább sétáltunk, a szolga is ve­lünk jött. Megkérdeztem, hogy mi haszon vár itt a részvényesekre? — Semmi. *— Hát az olcsóbb jegy? •— Az se. — De hisz én olcsóbb jegyet vettem. — Dehogy vett! Ha a városban, a trafik­ban veszi, felnőttnek húsz, gyereknek tíz krajcár. Elh­ültem. — Hát ki veszi meg a jegyeket eredeti árban ? — Senki. — Ki veszi meg a drágább olcsó jegyeket? — A részvényes. — És ki veszi legolcsóbban? — A közönség. . . . Nahát megállj, Társaság! A tavaszi közgyűlésen az igazgatóságnak nem adjuk meg a­ fölmentvényt! Legalább mulatok a pénzemért! BUDAPESTI HÍRLAP, (59. sz.) 1903. március 1. A csik-szent-mártoni választás. Csik-Szent- Mártonból jelentik a Magyar Távirati Irodának. Rá­­polthy Gábor függetlenségi párti jelölt Molnár Józsiás képviselő társaságában utazza be a kerületet. Ba­­ránszky Gyula néppárti jelölt egyelőre egyedül járja

Next