Budapesti Hírlap, 1903. július (23. évfolyam, 178-208. szám)

1903-07-01 / 178. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP, (178.­ sz. 1903. julius 1. kormány a főrendeknek, aztán visszajő­vén a képviselőházba, folytassák tovább a vitát a bán programjáról. Ez rendes körülmények közt olyan természetes kisegítő lett volna, a­me­lyen nyilván mindenki szívesen kapott volna. Most nagy vita indult meg rajta a képviselőház kiváltságairól, melyeket az indítvány fenyeget, s nem kisebb em­berek, mint Ugron Gábor, Eötvös Ká­roly és Polonyi Géza vettek részt a vitá­ban. Szünetet kellett adni s az elnökség, nem óhajtván ily kérdést szavazással el­dönteni, visszavonta az indítványt. És így tartott ez mindvégig. Minden ötlet és alkalom jó volt ürügynek, hogy a párt, a­mely tegnap még paktált a bánnal, ma valahogyan tüntessen a sa­ját paktuma ellen. Nyilvánvalóvá kezdett lenni, hogy a szélsőbaloldalon ismét fö­lülkerekedett az a rész, a­mely eddig is az obstrukciót vezette s intézte s egy hajszál választja el ismét a békét a há­borútól, egy hajszál a rendes tárgyalást az obstrukciótól. A történtek az úgyneve­zett ó-liberálisokat is mód nélkül föliz­gatták. Általában az egész jelenség alapja úgy tetszik a pártok kétes és meghasonlott helyzete, melynek véget vetni, melyből kimenekülni, melynek bilincseit lerázni sokan vágynak, s mely, valóban, mint a gordiusi csomó, a maga nagy Sándorát várja. A bán egy viharpróbált ember hi­degségével nézett a tomboló Házzal szembe. Látott már ő effélét. De azért a dolgok nem mindig ismétlődnek meg. Nagy elszántság, nagy energia és gyors elhatározás és cselekvés nélkül sem az ellenzékkel, de még a saját pártjával sem fog sikeresen elbánni. Egész kormány­zatunk lejtőn van. Semmi és senki sem biztos a dolgában és a helyzetében. Ma­guk a pártok legk­evésbbé. Úgy tetszik, mintha az ellenzéken a vezérek nem bír­nának a pártjukkal, s mintha a kormány­pártnak meg egyáltalán, nem volna ve­zére. Bizonytalan a holnapi nap is. Mit szóljunk a jövő hónapokról, mit a jövő évről ? Mert, és ez a kétségbeejtő, nem­csak a pártoknak nincsen vezérük, a­ki helyt áll, a nemzet is magára van hagyva, silány intrika a többségben, kis­szerű torzsalkodás a kisebbségben, min­den tekintély nélkül valóság az összeség­ben : ez a helyzet nagy nyomorúsága. A miniszterelnök ,a tisztviselők fize­tésének rendezéséről. Mai bemutatkozó be­szédében Kh­uen-Héderváry Károly gróf, az új miniszterelnök megemlékezett a tisztviselők fize­tésének rendezéséről is. A fizetésrendező tör­vényjavaslat tárgyalását társadalmi és gazda­sági okokból az indemnitás, az újoncjavaslat, a kereskedelmi szerződések­ megkötésére felha­talmazó új törvényjavaslat és az 1903. évi költ­ségvetés utánra tervezi, de mindezeket a javas­latokat még a nyári szünet előtt szeretné letár­gyal­tatni. A közigazgatási tisztviselők fizetésének rendezéséről ezt mondotta a miniszterelnök: Ez alkalommal közbevetőleg meg szeretniük em­lékezni a közigazgatási tisztviselők helyzetéről, a­mely összehasonlítva az államiakéval, mindenesetre rosszabb, a­min az összhang és a méltányosság szempontjából mielőbb... (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsőbalon.) Barabás Béla: Választás lesz! Ehben-H­éderváry Károly gróf miniszterel­nök ... segíteni kellene. Ez a kiegyenlítés termé­szetszerűleg csakis az ország pénzügyi helyzetének számbavétele mellett fokozatosan történhetnék meg és mindenesetre úgy, hogy idővel tökéletesen kiegyen­­líttessék helyzetük az állami tisztviselők­ helyzetével. (Helyeslés a jobboldalon.)­­ Az új újoncjavaslatok. Kolossváry Dezső honvédelmi miniszter a képviselőház mai ülésén be­terjesztette a rendes katonai újoncokról szóló javas­latokat. Az egyikben további egy esztendőre kéri az újonclétszámnak az eddigi számban való megál­lapítását, a másikból pedig ugyanannak megaján­lását. E szerint a kát­ hadfsereg és a haditengeré­szet ujoncjutaléka erre az esztendőre 103.100 em­bert, a magyar honvédség ujoncjutaléka pedig 12.500 embert tenne. A képviselőház mind a két javaslatot a védőerő-bizottsághoz utasította előzetes tárgya­lás végett. Törvényjavaslat a kvótáról.­­Kimenő Héderváry gróf miniszterelnök a képviselőház mai ülésében beterjesztette a kvóta megállapítá­sáról szóló törvényjavaslatot, melynek főbb intéz­kedései ezek: A közös költségekhez való hozzá­járulás aránya a magyar korona országai­­ ré­szére 34,.41 százalékkal, a Reichsrathban képvi­selt királyságok és tartományok részére 65,6 százalékkal állapíttatik meg. A vámközösség tar­tamára a vámbevételek tiszta jövedelme a költ­ségek levonása és az 1879. évi 52. törvénycikk 13. szakasza alapján Bosznia és Hercegovina tar­tományi kormányának vámátalány megtérítése után a közös ügyek szükségleteinek fedezésére fordítandó és ezért első­sorban a közös szükség­letek költségeiből levonandó. A kvóta megálla­pításáról szóló ez a törvény 1903. évi julius 1-től 1909. évi december 31-ig marad érvényben. Azon a napon, a­melyen ez a törvény életbe lép, meg­szűnik az 1872. évi IV. törvénycikk hatása a határőrvidék hozzájárulását illetőleg a közös ügyekhez. Ez a törvény 1903. évi július 1-jén lép életbe, ha addig ugyanez a törvény Ausz­triában is törvényerőre emelkedik. A kvótabizottság jelentése rövid történetét adja a bizottság tárgyalásainak. A bizottság, mely 1903. évi május 27-én alakult meg, június 4-én kezdte meg érdemleges­­tanácskozásait és megállapította azokat az általános elveket, melyeket az osztrák bizottsággal való tárgyalásánál szem előtt fog tartani. Mindenek­,­előtt elfogadták azt az álláspontot, hogy­ igyekezni fognak az osztrák bizottsággal oly időben és oly meg­egyezésre jutni, hogy a most érvényben lévő kvótát ennek lejárta előtt a két parlament elfogadhassa, ne­hogy ismét a király legyen kénytelen megállapítani. A másik elvi álláspont az volt, hogy ma is ragaszkodik ehhez a kiszámítási módhoz, melyet évtizedek óta követtek, bár e szerint Magyarország mindig nagyobb kvótát fizetett, így 1899-ben a fizetett 34-4 százalékkal szemben a számítások eredménye csak 33-84 százalék, tehát 0-56 százalékkal kisebb volt; 1900-ban nem vál­tozott a helyzet; 1901-ben a számadás eredménye 33- 73 százalék, a fizetett kvóta tehát 0-67 százalékkal volt nagyobb; 1902-ben csak 33-63 százalék esett volna Magyarországra, tehát 0-77 százalékkal fizetett többet; 1003-ban pedig csak 33-49 százalék jutott volna, minélfogva közel egy egész százalékkal (0-91 százalék) fizet többet. A magyar bizottság mindazáltal elvállalta a súlyos megterhelést abban a reményben, hogy ezzel évek sorára megszerzi a nyu­galmat. Midőn tehát az osztrák bizottság azzal állt elő, hogy a 34­4 százalékos kvótát csak egy évre állapítsák meg, a­ magyar bizottság azzal felelt, hogy­ az eddigi szokáshoz képest tíz évre, vagyis 1913 dec­­im­ber 31-ig állapítsák meg. Ezt a határozatot Buzáth Ferenc kivételével egyhangúlag hozták.Az­ osztrák bizottság erre azt a javaslatot tette, hogy a most érvényben lévő kvótát, vagyis Magyarország részére 34­ 4 százalékot 1909. évi december 31-ig állapítsák meg, a­mely javaslatot a magyar bizottság Buráth Ferenc kivételével elfogadta. A bizottság erre formulázta javaslatait, melyek szó szerint megegyeznek a minisz­terelnök által ma beterjesztett törvényjavaslatban foglaltakkal. Fejérváry báró búcsúja Temesvártól. Te­mesvár szabad királyi város mai közgyűlésén fölolvasták Fejérváry Géza báró levelét, a­melyben tudatta képviselői állásáról való lemondását. Azt mondja levelében, hogy a megváltozott viszonyok, vég­telen sajnálatára, kényszerítették a lemondásra, ha a temesváriak őszinte és változatlan bizalmát és me­leg szimpátiáját sohasem fogja elfelejteni. Képvi­selői állásában mindent megtett, a­mi tőle függött, hogy Temesvár jogos érdekeit előmozdítsa. Köszö­netet mond a városnak és polgárainak hozzá tanú­sított meleg érzelmeiért. Isten áldását kívánja Te­mesvárra, érdemekben gazdag polgármesterére és az egész városi tanácsra; kívánja, hogy a város tovább fejlődjék és haladjon és hogy minden egyes polgára boldogságot találjon családi tűzhelyénél. — A köz­gyűlés lelkes szimpátiával kísérte e levél fölolvasását és Telbisz Károly polgármester indítványára elhatá­rozta, hogy tisztelete és szeretete jeléül megfesteti Fejérváry Géza báró arcképét a tárgyalási terem számára. A függetlenségi párt szervezkedése. Losonc­­ról írja tudósítónk, hogy az ottani Vigadó nagytermé­ben vasárnap délután megalakították a losonci vá­lasztókerület függetlenségi és 48-as pártját. Az alakuló közgyűlésen több függetlenségi párti képviselő is részt­­vett. Az ülésről üdvözlő táviratot küldtek Kossuth Ferencnek.­­ Lőcséről írják, hogy a lőcsei választók egy része tegnap függetlenségi és 48-as pártot alakí­­­tott. Az alakuló ülésen szervezték a pártot, megválasz­tották a tisztikart s Kossuth Ferencet táviratban üdvözölték, gyermekeink, kicsinyeink, a­kik nem értik, mi­ért halnak meg, megfojtva egy számukra fölta­lált bajtól ?... „Különben láttam én a szenve­dést és halálos gyötrelmet és a hasztalan imát a legkisebb állatok szegény, elrémü­lt szemeiben is.“ A gyilkolás, az öldöklés kegyetlen törvénye sehol sem tűnt föl könyörtelenebbnek előtte, mint Indiában, mikor alászállt Szíva halálos borza­lommal teli barlangjaiba. És ha már a meghalás is fáj a Pierre Loti lelkének, még jobban bántja az, hogy sehol sem tud némi fölvilágosítást kapni arról a birodalomról, a­honnan „nem tért még meg földi utazó“. Mert bármily erősek is a kapcsok, a­me­lyek ezt az érdekes bolygó­k­at a földhöz kötik, a metafizikai problémák állandóan foglalkoztat­ják képzeletét. Indiába, az emberi religiók ősi, kezdetleges tűzhelyéhez miért zarándokolt el? Azt hitte, hogy az indiai bölcsek talán valami megnyugtatót mondhatnak neki az ember föl­döntúli rendeltetéséről. És miközben áthalad Ceylonon, Travancoren, a nagy pálmák Indiá­ján, borzasztó képeket festve az éhező indusok­ról, szeme folyvást Benares, a szent város felé van irányítva, a­hol feleletet vár olyan kér­désekre, a­melyekre halandó aligha tudhat vála­szolni... Fölösleges megjegyeznem, hogy mint őse, Chateaubriand, Lot­ is mestere a festői le­írásoknak, a­melyeket mindenütt az emberről és sorsáról szőtt érdekes elmélkedések kísérnek. És a mindnyájunk képzeletében titokzatos India, a szelíden hullámzó Ganges, a Brahma ősrégi kultuszához állhatatosan ragaszkodó nép, a­mely a bűnöktől megtisztító folyó partjainál imádko­zik, —­ nem nyújt-e be alkalmat a szebbnél-szebb refleksziókra egy olyan írónak, mint Pierre Loti, a­ki művésze a stílhatásoknak és egyszers­mind kutatója a legmélyebb rejtélynek ? Mikor Benaresbe ér, fölkeresi az indus böl­cseket, egy „kis fehér ház“ hallgatag lakóit, hogy megkérdezze tőlük, mit tudnak az élet és a ha­lál titkairól. Ezek beavatják a szent könyvek, a Védák emberfölötti tanításaiba és ime, megtör­ténik a csoda, a­mely lehetetlennek látszott... Pierre Loti lelkében új világosság két a Bráhma tanításainak­ nyomán és vallásának hivéül szegő­dik. A­mit keresett, megtalálta tehát: uj igaz­ság fénye ragyogott föl előtte — de vájjon nem fog-e csalókának bizonyulni ez a fény is, ki tudná ezt megmondani ? Ámde hogy egy időre balzsa­mot hozott fájó lelkének az indiai utazás, az kiviláglik könyvének utolsó lapjaiból. „A Vedák tanításainak mélyén — mondja — több vigasz­talás rejlik, mint első tekintetre gondolná az ember, és a belőlük merített vigasztalást nem rombolhatja le az okoskodás, mint a kinyilatkoz­tatott vallásokét . . . Senki előttük — a benaresi bölcseket érti, — nem tárt föl előttem olyan mélységeket, sohasem hallottam olyan szavakat; az élet és a halál misztériumairól a benaresi bölcsek olyan feleleteket tudnak, a­melyek az emberi ész heves kérdezősködését a legjobban ki­elégítik; és oly nyilvánvalóságokat mutatnak föl az ember előtt, hogy nem kételkedik többé saját tartamának a földi pusztuláson túl való, majd­nem határtalan folytatásában“. Azokat az „ismeretlen testvérei“-t azonban, a­kiknek misztikus lelke szintén áhítozik vala­mely világosság után, e földi lét értelmét illető­leg, komolyan inti a jeles francia író, hogy köny­­nyelműen ne közeledjenek a „kis fehér házi­hoz,­­mert „rettentő megpróbáltatás az, még na­gyon messziről és nagyon lentről is megpillantani Bráhmát, az abszolútot, a­ki a sötét ösvény mé­lyén honol; az Istent, a­ki nincs fölfogható vo­natkozásban a kinyilatkoztatott világegyetemmel, Bráhmát, a lényegileg kimondhatatlant. Azt, a­ki túl van minden gondolaton, a­­kiről­ semmi sem mondható és a­ki csupán a csönd révén fejezi ki magát­. !

Next