Budapesti Hírlap, 1903. augusztus (23. évfolyam, 209-238. szám)

1903-08-01 / 209. szám

, bárki a kormány feje tudtával: ez a for­radalomra, ez e kormánynak a képvi­­selőházból bottal való kikergetésére, ez mindenre jogot ad. De másrészt mentül iszonyúbb, mentül végzetesebb ez a dolog,, viszont annál nagyobb komolyságra, óvatosságra és becsületre kötelezi az ítélő bírákat és az ítélő közvéleményt. Pártszenvedély­ből vagy pártcélokért egy férfiút köny­­nyedén megfosztani férfiúi becsületé­től épp oly becstelenség, mint maga a bűn, a­melynek kiderítését célozzuk vele. Mindenki, a­ki ott széket ül, úgy üljön s úgy ítéljen ott, mintha a szavá­tól önnön becsületének kellene élnie vagy halnia. Egy pár szóban, a melylyel Khnen- Héderváry gróf ma megfelelt a Házban Kossuth Ferencnek, a ki azt kívánta tőle, hogy hagyja el a helyét, mivel a gyanú feléje fordult, a miniszterelnök nagy hatással hárította el magától ez inszinuációt. Az országnak és neki is a becsülete tiltja, hogy éppen ebben a percben a helyét elhagyja. A gyanú csak árnyék. A­mely fér­fiú megfut előle, soha sem lép ki többé az árnyékból a fényes napvilágra. In­kább látnák a magyar miniszterelnököt a bűnnek rábizonyított bélyegével ott a piros székében agyonverve, semmint megfutamodva gyáván a gyanú árnyé­kától. Amaz csak dicsősége lenne a nemzetnek és képviseletének, a mért er­kölcsi önvédelmében megölte egy kor­mányelnökét ; emez örök szégyene a nem­zetnek, a Háznak és miniszterének, a mért nem merték az igazságot kiderí­teni, inkább menekültek a szerencsétlen­ségből a gyanútól fogant gyalázatba. Lukács pénzügyminiszter a király­nál, Ischlból jelentik. Ő felsége délelőtt tíz óra­kor egy órai kihallgatáson fogadta Lukács László pénzügyminisztert. Délután a pénzügyminiszter részt vett az udvari ebéden. —­ Isoltből még ezt a „Kossuth“ nevű hadihajó szállította le. Görgey persze nem mulasztotta el Kossuthék visszavo­nulási tervét a maga módja szerint kigúnyolni. „Azok urak Pesten, — mondá, — jobban bíznak a török határokban, mint Komáromban s a had­seregben.“ Egyébiránt Szegedet Kossuth Török Ignác tábornok tervei szerint nagy hadi középponttá alakíttatta, melynek sáncai közt 80.000 ember talált elhelyezést. Azonban az idő rövidsége miatt nem sikerült a munkát úgy végrehajtani, hogy onnét komoly ellenállást fejthettek volna ki. A képviselőház két nyilvános s egy zárt ülést tartott a szegedi városház tanácstermében. A forradalmi parlament, mely hosszú debreceni tartózkodása alatt nem dolgozott, most egyszerre törvényalkotásra szánta el magát. Az első ülésen, július 21-ikén Szemere mondott egy hosszú be­szédet a helyzetről, a zárt­ ülésen Görgey és a fővezérség ügye került szóba. A második nyílt tanácskozáson, július 28-ikán a nemzetiségi és a zsidók egyen­jogosításáról szóló javaslatokat fo­gadták el. Erre a kormányt és törvényhozást Aradra helyezték át. Míg Debrecen és Szeged tősgyökeres ma­gyar városok, Arad azon pontján fekszik az or­szágnak, hol a legkülönbözőbb fajok találkoz­nak: magyarok, németek, oláhok, szerbek.­­­­Arad két élesen elhatárolt részből áll: a német eredetű belvárosból, mely polgáriasult külsővel bir és a parasztvárosból, hol a tornácos magyar házak mellett féloldalukra fordult móc-viskó... s távolabb a sváb ember tiszta lakóháza mellett ronda cigányputrik is láthatók. A két törvényjavaslat Szegeden csak az alsó kamarán ment át, miután a­­felsőház július 20-ikára kitűzött ülése határozatképtelen maradt. Sok tanulság rejlik abban, hogy Kossuthnak és táviratozzék nekünk. A­ király táviratban ideszó­­lította Körber osztrák miniszterelnököt, a­ki ma éjjel érkezik ide. Lukács pénzügyminiszter jelen­tést tett a királynak a Szapáry-ügyről a minisz­terelnöktől táviratban kapott információ alapján. Több szabadelvű képviselő, a­ki Ischlben tartóz­kodik, táviratot kapott, hogy azonnal utazzék el Budapestre. Az ellenzék felirati javaslata. Lapunk mai számában közöltük a Bartha Miklós által készített ellenzéki manifesztumot, azzal a megjegyzéssel, hogy a harci párt értekezletén a manifesztumhoz több módo­sítást jelentettek be. Illetékes helyről fölvilágosítottak bennünket, hogy a lapunkban közölt manifesztum hézagos és töredékes. Olyan részek vannak benne, a­melyek az eredetiben nincsenek meg és olyan részek hiányoznak belőle, a­melyek az eredetiben benne van­nak. A manifesztum végleges szövegezése most van folyamatban. Kilépés a szabadelvű pártból. Fernlach Pé­ter képviselő ma a következő levelet intézte Podma­­niczky Frigyes báróhoz, a szabadelvű párt elnökéhez: Nagyméltóságú Elnök úr! Az utóbb előfordult sajnos események hatása alatt, mikor nem tudok sza­badulni ama gondolattól, hogy pártvezérem tudtával követte el egy tényleges szolgálatban álló főembere a képviselői tisztesség elleni merényletet, ezért tovább pártvezérem nem lehet és iránta bizalommal nem viselkedhetem. Kérem a szabadelvű pártból való ki­lépésemet tudomásul venni. Kiváló tisztelettel Fern­­bach Péter. A Bud. Tud. jelenti: A képviselőház folyosóján ma délelőtt hire járt, hogy Vancsó Gyula országgyű­lési képviselő is kilép a szabadelvű pártból. Megbízható forrásból értesülünk, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak. BUDAPESTI HÍRLAP, (209. sz.)­­ 1903. augusztus 1. Héderváry­ cégének s­okat ad a „bán“ személyisége. Az a távolság, melyet ez a látszólag rideg, rejtélyes egyéniség maga és parlamenti környezete között, talán akaratlanul,­ fönntart, nem képes elfogulatlanságot és engesztelő­­­dést fakasztani a lelkekben. Sok oldalról gondoskod­­­­tak bőven, de talán nem mindig alaposan és igazságo­san, hogy a messziről érkezett jövevényt tartózkodással fogadjuk mindnyájan. S szinte ingerlően hat, mikor azt képzeljük, hogy ő ezzel a fagyos, ellenséges magunk­­tartásával nem is törődik. Nem is irgalmaz neki senki, azért mondjuk:­ senki, mert nagyon kevesen nézik elfogulatlanul e, szokatlan egyéniség szavait és cselekedeteit. Csaknem­­ mindnyájan résen voltunk, hogy mikor követ el valami erőszakosságot vagy törvénytelenséget. A múlt éjjelen végre olyasmi történt, mintha rajtakapták volna. Az obstrukció azzal az ünnepies kijelentéssel távozott éjfél után a csatatérről, hogy mindaz, a­mi ezután­ fog történni, bűnben és törvénytelenségben fogantatik. Az emlékezetes éjjeli ülés után nyomban irtóztatot bomba csapott le közvetetlenül az ő személye mellett.­ Ez a Szapáry-bomba, úgy látszott, halálosan találta. Még az a kevés ember is, a­ki hitt és bízott benne,­ mintha megingott volna hitében és bizalmában, mert ki mer a látszatnak a szemébe nézni, hogy a pillája? meg ne rezdüljön. Ki merészeljen valaki mellett meg­­állani, mikor mindenki ellene van. Még a legbátrab­bak is csak föltételesen maradtak mellette. Csaknem? minden ítélet halálra szólott. Ezek után azt kellett hinnem, hogy a mai ülésen a halálos ítéletet amerikai lincselés módjára végre is­ hajtják. És mi történt? A Ház együtt van majdnem­ teljes számmal, csak a bűnös várat magára. Végre megjelent, mély csöndben fogadják, máskor sokkal­ enyhébb helyzetben indulatos zajjal üdvözölték. Aztán az éjjeli ülés állítólagos törvénytelenségeit szabályo­san elkönyvelték. Még­sem lehetnek azok igazi törvény­telenségek. Rátértek a Szapáry-ügyre, a parlamenti bizottság ügyére, Kossuth Ferenc kijelenti, hogy ő nem gyanúsít, de azért Héderváry távozzon azonnal a­ miniszterelnöki székből. A harci párt nem emeli ki a miniszterelnöki székből, nem söpri el legott a parla­menti szintérről Héderváryt, hanem Kossuthot élteti, mindenki tudja, miért. Ez igazán csodálatos meglepe­tés volt. A gyanú, mely egyenkint elfogta az embere­ket, a tömeg­ lelkében nem tudott úrrá lenni. Egyenkint gyöngék voltunk ellenállani, az emberevő gyanúnak,­ de tömegbe verődve nem engedtük felülkerekedni«. Emberséges nagy győzelme volt ez az önuralomnak,­ az elemi igazságérzetnek, mely a vádlottat nem akarja kihallgatás nélkül kivégezni. Ráismertem a ■­­mat indítottak a sebesült honvédek ápolása végett és sűrűn látogatták a tábori kórházakat. Görgey­ katonái a vezérhez méltó gúnynyal illették a hóm védőasszonyait. A kormányzó nővérét sohse hív­j­ták másképp, mint Zsuzsinak, a tábori dajkának.­ A magyar nőknek sokat köszön a szabadsági harc. Bátran szemet hunyhatunk a férfiruhában bujt nőhonvédek fölött, a minők még a tisztek so­rában is valóban léteztek. E szerep-a nőiesség­re-, vásárra megy s ellentétben áll a gyöngédnem ki­­­válásával. A függetlenségi harc vezetőiben volt annyi ízlés, hogy meggátolják a kolozsvári nők rajongó tervét, hogy egész zászlóaljat állítanak síkra lelkes asszonyokból. A magyar nő akkor töl­tötte be hivatását, midőn férjét vagy vőlegényét lelkes szavával a szabadság hősévé avatta. Három honvédtábornok, Damjanics, Knézics és Leinin­­gen gróf babérkoszoruj­án meglátszik a magyar nős és feleség keze nyoma. Mig a hon atyái a hadvezérletről vitatkoz­tak s közbe a muszkával folyt Görgey utján egy értéktelen alku, Haynau veszedelmes gyorsaság­gal haladt Szeged felé. Kossuth a kéz­nél levő s már részben demoralizált csa­­­patokat az öreg Dembinszkire bízta. Csak­­ addig, míg Bem, kit az egyesült osz­trák és orosz haderő Erdélyből ki-t­űzött, megérkezik. Furcsa érzés kezdett a Honvé­­­dek közt lábrakapni. A vitézség helyett a ma­gyar ember régi baja: a balsorsban való csügged­­és, a tartós ellenállás iránti kedv hiánya, kere­­­kedett fölül. .."Úgy is vége mindennek, tizannyi: az ellenség.“ Nem fokozta a harci kedvet, hogy a­ hadvezetés körül egymást érik a változások s kor­m­­ány és törvényhozás újra menekül. De lássuk Görgeyt. Csatározások közt vo­­­nul Vácról Miskolcon át Debrecen felé, hol Sze­­­mere és Batthyány Kázmér fölkeresték. A kéti kormányférfi fájó szívvel tapasztalta itt is, hogy a Budapest, júl. 31. Az obstrukció bélyege Héderváry miniszterel­nöksége alatt nem az, a­mi volt Széll Kálmán alatt. Akkor nem volt személyi éle, ma első­sorban a minisz­terelnök személye ellen irányul. Abban az időben volt benne lendület, néhia az eszményi magaslatig, sőt még jókedv is volt benne, ha sikerült Széll Kálmánt megszólaltatni és kifogyhatatlan szókincsét mozgósí­tani; ma epés, dühös, kegyetlen és a rosszindulat csak fokozódik, ha a szófukar Héderváryból nagyritkán egy rövid nyilatkozatot kicsikarnak. A változásban oka van a küzdelem eddigi meddő­társainak még a harc végnapjaiban is eszékbe jutottak a zsidók polgári jogai. E felekezet ki­vette részét a nemzeti küzdelemből. Tagjai nem­csak a harctéren véreztek, de a honvédhadsereg fölszerelése körül is szereztek érdemeket. Kos­suth szegedi törvénye a legkézzelfoghatóbb cá­folata ama buta vádnak, hogy a zsidóságra nagy veszedelmek idején számítani nem lehet, mert patkányok módjára hagyja el a sülyedő hajót. Az országgyűlés a kisebb-nagyobb csetepa­ték színhelye maradt s a mi jellemző, Kossuth­­ellenes színezettel bírt. Voltak hangok, melyek egyenesen követelték, hogy a kormányzó lépjen vissza és Görgey vegye át a diktátori hatalmat. Az eszmék forrongtak, az emberek a két szélsőség közt ingadoztak s nem tudták, ki hát a hibás, Görgey-e vagy Kosuth? És Szegeden minden jel arra mutatott, hogy Kosuth lesz a függetlenségi harc bűnbakja, hiszen ő bűvölte meg remek be­szédeivel, ő sodorta bele a magyart a hínárba. S a­mi veszedelmes, az asszonyi kérdés szinte fölvo­nult a közélet festett deszkáira. Kossuth La­­josné, mint a büszke Meszlényi-nemzetség tagja, a középsőjén falusi nemesség egész hiúságát magá­val vitte a polcra, melyet mint a kormányzó neje elfoglalt. A kormányzóban, több volt a lángész, semhogy helyzetét félreismerte s neje apró boga­rait komolyan vette volna. Kossuthéknak szemére hányták, hogy a fejedelemasszony szerepét akarja mímelni, hogy kineveztette fiait vadászhadna­gyoknak, bizonynyal a csinos egyenruha kedvéért. Udvari dámákról is szó esett. Arra is emlékeztek, hogy Kossuthné a titkos állami tanácskozásokat a spanyol fal mögül szokta hallgatni, a­miért Görgey egy ízben keményen rászólt férjére. Elké­szült a vád, hogy az ellenségeskedést Magyar­­ország két vezérférfia közt kézalatt Kossuthné szítja: női cselszövények miatt szenved az ország. Tény, hogy midőn Kosuth neje és nővére mozgat­

Next