Budapesti Hírlap, 1903. október(23. évfolyam, 269-299. szám)

1903-10-10 / 278. szám

2­ ­----------------------------------------------------------------­Izalom fojtogató karjai közül s biztos zá­loga lett egy újabb ezer év népfenntartó k­üzdelmei sikerének. Sohasem éreztük nagyobb szüksé­gét annak, hogy keressük az érintke­zést a Deák Ferenc szellemével, a­mióta ez a nagy emberünk sírba szállott, mint m­ost. Az ország újabb alkotmányos életében egyszer sem érezte nagyobb­­báját a Deák Ferenc államférfim tulaj­donságainak, mint most, a­mikor politi­kai élete a legnagyobb zavarban van, a­midőn szakadozni kezdenek a szálak, S a­melyek az uralkodót és a népet az al­kotmányos államokban összekötik s a kölcsönös megértést könnyűvé és biz­tossá teszik; a midőn az erőszakos po­litikai okvetetlenkedéssel­­ szemben nem látunk öntudatos, a nemzet érdekeire alapított S a politikai cselekvésnek ennél­fogva ellenállhatatlanul irányt szabó­­államférfias tekintélyt, a midőn kockára látunk téve mindent, a mi a Deák szelle­zeiében nemzeti fejlődésünk biztossága­­és zavartalansága érdekében megfogant is egy félévszázadon át, bár sokszor nél­külözve a gondos ápolást, mégis gyarapo­dott. A haza bölcse születésének századik­­évfordulóján, a mai nap hazafias aggo­dalmaitól gyötört magyarság forduljon sírban nyugvó nagy emberének emléké­hez. Ebben az emlékben reményt sze­rezhet arra, hogy a gondviselés most is tart a számára oly férfiút, a­ki az or­szágot válságos helyzetéből kivezeti, a ki mestere lesz az uralkodó és nép egy útra hozásának s a kinek erős szava mellet felnémul a zavargók lármája és az intrig ikusok suttogása. Deák Ferenc nagy egyéniségéből tezemmel láthatólag a legtöbbet ország­­gyűlési beszédeiben találhatunk föl. (Ezekben tükröződik egész politikai pá­lyafutása s az ország sorsára való hatása. Ikányi Manó, a­ki ezelőtt tizenkét évvel közrebocsátotta Deák Ferenc beszédei­nek gyűjteményes kiadását, most máso­dik kiadásban jelentette meg nagy embe­rünk 1829-től 1866-ig terjedő, politikai tevékenységének szónoki termékeit. Érezzük, hogy ennek a munkának tartal­mával, Deák beszédeivel s beszédeinek­­előző s kísérő körülményeivel most beha­tóbban kell foglalkoznunk, mint a­hogy eddig tettük. Nemcsak azért, mert ezzel a Deák emlékünnepének, tartozunk, ha­nem azért is, mert a politikai élet szo­morú aktualitásai közepette Deáknak beszédeiben fönnmaradt szelleme egyet­len forrása a kibontakozás reményének és lehetőségének. Zala vármegye követe. Magyarországnak 1833-ban, a midőn Zala vármegye Deák Ferencet első ízben követül küldte a pozsonyi diétára, igen gyönge és sivár volt úgy politikai, mint társadalmi élete. A poli­tikában azok játszhattak csak szerepet, a­kik a bécsi udvar szelleme előtt meghajoltak. Az országgyűlésnek éppenséggel nem volt kedvező talaja arra, hogy csak a tudás és tiszta férfias jellem által támogatott, férfiak irányadó tekin­télyt szerezhessenek. A politikai tudás és iskolá­zottság, a modernebb, szélesebb látókör a kor­mányférfiak részén volt, a­kik azonban a bécsi császári levegővel voltak eltelve. Ezekkel szem­ben a vármegyék követei között sokkal több olyat találunk, a­ki születésével, társadalmi ügyességé­vel, fényűzéssel tűnik ki, mint államférfim kva­litásokkal. Hogy ebben a társaságban valaki nagggyá fejlődjék, fejlődésében a hatalom csalo­gató fénye s az osztrák udvarban élő politikai teóriák tetszetőssége közepette teljesen hazai ta­lajon maradjon, arra legkevesebb kilátása volt azoknak, a kik az egyszerű nevű és kis vagyonú vármegyei nemességből kerültek föl s a várme­gyei közélet aprólékosságai között növekedtek. Deák Ferenc a nagggyá fejlődés e nehéz­ségeit mégis az 1833—1843 közé eső diétákon győzte le. Hiszen 1843-ban, a midőn követte vá­lasztását az adózást ellenző nemesség erőszakos, verekedéssé fajult föllépése miatt nem fogadta­­ el, a diétáról való elmaradását már mindenütt­ országos veszteségként kommentálták. Zala vár­megye kedvelt törvénytudósa tíz év alatt orszá­gos vezető tekintélylyé emelkedett. Ennek a tüne­ményes pályafutásnak összes körülményeiből hiányzik a zaj, a föltűnni vágyás, a hatalom kedvének keresése, a néptribunok agitációja. A diéták belső gazdasági és úrbéri ügyekkel foglal­koznak. Csak 1839-ben kezdenek fölmerülni az izgalmasabb közjogi kérdések, a midőn Ráday Gedeon grófot az országgyűlési ifjak üldözése miatt tartott Pest vármegyei beszédéért pörbe fogták s a diétáról eltiltották. Deák Ferenc ha­talmas törvénytudása úgy a szürke, mint az iz­galmas kérdések tárgyalásán mind erősebben ér­vényesül. Sőt kitűnik mihamar, hogy az egyszerű táblabiró nemcsak a magyar törvényeknek és jog­nak, hanem a külföldi fejleményeknek is alapos ismerője, így 1833-ban a jobbágytelkek egy kézbe való összevásárolhatása ellen azzal érvel, hogy Angliában az 1790-ik esztendőtől fogva többel, mint 200.000-el keresbedett a földbir­tokosok száma s igy a földbirtok kevesebb kezekbe került. „Azt lehetne talán vélni, hogy ezen kétszázezer a virágzó kereskedésben, a naponként növekedő­­és a szaporodó gyáraknál biztosabb élelmet találva hagyta el a földbirtokot; de ellenkezőt bizonyít azon körü­l­­állás, hogy ugyanazon 1790-től fogva a szegények taxája , hetvenhét ezüst forintra . . . szaporodott.“ „... szeretné a törzsökös népet hazánkban fönntar­tani; szeretné a magyart terjeszteni inkább, mint megszorítani; tart­ pedig attól, hogy határtalan vá­sárlás által a legboldogabb vidékeken sok jobbágy­telek egynéhány gazdag rácnak vagy cineárnak kerül kezére, ez pedig a nemzetiségnek mennyire ártalmas, a BK. és BR. ítéletére bízza.“ A­mint a birtokpoliti­kában meglátta és kiemelte a magyarság nagy érde­keit, ugyanazt tette a közjogi sérelmek izgalmas kér­déseiben is. Többször hangoztatja azt, hogy törvényes függetlenség nélkül nincs valóságos polgári szabadság, pedig csak a szabadság képes tiszta és állandó boldog­ságot nyújtani. A Lengyelország­­visszaállítása érde­kében 1833-ban tett indítvány miatt a diétához inté­zett királyi dorgálást arra használta föl, hogy tör­vényeinkből kimutassa, miképp a törvényhozás a kor­mány rendeletei fölött is bíráskodik, s így a végrehajtó hatalom van alávetve a törvényhozásnak, a­melyet a fejedelemmel együtt a nemzet gyakorol. „Törvény­hozói állásunkban tehát — így szólt — a végrehajtó hatalomnak olyan jogát, melynél fogva az országgyű­lést megdorgálhassa, a nemzet méltóságának sérelme nélkül el nem ismerhetem.“ A Wesselényi-féle ismert kormányzati ballépés alkalmából­ a vármegyei gyűlé­sek és az országgyűlések tanácskozási szabadságát fej­tette ki, „a mely nélkül a megyék haszontalan francia prefekturákká,­ vagy, vak engedelmességhez szoktatott Kreis-Hauptmannságokká változnának.“ 1839-ben, a midőn Ürményi József külön horvát nemzetet akart elismerni, kifejtette, hogy a horvát nem külön nem­zet. „Ezt igazolja­ az 1741. évi 61. törvénycikk, mely­ben mondatik, hogy a horvátok Magyarországnak „filii natioi“, s mind az egyházi, mind pedig a világi hivatalokban részesek, ha tehát mindenekben része­ Az Erzsébet-híd. Irta: Zelovich Kornél. A magyar főváros elmn­amenti csodaszép anonimájába ékesen illeszkedik bele legújabb idja, az Erzsébett híd, a kontinensnek legna­gyobb nyilású hídja. Vele együtt a hatalmas Duna partjait immár a hatodik híd köti össze­­Budapest Határában, de a­míg az újpesti vasúti föld legnagyobb nyílása 93 méter, az alsó összekötő­­va­súti hídé 99 méter, a Margit-hídé 89 méter, a Ferenc József-híd középső nyílása már 175 méter, az öreg, páratlan lánchídé 202 méter, az Erzsé­­­bet-híd egyetlenegy 290 méter hosszú nyílással hidalja át a Dunát. Ha a hidak hosszúságát ha­sonlítjuk össze, a hat híd közül a legrövidebb az Erzsébet-híd. A rakodópartok fölött levő két, egyenkint 42 méter hosszú nyilást is tekintetbe­­véve, a pesti és budai hídfő között levő távolság 1374 méter. Ellenben a leghosszabb az újpesti vasúti híd. A kikötő-híd és a főmedert áthidaló hagy Duna-híd összes nyílása ugyanis 888 mé­­­ter. Hosszúság tekintetében tehát ez a híd felül­múlja az összes többi magyarországi Duna-hida­­kat. Az Erzsébet-h­íddal együtt most már tíz Duna-híd van Magyarországon: Pozsonyban, Komáromban, Esztergomban és Újvidéken egy­­h egy és Budapesten hat. A város belső részében levő közúti hídjaink mindegyike jelentékeny és szépészeti tekintetben is kiváló alkotás, a­melyek között hatalmas mé­reteivel kimagaslik az Erzsébet-híd. A­mikor a múlt század elején I. Ferenc király szövetsége­seivel Buda és Fest szabad királyi váro­sokat meglátogatta, a fejedelmi vendégek megnézték a „József-épületet, a csillagvizs­gáló obszervatóriumot és kikocsi­káztak az újonnan ültetett városerdőbe is . . Egyéb Látnivaló aligha akadt, mert a krónikás kény­telen bevallani: „ . . . de bizony sokat nem nyújt még Pest“. Alig egy század alatt mily óriás haladás! Valóban, ma csupán nagyszabású hídjai révén is Európa legérdekesebb városai közé tartozik Budapest. A haladás annál szembeötlőbb, ha meg­gondoljuk, hogy hatvan évvel ezelőtt a két test­vér­város összeköttetésére csupán egy hajóhíd szolgált. Ez a 42 hajóból álló híd azonban éppen nem volt állandó. Télvíz idején, decembertől márciusig, sőt kemény telek idején májusig, a két testvér­városnak nem volt hídja, jégzajlás esetén meg egyáltalában nem volt összekötte­tése. Az első állandó összeköttetés remek Lánc­­hidunk volt, melyet tíz esztendeig tartó építés után 1849 novemberében adtak át a forga­lomnak. A legnagyobb magyarnak főtörekvése volt, hogy a Lánchíd építőanyaga lehetőleg ha­zánkból kerüljön ki. Az építéshez szükséges­ kő­anyagot sikerült is nagyobbrészt itthon besze­rezni. Ugyancsak itthon készítették a híd öntött­vas kereszttartóit s általában az öntöttvas alkotó­részeket ; felerészben Széchenyinek erre a célra átalakított gőzmalmában, Ganz-nak, a mai világ­hírű gyár alapítójának felügyelete alatt, fele­részben Andrássy György gróf demei vashámo­rában. A kovácsoltvas láncokat azonban Angliá­ban készítették, mert akkoriban ott gyártották a legjobb láncokat és a híd vasszerkezetét angol munkások szerelték, mert akkoriban ezen a téren­ nekik volt legtöbb gyakorlatuk. A’ Buda ’s Pest közt építendő Álló hid tárgyában kinevezett országos küldöttség munkálatán­ bm­ olvassuk: „Mivel ezen rendkívüli munka” véghezvite­lét külö­nben is csak a’ dologhoz értő és nem kevésbbé tapasztalás, mint művészi tu­domány szülte tulajdonokkal bíró személyektől lehetne várni, ’s egyedül illyenek kezeskedhetné­nek az Országnak, valamint javallataik kivihető­ségéről, úgy alkotványuk állandóságáról, köz­akarattal megáll­api­ttatott, hogy a’ kérdéses híd­nak építése egyátalában csak olly művésznek adassék át, ki már ezelőtt valamelly hasonló­ nagy munkát tökéletességre hozván, magát minden tekintetben illy vállalatnak végbe vite­lére alkalmatosnak lenni megbizonyitotta; innét önként következvén, hogy az országos küldöttség által csak illy művészeknek tervet fogadtathat­nak el.“ Ennek a kétségen kívül helyes megálla­pításnak volt azután a következménye, hogy Lánchidunk tervezője korának egyik legneve­sebb mérnöke, az angol tiömeg Clark Vilmos, és építője az építkezésekben nagy gyakorlattal bíró, szintén angol Clark Ádám volt. Az első álló híd forgalomba helyezése után a második híd létesítéséig közel harminc esz­tendő telt el. A kiegyezés megkötése után, a kedvezőbb idők beálltával a kormány szükséges-­ nek találta fővárosunk területén egy vasúti és egy közúti híd létesítését. Mind a két hid, az előbbi az összekötő vasúti hid, mely a Duna által elválasztott vasúti hálózat összeköttetésére szol­gál, az utóbbi a Margit-hid, az 1872—1876 évek­ben épült és mind a két hidat francia vállalkozó építette, miiért akkor még Magyarországon csak kisebb vasszerkezetek gyártásával foglalkoztak, és nagyobb hidak alapozására egyáltalában senki sem vállalkozott. Két évtized múlva az 1893. évi XIV. tör­vénycikk Budapest számára ismét két közúti hid építését határozta el : a fővámtéri és az eskü* BUDAPESTI HÍRLAP, (278. sz.) 1903. október 10.

Next