Budapesti Hírlap, 1903. október(23. évfolyam, 269-299. szám)
1903-10-10 / 278. szám
2 ----------------------------------------------------------------Izalom fojtogató karjai közül s biztos záloga lett egy újabb ezer év népfenntartó küzdelmei sikerének. Sohasem éreztük nagyobb szükségét annak, hogy keressük az érintkezést a Deák Ferenc szellemével, amióta ez a nagy emberünk sírba szállott, mint most. Az ország újabb alkotmányos életében egyszer sem érezte nagyobbbáját a Deák Ferenc államférfim tulajdonságainak, mint most, amikor politikai élete a legnagyobb zavarban van, amidőn szakadozni kezdenek a szálak, S amelyek az uralkodót és a népet az alkotmányos államokban összekötik s a kölcsönös megértést könnyűvé és biztossá teszik; a midőn az erőszakos politikai okvetetlenkedéssel szemben nem látunk öntudatos, a nemzet érdekeire alapított S a politikai cselekvésnek ennélfogva ellenállhatatlanul irányt szabóállamférfias tekintélyt, a midőn kockára látunk téve mindent, a mi a Deák szellezeiében nemzeti fejlődésünk biztosságaés zavartalansága érdekében megfogant is egy félévszázadon át, bár sokszor nélkülözve a gondos ápolást, mégis gyarapodott. A haza bölcse születésének századikévfordulóján, a mai nap hazafias aggodalmaitól gyötört magyarság forduljon sírban nyugvó nagy emberének emlékéhez. Ebben az emlékben reményt szerezhet arra, hogy a gondviselés most is tart a számára oly férfiút, aki az országot válságos helyzetéből kivezeti, a ki mestere lesz az uralkodó és nép egy útra hozásának s a kinek erős szava mellet felnémul a zavargók lármája és az intrig ikusok suttogása. Deák Ferenc nagy egyéniségéből tezemmel láthatólag a legtöbbet országgyűlési beszédeiben találhatunk föl. (Ezekben tükröződik egész politikai pályafutása s az ország sorsára való hatása. Ikányi Manó, aki ezelőtt tizenkét évvel közrebocsátotta Deák Ferenc beszédeinek gyűjteményes kiadását, most második kiadásban jelentette meg nagy emberünk 1829-től 1866-ig terjedő, politikai tevékenységének szónoki termékeit. Érezzük, hogy ennek a munkának tartalmával, Deák beszédeivel s beszédeinekelőző s kísérő körülményeivel most behatóbban kell foglalkoznunk, mint ahogy eddig tettük. Nemcsak azért, mert ezzel a Deák emlékünnepének, tartozunk, hanem azért is, mert a politikai élet szomorú aktualitásai közepette Deáknak beszédeiben fönnmaradt szelleme egyetlen forrása a kibontakozás reményének és lehetőségének. Zala vármegye követe. Magyarországnak 1833-ban, a midőn Zala vármegye Deák Ferencet első ízben követül küldte a pozsonyi diétára, igen gyönge és sivár volt úgy politikai, mint társadalmi élete. A politikában azok játszhattak csak szerepet, akik a bécsi udvar szelleme előtt meghajoltak. Az országgyűlésnek éppenséggel nem volt kedvező talaja arra, hogy csak a tudás és tiszta férfias jellem által támogatott, férfiak irányadó tekintélyt szerezhessenek. A politikai tudás és iskolázottság, a modernebb, szélesebb látókör a kormányférfiak részén volt, akik azonban a bécsi császári levegővel voltak eltelve. Ezekkel szemben a vármegyék követei között sokkal több olyat találunk, aki születésével, társadalmi ügyességével, fényűzéssel tűnik ki, mint államférfim kvalitásokkal. Hogy ebben a társaságban valaki nagggyá fejlődjék, fejlődésében a hatalom csalogató fénye s az osztrák udvarban élő politikai teóriák tetszetőssége közepette teljesen hazai talajon maradjon, arra legkevesebb kilátása volt azoknak, a kik az egyszerű nevű és kis vagyonú vármegyei nemességből kerültek föl s a vármegyei közélet aprólékosságai között növekedtek. Deák Ferenc a nagggyá fejlődés e nehézségeit mégis az 1833—1843 közé eső diétákon győzte le. Hiszen 1843-ban, a midőn követte választását az adózást ellenző nemesség erőszakos, verekedéssé fajult föllépése miatt nem fogadta el, a diétáról való elmaradását már mindenütt országos veszteségként kommentálták. Zala vármegye kedvelt törvénytudósa tíz év alatt országos vezető tekintélylyé emelkedett. Ennek a tüneményes pályafutásnak összes körülményeiből hiányzik a zaj, a föltűnni vágyás, a hatalom kedvének keresése, a néptribunok agitációja. A diéták belső gazdasági és úrbéri ügyekkel foglalkoznak. Csak 1839-ben kezdenek fölmerülni az izgalmasabb közjogi kérdések, a midőn Ráday Gedeon grófot az országgyűlési ifjak üldözése miatt tartott Pest vármegyei beszédéért pörbe fogták s a diétáról eltiltották. Deák Ferenc hatalmas törvénytudása úgy a szürke, mint az izgalmas kérdések tárgyalásán mind erősebben érvényesül. Sőt kitűnik mihamar, hogy az egyszerű táblabiró nemcsak a magyar törvényeknek és jognak, hanem a külföldi fejleményeknek is alapos ismerője, így 1833-ban a jobbágytelkek egy kézbe való összevásárolhatása ellen azzal érvel, hogy Angliában az 1790-ik esztendőtől fogva többel, mint 200.000-el keresbedett a földbirtokosok száma s igy a földbirtok kevesebb kezekbe került. „Azt lehetne talán vélni, hogy ezen kétszázezer a virágzó kereskedésben, a naponként növekedőés a szaporodó gyáraknál biztosabb élelmet találva hagyta el a földbirtokot; de ellenkezőt bizonyít azon körülállás, hogy ugyanazon 1790-től fogva a szegények taxája , hetvenhét ezüst forintra . . . szaporodott.“ „... szeretné a törzsökös népet hazánkban fönntartani; szeretné a magyart terjeszteni inkább, mint megszorítani; tart pedig attól, hogy határtalan vásárlás által a legboldogabb vidékeken sok jobbágytelek egynéhány gazdag rácnak vagy cineárnak kerül kezére, ez pedig a nemzetiségnek mennyire ártalmas, a BK. és BR. ítéletére bízza.“ Amint a birtokpolitikában meglátta és kiemelte a magyarság nagy érdekeit, ugyanazt tette a közjogi sérelmek izgalmas kérdéseiben is. Többször hangoztatja azt, hogy törvényes függetlenség nélkül nincs valóságos polgári szabadság, pedig csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani. A Lengyelországvisszaállítása érdekében 1833-ban tett indítvány miatt a diétához intézett királyi dorgálást arra használta föl, hogy törvényeinkből kimutassa, miképp a törvényhozás a kormány rendeletei fölött is bíráskodik, s így a végrehajtó hatalom van alávetve a törvényhozásnak, amelyet a fejedelemmel együtt a nemzet gyakorol. „Törvényhozói állásunkban tehát — így szólt — a végrehajtó hatalomnak olyan jogát, melynél fogva az országgyűlést megdorgálhassa, a nemzet méltóságának sérelme nélkül el nem ismerhetem.“ A Wesselényi-féle ismert kormányzati ballépés alkalmából a vármegyei gyűlések és az országgyűlések tanácskozási szabadságát fejtette ki, „a mely nélkül a megyék haszontalan francia prefekturákká, vagy, vak engedelmességhez szoktatott Kreis-Hauptmannságokká változnának.“ 1839-ben, a midőn Ürményi József külön horvát nemzetet akart elismerni, kifejtette, hogy a horvát nem külön nemzet. „Ezt igazolja az 1741. évi 61. törvénycikk, melyben mondatik, hogy a horvátok Magyarországnak „filii natioi“, s mind az egyházi, mind pedig a világi hivatalokban részesek, ha tehát mindenekben része Az Erzsébet-híd. Irta: Zelovich Kornél. A magyar főváros elmnamenti csodaszép anonimájába ékesen illeszkedik bele legújabb idja, az Erzsébett híd, a kontinensnek legnagyobb nyilású hídja. Vele együtt a hatalmas Duna partjait immár a hatodik híd köti összeBudapest Határában, de amíg az újpesti vasúti föld legnagyobb nyílása 93 méter, az alsó összekötővasúti hídé 99 méter, a Margit-hídé 89 méter, a Ferenc József-híd középső nyílása már 175 méter, az öreg, páratlan lánchídé 202 méter, az Erzsébet-híd egyetlenegy 290 méter hosszú nyílással hidalja át a Dunát. Ha a hidak hosszúságát hasonlítjuk össze, a hat híd közül a legrövidebb az Erzsébet-híd. A rakodópartok fölött levő két, egyenkint 42 méter hosszú nyilást is tekintetbevéve, a pesti és budai hídfő között levő távolság 1374 méter. Ellenben a leghosszabb az újpesti vasúti híd. A kikötő-híd és a főmedert áthidaló hagy Duna-híd összes nyílása ugyanis 888 méter. Hosszúság tekintetében tehát ez a híd felülmúlja az összes többi magyarországi Duna-hidakat. Az Erzsébet-híddal együtt most már tíz Duna-híd van Magyarországon: Pozsonyban, Komáromban, Esztergomban és Újvidéken egyh egy és Budapesten hat. A város belső részében levő közúti hídjaink mindegyike jelentékeny és szépészeti tekintetben is kiváló alkotás, amelyek között hatalmas méreteivel kimagaslik az Erzsébet-híd. Amikor a múlt század elején I. Ferenc király szövetségeseivel Buda és Fest szabad királyi városokat meglátogatta, a fejedelmi vendégek megnézték a „József-épületet, a csillagvizsgáló obszervatóriumot és kikocsikáztak az újonnan ültetett városerdőbe is . . Egyéb Látnivaló aligha akadt, mert a krónikás kénytelen bevallani: „ . . . de bizony sokat nem nyújt még Pest“. Alig egy század alatt mily óriás haladás! Valóban, ma csupán nagyszabású hídjai révén is Európa legérdekesebb városai közé tartozik Budapest. A haladás annál szembeötlőbb, ha meggondoljuk, hogy hatvan évvel ezelőtt a két testvérváros összeköttetésére csupán egy hajóhíd szolgált. Ez a 42 hajóból álló híd azonban éppen nem volt állandó. Télvíz idején, decembertől márciusig, sőt kemény telek idején májusig, a két testvérvárosnak nem volt hídja, jégzajlás esetén meg egyáltalában nem volt összeköttetése. Az első állandó összeköttetés remek Lánchidunk volt, melyet tíz esztendeig tartó építés után 1849 novemberében adtak át a forgalomnak. A legnagyobb magyarnak főtörekvése volt, hogy a Lánchíd építőanyaga lehetőleg hazánkból kerüljön ki. Az építéshez szükséges kőanyagot sikerült is nagyobbrészt itthon beszerezni. Ugyancsak itthon készítették a híd öntöttvas kereszttartóit s általában az öntöttvas alkotórészeket ; felerészben Széchenyinek erre a célra átalakított gőzmalmában, Ganz-nak, a mai világhírű gyár alapítójának felügyelete alatt, felerészben Andrássy György gróf demei vashámorában. A kovácsoltvas láncokat azonban Angliában készítették, mert akkoriban ott gyártották a legjobb láncokat és a híd vasszerkezetét angol munkások szerelték, mert akkoriban ezen a téren nekik volt legtöbb gyakorlatuk. A’ Buda ’s Pest közt építendő Álló hid tárgyában kinevezett országos küldöttség munkálatán bm olvassuk: „Mivel ezen rendkívüli munka” véghezvitelét különben is csak a’ dologhoz értő és nem kevésbbé tapasztalás, mint művészi tudomány szülte tulajdonokkal bíró személyektől lehetne várni, ’s egyedül illyenek kezeskedhetnének az Országnak, valamint javallataik kivihetőségéről, úgy alkotványuk állandóságáról, közakarattal megállapittatott, hogy a’ kérdéses hídnak építése egyátalában csak olly művésznek adassék át, ki már ezelőtt valamelly hasonló nagy munkát tökéletességre hozván, magát minden tekintetben illy vállalatnak végbe vitelére alkalmatosnak lenni megbizonyitotta; innét önként következvén, hogy az országos küldöttség által csak illy művészeknek tervet fogadtathatnak el.“ Ennek a kétségen kívül helyes megállapításnak volt azután a következménye, hogy Lánchidunk tervezője korának egyik legnevesebb mérnöke, az angol tiömeg Clark Vilmos, és építője az építkezésekben nagy gyakorlattal bíró, szintén angol Clark Ádám volt. Az első álló híd forgalomba helyezése után a második híd létesítéséig közel harminc esztendő telt el. A kiegyezés megkötése után, a kedvezőbb idők beálltával a kormány szükséges- nek találta fővárosunk területén egy vasúti és egy közúti híd létesítését. Mind a két hid, az előbbi az összekötő vasúti hid, mely a Duna által elválasztott vasúti hálózat összeköttetésére szolgál, az utóbbi a Margit-hid, az 1872—1876 években épült és mind a két hidat francia vállalkozó építette, miiért akkor még Magyarországon csak kisebb vasszerkezetek gyártásával foglalkoztak, és nagyobb hidak alapozására egyáltalában senki sem vállalkozott. Két évtized múlva az 1893. évi XIV. törvénycikk Budapest számára ismét két közúti hid építését határozta el : a fővámtéri és az eskü* BUDAPESTI HÍRLAP, (278. sz.) 1903. október 10.