Budapesti Hírlap, 1903. november (23. évfolyam, 300-329. szám)
1903-11-01 / 300. szám
1903. november 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (300. sz.) "származtatni és sohasem fogja megengedni, hogy ’ ezen a királyi felségnek fönntartott tárgy azokkal, melyek a magyar katonai szabályzatra vagyis a hadseregnek a királyságban leendő eltartására vonatkoznak és a mely ennélfogva a karokkal és rendekkel tárgyalandók, bánni tekintetben öszszezavartassék." József császár utóda ezzel kimondotta, hogy a hadseregben minden jog az övé, minden fizetés az országé, mert Ferenc József király ezt így örökölte József császártól. De azért a tizenkétezer újonc kellett neki. Beck báró pedig ebből a leiratból tanulta, hogy mit szenjen Magyarországnak ésazóta ezt hirdetik az osztrák miniszterek és nemcsak ők. Akkor pedig, ezelőtt kilencvennégy esztendővel a királyi leirat olyan nyugtalanságot keltett, mint most a chlopyi hadiparancs. Csakhogy ezt akkor nem egy kilences bizottságban, nem is egy pártgyűlésben tárgyalták, hanem az alsó tábla fölhívta a főrendeket, hogy az országgyűlés küldjön új föliratot a királyhoz. Ebben pedig ez áll: „Ha a katonaság szervezete, kormányzata és fegyelme kizárólagosan a királyi joghoz tartoznék is, akkor is méltán kívánhatják a karok és rendek a királyi felségtől,, hogy eme joggal a nemzet érdekében éljen. Különösen amikor az, hogy a tisztek jártasak legyenek a legénység nyelvében, hogy a magyar ezredekben a tisztségek elsősorbanszületett magyaroknak adományoztassana is, hogy a magyar ezredekben, nehogy az idegen nyelv nem tudása miatt az ezt nem értő, különben rátermett magyarok az előmenetel reményétől elzárassanak, a kezelés magyar nyelvű legyen: nemcsak nem érinti a szervezetét, sem, a kormányzást,, sem a fegyelmet,sőt inkább az 1715. évi 8-ik törvénycikkel fölállított nemzeti hadsereg intézményének, de a karok és rendek ugyanama időbeni követelményeinek és királyi elhatározásoknak és a dolgok természetének is megfelel.■ Ki akarja föltételezni, hogy a mikor a károk és rendek az ország védelmére az állandó katonaságot fölállították, ennek kormányzatát idegen nemzetbeli tisztekre akarták bízni . József nádor közbenjárására azután megszületett az 1807-ik évi első törvénycikk, melyben a tizenkétezer újoncért és a megszavazott pénzért akirály mégigen, hogy a magyar ezredet fő- és altisztjeiül olyanok alkalmaztassanak, akik az azokban kiválókig használt hazai nyelveket (az ezrednyelvek első kiadása) elengedhetetlenül bírják a fő- és törzstisztek, következőleg tábornokok gyanánt született magyarokat állítani fog; a Ludovika-Akadémiát újra ígérie (húsz esztendő múlvafölállították) és az újoncokat kizárólag magyar ezredekhez sorozza. A francia háborúk után pedig mindezen törvényekről Bécsben megfeledkezhjetek az 1830-ik évi francia forradalomig. *• Mind e dolgokat pedig csak nagyjából szedtük ki Deltai Ferenc könyvéből, amely manapság a legérdekesebb tudomány, a legizgatóbb regény és a legnélkülözhetetlenebb politikai kézikönyv, egészben pedig a legérdemesebb munka, majdnem egy nagy cselekedet. big, végre egy zöld posztóval bevont ajtó ki-, nyílt, egy úr kijött rajta, s akkor a tisztviselő intett és igy szólt: — Most uraságodon a sor. — Miféle sor ? — Itt vannak az okmányai, menjen be vele oda . . . — Kit találok ott ? — A fővámigazgató-helyettes urat. Ezt jó tudni. Kopogtattam és beléptem. • .Tó napot kívánok.Jó napot, mi tetszik ? Ide utasítottak, hogy miért, azt magam te tudom, de az okmányéira itt vannak. Mondhatom, hogy írásaimat lelkiismeretesen áttanulmányozta. Biztosra vettem, hogy most már csak a csengetés van hátra s egy szolga azonnal megjelenik a doboz cigarettával. Menynyire csalódtam! Föltolta a pápaszemét (minden szemüveges ember így tesz, ha jól akar látni) s hidegen, igy szólt: — Sajnálom, de a cigarettákat nem adhatom ki. — Kenn-e? És ugyan miért? .— Mert nem tartozom uraságodnak elhinni, hogy csakugyan Papp László ügyvéd.— K° már kérem' ... — Engedjen meg, mint privátember igazolás nélkül is elhiszem, de mint fővámigazgatóhelyettes hivatalból kételkednem kell. . .— De kérem, ez abszurdum. Egész délelőtt itt ácsorgok, a Vám-házban■ s most kisül, hogy nem kapom meg a cigarettáimat. Ha tudom, hogy ez ilyen tortúrával jár, inkább itt hagyom veszni az egész paksamétát. — Kérem, mi a kiadott rendeletek szerint járunk el. Éna külföldről érkező dohánygyártmányok kiadását csak olyan, a társadalomban előkelő helyet elfoglaló emberek számára engedélyezhetem, akikről föltehetem, hogy az ily gyártmányokat se pénzért, se ingyen forgalomba nem hozzák. Bocsásson meg, én okleveles ügyvéd vagyok . . . Egy ügyvédről csak nem teszi föl, hogy’ingyen forgalomba hozza ? — Hogy tetszik mondani ? — kérdésbá mulva. • Azt, se tudtam már mérgembe, hogy mit beszélek.) — Közzé kérem, itt van egy ezüst- és egy platina-cigarettatárcám, monogrammal, smaragdokkal, tele cigarettával . . . nem tetszik tán gondolni, hogy én külföldről, ilyen nagy cigarettás létemre, potom ötszáz darabot eladás céljából hozatok ? Különben is ajándék az egész ... S itt elmondtam a cigarettaküldemény történetét. Ekkor az igazgató úr nyájas mosolylyal igy szólt: — Nekem kötelességem ugyan kételkedni, de viszont fogom is elhinni, hogy ön Papp László. S én elhiszem. Erre a kiadhatóság jeléül a bevallási ívre írta a nevét. Végre! Melegen kezet szorítottam az igazgatómrral s kérdőleg néztem rá. — Parancsol még valamit? — A cigarettámat szeretném. —— Kem rossz. Csak nem gondolta, hogy az én fiókomban van. Forduljon a szomszéd szobában, jobbra az első asztalnál idő tisztviselőhöz. Fordultam. A kérdéses tisztviselő átvette írásaimat és könyvelt, azután utasított, hogy jelentkezzem földszint első szám alatt, a mérlegelőnél! Földszint első szám alatt több úr dolgozott. Egy darabig, mérlegeltem a helyzetet, aztán a legelsőt megszólítottam. — A mérlegelő úrhoz van szerencsém?— Az vagyok. — Tessék! (És átadtam az írásaimat.) Áttanulmányozta, azután elővett egy dobozt. Alján, a cigarettáim! Végre! Fölbontotta s előtűnt az öt darab bádogskatulya. Kinyitott egyet, tudniillik skatulyát, kivett egyet, tudni, illik cigarettát, megmérte, vagyis mérlegelte s a súlyt a bevallási ívbe bejegyezte. Én pedig kinyújtottam kezemet a cigarettáim után. — Pardon, nem adhatom át. Tessék előbbföldszint 21. szám alá, a vámügynök úrhoz fáradni. A vámügynök úr kiszámította a súly szerint fizetendő vámilletéket, bejegyezte a bevallási ívbe, s intett, hogy menjek vissza földszint első szám alá, a mérlegelőhöz, "hogy ez is elkönyvelhesse az illeték mennyiségét. (Ahán, tehát nemcsak mérlegelő, hanem elkönyvelő is ?) Visszamentem. A mérlegelő elkönyvelt s én újra kitártam reszkető karom a cigarettámért. — Pardon!— szólt az elkönyvelő mérlegelő, — tessék előbb a pénztárhoz, menni., — Mit csináljak a pénztárnál? — Várja be, míg fölszólítják. Tehát bementem, a pénztári helyiségbe és vártam. Rém tudom, hogy percek, órák vagy évek múltak-e el, de arra emlékszem, hogy egykor kijött a pénztári rács elé és szólt: — Papp László itt van ? — Itt! — kiáltottam örömmel és fölugrottam. — Csak várjon. Most könyvelik az ivét. Újra leültem és tovább vártam. Végre az ellenőr átnyújtotta okmányaimat a pénztárosnak, de ez visszaadta neki azzal a megjegyzéssel, hogy A távozó miniszterek. Budapest, okt. 31. A férfiakat, akik nagy feladatoknak hordozói és megbuknak, csak a kárörvendezésre berendezett szivek nem sajnálják. A tetterőt/ amely a hatalom magasán egyszer csak összetörik, legalább is megilletődéssel szoktuk nézni. Ma, hogy a király Tisza gróf előterjesztéseihez hozzájárult, három kiváló munkásém bér hagyta,ott érdemes,működésének a terét: Darányi, Wlassies és Láng. Kolossváry Dezső is ott hagyta. a pozícióját,de az ő munkásságáról nincs mit szólani. Hanem Darányi, a kis emberek nagy gondozója, a szegénység, táplálója,, a feltörttenyerekmegolajozója, utána méltán sírhat a mi legtöbb és legtöbbet érő állami erőnk, a magyar nép. Az összes földmivelésügyi minisztereket együttvéve, nem volt annyi szociális alkotása, sem anynyi koncepciója, mint neki magának. Mekkora széles határt tudott ő kikerekíteni a maga tevékenysége számára ! Hány gazdasági ág és menynyivel lett értékesebbé, nagyobbá, hasznot, hajtóbbá az ő keze alatt. És minő kitartással küzdött meg a némettel a gazdasági kiegyezés harcában. A pénzügy, az ipar és a kereskedelem vesztesen vonult vissza ebből a csatából. Darányi: megvédte a mezőgazdaság érdekeit. Sokáig volt miniszter, de nem elég sokáig. Munkakészségének most a hatalmon kívül kell feladatokat találnia. Igazi férfi lévén: nem fogadhatja el a kényelem sorsát. A lelépő magyar miniszterek rendszerint beletörődnek abba, hogy őket félretették, munkaerejüket kihasználták. Föl vannak alaposan rendjelezve: hozzájuk most már sem a munka, sem a kritikamondás nem, illik. A tárok kiment a divatból, az adomázó élethez külön bölcseség és külön talentum kell. igy a lelépő magyar miniszterek tisztán a lustálkodásnak szoktak élni s kényelmüket csak visszatérőemlékeik zavarják meg. Ha legalább az emlékeiket megírnák: szolgálatot tennének a magyar történetírásnak, a mely valósággal sínyli a magyar memoire-irodalom hiányát. Darányi — úgy, gondoljuk, — nem arra való, hogy elmerüljön a hintaszékben s elmerengjen a tevékenység idejének halványuló emlékein. •ekl folytatni, kell ott a magánéletben, ahol elhagyta a hivatalában, • folytatnia kell a kis emberek gondozását. Szive is, tiszta látása is van hozzá s rengeteg tapasztalata. Wlassies, ő volt most a legrégibb miniszter. Átélt négy kormányválságot, a mióta Eötvös báró örökébe lépett. Tgy tetszett, örökké hivatalában marad s mindvégiglen fiatalos hevülettel fogja öregbíteni önnön érdemeit, noha elejétől kezdve érzelmi ellentétben, valósággal hadilábon állott tevékenységének egyik részével', a'Vallásügyi miniszterséggel. Valószínűleg sokkal szívesebben nevezettki egy néptanítót, mint előterjesztett egy püspöki kinevezést. Az igaz, hogy néptanítónak azt nevezhette ki, akit érdemesnek ■ ismert, de a püspöki kinevezésekről Bárfffy báró mondta: soha sem azt nevezték ki, az egy Ivánkovicsot kivéve, akit mi akartunk, mi Csak an'nyit tudtunk elérni, hogy azt nem nevezték ki, akit mi nem akartunk. Wlassics ilyképp ismerheti ezt a fogalmat: néptanítói hála, de soha sem tudhatta' mekkora jelentősége van a püspöki hálának. "