Budapesti Hírlap, 1904. augusztus (24. évfolyam, 212-240. szám)

1904-08-01 / 212. szám

mm Budapest, 1904.­XXIV. évfolyam 212. szám. Hétfő, augusztus 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helybe.: 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadóh. 55—95, igazg. 55—53. Fő­szerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utcaé. sz. Eir­detés- és hirdetés-fölvéül: Ugyant­ha Jósef-körút S. u. m. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Ferdinand, Péter és Nikita. Budapest, júl. 31. Csak a­ felületes szemlélő nem veszi észre, hogy a Balkán-kérdés tavaly óta lényeges változáson ment át. Egyfelől tisztázódtak az eszmék a közvetetlenül érdekelt nagyhatalmak, Magyarország- Ausztria és Oroszország között, másfelől kísérlet történt arra, hogy Bulgária, Szerbia és Montenegró közös alapot ke­ressenek a jövő eshetőségeivel szemben. A mürzstégi megállapodás indítékát megtaláljuk az azóta kitört kelet-ázsiai háborúban, a balkáni uralkodók szövet­­kezési hajlandóságát pedig a magyar­osztrák monarkia és Oroszország min­den kétséget kizáró programjában. Ez idő szerint ugyanis nem kétség tárgya, hogy a két keleti nagyhatalom teljesen abbahagyta az egymással való rivalizálást. Nemcsak üres jelszó, hanem évekre szóló határozott cél: a balkáni státusz evó főn tartása. Helyes volt-e kül­ügyi politikánknak ilykép lekötni magát a másfelé elfoglalt Oroszország kedvéért, avagy ellenkezőleg, föl kellett volna hasz­nálnia az alkalmat önálló akcióra: e percben nem dönthető el s csak a ké­sőbbi fejlemények fogják Goluhovszki gróf állásfoglalását igazolni, esetleg kompromittálni. Annyi azonban elvitáz­­hatatlan tény, hogy ez a bizonytalan időre megkötött egyezség bizonyos te­kintetben tisztázta a balkáni helyzetet. ..* A balkáni uralkodók, kormányok és pártok eleddig terveket szőhettek és kü­lönféle akciót kezdhettek abban a biztos tudatban, hogy pártfogókra lelnek vagy Bécsben, vagy Szentpétervárott. Keleti ravaszsággal, mely épp oly otthonos Bel­­grádban, mint Szófiában és Cettingében, kijátszottak egymás ellen a bécsi és pé­­tervári diplomáciát, sőt nem egyszer ko­molyabb ellentéteket idéztek föl a két nagyhatalom kabinetjei között. Minden­nek végét vetette a mürzstégi megálla­podás, a balkáni intrikák, besúgások és a tervek most süket fülekre találnak Bécs­ben is, Pétervárott is. Hogy ez az állapot nem tetszik az ambíciótól duzzadó és minden áron vál­tozást óhajtó balkáni országoknak — a­melyek politikusainak nem csekély része zavaros viszonyok közt keresi és re­ményti az érvényesülést — sokkal ter­­mészetesebb, semhogy bővebb magya­rázatot igényelne. Ennélfogva, természe­tes és logikus az is, hogy a balkáni ural­kodók és vezérpolitikusok cserben­hagyva, érzik magukat eddigi pártfogóik által és inkább egymás közt iparkodnak megegyezésre jutni. Magasabb szem­pontból véve a dolgot, ennek a közele­désnek van etikai alapja, sőt jogosult­sága is. A­mióta a Balkán-államok alkot­mányos életet élnek és a kulturális fejlő­dés útjára léptek, minden elfogulatlan és szabadságszerető ember előtt vissza­tetsző volt, hogy fölöttük majd az egyik, majd a másik nagyhatalom gyakorolt gyámkodó befolyást. Az­ európai liberá­lis közvélemény, a­melyhez a magyarság véleménye elsőnek csatlakozott, minden ellenmondás nélkül elfogadta az újabban hangoztatott jelszót: „A Balkán a bal­­kánnépeké“. Ha tehát a balkáni uralko­dók megegyezni és szövetkezni akarnak a végből, hogy a Balkánt illető politikai, egyházi és közgazdasági kérdéseket kö­zös egyetértéssel rendezzék, ezt a törek­vést csak helyeselni és üdvözölni lehet. Sőt azon sem volna szabad megütközni, ha a balkáni államok a rendezés miként­jére nézve a magyar-osztrák monarkia és Oroszország tetszésétől függetlenül járnának el. Az ördögöt azonban fölösle­ges falra festeni: ily messzire menő egyetértés létrejövetele ki van zárva, s ennélfogva nem kell tartani attól, hogy a Balkán-államok nyíiltan szembehelyez­kedjenek az entente hatalmak kívánsá­gaival. Közös politikai akció részükről csupán Törökország irányában képzel­hető. A Balkán belső helyzetének tisztá­zását kétségkívül előmozdította az Obre­­novics-dinasztia letűnése is. Szerbia, mig Milán uralkodott s mig Sándor ösz­­szes gondját felesége pozíciójának meg­erősítésére fordította, elszigetelve, sőt, mondhatni, barátságtalan viszonyban állott úgy Bulgáriával, mint Montenegró­val. A Karagyorgyevicsek visszatérése, ha másban nem, de abban föltétlenül je­lentős Szerbiára, és a Balkánra nézve, hogy fölnyitotta a szerb külügyi aspirá­cióknak 1878 óta elzárt szellentyűit. Ezek az aspirációk érintik ugyan Bulgá­ria és Montenegró törekvéseit, sőt egyes kérdésekben homlokegyenest ellenkez­nek amazokéiva­l, lényegileg azonban és végeredményül az a cél­juk, hogy a Bal­kánnak a török­ uralom alá tartozó ré­szein n­emez uralom megszűnése esetén, idegen nagyhatalom meg ne vethesse lá­bát. Tudjuk, hogy Milán nem gördített volna akadályt a monarkia balkáni ter­jeszkedése elé, sőt — Bulgária rovására nyerendő rekompenzációért — még elő is segítette volna azt. Péter király ellen­ben, illetőleg a mai Szerbia — mert hi­szen ott most nem a király irányítja a politikát — tűzzel és vassal szegülne el­len minden ilyen kísérletnek. A szerb külügyi politika új irányá­nak külső jeleit Péter és Ferdinánd talál­kozásaiban, továbbá azokban a gyakori és titkos tanácskozásokban ismerhetjük föl, a­melyeket a belgrádi kabinet Cetti­­nyében folytat. De a balkáni viszonyok abszolút nem ismerését jelentené annak föltevése, hogy e találkozásoknak és ta­nácskozásoknak már is pozitív eredmé­nye van. A teljes megértésig hosszú az út. Mély és nagy ellentétek várnak áthi­dalásra, egyrészt a bolgárok és szerbek,­ másrészt a szerbek és a montenegrina­sok közt. A macedón­ kérdésnek annyi érzékeny pontja van nemzetiségi, föld­rajzi, hatalmi egyensúly és felekezeti szempontból, hogy azokra nézve végle­gesen megállapodni három Bismarck sem volna képes. Bizonyos elvi megegyezést az uralkodók és kormányok kölcsönös előzékenysége létrehozhat, ha annak nincs szilárd alapja — csak kifelé. Mi­helyt a belső rendezkedéshez, a macedón­kérdés tettleges megoldásához kell nyúlni, az uralkodók megegyezése hajó­törést fog szenvedni népeik kölcsönös irigykedésén. A szerbek, bolgárok és a montenegróiak egyesíthetők Törökor­szág, vagy a magyar-osztrák monarkia ellen, de nem egyesíthetők békés oszto­z­kodásra. A jelent­és a közel­jövőt illető­leg e tekintetben nem foroghat fönn két­ség. Évtizedeknek kell elmúlniok, míg a helyi viszonyok és a nemzetiségi izgatás okozta gyűlölködés elcsittul és helyet ad a fajrokonságon alapuló egyetértésnek. Ferdinánd, Péter és Nikita, a­midőn országaink speciális céljainak előmozdí­tásán mesterkednek, egyidejűleg emez egyetértés, jobban mondva a megértési útját is egyengetik. Sem okunk, sem jo­gunk nincs, hogy akadályokat gördít­sünk elejtük. Ellenkezőleg: Magyaror­szág csak rokonérzéssel láthatja, ha a balkáni népek megszűnnek Oroszország játékszere és eszköze lenni s a balkáni függő kérdéseket maguk között, békésen akarják megoldásra juttatni. Mai számunk 3 oldal. Tisza István gróf miniszterelnök a mai va­sárnapot Héderváron, Héderváry Károly gróf, a ki­rály személye körüli miniszter családja körében töl­tötte. A miniszterelnök hétfőn, reggel ismét Buda­pestre érkezik. Pártalakulás Szepes megyében. Iglóról táv­ira­tozza tudósí térik: Szepes megyében új párt van ala­kulóban, szabad polgárok egyesülése névvel. A párt előkészítő bizottsága vasárnap­­itt ülést tartott, melyen a megye minden részéből mintegy száz vá­lasztó jelent meg. A párt országos és községi kérdések­ben ellenzéki álláspontot foglal el. Főbb elveik: az önálló vámterület a nemzeti követelések kivívásával és a klikkrendszer megtörése. A párt legközelebb tartja nagy alakuló gyűlését. Új párt Szerbiában, Belgráditól jelentik ne­künk. Mindeddig lekicsinyelték, kigúnyolták az új párt vezéreit, agitátorait és párthíveit, de most már komolyan foglalkoznak vele a szerb politikusok. Ve­szedelmesnek tartják, mert rohamosan terjeszkedik. Főképpen veszedelmes az új párt az uralkodó radiká­lis pártra nézve, a­melynek eddigi párthíveitől hódítja el a választókat az alig néhány hét óta megindított mozgalom. Az új pártot szeljácska sztránjcá­nak , paraszt­pártnak hívják. Az egyik pártvezér, Kurtovics a minap lapot indított a szerb fővárosban, Szerbszki

Next