Budapesti Hírlap, 1904. december (24. évfolyam, 332-361. szám)

1904-12-15 / 346. szám

8 BUDAPESTI HÍRLAP. (346. sz.) 1904. december 15. élő kopenhágai orosz titkos ügynöknek, a német és francia katonai attasénak Port-Arturból való mene­küléséről és részleteiről szól. Syveton öngyilkossága. — Távirati Jelentés. — Fázis, dec. 14. (Saját tudósítónktól.) A titokzatos körülmények mellett is, a­melyek Syveton halálát kísérték, most már egészen bizonyos, hogy Syveton öngyilkosságot követett el és nacionalista barátai is elismerik, hogy családja körében végbement kínos dolgok miatt lett öngyilkos. Az igazi ok, a­mely Syvetont a halálba kergette, nagyon kényes természetű. Csak annyit le­het belőle fölemlíteni, hogy Syveton feleségének el­halt gyermekén kívül még egy leánya volt, a­kit Syveton múlt nyáron sebbel-lábbal feleségül adott Ménard nevű párthívéhez és jogtanácsosához. A fia­tal­asszony ettől fogva folytonosan betegeskedett és ezelőtt körülbelül öt héttel műtétet végeztek rajta, a­mely nagy veszedelemmel fenyegette életét. A mű­tét sikerült ugyan, de Ménardné állapota nem javult és élete még mindig veszedelemben forog. Syveton az esküdtbírósági tárgyalást megelőző napon meglátogatta Bertulus törvényszéki elnököt, a­ki értésére adta, hogy még abban az esetben is, ha az esküdtek az André-ügyben fölmentenék, a­mi nem lehetetlen, egy másik följelentés miatt, a­me­lyet az erkölcsösség ellen elkövetett súlyos bűntett miatt tettek ellene, a törvényszéki terem elhagyásakor azonnal le fogják tartóztatni. Syvetont lesújtotta a törvényszéki elnöknek ez a kijelentése, mert tudta, miről van szó. Arra a kérdésére, hogy már most mit tegyen, Bertulus azt felelte neki, hogy abban az esetben, ha rá tudja venni a magánvádlot följelenté­sének visszavonására, valószínűleg az ügyészség sem fogja ellene az eljárást hivatalból megindítani, noha a bűntett­ nem olyan, a­melyet csak magánföljelen­tés következtében lehetne üldözni. Syveton erre hazament és arra kérte feleségét, hogy vegye­ kezébe a dolgot és tegyen még egy utolsó kísérletet az illető személynél, a magánvádlónál. Syve­­tonné a következő napon, csütörtökön délelőtt elment a följelentőhöz és esdekelve kérte, hogy vonja vissza följelentését, de az az ember hajthatatlan maradt és kijelentette,­­hogy fönntartja vádját, mert Syveton tönkretette az ő házi békéjét és családi boldogságát. Syvetonná déltájban érkezett vissza lakására és férjé­vel közölte közbenjárásának negatív eredményét. Syveton dolgozó­szobájába ment és megparancsolta, hogy senkit se bocsássanak be hozzá, nehogy zavarják; azt is mondta a feleségének, hogy­ kívülről zárja rá az ajtót, nehogy valaki véletlenül benyithasson és-külö­nösen nehogy - benne a menekülés eszméje felébred­hessen abban az esetben, ha az életfenntartás ösztöne­­megváltoztatná elhatározását. Syvetont erre az el­határozására első­sorban feleségének az a kijelentése leírta,­­hogy menthetetlenül el van veszve, de hozzá­járult az is, hogy a párt becsületéért aggódó politikai barátjait nem akarta kompromittálni. Syveton el­dugaszolta a kivezető légszeszcsövet újságpapirossal, azután meggyújtotta a légszeszt. Ez délután két óra­kor történt. Tizenöt-húsz perc múlva a halálos féle­lemtől gyötörve a kulcslyukon át arra kérte Künn várakozó feleségét, hogy nyissa ki az ajtót és mentse meg az életét. Az asszony azt felelte neki vissza: —• Nem, nem! Neked el kell tűnnöd! Azonban ez a részlet alig látszik hihetőnek, mert a halálra szánt ember a végső pillanatban az ablakot is beverhette volna. Syvetonna háromnegyed három­kor egyszerre tompa zuhanást hallott; ekkor kinyitotta az ajtót és a­mikor látta, hogy férje élettelenül he­ver a földön, lármát csapott, beszólította a cselédsé­get és orvosokért küldött, de mindezt csak akkor tette, miután megyőződött a bekövetkezett halálról. Eközben lábra igyekezett állítani Syvetont, hogy egé­szen bizonyos legyen arról, hogy már meghalt. En­nél a kísérletnél a holttest visszazuhant a földre s ek­kor támadt Syveton homlokán az a sérülés, a­melyről az orvosok azt állapították meg, hogy csak Syveton halála után következett be. Az első orvos, a­ki Syve­­ton lakására érkezett, azt mondta, hogy ha félórával előbb hívták volna, megmenthette volna. Azt hiszik, hogy Syveton a légszeszcsövet a szájába vette és így szívta be a mérges gázt. .Megállapították, hogy akkor, a­mikor Syveton André volt hadügyminisztert a kamarában megtá­madta, családjában már tűrhetetlen volt az állapot. Lehet, hogy Syveton párbajra számított, a­melyben elesik. Syvetonné szobaleánya részletes tanúvallo­mást tett a vizsgálóbírónak azokról az eseményekről, a­melyek múlt csütörtökön délelőtt Syveton családjá­ban végbementek. A vizsgálóbíró holnap ki fog hall­gatni egy fiatal ügyvédet, a­ki az egész titkot és Syve­­ton öngyilkosságának indító okait ismeri. A Petit Parisien azt jelenti, hogy az öngyilkos­ság előtt való estén rendkívül heves jelenetek voltak. Ménard nagyon éles szemrehányást tett Syvetonnak és felesége is csatlakozott hozzá. Felesége egyúttal azzal fenyegetődzött, hogy válópert fog indítani el­lene. A kínos jelenet azzal végződött, hogy Syveton ezt mondta: — Nem marad számomra egyéb hátra, mint a halál. A család semminemű intézkedéseket sem tett, hogy Syveton öngyilkosságát megakadályozza. A Humanité azt jelenti, hogy Syveton halálával kap­csolatosan legközelebb szenzációs letartóztatás lesz. Azt beszélik, hogy Sy­vetelmét is letartóztatják. TÁVIRATOK. Kormányválság Spanyolországban. Madrid, dec. 14. (Saját tudósítónktól.­) A kormány lemondott. A lemondás oka a király és a kabinet összekü­lönbözése. A kormány ugyanis azt javasolta, hogy Logno tábornokot nevezzék ki a vezérkar fejéül, a király ellenben ragasz­kodott ahhoz, hogy a maga jelöltjét, Palavieja tábornokot nevezi ki erre a tisztségre. A király visszautasította a kabinetnek javaslatát és ezért történt a lemondás. Madrid, dec. 14. A kamara mai ülésén a többség Éljen a, király! kiáltásban tört ki,­a­mi­kor a kabinet lemondását hivatalosan közölték. Azcarraggot, a szenátus elnökét a király meg­hívta a palotába. A helyzetet súlyosnak tartják, mert Maura,, úgy látszik, vonakodik az új kabi­netet megalakítani, ha nem oszlatják föl a kép­viselőházat. Madrid, dec. 14. A király ma fogadta a két kamara elnökét, a­kik azt ajánlották neki, hogy bízza meg Maura miniszterelnököt újra kabinetalakítással, de lehetőleg a kamara felosz­latása nélkül. A szerb szkupstinából. Belgrád, dec. 14. A szkupstina mai ülésén a saj­tótörvény-novellát első olvasásban 97 szavazattal 15 el­lenében elfogadták, bár nem a kormány által javasolt alakban, hanem a külön bizottság által szerkesztett szö­vegben, a­melyhez a belügyminiszter hozzájárult. Felol­vastak egy királyi ukázt, mely fölhatalma­zza a pénz­ügyminisztert, hogy terjeszszen a szkupstina elé tör­vényjavaslatot a most érvényben levő törvénynek a jövő évre való meghosszabbítása iránt, a 40 százalékos pótadó elhagyásával. A német birodalmi gyűlés, Berlin, dec. 14. A birodalmi gyűlés a katonai nyugdíjtörvényeket tárgyalja. Von El­em hadügy­miniszter a javaslat érdekében szólal föl és kifejti többek között: Évről-évre igyekszünk a hadsereget ki­építeni és javítani. Hogy a nép széles rétegeiben még van harcias szellem, igazolja a Dél-Afrikába való harcias jelentkezés. Katonáink magatartása kitűnő volt. Azt hiszem, büszkék lehetünk az ellenség előtt tett tapasztalatainkkal. Igyekszünk a hadsereget a modern technika minden eszközével és eredményével fölszerelni. A német hadsereget a külföldön ma is első­rangúnak tartják, a­melynek hatalma és ereje, a béke elsőrangú tényezője. E javaslatok arra szolgálnak, hogy hadseregünket megtartsák e nívón. Harc az alkotmányért. Pétervár, dec. 14. (Saját tudósítónktól.) Hétfőn délután az orosz fővárosban nagy diáktüntetés volt, a­melyben a munkások is részt vettek. A tüntetés a Nevszki prospekten, a Kazán székestemplom közelében ment végbe és a tüntetők száma körülbelül ezerötszáz volt. Gyalogos- és lovasrendőröknek rövid idő alatt si­került ugyan a rendet helyreállítani, de fegyverüket használták és tíz tüntetőt többé-kevésb­é veszedelme­sen megsebesítettek és ezenkívül nagyon sok férfit és nőt, köztük több diákleányt is letartóztattak. A nagy­közönség közömbösen viselkedett. A tüntetés tegnap este megismétlődött a teknikusok bálján. A mulatsá­gon tízezernél többen vettek részt, köztük sok liberális író és értelmes munkás is. Az egyik mellékhelyiségben valóságos kongresszust rendeztek, a­melyen több politi­kai kérdést tárgyaltak s ugyanoly határozatokat hoz­tak, a­minőket a zemsztvó-kongresszus és a jogászok kongresszusa is elfogadott. A kongresszus után az ösz­­szes résztvevők a táncterembe vonultak, a­honnan a táncolókat kiszorították s rendkívül zajos tüntetést rendeztek a fennálló rendszer ellen. Folytonosan azt kiabálták: Vesszen az autokrácia! Vesszen a cár! vesz­­szen a háború! A cárnak a teremben levő arcképét vö­rös zászlóval takarták be, a­melyen ez a fölírás volt: Vesszen a cár! Vesszen az autokrácia! Ezek a zajos jelenetek egészen reggeli hat óráig tartottak. A kor­mány elhajtotta, hogy abban az esetben, ha a diákok és a munkások tüntetése megismétlődnék, még az ed­digieknél is erősebb eszközöket fog alkalmazni. Moszkva, dec. 14. Moszkva város képvi­selőtestületének tegnapi esti ülésén a napirend előtt, mely az 1905. évi költségvetés tárgyalásának volt szánva, benyújtottak egy 65 városi képviselő ál­tal aláírt és megokolt indítványt, hogy hozzák a kor­mány tudomására, hogy a moszkvai városi képviselet föltétlenül szükségesnek tartja: 1. a hivatalnoki ön­kény ellen való oltalmat, 2. a kivételes törvények el­törlését, 3. a lelkiismereti és vallásszabadság, a sajtó­szabadság és a gyülekezési jog biztosítását, 4. az elvek haladéktalan megállapítását szabadon választott nép­­képviselők közreműködésével, 5. a kormányzat nyilvá­nos ellenőrzésének behozatalát. A városi képviselet ezt az indítványt egyhangúlag elfogadta. Alexejev moszkvai főkormányzó, Pétervár, dec. 14. (Saját tudósítónktól.) Szergiusz nagyherceg moszkvai főkormányzó le­mondott állásáról és a pétervári katonai kerület fő­­parancsnoka lesz. Helyébe Alexejev­et fogja a cár Moszkva főkormányzójává kinevezni. Közgazdasági táviratok. Frankfurt, dec. 14. A Frankfurter Zeitung mai newyorki jelentése szerint a déli gyapotültető-egyesü­­let elhatározta, hogy ajánlani fogja, hogy a gyapotot ne adják el tíz cent alatt, mert a világpiac kedvez az árnak. Esszén, dec. 14. A Rheinisch-i Westphalschen Ztg. szerint a szénszindikátus bányatulajdonosok ma tartott gyűlésükön a részesedési kvótát tekintettel arra, hogy a fogyasztási viszonyok át nem tekinthetők, egyelőre január hónapra szélire 80 százalékban, kokszra 66 százalékban és brikettre 67 és fél százalékban álla­pították meg. Előreláthatólag a kokszra nézve a korlá­tozást újabb részesedések hozzájárulása miatt január­ban fokozni kell. Kurdorff titkos tanácsos kijelentette, hogy a szénszindikátus részt vett a Hibernia­ államosí­tása elleni akcióban, mert a kormány nem közölte el­járásának valódi okait. A szénszindikátus részt vett az államosítás megakadályozására ujonan, a la­kult pénz­ügyi társaságban is. A gyűlés az elnökségnek és fel­ügyelőtanácsnak a Hibernia-ügyben követett eljárá­sáért teljes bizalmát fejezte ki. Newyork, dec. 14. Zártát: Búza szilárd, hely­ben 1173. cent. (1087 K.), dec.-re 1163'­ cent. (10.78 K.), márciusra —cent. K.), máj.-ra lll3/4 cent. (10.32 K.), júliusra —cent. (—.— K.). Tengeri szilárd, dec.-re 545/8 cent. (5.40 K.), márciusra-----cent. ( - .— K), máj.-ra 503/11 cent (4.97 K.). Liszt helyben 3.90. Gabona szállítása Liverpoolba ls/4—2 (0.63—0.72). Csikágó dec. 14. Zárlat. Búza szilárd, dec.-re 1063/s cent (9.83 K.), márciusra —.— cent (—.— K.) Tengeri szilárd, dec.-re 45.25 cent, (4.46 K.). A külföldi gabonatőzsdék mai és tegnapi ár­folyamainak összehasonlítása: Ma Tegnap|­llMbSZ* Búza PARIS decemberre. ♦ • • •••o frank *28.75 frank 23.801 trank -0 05 januárra . . . • .• ••••• • 24.10 24.05 +0.10 január—áprilisra.••• ••• • 24.55 2450 +0.05 március —júniusra •25.— 25.— Rózadecemberre. • . • 16.65 1650 +0.15 januárra................. 16.75 16.75 --,-­- _ január—áprilisra. 17.-17.­-­március—júniusra 17.40 17.40— Liszt decemberre. . . . 81.40 31.30 +0.10 31.65 31.60 4­0­05 január—áprilisra ••,•• ••• o 32.05 31.90 +C.15. március—júniusra....•.• • 32 65 82.r0 +0.15 Búza íSBKLIW decemberre. . • . marka 178.50 marka! 178.75 |marka -0.25 182.75 182.75 Rozsdecemberre. • • • 142.75 142.75 ' _ májusra . . • • •. ••••• • 147.75 147.75 —.— Zab decemberre. . . . .••.•. . 138.25 137.­+1.25* májusra .... 14150 142. --050 ítfyWYORK Búza helyben .......o•.• • • cent 117.75 cent 116.63 cent +1.19 decemberre. » • • 116.75 115.63 +1.12 márciusra. • • • • —.-­--1 --.--­májusra. • . . . . 111.75 110.75 +1— júliusra................... --.—— Tengeri decemberre • • 54.63 54.75 -din márciusra. • .« --.—— — 9 májusra. . . • 60.88 50.25 +0.13

Next